Saint Tropezben
"dididididid you Saint Tropez..."
8. nap: Valahol La Ciotat és Saint Tropez között - St. Maxim
Végre-valahára reánkvirradt. A hátamat álmomban török masszeroknak adtam át, akik kontármunkát végezve csúnyán helyben hagytak. Aztán felébredve az álomból, a török riviéra a semmibe foszlott, de legalább a hátfájás megmaradt. Köszönöm szépen! Ha emlékeztek, előző nap lejtőre állítottuk fel a sátrat. Talán innen származott reggeli jókedvem a hátammal kapcsolatban...A parktól, ami mellé a sátrat vertük, lépcsőcske vezetett fel, egészen a főútig. Az út túloldalán egy csapnál kezdtük el lényegében a napot, fogmosással, mosakodással. Épp vizet vételezett ugyanott egy spanyol házaspár a lakókocsijukba.
Valahol a táblától jobbra volt a fekvőhelyünk, attól balra pedig a kutacska, ahol mosakodtunk.
Rövid egyeztetés után kiderült, ők épp onnan jönnek, ahová mi tartunk. Saint Tropezből! "And what's the weather like there?" - mosolyodtam el, de a faszi értette a tréfát. 12 km-re mostuk magunkat aznapi uticélunktól... alig volt fél 9, tehát miénk volt a nap!
Mivel a forgalom meglehetősen gyérnek tűnt e késő nyári reggelen, ismét kettéváltunk, de csak a poén kedvéért. Akit előbb felvesznek, az rácsörög a másikra, aki közben megdumálja a +1 személyt maga mellé az autóba. Én voltam hátul, persze fel is vettek elég hamar. Kedves hölgy volt, a kislányával... Csak a szája állt volna be. Olyan édesen nyomta a francia-angol egyveleget (parakjúti (parachute - ejtőernyő), fúúti (foot - láb), ezek a szavak fogalmam sincs már, hogy jöttek elő), hogy csak ámultunk-bámultunk. Természetesen fel van véve, de igazából lövésem sincs hová tegyem fel... Akit érdekel, annak esetleg elküldöm mailben!
És a lényeg: Saint Tropezig vitt bennünket. Leparkoltunk a "külvárosban", mivel odabent a budai vár környékének megfelelő parkolódíjat kellett volna fizetni. Ez még neki is sok volt, pedig tanárként dolgozott odakint - ami, mint elmondta - mellesleg nem is olyan rosszúl fizető állás, ő csak rossz helyen van, és rossz időben. Mesélt még a szabályokról, amik megnehezítik Franciaországban a tengerparton a telkek vásárlását. De erre már tényleg nem emlékszem pontosan.
Szóval "fúúti" lekrosnyogtunk először a tengerpartra, majd - hogy ne kelljen végiggyalogolni a koszos-büdös (patyolattiszta) főúton, végigmentünk a parton mindenféle szálloda mellett.
A "plázs"
"Szegények útja" mondta ő, mi pedig röhögtünk. Elfogyasztottunk még közösen egy finom jégkrémecskét, aztán elváltak útjaink. Irány a belváros.
Saint Tropezről tudni kell, hogy egyrészt piszkosul felkapott hely, másrészt ennek a felkapottságnak nincs semmiféle alapja a franciák szerint, mindössze a giccs, meg egyes filmsztárok kvázi állandó jelenléte vonzza oda a turistákat. Na meg persze a profin felépített város-imázs, ami azzal kezdődik, hogy MINDENHOL tudod, hogy pontosan hol vagy (táblácskák garmadája, segítőkész taxisok, portások, stb...). Ez itthon miért annyira megoldhatatlan? A várost egyébként talán Szentendréhez tudnám hasonlítani (pár apró eltéréstől eltekintve persze). Annyi Smartot sosem láttunk még, 20-nál abbahagytuk a számolást. A Smart odakint "célautó", és valóban szükség is van rá. A belváros néhány, autók által járható utcáján több Smart pöffeszkedett, mint bármilyen más kocsi. Talán mert rájöttek, hogy nincs értelme beállni a bálnával az út közepére...
Saint Tropez itthoni viszonylatban is kisvárosnak számítana, gyakorlatilag bárhova el lehet jutni fél óra gyaloglással. Kismillió sétálóutca, megannyi bolt, töméntelen mennyiségű zöldséges, halárus (majd minden sarkon), szuvenírbolt... Ezek persze itthon sem ritkítják párjukat, mégis mit lát először az ember, mikor kiér a parti sétányra? Luxushajók. Rengeteg. Nem, nem a dunai rakpartok mellett horgonyzó behemótokat kell elképzelni... Ezek mind magánhajók, külön személyzettel, "bemutatható" állapotban, rajtuk rakás kultúrsznob, akiket a pórnép csak nézhet, de meg nem szólíthat. Mi csak jót röhögtünk azon, ahogy a gazdag gyerek (volt kb 25 éves) előszedte az újságot a fehér ruhájában, és erőteljeset harapott egy cipóba, amit a saját kis pincérje szolgált fel neki a saját hajócskáján. Árakról nem szólnék, beszéljenek a képek!
A part menti sétálóutca, telis-tele hajókkal, gazdag népséggel,
valamint a másik oldalán sorban éttermek
A halas előtt
Az régi templomtorony
A felújított templomtorony (egyébként ez aztán tényleg mindenhonnan látszott!:D)
Mindez Saint Tropez erődjétől fényképezve
Egy gyönyörű utcácska...
...mégegy (volt azért egy pár)...
...teli szép lányokkal
A parti szuvenírbolt gyöngyszeme...
...és bővebb kínálata...
Istenüccse' globalizáció! (Szegedi gyufa!) Ezt bezony az utcán eldobva találtam, mindjárt kiszúrtam a feliratot!
"Micsoda utolsó helyre érkeztünk, de nehéz az élet!"
Egy szép állapotban megtartott, (ha jól tudom) D280-as Merci, mint tűzoltóautó, avagy Miért nem kell évente tendert kiírni c. project
"Szörnyű" város volt tehát, meg kell mondjam... A táskáinkat már jó előre elrendeztük, hogy ne akadályozzon bennünket a felderítésben. Egy fiatal srác segítségét kértük, aki festményeket árult a part menti sétálóutcán, többedmagával, horroráron. Azért volt olyan készséges, hogy 2 órára félretegye nekünk a csomagjainkat a képei mellé... Egyem meg a dumánkat, végülis bárhol voltunk, 10 percnél tovább sosem tartott alkalmas helyet keresni a cuccoknak.
Sajnos kezdtek kimerülni az elemek, és még rengeteg felderítenivaló várt reánk az elkövetkező napokban, így eltettük a gépeket, és úgy gondoltuk, szállás keresünk éjszakára. Ekkor már a csomagokkal. Kigyalogoltunk hát a város központjából, egészen a bekötőútig. Ott próbáltunk stoppolni. Sajnos a Lamborghiniben, mint azt mutatták, csak egy hely volt, így inkább kihagytuk. Mindenesetre jót derültünk a gazdáján, aki beparkolt elénk a böhöm nagy géppel, kettőt túrázott a motorral, és megkérdezte, mégis mit csináljon, egy hellyel tud szolgálni... Szidtuk az olasz gyárat rendesen, egy 4 személyessel többre mentünk volna. Na mindegy.
Végül egy, talán 1-es régi golf ált meg, mivel hatalmas forgalom volt kifele, csak kb. 5 perccel a manőver után vettük észre, hogy bizony, értünk jöttek. Szegény lánytól nem győztünk elnézést kérni. De ez Franciaország, emberek, itt senki nem haragszik a külföldire, lévén turisztikailag jelenleg a leglátogatottabb desztináció. A hölggyel Saint Tropeztől 5km-re váltak el útjaink, egy bevásárlóközpont parkolójában, természtesen egy McDonalds mellett... A szokásos: 14 euróért dupla bigmek menü, 2 literes üdítővel. Kellett már nagyon az energia, lejártuk a lábunkat.
1-2-t kattintottam csak, mégis tudjuk később, merre hány óra. Ellenben lassan ránkdöntötte az éjszaka érkezésének bűzös vasajtaját (tudom, azért néha van némi képzavar:D), sürgető nyomásnak tétettünk ki, szállásunk ugyanis még nem volt. Valahol egy pad alatt, a rögtönzött bevásárlóközpont-látogatás, majd a megérdemelt 2-2 sör elfogyasztása közben találtam egy francia feliratú Amsteles poharat. Eltettem, majd valami leánynak odaadom. Itthon ellopják őket, odakint elszórják. Mármint a poharakat. Összeszedtük minden bátorságunkat (azért 2 sör után, két nap nemfürdéssel a bőrünkön ciki beülni bárknek a járgányába...), és stoppoltunk. Legalább egy órát. Már ott tartottunk, hogy a parkolóban verünk sátrat, amikoris ismét olyan fuvart kaptunk, amire semmiféle magyarázat nincs. Két lány. Az egyik 130 kiló, és 170 centi, a másik meg valami félelmetesen szép. Egy kukkot nem tudtak angolul, mi pedig franciául csak annyit, hogy zsö vudré ale a St. Maxim (a legközelebbi város, 15km-re). Vittek minket, bár egy szót sem értettek a mondanivalónkból, de repültünk.
Megérkeztünk St. Maximba. Part sehol, szálláshely sehol, kemping...? Ugyan, visszasírtuk a jesoloi létesítményt... Végül egy elhagyott partszakaszon, valamiféle ősi étterem volt terasza alatt vertük fel az oly sokat megélt sátracskánkat. Jól aludtunk, bár még mindig hátra volt a java.
Platós ifára várva
Azért ez a St. Maxim se egy utolsó hely...
És következett Cannes, Nizza, és Monaco. De ez már egy másik történet...
Hamarosan...! (Ígérem, nem kell ennyit várni rá!)
Külön köszönet Viszlát Uramnak, amiért segített megoldani a képfeltöltést alternatív módon!
