Mike Mignola vörösképű képregényhősével először Guillermo del Toro 2004-es adaptációjában találkoztam, akkoriban még nem volt ekkora "kultusza" a képregényeknek idehaza és a Hellboy sem volt ott minden polcon. A Ron Perlman alakította karakter és a köré szőtt látványvilág, univerzum hamar az egyik kedvencemmé vált és mindkét filmet rengetegszer láttam. Sajnos a képregényekkel való kapcsolatra egészen tavalyig kellett várnom, mert a régi kiadások beszerezhetetlenek voltak így az újranyomás lett maga a megtestesült álom, még ha hagy is némi kívánnivalót maga után.

Visszatérve a mozihoz, évekig vártam a többi fannal együtt a folytatást és del Toroék is folyamatosan rágták az illetékesek fülét, de csak nem akart összejönni. Tavaly sokakat villámcsapásként érte, hogy a karakter megalkotója egy teljesen új stábbal újraindítja a mozis vonalat. Alapvetően pozitívan álltam a szereposztáshoz, David Harbour remek színész és erős vonásai vannak, karakteres hanggal. A 18-as korhatár volt a cél, gondolom a Deadpool és a Logan kritikai- és közönségsikere után úgy vélték, hogy kibontakozhat a karakter.

A kritikusok nem fogadták kitörő lelkesedéssel a filmet, többnyire közepes értékelésekkel jutalmazták de esetenként kifejezetten gyenge pontszámot osztottak ki neki. Szerencsére engem ritkán érdekelnek a kritikák, jobb szeretem a dolgokat saját magam megtapasztalni, még ha nem is mindig járok jól de az ízlésem a sajátom, a véleményem is a sajátom. Április 20.-án, szombaton néztük meg az Alleeban egy kicsi 6soros teremben, 2D szinkronos változatban. A szinkron nem túl "acélos" és a terem sem a technika csúcsát vonultatta fel, de ezeket nem rónám fel a film számlájára. Na de mégis milyen a film?! A negatív kritikákban volt némi igazság, de közel sem olyan rossz mint azt egyesek állítják. A látvány a film nagy részében a helyén van, vannak kifejezetten para részek benne, de van 1-2 részlet ami lerontja az összképet és sajnos az egyik ilyen a szerintem túlzásba vitt maszk a főhősön ami miatt elveszítjük Harbour mimikájának egy részét. A cselekmény szépen halad, a karakterek is többnyire jól működnek de pont a Mila Jovovich által megformált főgonosz nem tündököl igazán, sajnos vannak nála sokkal durvább rosszarcok a filmben. A film a besorolásnak megfelelően nem finomkodik a vér és káromkodás tekintetében, de másokkal ellentétben ezt nem éreztem annyira karakteridegennek vagy öncélúnak. Mindent egybevéve jól szórakoztam a filmen, Harbour alakítása is teljesen rendben volt a maszkot leszámítva. Bár Mila még mindig szexi, de kb. ennyit is tett hozzá a filmhez ami nem az ő hibája, vékony volt a karaktere és ezért a végjáték sem volt olyan epikus. Egyáltalán nem bántam meg a mozi árát, de sajnos nem is tudtam teljesen elégedetten távozni.

A Square Enix kiadó és fejlesztő cég 2014-ben indította útjára mobilokra szánt játékszériáját a Hitman Go képében, ezt követte egy évvel később írásom alanya a Lara Croft Go. Croft kisasszony kalandjait ezúttal nem a 2013-ban rebootolt Tomb Raider stílusában tálalják elénk. Nem fogunk vérben fürödni és álcázva becserkészni katonákat, a játékmenet teljes egészében logikai feladatokra és kincsek keresésére építkezik.

Az első lelet

Grafikailag paszteles színekkel operáló, izometrikus nézetben elénk táruló világot kapunk ami egy igényesebb animációs filmre emlékezteti az embert. Főhősnőnk is a klasszikusnak számító kinézetét örökölte meg, nem a kislányos újabb verziók egyikét. Játékterünk egy kiterjedt barlangrendszerben fellelhető romok közé van szorítva melyben különféle emberevő lényekkel vagyunk összezárva. Telefon kijelzőjén szerintem meglehetősen hangulatosan néz ki.

Gyerekkoromban imádtam mindent ami gurult, sok évig akartam rally vagy F1 pilóta lenni, de sajnos az anyagi helyzetünk nem volt olyan, hogy ilyen hobbira tegyek szert és ez most is igaz. Így megmaradt számomra a virtuális világban való versenyzés, olyan klasszikusokkal mint a Street Rod 1-2 vagy a Cisco Heat kezdtem a pályafutásom. A hosszú évek alatt rengeteg szériának láttam a felemelkedését és bukását és bár az írásom alanyának a címe hasonló, de köze sincs a Microsoft autóversenyes játékához.

Sportverda meg naplemente.

Az Aquiris studió játéka 2015-ben jelent meg a Play áruházban és azóta készült belőle nagygépekre is változat, de maradjunk a Google platformjánál. Maga a program egy erőteljes retró feelingre épít, a grafika és a zene a múlt évezredet idézi de mai technikai minőségben. A látvány szerintem nagyon rendben van, minden színes és jó rá nézni, már ha bírja az ember ezt a stílust.

Üdvözöllek Kedves Olvasó. Pár éve tartozom már ezzel az írással és a folytatásokkal, de sajnos úgy alakultak a dolgok, hogy szüneteltetni kényszerültem a blogsorozatot. Ígérem kicsit aktívabb leszek a jövőben még ha nincs is könnyű dolgom az alapanyagok kiválasztásával és azok mélyebben ható kiismerésével.

Főcím

Az írás alapanyaga egészen 1990-ig visszatekintő múlttal rendelkezik. Akkor még Sega konzolokra jelent meg, Castle Of Illusion Starring Mickey Mouse címen. Ez egy 2D-s platformer játék volt ami a következő években több folytatást is megélt. A remake-re, amiből a mobilplatformokra készült verzió is készült egészen 2013-ig kellett várni, ami akkor IOS, PS3, X360 és PC platformokra is megjelent majd rá egy fél évvel követte őket az Androidos kiadás is. A pixeles 2D-s grafikát felváltotta egy teljesen modern 2,5D-s megoldás. Azért csak 2,5D-s mert a játékmenet nagyobb részében a klasszikus oldalra scrollozós ugrálós játékmenetet kapjuk, esetenként kerül csak képbe a 3. dimenzóban való mozgási lehetőség, de a grafikának van mélysége ettől függetlenül.

Tudom-tudom, még dolgozom a beszédemen de javulok, egyre kevésbé van "lámpalázam".

Üdvözöllek titeket. Őszintén szólva nem vagyok nagy rajongója a Witcher játékszériának és a könyveket sem olvastam még. Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés bennetek, hogy akkor mégis miért írom ezeket a sorokat. Játékok terén elég széles skálán mozog az ízlésem és mivel szóba kerültek a kártyajátékok a PS4 topikban ezért engem is elkapott a vágy valami jobbfajta után. Nincs nagy választék a platformon, így a Yu-Gi-Oh mellett nem volt más mint a Witcher 3-ból ismerős Gwent, ami ingyenesen játszható külön játékként is megjelent. Az animéből ismerős játékkal nem volt nehéz dolgom, hisz PC-n a régi 3 részes játékkal orrvérzésig játszottam és ez sem más csak kinézetben. Viszont a Gwent próba után nagyon megtetszett, nagyon szépen kidolgozott és animált lapok. Könnyen elsajátítható rendszer de mégis rengeteg változó. Mivel az egész grindelős és csak online PVP így annyira nem volt kedvem belemélyülni. Nem nagyon erőltetem évek óta a játékos-játékos elleni játékokat. Akkor jött szembe a Thronebreaker ami nem más mint egy komplett sztori köré vont Gwent alapú játék.

Üdvözöllek titeket. Miután haverral végigmentünk a Rebellion cooperative játékra kihegyezett lövöldéjének kampányán és 3 DLC-jén gondoltam leírom nektek a tapasztalatainkat.

Egyértelmű logó

A játék 2018 augusztusának végén jelent meg a 3 főbb platformra. Mi a Playstation verzióval játszottunk PS4 Pro konzolokon, amit a Sony digitális webáruházából szereztünk be Deluxe változatban mert az tartalmaz minden később érkező kiegészítő csomagot. Mikor megvásároltuk a játékot addigra az eddig megjelent 3 DLC-ből 2 elérhető volt.

A történet nem kiemelkedő, igazából egy elég tág keretet ad a játéknak de mint olyan ebben az esetben nem ezen van a hangsúly. Spoiler nélkül arról van szó, hogy az 1930-as években egy balul elsült ásatás mellékhatásaként Seteki az egyiptomi boszorkány királynő elszabadult és nem csokismuffinnal akarja a világot elárasztani. A mi dolgunk lesz, vagyis a csapatunknak a Strange Brigade-nek, hogy megállítsuk miközben különféle mítológiai teremtményekkel, csapdákkal és fejtörőkkel kerülünk szembe egy szemkápráztatóan szép és kimunkált terepen.

Manapság virágkorukat élik a feldolgozások és az újraindítások a játékpiacon is. Az, hogy ezek jól vagy rosszul sülnek el most lényegtelen. Három évvel ezelőtt dobta piacra a lengyel Flying Wild Hog studió a klasszikus Shadow Warrior rebootját. A játék ha nem is lett hatalmas siker minden értelemben, de azért szinte mindenhol pozitív visszajelzés övezte. Nekem is kifejezetten tetszett, a történet is remek volt, a látványvilág is kellemes atmoszférát kölcsönzött neki illetve Lo Wang karaktere igazi badass, nagydumás akit nehéz nem kedvelni ebben a stílusban. Nyugodtan oda lehet állítani Duke és Sam mellé.

Bevezető

Tim Schafer játéka hosszú huza-vona után, az Electronic Arts-nak hála, megjelenhetett 2009 októberében konzolokra. A PC-s kiadásra egészen 2013 februárjáig várnunk kellett, ehhez képest nem lett igazán felturbózva az eredeti. A végeredmény ennek ellenére kolosszális hangulatot áraszt magából, tökéletesen keveredik a mára klasszikussá vált nagybetűs Metál zene és a Double Fine studió által megálmodott látványvilág, amihez rengeteg ihletet adtak az 1970-es, '80-as, és '90-es évek lemezborítói. Ezen felül tele van szellemes beszólásokkal és jellegzetes rockeres utalásokkal, amik tovább növelik az élményfaktort.