Bőség zavara a NASA-nál
A rövid cikksorozat végén illene összefoglalni a helyzetet. Elég kényes dolog ez, lévén mikor ezt írom, még sok a bizonytalanság.
Mindenekelőtt nem tudni, hogy fog Donald Trump elnökként viszonyulni a NASA-hoz és az űrkutatáshoz. Sokan jó jelnek vették, hogy tanácsadói köreibe bevette Jeff Bezost és Elon Muskot is, előbbi a Blue Origin, utóbbi a SpaceX vezetőjeként tehát lobbizhatnak az űrhajózás mellett. Csakhogy azóta se nagyon hallani semmit az elnöktől, leszámítva, hogy (főleg a NASA által működtetett) globális felmelegedéssel foglalkozó kutatásokat ekézte, illetve bejelentette, hogy jelentősen emeli a védelmi kiadásokat, ám ezek miatt máshonnan elvonások lesznek.
Robert Lightfoot, a NASA jelenlegi ideiglenes igazgatója
A bizonytalanság légkörébe csapott bele a NASA ideiglenes új igazgatója (Robert Lightfoot, az SLS / Orion program egyik támogatója), mikor 2017. február közepén egy tanulmányt kért, hogy a 2018-as személyzet nélküli misszió (EM-1) mégis csak személyzettel indulhasson el 2019-ben egy Holdat megkerülő útra. A szakmai oldalakon meglehetősen döbbenten fogadták a hírt. Először is azért, mert az SLS rakétának ez lesz az első útja, és élből embert rakni rá meglepő, legalábbis. Másodszor azért, mert a NASA a CCtCap keretében a két kereskedelmi partnertől megköveteli, hogy az első úton személyzet nélkül repüljön az űrhajó, és ha azt sikerrel teljesítette, akkor lehetséges egy két fős személyzettel való tesztrepülés, ami után a valódi ISS személyzetcsere-utak elindulhatnak. Erre a saját űrhajójánál ezt a lépcsőt átugorná? Harmadszor pedig azért, mert eleddig az SLS és az Orion méregdrága fejlesztése lassú ütemben folyt, és inkább a csúszások, mint a tervezett lépcsőfokok előrehozatala volt rá jellemző.
A Dragon v2 abort-tesztjárműve felkészítés alatt
Mindez azonban teljesen más megvilágításba került február 27-én. Elon Musk egy tweet üzenetben jelezte egy nappal korábban, hogy valamit be fognak jelenteni. Végül egy ötperces telekonferencián a média szereplőinek bejelentést tettek, majd rá röviddel a SpaceX honlapján is megjelent a bejelentés. Mely szerint 2018 végén két emberrel a fedélzetén egy Crew Dragon (hogy az elnevezés mennyire nem egyértelmű, abból is látszik, hogy rögtön utána hozzátették, hogy Dragon version 2) űrhajó meg fogja kerülni a Holdat, amihez egy Falcon Heavy rakétát fognak felhasználni. Mindezt pedig kereskedelmi alapon teszik, a két fizető utas pedig máris jelentős "foglalót" tett le az asztalra, hogy ez a repülés megtörténjen.
Vagyis a SpaceX kereskedelmi alapon (?), fizetős utasokkal fogja megcsinálni azt az utat, amit a NASA horrorisztikus összegekért csinálna meg 2019-ben az SLS / Orion párossal.
A cicaharc tehát abból áll, hogy az egyik oldalon fog állni az eddig cirka 25-27 milliárd dollárból kifejlesztett (a NASA "saját") SLS / Orion párosa (amit a Lockheed és a Boeing óriásvállalatok építenek meg neki), a másik oldalon pedig a SpaceX Dragon űrhajója és Falcon Heavy rakétája, ami ennek a töredékéből valósul meg. Persze a SpaceX is rögtön hozzáteszi, hogy mennyit köszönhet a NASA-nak, hiszen a Falcon 9 (és ez által a Falcon Heavy) illetve a Dragon fejlesztésének jelentős részét a NASA pénzelte, ám ez inkább csak sóhintés a sebre.
Az Orion EFT-1 küldetés közben
Ugyanis ha ezt a SpaceX megvalósítja, akkor mindenki fel fogja tenni a kérdést, hogy mi a fészkes fenéért fizetik az amerikai adófizetők az SLS és az Orion költségeit (ami még további több milliárd dollár lesz várhatóan az első útjáig), ha majdnem ugyanarra képes a SpaceX, olcsóbban. Mert az SLS egyetlen indítása 2012-ben cirka 500 millió dolláros nagyságrenden volt számon tartva. A Falcon Heavy ugyan jóval kevesebb terhet vihet fel, ám a listaára 90 millió dollár (igaz ez akkor igaz, ha mindhárom fokozatot visszahozzák, tehát NEM az 54 tonnás teherbírásra, hanem inkább 32-35 tonna körülire vonatkozik). Vagyis egyetlen SLS indítás árából (70-130 tonna Föld körüli pályára) alsó hangon is bő 5 Falcon Heavy indítás jöhet ki (~32-35 tonna Föld körüli pályára, vagyis összesen 160-175 tonna), de inkább több...
Jeff Bezos a New Glenn rakéta bejelentésekor
Jeff Bezos, az Amazon és a Blue Origin tulajdonosa / vezetője egy kvázi szimpla nyilvános interjún árulta el, hogy egy rövid és tömör elképzelést raktak le a NASA asztalára (a videó erre található). Az un. Blue Moon elképzelés lényege egy Holdra szálló robot a New Shepard űrugró járműre épülve, amelyet egy Atlas-V vagy a Blue Origin saját (még nem elkészült) New Glenn rakétájának orrára szerelve indítanának el, és 2020-ra a Holdra szállhatna. A megvalósításhoz a NASA részvétele is szükséges, de Bezos jelezte, hogy a saját pénzét is befektetné a cél érdekében. A terv a Blue Origin honlapján nem kapott még hírt (hozzá kell tenni, hogy az utolsó hírük 2016. október 5-ei...), és még csak egy CGI képeket sem gyártottak hozzá, csak a szóbeli bejelentés történt meg. Ebből úgy tűnik, hogy bizony kapkodósan, de valamit reagálni akart Bezos is a NASA és a SpaceX bejelentésére.
Ám még mindig nem volt vége, a másik nagy szereplő, Robert Bigelow sem akar lemaradni, ők egy Hold-űrállomás ötletét melegítenék fel, az űrállomás a Bigelow BA330 modulra épülne, amit az ULA juttatna fel, és két ACES hajtómű-modul vinné Hold körüli pályára. A személyzetet pedig a SpaceX Dragon 2-esével szeretnék cserélni. Ők mondjuk legalább CGI-vel támogatták meg az elképzelést:
A BA330 modul két ACES fokozattal elindul a Hold felé
A Hold körül keringő űrállomás-modul
Az elképzeléssel persze akadnak problémák. Például az ULA ACES modulja még csak fejlesztés alatt van (igaz már jó ideje), a mostani tervek szerint pedig csak valamikor 2020 után, az új Vulcan rakétával repülne.
A piaci szereplők a jelek szerint igyekeznek a hírekbe kerülni, hogy így keltsék fel az új elnök figyelmét, és abban reménykednek, hogy majd valahogy támogatást kaphatnak, illetve a saját ötletük megvalósulhat, illetve a NASA részéről mindenekelőtt nem fogják elkaszálni az SLS / Orion párost.
Mindez csak azért érdekes, mert látványosan szerepel benne mindenki az új amerikai űrprogram résztvevői közül - a kivéve a Boeing céget, és annak Starliner űrhajóját. Ugyanis szegények most választhatnak, melyik kezükbe harapjanak bele. Az SLS hordozórakéta gyártójaként eddig is rengeteg pénzt kaptak a NASA-tól, viszont ha elkezdik a Starlinert propagálni, mely szerint akár ők is képesek lennének adott esetben egy Holdat megkerülő útra (mint a Dragon v2), avagy adott esetben a Bigelow-féle Hold-körüli űrállomás kiszolgálására, akkor szépen alátesznek az Orionnak. Vele együtt pedig az SLS-nek. Szóval inkább csendben maradnak a jelek szerint...
Az ISS tényező....
De térjünk vissza oda, hogy a NASA várhatóan 2018-2019 környékén sose látott bőségben úszkálhat, ami az emberszállításra képes űrhajókat illeti. Alapvetően még az is ritkaságszámba megy, ha egy ország két embert szállító űrhajótípussal rendelkezik párhuzamosan. A Szovjetunió fél lépésre volt ettől, először az 1970-es években, amikor a Szojuz űrhajó mellett ott állt készenlétben a TKSz kiszolgáló-űrhajó, amiből végül inkább teherűrhajót / űrállomásmodult csináltak. Aztán pedig akkor, amikor a Buran űrrepülőgép 1988-as sikeres, ám személyzet nélküli útjával a VKK űrrepülőgép-program a Szojuz mellett alternatívát nyújtott. Volna. Csakhogy a VKK sose repült többet (1989-ben a tervek szerint az első személyzettel ellátott útra még 1994-ig kellett volna várni, amit három további személyzet nélküli út előzött volna meg).
Egymás mellett méretarányosan a NASA (Lockheed) Orion, a Boeing CST-100 Starliner,
a viszonyítási alap NASA Apollo és a SpaceX Crew Dragon kapszulája
A NASA pedig hárommal fog rendelkezni. Ez mindenekelőtt az ISS szempontjából roppant fontos. Az ISS űrállomást ugyanis eredetileg 7 fős személyzetre tervezték, összeállítása pedig függően a helyzettől 2-3 orosz, 2-3 amerikai és 1-2 európai (ESA), japán illetve kanadai. Csakhogy a csúszások és a költségek megugrása miatt a NASA költségvetéséből kihúztak két meghatározó elemet, az egyik az amerikai lakómodul, a másik pedig egy mentőhajó, amely mind a hét fős legénységet képes volna szükség esetén biztonságban visszahozni a Földre.
Az X-38 CRV, vagyis a mentőűrhajó, amelyet lehúztak a költségvetési listából...
Nos, emiatt az űrállomás személyzete alaposan átalakult, lévén csak a Szojuz űrhajók maradtak, mint mentőjárművek, így 2000-től 2009-ig (a 20. expedícióig) alapvetően három fős állandó személyzet lakta csak az állomást, 2009-től pedig alapvetően hat fős expedíciók lakták az űrállomást, ehhez pedig két bedokkolt Szojuz szükséges. A 2009-ig terjedő időszak az űrállomás tudományos életében viszonylag szerény sikereket mutatott fel, egyszerűen azért, mert az állomás karbantartása, üzemeltetése, bővítéséhez szükséges munkálatok mellett egyszerűen kevés ideje maradt az űrhajósoknak arra, hogy tudományos munkát végezzenek. A 2009-től kezdődő szakasz ebben jelentős változást hozott, de szükség volt a személyzet ellátására, és arra, hogy a tudományos kísérletek tárgyai feljussanak, majd ha szükséges, vissza is érkezzenek a Földre. Ezt a teherűrhajók teszik lehetővé az Űrsikló nyugdíjazása után, így érthető, hogy roppant fontos volt a NASA számára a CRS program, amely ezt, legalábbis részben, pótolni tudta. Mivel a NASA-nak fizetnie kell a Szojuz ülésekért, így általánosságban a hat fős személyzet úgy nézett ki, hogy 3 orosz, 2 amerikai és 1 európai, japán vagy kanadai űrhajós.
Az 50. ISS expedíció személyzete:
Thomas Pesquet (Francia), Peggy Whitson (USA), Oleg Novickij (Orosz)
Andrej Borisenyko (Orosz), Shane Kimbrough (USA) és Szergej Rizsikov (Orosz)
A CCtCap keretében elvárás volt a 7 fős személyzet szállításának lehetősége, ám mivel a Szojuz 3 főt visz fel, és állandóan van a tervben orosz személyzet, így csak 4 főt vihet fel a NASA. De legalább végre teljes lehet az űrállomás személyzete, és megfelelő mennyiségű munkaórát tudnak az űrhajósok teljesíteni ahhoz, hogy a tudományos munka az elvárt szintre pörögjön fel. Mintegy mellékzönge és visszautalás az előbbihez: az oroszok a saját "térfelük" tudományos kihasználtságát javítandó egy (vagy két) tudományos kutatólabort építenek, és szeretnének az állomáshoz csatlakoztatni. Azonban a Roszkozmosz költségvetését némileg megvágták az orosz állami költségvetési helyzet miatt, így a tudományos modul, a Nauka elkészültéig és indításáig (várhatóan 2018 közepéig) az orosz legénységet visszavágják két főre. A NASA lecsapott a lehetőségre, és a megkereste a Boeinget, hogy vásárolja meg a felszabaduló üléseket, amiket majd NASA űrhajósokkal lehet feltölteni.
Erre alapvetően azért van szükség, mert így már 2017 második felétől akár 3 amerikai űrhajós lehet az állomáson, és nem mellesleg felkészülhet a további esetleges CCtCap csúszásokra.
Ugyanis csúszások továbbra is várhatóak.
E pillanatban a menetrend kb. így néz ki:
2017. november: SpaceX Dragon v2 személyzet nélküli tesztrepülés
2018. május: SpaceX Dragon v2 személyzettel ellátott tesztrepülés
2018. június: Boeing Starliner személyzet nélküli tesztrepülés
2018. augusztus: Boeing Starliner személyzettel ellátott tesztrepülés
2018. szeptember-november: USCV-1, az első teljes értékű CCtCap út, 2 űrhajóssal (feltehetően Dragon v2)
2018. december-(2019. június): USCV-2, teljes értékű CCtCap út, 2 űrhajóssal (feltehetően Starliner)
2019. május: USCV-3, teljes értékű CCtCap út, 4 űrhajóssal
Az USCV-1 és 2 esetében a két Szojuzzal felment legénység mellett fog két további űrhajós az űrállomáson tartózkodni (8 fős személyzet), de ha csúszna a Boeing és/vagy a SpaceX esetleg, akkor sincs (nagy) gond, mivel a két Szojuz út biztosnak mondható, vagyis legalább 6 fős személyzet lesz ebben az időszakban is.
Elvben 2019 májusáig kell legalább az egyik amerikai űrhajónak teljesíteni a NASA tesztútjait, hogy aztán egy Szojuz és egy CCtCap űrhajó legyen az állandó személyzetcserére szolgáló taxi, amelyekből évente kettő-kettő fordul majd meg az űrállomásnál.
Lehet látni, hogy a NASA biztosra játszik...
A legfeljebb 6-6 CCtCap út azt jelenti, hogy 6 évig, 2018-tól számolva 2024-ig az űrállomás személyzetének cseréje biztosított. Jelenleg az űrállomást 2024-ig biztosan, 2028-ig pedig valószínűleg üzemeltetni fogja a NASA, tehát feltehetően majd szükség lesz egy CCtCap2-re, hogy a 2024-től 2028-ig terjedő időszakot is lefedjék. De a NASA viszonylag nyugodtan hátradőlhet. 2018 és 2028 között várhatóan nem fog problémát okozni az űrállomás személyzetét feljuttatni, hiszen válogathat a lehetőségek közül...
A 2014 október Antares / Cygnus CRS-3 indítás balesete...
Az egyetlen kérdés az első részben említett Orion ISS dokkolás képessége. Ugyanis a jelek szerint bizonyos érdekek azt kívánják, hogy adott esetben ezt a feladatot az Orion is elláthassa, beugorva valamelyik CCtCap űrhajó helyett, ha valamiféle baleset történne. A CRS esetében mindkét partner esetében volt erre példa. 2014 októberében az Orbital ATK Cygnus űrhajója az Antares orrán nem sokkal az indulás után semmisült meg. 2015 júniusában pedig a SpaceX CRS-7 indítása végződött RUD-al (Elon Musk 'buzzwordje' arra, ha valamelyik rakétája váratlanul elpusztul, RUD = Rapid Unscheduled Disassembly ~ Gyors Nemtervezett Széthullás). Apró probléma, hogy baleset esetén "gyors" megoldás nincs. Senkinek sem áll a sarokban egy hordozórakétája vagy űrhajója arra várva, hogy szükség esetén beugorjon. Tehát valahol érdekes az Orion ISS igény felvetése is... Főleg, hogy ezzel adott esetben a Lockheed (és a NASA) az SLS / Orion projekt másik alvállalkozóját, a Boeinget piszkálja...
A ködös jövőlatolgatás...
Ahogy ezen oldal tetején olvashattuk, nem tudjuk még, hogy mi a terve a jelenlegi amerikai vezetésnek a NASA emberes űrprogramjával (megj.: közben kihozta Trump a költségvetési terveit, ebben a NASA űrhajós programjait nem piszkálták, kb. hagyták őket úgy, ahogy eredetileg tervezték). Ha nem szólnak bele, és jelentősen se elvenni, se hozzátenni nem fognak a költségvetéséhez, akkor feltehetően minden marad úgy, ahogy az elmúlt oldalakon (és részben) felvázoltam. A NASA az ISS személyzetcseréjére felhasználja majd a Starlinert és a Dragon v2-őt 2024-ig, talán 2028-ig is. Az Oriont pedig megtartja a 2020-as évek közepére tervezett ARM küldetéshez...
A kérdés, hogy az után mi lesz? Ha nem fog továbbra sem a felső szintekről jönni útmutatás, a jelenlegi kaotikus helyzet alapvetően megmarad, a NASA pedig tudathasadásos állapotban fogja a "saját" rakétájának és űrhajójának a szekerét tolni, miközben a piacról vásárol (az Orionhoz képest) olcsón űrhajót az ISS program részére.
A NASA-nak lennének tervei a Marsra szállásra vonatkozólag, ám ha ezeket a terveket alapjaiban nézzük, alig többek, mint az Apollo-program, vagyis hogy letűzzenek egy zászlót, hogy eljutottunk ide is, és esetleg némi tudományos kutatást végezzenek. De közben a legfontosabb teendő az, hogy életben tartsák az űrhajósokat, hogy aztán majd tapasztalatokat szerezve a sokadik fordulóra már tartósan lakott Mars-bázis jöhessen létre. Az utóbbi évtized(ek) sikeres Mars-roverjei rámutatnak, hogy az emberes űrmisszióknak a Vörös Bolygóra per pillanat vitatható az ilyen irányú megközelítésük. Egyetlen emberes Mars-utazás költségeiből alsó hangon is több tucat Mars-rovert és más robot-járművet, sőt, akár robotszondás Mars-talajminta-visszahozatalt lehetne finanszírozni. Ezek pedig tudományos eredmények terén feltehetően jelentősen többet fednének fel a Marsról, mint 6 űrhajós max. pár hónapos marsi kutatómunkájával.
A SpaceX féle ITS elképzelés
Erről az oldalról nézve Elon Musk Mars-kolonizációs terve nem is olyan elborult, hiszen ő abból az irányból szeretné megközelíteni az egészet, hogy ő odaviszi az embereket, viszonylag olcsón, aztán majd a szerencsevadászok elvégzik a tudományos kutatásokat, míg mások az őket kiszolgáló infrastruktúrát építik majd ki. Persze Musk is levág pár kanyart, hiszen hiába akarja ő odavinni a önjelölt Mars-kolónia tagjait, nekik szükségük lenne megfelelő infrastruktúrára...
A 2009-es NASA Mars Reference Mission Mars-űrhajó terve,
az Orion feladata csak annyi, hogy a LEO pályán keringő űrhajóhoz felvigye a személyzetet,
majd a végén visszatérjenek a Földre, erre akár a Starliner vagy a Dragon is képessé tehető
A legnagyobb probléma azonban mégis a NASA-féle elképzeléssel, hogy alapvetően az 1960-as évek óta bolygóközi űrrepülésre egy dedikált űrhajót használnának, amely LEO pályáról indulhat, vagyis a személyzetnek elég a LEO pályára feljutnia - ehhez pedig nem szükséges az Orion. A Starliner vagy a Dragon v2 is tökéletesen el tudja látni ezt a feladatot. Az a paradox helyzet következett be, hogy ha az Orionra költött milliárdokat inkább egy Mars-űrhajó és egy Mars-leszálló egység fejlesztésére költötték volna, akkor nem is lenne szükség az Orionra. Akárhogy is nézzük, a CCtCap rámutatott arra, hogy a NASA belső rendszere eszméletlenül pazarló, mivel nem teremt versenyhelyzetet. A CCtCap keretében külső cégek a NASA pénzét sokkal hatékonyabban tudják felhasználni. Ám hiába, ha a politikai lobby miatt gúzsba kötik a kezüket.
Külön érdekessége a március közepén közzétett Trump-féle költségvetési tervnek az alant látható Twitter-intermezzo:
Röviden arról van szó benne, hogy Donald Trump büszkén kitwittelte, hogy az általa aláírt tervezet pénzt biztosít a NASA tudósainak, mérnökeinek és űrhajósainak, hogy tovább haladhassanak felfedező útjukon. Kara Swisher, a Recode.net társalapító/újságírója megjegyezte erre, hogy Elon Musk biztos vigyorog, mikor Trump üzenetét olvasta.
Musk válasza velős és indulatos, mely szerint cseppet sem örül, mivel a NASA-val kapcsolatban szinte semmiféle változást nem hoz (érdekes, hogy nem emel szót a globális felmelegedésre vonatkozó kutatások támogatásának megvonásáról). A meglévő programok maradnak a helyükön (alig burkolt célzás, hogy az SLS / Orion program támogatása megy tovább) és nincs plusz támogatás a Marssal kapcsolatos programokra.
A NASA szempontjából ebből a kényes helyzetből nincs könnyű kiút. Amíg nem tesznek rendet a politikai húzd-meg-ereszd-meg játékokban, addig alkalmazkodnia kell a helyzethez, és ebből kihozni a maximumot. Ebből a szempontból a COTS és folyományai, a CRS és a CCtCap, noha sikeresnek bizonyultak eddig, illetve a továbbiakban is annak ígérkeznek, messzire nem mutatnak még...
A NASA új szerepköre?
A SpaceX Hold-utazós bejelentésére a NASA egy kurta-furcsa közleményt tett közzé. Megpróbálom szabatosan lefordítani:
"A NASA üzleti partnereit arra biztatja, hogy minél magasabbra törjenek."
"Szorosan együttműködünk a SpaceX-szel, hogy biztosítsuk a szerződéses feladatokat, melynek keretében ismét amerikai földről indulhatnak majd az űrhajósok, és hogy folytassuk az utánpótlás szállítását az ISS-re."
"Több, mint egy évtizede a NASA pénzt fektet a privát cégekbe, hogy az amerikai emberek számára lehetőségeket biztosítsanak, és hogy táplálja a kereskedelmi innovációt, amely tovább mozgathatja az emberiség jövőjét a világűrben."
"A NASA megváltoztatta a módját, ahogy üzletet köt a kereskedelmi partnereivel, hogy segítsen kiépíteni egy erős amerikai űrgazdaságot, és amely lehetővé teszi, hogy az ügynökség figyelmét a következő generációs rakéták, űrhajók és rendszerek felé fordíthassa, hogy eljuthasson a Holdnál is messzebb, és hogy fenntartsa a mély űr kutatását."
Biztatásnak hangzik?
Nekem inkább annak, hogy emlékeztetni akarják az olvasót arra, hogy márpedig a SpaceX mennyit köszönhet a NASA-nak (elvégre is a NASA mentette meg a céget anno a CRS szerződéssel 2008-ban), és különben is, a NASA-t az ilyen apróságok már nem érdeklik, ők magasabbra tekintenek, modernebb rakéták és űrhajók megépítésére, és a mélyűr felfedezése irányába.
Amivel csak az a gond, hogy a SpaceX-nek és hamarosan a Blue Origin-nek illetve az ULA-nak is fejlettebb rakétái lesznek, mint a NASA saját SLS-e. Elon Musk tavaly egy olyan tervet mutatott be, amely ugyan technológiákat nézve földhöz ragadtabb, mint a NASA űrhajóterveinek többsége, ám ezzel együtt sokkal közelebb lehet a megvalósuláshoz is. Miközben az ISS-en próbálják ki a Bigelow űrállomás egy kis méretű modulját tesztelés céljából, szembesülniük kell azzal, hogy ezt a technológiát Bigelow kvázi megvette a NASA-tól még az 1990-es években, mivel a NASA-nak nem volt forrása, hogy foglalkozzon vele. Jeff Bezos arról beszél, hogy szeretné, ha az emberiség minél hamarabb gyárakat, infrastruktúrát építene ki a világűrbe, hogy valóban előre mozduljon az emberiség kirajzása.
Robert Bigelow egy maketten mutatja be a Bigelow felfújható modulokból álló Holdbázis-elképzelését,
bal oldalt hátul a hasonló modulokból álló űrállomás makettje
A NASA véleményem szerint keresi a helyét ebben a formálódó új világűr-kutatásban.
Valahol kiérezni a szavakból a frusztrációt, hogy a SpaceX ellopja a show-t a NASA elől, de ugyan akkor azt is, hogy végül is talán ez nem baj, ha ezen az áron olcsóbb és jobb megoldások jöhetnek el, amelyek a világűr meghódításának következő lépcsőfokai lehetnek. A NASA feladata nem az, hogy űrturistákat és kincskeresőket vigyen fel a világűrbe, hanem az, hogy kutassa a világűr titkait, ezt már régóta mondja, leghangosabban talán akkor, amikor az oroszok pénzért vitték fel Dennis Titót, egy űrturistát az ISS-re. De lassan bele kell törődniük, hogy a világűr immár nem csak a kiválasztott keveseké, akik a nemzeti űrügynökségek kegyelméből juthatnak fel...
Lassan, még mindig gyötrelmesen lassan, de ismét kezd úgy tűnni, hogy az emberiség valóban elindul a világűr felé. Amelyhez utólag visszanézve majd feltehetően az olyan űrhajók fogják az első lépcsőfokokat jelenteni, mint a Starliner és a Dragon...
