A Windows Phone szolgálatba áll
2011 októberében az MS és a Nokia nagy csinnadratta közepette bejelentette a világnak az első WP-s Nokia okostelefonokat, a Lumia 800-at a prémium kategóriában, és a 710-et a középkategóriában.
A "megmentő"
A két vállalat meg volt róla győződve, hogy ez az OS bizony akkorát fog ütni, hogy letaszítja a trónról a regnáló királyt, az iPhone-t, s ennek szemléltetéseként jelképes módon meg is rendezték az iPhone (és egyébiránt a BB) temetését, halottas kocsival, koporsóval, gyászruhával.
Bevallom őszintén, ekkor még én magam is hittem, hogy az iPhone letaszítható a trónról (híres tévedéseim egyike). Igaz pár hónappal később már tudtam, hogy a WP halálra van ítélve, de ne rohanjunk ennyire előre.
Az elején még valóban reális esélye volt (igazából sosem volt, de ekkor még úgy tűnt) a WP-nek, hogy ha profitban nem is, de piaci részesedésben ráverjen az akkor 18% körüli részesedéssel bíró iPhone-ra.
Csak hát a szépen csengő, magabiztos marketing üzenetek után megérkeztek a piacra az első Windows Phone-ok, és a pokol elszabadult.
"Temetik" az iPhone-t
Nyilván, Windows-rajongóként kötelezőnek éreztem, hogy azonnal beszerezzek egy WP-s telefont, amit a Lumia 610 személyében meg is tettem, de arra, mit attól a telefontól kaptam, nem voltam felkészülve.
Ezen cikknek nem témája az én felhasználói élményeim taglalása, zárjuk rövidre azzal, hogy borzalmas nagyot csalódtam a rendszerben. Olyannyira, hogy pár hétnél többet nem is bírtam ki a társaságában, hamar megszabadultam tőle.
A fentiek alapján most jött el az idő, hogy elkezdjük elemezni a korai WP-s telefonok legnagyobb hibáját.
Kezdjük azzal, ami szerintem a legmarkánsabb szög volt a WP koporsójában. UI. Avagy a Modern UI, ha így jobban tetszik. Korábban már taglaltuk a csempés megközelítés elméleti előnyeit, amit sajnos a Microsoftnak nem sikerült gyakorlati előnyökké konvertálni, helyette az előnyök kőkemény hátrányokká váltak.
De mielőtt a csempékbe belemegyek, beszélnünk kell kicsit magáról az OS felépítéséről.
Az első, és talán legfontosabb dolog, hogy a WP első verziói külsős appok esetén nem voltak képesek a multitaskingra, azaz több program párhuzamos futtatására. Ez lényegében azt jelentette, hogy ha a háttérbe küldtünk egy programot, akkor az fel is függesztette a működősét.
Mondanom sem kell, milyen kellemetlenségeket okozott ez a fajta működés.
A következő, sokak számára fontos gondot az jelentette, hogy az MS nem integrált fájlkezelőt, de ami még fontosabb, értesítési központot sem a telefonba. A fájlkezelés hiánya egyértelműen iPhone koppintás, elméleti szinten az egyszerűséget hivatott szolgálni, viszont azoknak, akik szeretnek kategorizálni, és/vagy komolyabb szinten akartak dolgozni a telefonon, komoly hátrányt jelentett.
Egyébiránt nem csak a fájlkezelés hiánya volt az egyetlen komoly probléma a telefonnal, hanem például az OS korai verzióiban a levelezőrendszer hiányosságai is komoly visszatartó erőt jelentettek az üzleti felhasználóknak.
Az értesítési központ hiánya szintén komolyan rányomta a bélyegét a telefon használhatóságára. Az értesítések megjelenítése ugyanis az élő csempék dolga lett volna. Ez már hibátlan működést feltételezve is problémás, mert ha az ember sok alkalmazást használt, és hosszú csempe listája lett, és nem görgetett oda a megfelelő csempéhez, bizony órákra, napokra le tudott maradni értesítésekről. Arról már nem is beszélve, hogy sok csempe nem igazán tette túl megbízhatóan a dolgát. Befagytak, lefagytak, nem frissültek.
Úgyhogy az élő csempés - alapvetően kitűnő - koncepció egyre inkább terhet jelentett az embernek, semmint világmegváltó újdonságot.
Rengeteg problémája volt a WP-nek, de volt még egy nagyon súlyos, amiről szentül hiszem, hogy az OS sikertelenségének fő kulcsa volt. Ez pedig a testreszabhatatlanság.
Beszéltünk már arról, hogy az MS egy nagyon egyszerű, grafikai erőforrást szinte nem igénylő "flat" dizájnt álmodott meg a WP-nek, lényegében vonalzóval húzott alkalmazásfelületek sokaságáról beszélünk. Nincsenek mélységek, kerekítések, árnyékok, tükröződések, lényegében semmi, ami erőforrást emészt fel. Ez abból a szempontból jó volt, hogy a rendszer kis erőforrás-igényű maradt, villámgyors és stabil. Abból a szempontból meg nagyon nem, hogy igazából egyfelől végtelenül unalmas volt, másfelől bármely gyártó bármely WP-s telefonja teljesen egyformán nézett ki, a gyártók nem tudtak egyedivé válni, szoftveresen legalábbis. Nem tudták a saját egyéniségüket belevinni a dizájnba.
Ami amúgy egy kicsit fura (már az, hogy az OS maga ilyenre sikerült), mert az MS a kezdet kezdetén pont, hogy abból a felvetésből indult ki a Metro UI megalkotásánál, hogy az egész OS-t a felhasználó köré kell építeni, testre szabhatóvá kell tenni. Nyilván a problémát az jelenti, hogy - úgy fest - mindenkinek mást jelent a "testre szabható" fogalom.
Mert sajnos felhasználók oldaláról kimerült annyiban a testreszabhatóság, hogy 6-7 szín közül választhattak, illetve a csempéket tologathatták le-fel, jobbra-balra.
Nem túl izgalmas, és nem túl felemelő, igaz?
Színpaletta - Avagy a testreszabhatóság "csúcsa"...
Én úgy hiszem, hogy sokan a mai napig alábecsülik ezen hiba jelentőségét, pedig gondolunk csak bele. Az emberek változatosak, szeretik egyedivé tenni a telefonjaikat. Ilyen lehetőség például a háttérkép. Mind szeretjük nézegetni a családunkat (papa, mama, gyerekek, unokák, barát, barátnő), a házi kedvencünket, a kocsinkat, a kedvenc zenekarunkat.
Ráadásul az ember impulzív lény, nagyon sokszor pár pillanat, 1-2-5-10 másodperc alatt hoz döntést, és sok esetben lehet sokkal vonzóbb egy szép háttérkép, mint 20-30 egymás hegyére-hátára halmozott négyzet.
WP7 vs DOS - Dögunalom
Az már csak hab a tortán, hogy a WP menürendszere önmagában is borzasztó logikátlan volt. A kissé unalmas csempés felületet balra húzva eljutottunk a telepített alkalmazások listájához, ahol is fekete alapon fehér betűkkel - vagy fordítva - olvashattuk az appok listáját ABC sorrendben.
Fantasztikusan "izgalmas" kezelőfelület
A felhasználónak pedig a világon semmi ráhatása nem volt, nem tudta méret, használati gyakoriság, vagy telepítési dátum szerint rendezni az appokat, már pedig ez azért egy amolyan "abszolút minimum" elvárás(nak kellett volna, hogy legyen).
De nem csak a menü volt logikátlan, a beállítások is - látszólag - minden logika nélkül szóródtak szét a telefon legkülönfélébb almenüiben, és mindenütt voltak, csak ott nem, ahol józan ésszel az ember keresné őket. Sokszor még a PIN kód kikapcsolásának lehetőségét is hosszú-hosszú percekig kereste az ember (teljesen logikus, hogy a hívásnapló alól lehet kikapcsolni, nem?), a dual SIM-es beállításoktól pedig bárki ember fia az érvágás gondolatával játszadozott.
A következő igazán komoly hibának a Zune nevű program meglétét érzem. Nos, ez lett volna a Microsoft iTunes-a. Lehet, hogy az Apple-nek bejött az iTunes, és igazából még én magam is el tudom fogadni, hogy ha egy Apple eszközt egy windowsos eszközre kötök, kell közé valamilyen szoftveres réteg, ami segíti a két eszköz kommunikációját, azt viszont már jóval kevésbé, hogy ha egy Windows telefont kötök egy windowsos PC-re, akkor kelljen közé egy plusz kommunikációs réteg. Sőt, magával a ténnyel nem lett volna baj, hogy van egy ilyen szoftver, ha komoly pluszt kaptunk volna tőle. A baj az volt, hogy a Zune megléte nélkül a telefon és a PC a legalapvetőbb kommunikációt sem volt hajlandó megvalósítani. Lényegében még a csengőhangok testre szabásához is kellett a Zune, már ha nem a gyári hangok közül akartunk választani.
Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen egyszerű testreszabhatósági kérdés, mint pl. a csengőhang is, erősen limitált funkció volt. Mint említettem, csak a Zune-nal lehetett beállítani (ráadásul ezt is csak a Mangó frissítéssel kaptuk meg, eredetileg csak a gyári paletta volt elérhető... you what???), ott is csak 40 másodperces fájllá kellett degradálni a kedvenc dalunkat, szóval sok esetben egy WP-s telefon limitáltabb funkcionalitással bírt, mint korábban egy butatelefon.
Sosem felejtem el, milyen vicces volt hallgatni, mikor az IT-ban nem teljesen járatlan ismerőseim jó 1,5 óráig állítottak be WP csengőhangot. Ez kb. pár hónappal azelőtt volt, hogy berúgták volna a salgó alá a WP-t, és megtörtént az iPhone-ra váltás.
Szintén komoly hibája volta WP-nek, hogy az MS nagyon túltolta a vendor lock in-t, ami számtalan formában jelent meg az OS és az ökoszisztéma egészében, annyira kényelmetlenné téve a felhasználók életét, hogy azzal szerintem komoly mértékben hozzájárult a rendszer végső bukásához. Pár példa. Lényegében a telefon semmilyen formában nem kezelte a SIM-kártyákat, mint adathordozót. Igaz, a rajta lévő számokat be tudta importálni, de a SIM-re menteni már nem volt hajlandó. Ez önmagában sok racionális okkal magyarázható lenne, ám ha ehhez hozzávesszük, hogy a rendszer nem volt hajlandó a névjegyzéket Bluetooth-on mozgatni, akkor már rögtön kijön egy igen kellemetlen összkép. Persze meg lehetett oldani a névjegyzék mozgatását, az accountok közötti szinkronizálással, vagy később (WP8-tól felfelé) egy SD-kártyára való exportálással, ugyanakkor önmagában mindkét megoldás lényegesen komplikáltabb, és időigényesebb, a „klikk-send-klikk” módszernél. Önmagában ez nem tűnik túl nagy problémának, pedig az, mert a legtöbb embernek igen is komoly fejtörést okozott a WP-ba, de még inkább az onnan kiköltözés. Tömeges problémát leginkább a szolgáltatók oldaláról jelentett a dolog. Ha ugyanis egy WP-s költözés önmagában plusz 5-10-15 perc egy androidos költözéshez képest (arról nem is beszélve, hogy milyen elképesztően hosszú volt egy WP-s telefon első bekapcsolása, és az appok telepítése... sokszor fél óra), akkor az már önmagában elég ahhoz, hogy a szolgáltató dolgozói (akiknek az időfaktor igenis komoly tényező) már más telefont ajánljanak, hacsak nincs valami extra hasznuk a WP-s telefonok értékesítéséből, márpedig általában a szolgáltatóknak édesmindegy, hogy milyen telefont adnak el, csak nagy csomagban vigye a kedves ügyfél, ugye.
Így általában mindig azt a telefont ajánlják, ami a leginkább maceramentes, és ami nem romlik el, hogy ne kelljen még a szervizzel is bajlódni később.
Egyéb iránt ez a fajta inkompatibilitás „by policy” nagyon erősen megjelent a WP egészében, erősen másolva az Apple üzletpolitikáját, de – mint már korábban említettem – azok előnyei nélkül.
A fenti komoly stratégiai és taktikai hibákon túl is voltak kisebb nagyobb gondok a WP7-tel. Névleg keringett az interneten egy 100 pontból álló lista, hogy mi is az, amit a felhasználók gyűlölnek a WP-ben. Ezen lista egy részét ki lehetett ugyan magyarázni, egy részét idővel javították és a hiányokat pótolták, de a magyarázkodás nem oldotta meg a felhasználók gondjait, a változások, javítások pedig rettenetesen lassan jöttek, és nagyon kis adagokban.
Az eddigiekből jól látható, hogy maga a WP nem volt egy jó rendszer, hogy úriember legyek, és ne fogalmazzak erősebben. De mindennek a tetejébe az MS elkövetett még egy óriási hibát. Nem átallottak ugyanis pénzt, licencdíjat (23-30 dollárt licencenként) kérni az amúgy meglehetősen félkész, és félresikerült OS-ért.
Egy olyan világban, ahol a gyártópartnereknek ott volt alternatívaként a talán kissé instabilabb, de jóval testre szabhatóbb, és sokrétűbb Android. Lényegében "ingyenesen".
Természetesen négy évvel később az MS belátta, hogy ez komoly hiba volt, és nagyban gátolja az OS értékesítését, így végül eltörölték a licencdíjat.
Csak hát ez alatt a négy év alatt ez az óriási stratégiai hiba alaposan visszafogta az OS terjedését, rásegítve ezzel az WP fáradhatatlan sírásására.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
