Életének 73. évében, hosszú betegség után elhunyt Antal Imre. A Szeszélyes Évszakok legendás műsorvezetőjét, egyben kiváló humoristát és zongoristát az őt ápoló Hospice-házban érte utol a halál.

Nyugodjon békében mindörökre!

Ha valaki épp a fenti távolságot aprítja miszlikbe arra alkalmas négykerekű járművel (és nem lovaskocsival), akkor szívesen befurakodnék mellé!

Valami eszeveszett fontos, csak egyszerűen nem tudok átjutni Budapesten, hogy stoppot kapjak (BKV sztrájk, és Tahiból indulok, Árpád-hídig tudok bemenni legfeljebb)!

Cserébe Németországból származó, hatalmas mogyorós csokit tudok felajánlani! (Illetve, ha igényt tart rá az illető, akkor előzetesen megbeszélt mértékű fuvardíjat!).

Help me!

Találtam egy progit , amivel a fülünk érzékenységét vizsgálhatjuk.

100Hz-től 20000 Hz-ig állíthatjuk a hangmagasságot. Az én fülem 14000-nél kifúj, a húgom az egész skálát hallja.

Hát a ti fületek?

-Van egy völgy valahol az ország közepétől nem messze. Semmiben sem különbözik az első látásra végtelen alföld pusztaságától, attól a ténytől eltekintve, hogy az azt borító homok hófehér. Mintha valami elfuserált krematórium összes porát összekaparták, teherautóra rakták, s széjjelhintették volna amott, hol a nap nem a föld színével egy vonalban veszi át az éjszakától az uralmat, hanem egy sáros, koszos hegy tetején. Egykoron virágzó, szőlőtől roskadó fürtöknek életet adó domboldalt most por s hamu fedi, egy-egy nagyobb darabka pernyébe bele-bele kap a keleti szél. Ha valaki véletlen feltévedne a magaslatra, ősi civilizáció nyomait fedezhetné fel rövid idő alatt. Elporladt panelházak rozsdás fémváza ad otthont rég letűnt, sosem dicső múlt szőtte álmoknak, melyek akkor, s most sem képesek megszabadulni furcsa börtönükből. Ha teheted, messze kerüld a helyet, amit senki sem említ, mégis mindenki ismer. - adtam fiamnak a jó tanácsot.

Elmúlt már az az idő, hogy tojáshéjjal a hátulján, mindenféle instrukciót nélkülözve a parkba menjen játszani. Közeledett a szürkület, ilyen tájban, mint tapasztaltam, a gyerekek összerondítják magukat egy-egy keményebb horrortörténettől, eszmefuttatástól. Lassan iskolába kellett adni a gyereket, valaki biztos úgy gondolta, az apai pofonok, alkalmi kiadós verések idejének 6-7 éves korban vége, a nevelés terhét ideje átruházni valami felsőbb hatalomnak. Bíztam a fiamban, és reméltem, az atyai tanítás is megteszi a magáét, képesek lesznek odabent emberszámba venni. Jócskán elláttam hát különféle rémtörténetekkel. Egykoron az én apám is mondott számomra akkor nem mindennapinak ható dolgokat. Beszélt embereket elnyelő boltról, temetőre épült katedrálisról, ahová a szellemek is csak imádkozni járnak, egy város határába épült sólepárló üzemről, ahol az ott dolgozó munkások hetek alatt karóvá aszalódnak... Szólt a felmenői fáma érthetetlen utcai párbeszédekről, ahol a mondanivalót csak a két beszélő értette, és érthette is meg.

-Szervusz. Hazafelé?
-Hm? Áh, csak levegőzöm. Cudar az idő.
-Igen, és csak rosszabb lesz. Nem találkoztunk mi már?
-Az meglehet. Megfordulok egy-két helyen...
-Vagy úgy... gyakran jársz erre? A városba?
-Fogjuk rá.
-Afféle vándor vagy?
-Vándor?
-Tudod, kutató, kalandvágyó fiatal, gazdag turista...
-Hagyd el. Ők nem hagynak nyomot.
-Nem hagynak nyomot? Ezt hogy érted?
-Elfelejtik őket. Hamar.
-Ugyan. Az ember mindenhol otthagyja a kézjegyét. Ismerek olyat, akik bejárta az egész világot egy hátizsákkal!
-Ez semmi ahhoz képest ahol én voltam.
-Nah persze... Hallgatlak!
-Paracsolsz?
-Mesélj az utazásaidról. Hol jártál, kivel találkoztál... csak van valami, ami miatt így fenn hordod az orrodat!
-Félreismersz. Nem kenyerem a kérkedés.
-Azt látom... Nosza ki vele!
-Ha gondolod... Ott voltam a világ születésénél, amikor mindannyian pici porszemként kerestétek utatokat a a végtelenben. Láttam a bárkát, ami megmentett titeket a kipusztulástól. Megannyi napon át csodáltam a szörnyű sivatagi épületeket. Megéltem hordáitok vonulását, melyek szent céllal érkeztek idegen tájakra, de örök tüzet hagytak maguk után. Milliók pusztultak el esztelen, értelmetlen vérengzéseitek hosszú-hosszú évei alatt. Jártam minden öldöklés közelében, éreztem valamennyi halott szagát...
-Te afféle bolond vagy? Miket zagyválsz itt össze?
-Bolond lennék? Nézz körül, hová tűntek az emberek?
-Viccelsz? Hajnali három van! Legtöbbjük alszik.
-Akkor te mégis mit keresel itt?
-Kijöttem... szeretem nézni a csillagos eget ilyentájt...
-Tévedsz! Valld be, engem kerestél!
-Keresett a fene. Csak beléd botlottam...
-Azt gondolsz, amit jól esik, de ne felejtsd, ember: végül ÉN találtam rád!

Sokaknak taszító lehet alábbi írásom, mégis belevágok. Nagyon kérek mindenkit, aki radikális nézeteket vall, ne szóljon hozzá a szösszenethez, nem célom az indulatkeltés.

Magyarországon élek immáron 21 éve. Ezt az országot tartom hazámnak, itt születtem, itt is akarok meghalni. Sok más helyen jártam (4 távolabbi, és valamennyi környező állam), valamit mégis hiányoltam az ottani környezetből. Elmenni innen nem fogok. Inkább küzdök érte.

Miért szeretem Magyarországot?

Mert nagyon szép. Gyönyörű, csendes, nyugtató erdőink vannak, hatalmas fákkal, dús avarral, turistautakkal. Megannyi kiránduló keresi fel őket mindennap, kóstolja meg az itt-ott fellelhető apró forrásokat, készít gyönyörű képeket az egyedülálló növényzetről, állatvilágról.
Végtelen alföld alkotja országunk jó részét, pár helyen szakítja csak meg azt egy-egy „földkupac”, a Bakony, a Mátra, a Bükk, valamint Zala és a Mecsek lankás-dombos domborulatai. Gyönyörű folyóink vég nélkül nélkül szolgáltatják az ihletet amatőr és profi képkészítőknek, festőknek s fotósoknak egyaránt. Óriás tavunk, a Balaton, Közép-Európa legnagyobb összefüggő víztakarója, az ország turizmusának egyik tartópillére.

Viszlát kolléga IWIW-es cikkének hatására döntöttem úgy, hogy leírom az alábbiakat. A cikket vehetitek egyfajta felhívásnak is. Előrebocsátom, nem félek tőle, hogy az ötletet, amit alant kifejtek, már másnap megvalósítja valaki, annak komplexitása miatt. Amennyiben mégis, nagyon szépen kérem, legalább a prohardveres nevemet említse meg a projektben, mint "megbízott ötletgazdát". Kellemes olvasást kívánok!



Kedves Fórumtársak!





Sok szó esik mostanában a különféle közösségi oldalakról. Az elmúlt 2 évben rengeteg kisebb-nagyobb site alakult többnyire egyetlen főfunkcióra építkezve, ez pedig meghívásos alapokon nyugvó, kapcsolatiháló-szövögetés. Sokmillióan tagjai az iwiwnek, a myvipnek, s társaiknak. Van aki kapcsolatépítésre, akad aki üzletelésre, fórumozásra használja ezeket az oldalakat, aknázza ki a megannyi funkciót. Közös a fenti lapokban továbbá, hogy mögöttük profitorientált vállalat áll, s hajt végre fejlesztéseket, karbantartásokat. A profitorientáltság miatt minden egyes felhasználó potenciális reklámcélpont, a vállalatok az oldalakhoz kapcsolható bevételeinek nagy hányadát a reklámfelületek kiadása után beszedett összegek alkotják. Általánosságban elmondható, hogy egy közösségi oldalnak minél több látogatója van, a reklámbevételek annál nagyobbak.


Mindezekkel nagy újdonságot nem mondtam, lássuk miért vagyunk itt.

Megannyi ötlet születik a világon nap mint nap. Nem volt ez másképp egy ködös decemberi délutánon sem, 2005-ben, mikor egyik barátommal a békásmegyeri mekibe indultunk táplálkozni. Útközben szó esett egyik volt osztálytársnőnk hugáról, aki épp az USA-ban tanult valami horribilis összegért. Családnál lakott, fizetett a szállásért, az iskoláért[B][/B], a kiközvetítésért. Sokat.

Lacikának ezzel kapcsolatban előzőleg támadt egy elgondolása:

Miért fizetnénk ilyen dologért... ha mindezt ingyen is megtehetjük? Láttuk az iwiw és társai fellendülését, láttuk hogy tizenéves leányok ülnek napi 6-7 órákat a gép előtt (nem) létező ismerősöket keresve.
Ez az egész adta azonban a löketet egy kicsit komolyabb dologhoz. Tegyük fel, hogy A-ból B-be óhajtasz utazni, bárhol a világban, és szállást keresel a B pontban, lehetőleg a saját szájízednek megfelelőt.



Hozzunk létre tehát egy olyan közösségi oldalt, ami elsősorban az utazási kedvre/kényszerre épít, és ahol:

-nincs kapcsolati háló, a lényeg ugyanis nem az ismerősök megtalálásának n+1-edik módja

viszont:

-meghívásos rendszerű a regisztrálás, regisztrációkor eldöntheted, csak fogadni szeretnél embereket, csak utazni kívánsz, esetleg mindkettő
-ha mindez megtörtént, és te pl. Németország egy adott városába utaznál, és azt beírod a keresőbe, a rendszer kidobja neked a megfelelő fogadókat, azok minden megadott adatával együtt
-kereskedelmi és nem kereskedelmi szálláshelyek is regisztrálhatnak
-részletes, képekkel, videókkal bővített bemutatkozás mind szállásadó, mind utazó számára
-a világ összes országáról átfogó információmennyiség van összegyűjtve
-implementáljuk a Google mapsot, mint segédeszközt
-nagyon részletes keresőt használhatunk a megfelelő szálláshely megtalálásához
-nemzetközi, tehát bárhonnan elérhető, több nyelvű portálról van szó.


Nagyon röviden ez a lényeg, mindezt gyors példával szemléltetném.

Regisztrálsz az oldalon, utazni vágyóként. Egyszer csak Japánba kell repülnöd, szakmai okokból (építészmérnök vagy). Már sokszor használtad az oldalt, most magyar szálláshelyet keresel odakint. A keresési feltételeket beállítod, város: Tokio, szálláshely típusa: magánlakás, tartózkodási idő: 3 nap, 2 éjszaka, max ár: X jen/nap. Ezek a legalapvetőbb feltételek. Igen ám, csakhogy te magyar szállásadót keresel, lehetőleg szakmabelit, így azt is megadod feltételnek. Ezek alapján a rendszer végignézi a japánbeli lehetőségeket, és kilistázza a legmegfelelőbbeket. Kapcsolatfelvétel az oldalon belül, visszaigazolás.

Nem kellett a szállodák keresésével vesződni, sőt, akár az is lehet, hogy ingyen felajánl valaki egy szobát a számodra. Mindez megegyezés kérdése.

Sorolhatnám a példákat, azonban szárnyaljon a Kedves Olvasó fantáziája. Mi mindenre lehet még használni egy hasonló oldalt? Amerikába utaznál tanulmányi útra? Kikerülheted a közvetítési költségeket, megegyezhetsz lehetséges fogadókkal.
A világba vágysz, de nincs pénzed? Megtervezheted az útvonalat, minden egyes napra szállást kereshetsz magadnak. Gondoljatok bele, mennyire hasznát vehettük volna a Cote D'Azure út alatt a szálláskeresésnek.

Mindennek megvalósításához vállalkozókedvű programozókat, designereket keresünk, akik professzionális, vagy hobbi szinten valósítanák meg az ötletet egy közösségi portál elkészítésével.


Szokás megemlíteni ilyenkor, milyen alapokra építkezhetünk...

-Az oldal összes tervezett funkciója, a lehetőségek, az egyes modulok mind mind dokumentálva vannak, gyakorlatilag mindezt "csak" le kell programozni...
-Van továbbá egy kezdetleges, bemutató jellegű logo- és designtervünk
-2 db lefoglalt domain nevünk
-Egy darab Proliant ML330-as szerverünk kezdetnek, 2db 1266-os P3-S-el, 1 giga SD rammal, 2db 73 gigás scsi vinyóval, telepített, konfigurált linux-szal, azonban nincs betéve semmilyen szerverparkba, mindezt igény esetén
-az összes kezdetben fontos európai, valamint európán kívüli nyelvre fordítónk (összesen 19)
-Rengetek belefektetett időnk, ami összeszedetlen, "majd ráérünk még" emberek miatt eddig nem térült meg...
(Nagy tisztelet a kevés kivételnek!)
-4 további "alapító", kedves barátaim, akikel kidolgoztam a dokumentációt, valamint a prezentációkat


...valamint alapok, amelyekre nem...:

-Nincs cég a projekt mögött, terveztük a cégalapítást, de az anyagiak közbeszóltak. Mindennek akkor lesz jelentőssége, ha a dolognak lesz létjogosultsága az interneten, és szükségesnek véljük a cégalapítást.
-Fizetést, legalábbis kezdetben, senkinek nem tudunk biztosítani, mivel jómagunk sem vagyunk anyagilag eleresztve
-Az utóbbi, mint tapasztaltuk, magával vonja a számonkérés lehetőségének teljes hiányát, ezzel semmi baj.

Kockázatos tehát a dolog, mivel semmi sem garantálja az oldal befutását, így nagyon szépen kérek mindenkit, aki a leírtak alapján baromságnak találja, valamint fennakad az orra a (kezdeti) pénzügyi térítés hiányán, az ne offolja szét a topicot. Mindezt mindannyian, akik benne vagyunk, egy lehetőségként kezeljük, amely később üzleti alapokra is építkezhet (és nem, nem a reklámoktól reméljük mindezt).

Kihasználni senkit sem akarunk, eddig sem tettük. Nem a pénz hajt minket, pusztán le szeretnénk tenni valamit az asztalra. Igen, ha lehet, mi, magyarok.

Három napja csípte a fülemet valami.

Normális esetben a számat szokta édesapám Isten tudja honnan előszedett, de állandóan a családi asztalra kerülő pörgős napot ígérő erőspaprikája. Ez a valami azonban kétségkívül más volt. Egyszer csípett, reggelente, de akkor legalább nagyot.

Egy eltévedt légy zajára keltem harmadik napja, mely mellett eltörpült a szomszéd kora reggeli "ihunne, fűrészeljünk fát" mániája. Az legalább kiszámíthatóan, pontban hajnali nyolckor kezdődött. Beleképzeltem magam a deszka helyébe, melynek piciny repedésein átpofátlankodik a legszaporább dögevő és hullanyalogató repülő rovarok ocsmány példánya.

Befészkelte magát a szobám - tetőtéri lévén - hideg levegőjébe, hol a monitorra, hol az egyre idegesebb fejemre, hol a gép mellett felhalmozott tejesdobozok valamelyikére szállt. Nyilván kijelölte a vadászterületét. Véletlenűl választott időpontban, általában délelőtt 10 és 12 között állt neki rikácsolni, valószínűsítem, távozni akart, olyannyira erőteljesen zümmögött a fejem felett, a tetőablak üvegénél. Lusta disznó kelő vagyok, engem egy ilyen kis mitugrász nem szed ki az ágyból - gondoltam. Másfél óra légymuzsika előbb-utóbb mindig megtette a hatását, volt hogy hánykolódtam, volt hogy tapsoltam (hess!), párszor oda is vágtam a párnámat. Persze nem tágított. Nem túl nagy a lakhelyem, egyfajta magaslati odú, melyet felülről a csillagos ég, alulról a fűthető ház határol. Légy koma ennek ellenére alaposan bevackolt. Tűnés, adtam ki a parancsot, de nem értette. Hogyan is érthette volna, ez csak egy légy.