2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Szkennert, de milyet? SOS

    Tudom, hogy régen már volt ilyen kérdés a prohardveren, de a hozzászólások nem elégítettek ki. Sokat böngésztem a neten, de nem találtam kielégítő magyarázatot a kérdésemre.
    Jó pár éves már a jelenlegi szkennerem, sok baj is volt vele, de most úgy néz ki, hogy végleg meg adta magát. Vennék egy másikat, de itt elakadtam.
    Jelenleg egy HP scanjet 2400-as típus porosodik az asztalomon. A gyári CD-én lévő programja eredetileg magyar nyelvű volt, de egy későbbi windows telepítés után, csak franciául, vagy angolul akart velem kommunikálni. Egy idő óta már úgy sem. Valami fájlt keres, ami ott van az orra előtt. Frissítettem a szoftverét, és azóta már csak a készüléken lévő kezelőgombokkal tudtam használni. De ez sem lett volna baj. Kb. két hete kezdte el csinálni (és azóta nem tudom kiverni a fejéből), hogy a beszkennert oldal felétől teljesen besárgul. Fáj, nem fáj, rászántam magam arra, hogy annyi boldog együtt eltöltött év után, megváljak tőle. De a dolog nem is olyan egyszerű, legalábbis számomra, hisz megint kiderült, hogy a számítástechnikában nem állok a helyzet magaslatán.

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 11

  • Katona voltam! - Az eskü.

    Az eskü. Másnap kihallgatásra kellett mennem, az ezred poltiszthez. Az előtérben találkoztam...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 21

  • Katona voltam! - kiegészítés

    Kiegészítés:

    Többen szóvá tették, hogy elég kurtán-furcsán fejeztem be a színpadi szereplésem történetét, most megpróbálom pótolni.
    Mikor felléptem a világot jelentő deszkákra, láttam, hogy a kutya sem törődik velem.
    - A padlóról szép a győzelem! – gondoltam, és erősen bízva magamban, belevágtam.
    - Tisztelt Hölgyeim és Uraim! - (egy szál hölgy sem volt a teremben, de ez olyan jól hangzott)
    A hangom elveszett a nézőközség morajában. Felemeltem a hangomat, és kissé hangosabban folytattam.
    - Mielőtt az elektrotechnika, és a híradástechnika nem volt még ilyen magas fokon – (egy-két értetlen arc nézett velem szemben, nem csodálom, én is így tettem volna. A bevezető szöveg eléggé unalmas, unalmasabb mint a géphangon verset darálók előadása, pedig az sem semmi.) – a kis falukban a friss híreket a falusi kisbíró hirdette ki. Nyakába vette a kisdobját, ütemes rigmusokkal járta az utcát, és a forgalmasabb helyeken elővette a híreket tartalmazó papírját, és korabeli ékes hanghordozással felolvasta azokat.
    A következő pár perc szóljon emlékül az utolsó felsőtárkányi kisbíró tiszteletére, aki imigyen adta elő a mondandóját.
    (Megjegyzem, hogy nem ez volt pontosan a szöveg, de a lényegen ez semmit sem változtat, az értetlen arcokból kitűnt, hogy még mindig nincsenek képben. De legalább már a társaság közel egyharmadának a figyelmét sikerült felkelteni.)

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 2

  • Katona voltam!

    Tudom, hogy férfiember gyakran dicsekszik a katona élményeivel, és sem vagyok ez alól kivétel...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 42

  • 1 forintossal a hátamon

    Engem is elkapott a „beváltási láz”. Olyan ez, mint az influenza, csak nincs annyi szövődménye.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 104

  • a boldogság kék madara

    Egy ismerősöm blogjában olvastam egy csodálatos születésnapról.
    És valahogy nem értem, miért van az, hogy az igazi felhőmentes boldogság, csak bizonyos napokon jelenik meg az ember életében. Miért nem lehetne mindennap olyan nap, amire szívesen emlékszünk vissza.
    Persze a rohanó élet, a mindennapi taposómalom, meg ilyenek, jönnek ilyenkor válaszként. De ezek csak kifogások. Hajlamosak vagyunk a magunk kicsi világában egy kis depresszióra, melankóliára, pesszimizmusra. Túl sokat foglalkozunk saját önsajnálatunkkal. Pedig az élet telis-teli van szebbnél-szebb dolgokkal, kicsi csodákkal. De nem látjuk a fától az erdőt.
    Nem látjuk meg jót, a kellemeset, a szépet.
    Folyton csak a boldogság kék madarára várunk, közben elmegyünk mellette. Mert hát ez a madár nem a felhők között szárnyal, hanem itt csipeget lent a földön. De aki az égbe néz, az nem látja, mi van a lába alatt, és olykor nagyon pofára is esik.
    Álljunk meg néha egy-egy percre és nézzünk körül a világban. Nem igaz, hogy nincs erre idő. Csak rosszul gazdálkodunk vele. Sokszor, sokkal rosszabbra is fecséreljük a drága időnket.

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 6

  • A nagy leszámolás!

    Na nem kell mindjárt az elején rosszra gondolni, csak az egyik munkahely elhagyásom történetét...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 18

  • Ki tud róla?

    Egy nem mindennapi kérésel fordulok hozzátok (is)! Január 30-án szerdán este 9 óra után...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 39

  • Karácsonyi történetem

    Életem legemlékezetesebb karácsonyáról szóljon most a történet. Tizenhárom év, nem teljesen...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 27

  • Újévi SMS-ek

    Akkor hát lassan itt az újév, de előtte a szilveszter. Mint ígértem, közzé adom az újévi SMS kívánságokat. Mindenki ossza be, hogy rá melyik vonatkozik!
    --------------------------------------------------------------------------------
    Gondolj az elmúlt 12 hónapra, Minden gondod múljon el holnapra, Nemsokára vége lesz az utolsó éjnek, Kívánok Neked: BOLDOG ÚJ ÉVET!

    Langy esőben, tömör ködben, holt részegen mély gödörben, Szilveszternek nehéz napján, 4kézláb az árokpartján átölelem a Világot. Boldog új évet kívánok!

    Irigykedve néz a húsvéti nyúl, mert a ma esti buliba az angyalka az úr, táncolnak a fények, legyen boldog napod és utána jó éved.

    AZ ÚJ ÉV JÓT HOZZON, RÉGI JÓTÓL MEG NE FOSSZON. HOGYHA ÚJ JÓT NEM IS HOZHAT, VIGYE ELA RÉGI ROSSZAT! B.U.É.K.

    Szilveszter alkalmából nem kívánok egyebet, csendes lépteid kísérje a szeretet. Szívedbe béke, lelkedben nyugalom, légy boldog a következő 365 napon. B.U.É.K.!

    Disznó sivít, petárda robban, részeg a padlón koppan, róka család a wc-ben, Lagzi Lajcsi a tévében, több rímet ide nem írok boldog újévet, kívánok!!!!!!!!!!!

    Utolsó napján ennek az évnek, szerencse malackák megint útra kélnek! Azt kívánom neked, hogyha arra járnak, térjenek be hozzád s maradjanak nálad! BUÉK!

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 0

  • Karácsonyi SMS!

    Lassan itt a Karácsonyi jókívánság küldés ideje. A mai kornak megfelelően már sokan küldenek ismerőseinek SMS-eket, én is kaptam/küldtem egy rakatra valót, az isten és a telefontársaság a megmondhatója, hogy mennyit.
    Persze nem a "Boldog Karácsonyt!"-ra gondoltam. Összegyűjtögettem egy csokorra való jókívánságot, használjátok bátran.
    Tehát akkor így szóltak a Karácsonyiak:

    "Itt van a Karácsony, Készül a kalácsom, Az idén is összeveszünk szépen, Mint ilyenkor eddig minden évben."
    "Kiskarácsony, nagykarácsony, angyal csókja rátok szálljon. hozzon nektek minden jót, ne csak almát, mogyorót. Boldogságot, békességet, szép jövőt, melegséget. Békés Karácsonyt kívánva neked!"
    ... ölelésből és mézből sohasem elég - gondolkozott Micimackó. Karácsonykor pedig mindkettőből duplán jár! Boldog Karácsonyt Kívánok!
    A hó alatt alszanak a házak, az egész világ csupa varázslat. S mint valami tündérálom, jön el hozzánk Szentkarácsony. Békés ünnepeket kívánok!
    A Királyok méltósága, az angyalok tisztasága, a pásztorok egyszerűsége, ragyogja be karácsonyodat, és adjon erőt az újesztendőhöz!
    A szeretet angyalai útra keltek, kis csengőjükkel hozzad is bemennek, s elviszik családodnak üzenetemet, így kívánok: BÉKÉS, BOLDOG KARÄCSONYI ÜNNEPEKET!

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 0

  • Boldog Békés Karácsonyt!

    Egy kicsit eltérve az ilyenkor szokásos jókívánságküldéstől, én egy diavetítéssel Kívánok...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 10

  • Horgászkaland

    Mégegyszer ellenőrizte a csomagtartó tartalmát, hogy minden benne van-e, amire szüksége...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 34

  • Hosszútávú időjárás-előjelzés

    Korán beköszönt a tavasz!

    A december hónap az idén igen változékony időjárású lesz. Többször is várható havas csapadék. A hónap első napjain még 10 fok körüli enyhe idő várható, de a napok múlásával egyre hidegebb lesz. Tizedike táján már fagypont alá süllyed a hőmérséklet, de ekkor egy meleg front érkezésével megenyhül az idő egészen 22-éig. A jelek szerint a karácsonyunk fehér lesz, de az év utolsó napjai megint enyhébbeknek ígérkeznek, mint a sok évi átlag, és az új esztendő táján is 5 fokos, viszonylag enyhe idő várható. Az új év első napjain azonban beköszönt az igazi tél. Havas, csapadékos időjárásra számítsunk 8-12-e között, valamint 23-a táján. A dunai szél igen erős lesz a hónap első hetében.

    2008. január – március időszakra

    JANUÁRBAN nem várható olyan hideg idő, mint ahogy megszoktuk. A nappali hőmérséklet 0 és 10 fok körüli lesz, csak reggelenként mutat majd a hőmérő higanyszála fagypont alatti értékeket. A hónap vége felé esedékes lesz egy néhány napos enyhe léghullám betörése, amikor hirtelen 20 fokra is felmelegszik az idő. Leghűvösebb időre 5-e és 23-a táján számítsunk, ekkor a reggeli hőmérséklet -5 fok alatti lesz, de a nap folyamán fagypont körüli értékeket fogunk mérni. Ebben az időszakban havazásra számítsunk. A melegebb időszakokban esős lesz az idő, a reggeli hűvösség miatt az utak csúszósak lesznek.

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 0

  • A modern ember dilemmája!

    Mindannyian tele vagyunk olyan kérdésekkel, amik életbevágóan fontosak, de amikre vagy...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 36

  • Felszólítottak!

    Érdekes levelet kaptam a kábeltv társaságtól.
    A minden havi járandóságunkat (többé-kevésbé) rendszeresen fizetjük, igaz hogy általában a fizetési határidő után. (20-a helyett 30-a környékén) Pár hete kaptam egy számlát, fizetési elmaradás címén! Mindenki ismeri a „sárgacsekket” nyomtatott összeggel. Hiába kérdeztem tőlük, hogy ez hogy jött ki nekik, hogy elmaradásom van? Az ügyfélszolgálatos nem tudott rá választ adni. Neki ez nem munkaköri kötelessége! De akkor meg mi a f@sznak van ott?
    „Teszek rá!” gondoltam, majd a rendszeres csekkel együtt kifizetem. De ma kaptam, egy felszólítást, kézzel! címzett borítékban, hogy 8 napon belül fizessem be az összeget, mert különben kikötik a kábelt. Ennek már a fele sem tréfa! – gondoltam, és azért sem fogom befizetni, csak majd a 8 nap letelte után. Az egészre már így is ráköltöttek több mint ötszáz forintot, hadd főjenek a levükben.
    Ja az elfelejtettem mondani, hogy a csekken szereplő összeg 34 Ft.
    Hogy is mondja Besenyő Pista bácsi? Nooormális?
    Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy írok nekik egy szívhez szóló levelet, melyben közlöm, hogy milyen nehéz anyagi körülmények között élek, és mekkora nem várt kiadás nekem ez az összeg. A végén a jóindulatukra hivatkozva kérek hat havi részletfizetési kedvezményt.
    De letettem róla.

    Tzombi 16 éve 15

  • Ser, vagy ser?

    Életem ártatlan örömei címmel – a nagy elődöktől tanultak szerint – egy pár velem megesett...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 12

  • Téli fagyi

    Folytatódjék a kis sorozatom egy havas, hideg történettel. Akkoriban még az ingázók széles...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 21

  • Kalandom

    Átlagos délelőtt volt, de a levegőben érezni lehetett a vibrálást.
    - Valami történni fog! - éreztem, és nem kellett csalódnom.
    Az embereken is lehetett látni a feszültséget, mindenki jólesően izgatott volt. Valahogy nem éreztem át ezt a „jóleső” izgalmat, inkább a rossz előérzetek kerítettek hatalmukba!
    Ahogy telt az idő, egyre több embertől hallottam: „- Jön az előadó!” „– Jön a próféta!”
    Sőt még a „Megváltó” kifejezést is hallottam.
    - De hát ki ez? Ki jön? – kérdezgettem az emberektől.
    - Hát Ő! Te nem hallottál róla? – válaszolták csodálkozva. És láttam az arcukon, hogy valami csodabogárnak néznek, mert nem tudom, hogy ki is az „Ő”!
    Tényleg nem tudtam, hogy kicsoda. Csak éreztem, hogy a többiekkel ellentétben nekem rossz előérzeteim vannak ezzel az „Ő”-vel kapcsolatban.
    Csak bolyongtam a máskor oly ismerős, de most teljesen ismeretlen városban.
    Az emberek is olyan furcsák voltak. Esküdni mertem volna, hogy senkit sem ismerek közülük, de sokan jó ismerősként köszöntöttek. Sőt, amikor beszédbe elegyedtem egyik-másikkal, az volt az érzésem, hogy régóta ismerem, de nem tudtam semmit sem felidézni az emlékeim között, ami ezt igazolta volna.
    - Lehet, hogy amnéziám van?- kérdeztem magamtól. Ha az van, akkor nagyon félresikerülhetett, mert nagyon vegyes érzelmek játszódtak le bennem. Nem tudtam még magamnak se megmagyarázni, hogy mi is ez.

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 13

  • Lakástűz!

    Majdnem katasztrófába fordult a szombat délután. Szombat délután az ebéd utáni sziesztámat...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 45

  • Emberi figyelmetlenség.

    Emberi figyelmetlenség.
    Az egyik blogban olvasottak indítottak egy kis eszmefuttatásra.

    A minap a párom szólt, hogy a bevásárlását a közeli élelmiszerboltban kicsit túlméretezte, vegyem hát fel a málhás szamár konfigurációt, és menjek el elébe. Már nem álltam be a sorba, így kényelmesen figyelgettem az embereket. Aktuális pénztárnál egy idősebb nő vásárolt, kocsija a szalag végén. A visszajárót módszeresen elpakolja pénztárcájába. A mögötte álló hölgy arcán nem kis idegességet vettem észre. Nem tudta az előtte lévőtől a bevásárló kocsiját kellő pozícióba hozni, a pénztáros meg fel sem nézve, csak húzogatta az árút a kódleolvasó fölött. A már leszámlázott árú meg csak gyűlt a szalag végén, elpakolatlanul. Mire az idős néni nagy sokára elkészült a bonyolult pénzügyi tranzakciójával, a másik nő arca kezdett lilába szállni. Persze kapkodott, hogy mindent be tudjon rakodni, gyors fizetés, és távozás.
    Gondoltam én! De persze hogy nem ez történt. Ő is ugyanolyan lelki nyugalommal, szisztematikusan elrendezte a pénztárcájában a visszajárót. A papírpénzeket a megfelelő rekeszekbe, címlettel befelé és állítva rakta – ezreseket nagyságrendileg külön rekeszbe, a százasokat a másikban – az aprópénzt, pedig az arra rendszeresített rekeszbe. A művelete majdnem egy percig tartott. Eközben, a mögötte levő ugyan így járt, mint pár perce még ő.

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 5

  • Viszketek a reklámoktól

    Egy régebbi írásom, de most is megállja a helyét. (Szerintem)

    Viszketek a reklámoktól

    Különösen a kozmetikai reklámok állnak közel a szívemhez, bár nehéz lenne rangsorolni, hogy melyik termékkategória marketingszakemberei képesek a leghamarabb kiverni a biztosítékot a fejemben. Mégis asszem a kozmetikai ipar reklámszövegíróit tudnám a legkitartóbban inzultálni, mind verbálisan, mind fizikailag. Szívlapáttal természetesen. Azt még nem döntöttem el, kit tartok nagyobb állatnak a marketing-ranglétrán, azt a szerencsétlen reklámszövegírót, akinek a fejéből ezek kipattannak, vagy azt a csökött agyú neandervölgyi döntéshozót, aki erre rábólint, és azt mondja, hogy ez igen, ez jó, csináljátok.

    A kozmetikai reklámnak vannak kötelező tartalmi elemei: legyen benne százalék. Mindegy, hogy minek hány százaléka, csak legyen benne, hogy ennyi meg ennyi százalékkal jobb/simább/feszesebb akármi.

    Legyen tele idegen szavakkal. Már eleve nem újítása van az egyik kérdéses cégnek, hanem innovációja. A célközönség harmada azt se tudja, mi az az innováció… legyen tele olyan vegyületekkel, amit senki nem ért, de higgyék el, hogy az valami rohadtjó nekik; akármiDIOL, valamiALÁN, OXYfranctudjamicsoda stb. Már hatásosan kezdődik az aktuális kedvenc reklámom: … az arcbőrt tartó lipidszerkezet meggyengül. Hatásos, mi? Lefordítsam? Oké: meglöttyedt a zsír a fejeden.

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 88

  • Versek

    NEM

    Nem az a bátor ki tűrve szenved
    Nem a halál ad az életnek kegyelmet
    Nem kiálthatsz fel únos untalan
    „Nem bírom tovább, szívem boldogtalan”

    Nem szabad a változástól megijedni
    Nem lehet csak bátran neki menni
    Nem tudják a lázadásod elnyomni
    Nem tudod a szíved eltiporni

    Nem fogják majd mindig a kezed
    Nem siratsz később igaz könnyeket
    Nem lesz senki ki melletted legyen
    Nem bízol e szóban sem: „szerelem”

    Nem leszel más csak egy marék föld
    Nem hall majd füled, a zaj összedőlt
    Nem lát majd szemed, a föld kivet
    Nem, Te még akkor sem mondasz „igen”-t
    -----------------------------------------------------

    MÁMOR

    Egyetlen egy napot kérek tőled néha
    Akikor lehetek bolondos és léha
    Amikor adhatom asszonyi létemet
    Ne kelljen szégyellnem amit teszek veled

    Lehessek a tiéd csókok özönében
    Megtehessek mindent amit eddig még nem
    Átadhassam magam gyengéd kezeidnek
    Olyat nyújtsak Neked amilyet senkinek

    De hisz mindezt máris átéltem Teveled
    Rózsaszín mámorok borítják szememet
    Felemeltél engem a gyönyör csúcsára
    Nem érdekelt többé, hogy mi jön utána

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 0

  • Karácsonyi történet vége

    Felvirradt a vasárnap reggel, de ez más volt, mint a többi. Az ablakon kinézve láttam, hogy elég hó esett az éjszaka ahhoz, hogy lehessen a járdát tisztítani. A külső hőmérő megint a mínusz hét fokon állapodott meg. Kávézás után már indultam is ki.
    Furcsa volt, hogy amikor kiléptem, a kutyák nem rohantak oda, mint máskor.
    - Biztos még alszanak. - gondoltam. Elő a hólapátot, és indultam ki az utcára, hogy letisztítsam a kinti járdát, még mielőtt valakinek tornászni nem támad kedve. A kerítés belső oldalán két nagyobb, szürkés kupacra lettem figyelmes.
    - Mi a franc? – kérdeztem magamtól, de abban a pillanatban belém nyilallt a felismerés, a két kutya az! Gyomrom azonnal görcsbe rándult, rosszat, nagyon rosszat sejtve rájuk szólok, de semmi sem mozdult. Akkor már a szívem a fülemben dübörgött, eldobtam a lapátot, és rohantam a kutyákhoz.
    A két kutya „békésen” aludt, testük jéghideg. Az egyiket felkaptam az ölembe, nem is éreztem a közel hatvankilós súlyát. Később mesélték, hogy kiabáltam is, de erre nem emlékszem. Ahogy a konyhába értem, kerestem valami meleg takaró szerűséget, közben hallottam az asszony sikítását, az öcskös káromkodását, amint hozta be a másik félig fagyott testet.
    - Gyorsan hívjátok ki az állatorvost! – kiabáltam önkívületben, és próbáltam életet dörzsölni szerencsétlen párába. Éreztem, hogy szíve még dobog.

    Folytatás...

    Tzombi 16 éve 20

  • Karácsonyi történet

    Az alábbi történetet egy jó barátom mesélte el. Nem tettem, nem vettem el belőle semmit,...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 15

  • Pánikbetegség!

    Korunk rákfenéje az annyira „divatos” pánikbetegség került a minap szóba. Egy kedves ismerősöm...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 98

  • Blanka

    Kedvenc háziállatom hiteles története.

    Hat évvel ezelőtt az egyik szomszéd kislány megkérdezte, hogy viselném-e gondját a kis teknősének. Persze gyorsan ráálltam, így hamarosan büszke tulajdonosa lettem egy négyéves piros fülű ékszerteknősnek.
    Gyorsan szakkönyveket szerezünk be, és egy terráriumot is készítettem neki. Már az első éjszaka kint aludt a drága, a konyhában, mert érdekes módon a terrárium aljába rakott kavicsok között támadt kedve kincskeresésre. Iszonyatos zajt csapott. Ezt a szokását később sem szakította meg, így a konyhán maradt a helye.
    Miután alaposan tanulmányoztuk a szakirodalmat, kiderült, hogy az előző gazdája éppen az éhhalál küszöbén tartotta. De mi majd felneveljük szakirányosan!- szólt az első határozott kijelentés. De azt később tudtam meg, hogy mivel ketten voltak az elődnél, így a kevés kajáért komoly harcot kellett vívniuk. Ezért a kis Blankánk (végül is ez lett a neve), enyhén szólva mohónak bizonyult. Olyan vehemensé vált, hogy az akvárium vizébe rakott hőmérőt addig „csipkedte”, hogy az eltörött.
    Kedvenc időtöltése volt, hogy a napozó helyén teljesen elnyúlva, nézett ki az ablakon.

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 15

  • Három szerelems vers

    ÁHITAT

    Ez mégcsak a kezdet, hogy fogod a kezem
    Egész életemben melletted a helyem
    Érzem közelséged, simogatom arcod
    Agyam, szívem, bensőm visszhangozza hangod
    Rád gondolok mindig, nappal is meg éjjel
    Együtt megyek hozzád a reggeli fénnyel
    Könny vagyok szemedben, mosoly vagyok szádon
    Léted minden percét magamnak kívánom
    Testem minden pontja kívánja a tested
    Lelkem rezdülése keresi a lelked
    Te vagy akit vártam egész életemben
    De jó, hogy megjöttél és itt vagy mellettem!
    Te vagy a barátom, szeretőm, kiutam
    Te vagy az életem, szerelmetes Uram
    Annyira szeretlek ahogy tőlem várod
    De ezt nem is mondom, hiszen úgy is látod.

    Budapest, 1999.november 28.

    -----

    IMA

    Egy cseppnyi dal zúg fülemben
    Könnycsepp csillog tenyeremben
    Messziről intek feléd: hej elég, elég!
    A föld mélye gőzölög, rá esővíz csöpög
    Mélán néz a víz tükrébe
    Tőlem kérdi, miért ne?!
    Lázasan borzad a világ
    Elrebegek érted egy imát:
    " Kérem az istent, hogy tartsa meg nekem
    Hogy legyél az oltalmam, legyél a kenyerem
    Szeressem léted, simogassam a fejed
    Mindig, minden órán ott lehessek Veled!
    Nevessek hangodon, zokogjak szíveden
    Ha TE nem lennél most, mi is lenne velem?!?!"

    Budapest, 1999.december 08.
    -------

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 2

  • Van élet a halál előtt? folyt.

    Van élet a halál előtt?

    Avagy színjátékok tárháza.

    Az előző írásomban a halál kérdésénél még felmerült bennem valami. A köztudat szerint a temetésen úgymond végső búcsút veszünk az elhunyttól. De akkora ő már régen messze jár, bárhová is megy. Akkor csak a fizikai testétől veszünk búcsút, annak meg teljesen mindegy szerintem. De ez még azt mondom, rendjén is van, hisz ilyenkor a család is összeverődik néha, és anekdotáznak az elhunyt valós és sokszor csak képzelt tetteiről, mondatairól.
    Hisz, ha például a pénztárcánkat veszítenénk el, akkor az első megrázkódtatás akkor ér bennünket, amikor észre vesszük. A második, pedig akkor, amikor egy kicsit később, higgadt fejjel számba vesszük, hogy mi is az, amit ezentúl nélkülöznünk kell. (Kicsit morbid a hasonlat, de nagy hirtelenjében nem jutott jobb az eszembe.)
    Ami már színjáték, az, hogy időről időre meglátogatjuk a sírt, rendben tartjuk, virágot ültetünk, azokat ápoljuk, gondozzuk, sokszor évtizedekig. Tehát itt már nem is a fizikai testnek szól a törődés, hanem az általunk gondozott virágoknak. Hisz a test azóta már jobb esetben csak néhány csont maradvány. A síremlék nagyságáról, és minőségéről már nem is beszélek. De mégis. Az szokott általában a záró rész lenni a síremléken, hogy „emléke szívünkben örökké élni fog.” De akkor az a szívünkben él, és nem kint a temetőben.

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 13

  • Van-e élet a halál előtt?

    Ezoterikus környezetben sokszor hallok a halál utáni életről, karmáról, angyalokról és...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 124

  • Két vers

    Azt hiszem, ezekhez sem kell kommentárt fűzni. :D

    TE VAGY...

    Te vagy nekem minden mire eddig vágytam
    Férjem és szeretőm, létem-e világban
    Te vagy a jelenem és Te vagy a múltam
    Eddig nem is éltem utánad búsultam

    Reggel ha felkelek melegít a fényed
    Tudod Te mennyire odavagyok érted?
    Felveszem az ingem, Te simulsz testemre
    Hogyha kávét iszom ízt adsz a nyelvemre

    Benne vagy a nyárba, benne vagy a télbe
    Te vagy az illatom Te vagy a féltésem
    Minden ölelésed bensőmnek darabja
    Odabújok hozzád sírva és kacagva

    Minden áldott este Veled megyek ágyba
    Te vagy éjszakáim leggyönyörűbb álma
    Te vagy nekem minden mire eddig vágytam
    Férjem és szeretőm létem e világban.

    1999. dec. 20
    -----------------------------------------------------

    HA A CSILLAG......

    Ha a Csillag beszélni tudna
    Átkarolna, utánad futna
    Ölébe venne, dalt dúdolva
    Ha a Csillag beszélni tudna

    De a Csillag néma fénye
    Álmodban is elkísérne
    Vigyázna, óvna, elringatna
    Csalogatna, megsimogatna

    Ez a Csillag én lehetnék
    Hogyha erre képes lennék,
    Felszállnék a magas égre
    Befesteném csodaszépre!

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 0

  • Versek

    A verseket sajnos nem én írtam, nekem nincs ennyi türelmem, bár néha makettezek is, vagy hasonló dolgokat végzek. Egy sorozatot akarok indítani (nem lesz hosszú életű), amiben párom verseit teszem közzé. A versek előtt némi információt is nyújtok, mert nem biztos, hogy első olvasatra a képben látja magát a T. olvasó.

    Ehhez nem kell kommentár.

    TE VAGY...

    Te vagy nekem minden, mire eddig vágytam
    Férjem és szeretőm, létem-e világban
    Te vagy a jelenem és Te vagy a múltam
    Eddig nem is éltem, utánad búsultam

    Reggel, ha felkelek, melegít a fényed
    Tudod Te mennyire, odavagyok érted?
    Felveszem az ingem, Te simulsz testemre
    Hogyha kávét iszom, ízt adsz a nyelvemre

    Benne vagy a nyárban, benne vagy a télben
    Te vagy az illatom, Te vagy a féltésem
    Minden ölelésed bensőmnek darabja
    Odabújok hozzád sírva és kacagva

    Minden áldott este Veled megyek ágyba
    Te vagy éjszakáim leggyönyörűbb álma
    Te vagy nekem minden, mire eddig vágytam
    Férjem és szeretőm, létem e világban.

    1999. dec. 20

    Tzombi 17 éve 2

  • Emlékeim a fogdáról!

    Az ajtó becsukódott az orrom előtt, és hirtelen egy kedves vers jutott az eszembe: Az...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 34

  • A vírus

    Egy történet, amin érdemes elgondolkodni. Sajnos nem az én tollamból származik, de ez...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 36

  • Emlékeim a fogdáról! - folytatás

    Fogdában!
    Aznap a párom korán végzett, elmentünk hát az Y kerületi kapitányságra, hogy ott megtegyem a szükséges vallomásomat. Azért választottam ezt, mert itt dolgozott egy régi ismerősöm, gondoltam, hogy majd egy kis protekcióval hamarabb végzek.
    Az ügyeletesnél meg is kérdeztem, hogy bent van-e Ákos. Miután közölte, hogy éppen szabadnapos, érdeklődött a jövetelünk okáról.
    - Állítólag országos körözés van kiadva ellenem. – mondtam szinte nevetve, de a jókedvem hamarosan alábbhagyott. Az ügyeletes elkérte az igazolványomat, és beírta az adataimat a számítógépbe.
    - Milyen ügyben történt a körözés kiadása? – kérdezte a hölgy. – Mert az nem áll itt.
    - Fogalmam sincs, - válaszoltam – azt hiszem, eltűntnek vagyok nyilvánítva.
    - Hát azt mindenki mondhatja. – volt egy kissé mérges a válasz.
    - Nekem azt mondták, hogy a szabálysértési előadót kell keresnem, ahol nyilatkozom, hogy nem tűntem el, és a nejemnek nem vagyok hajlandó kiadni a lakcímemet.
    - Van egy kis probléma. – mondta hölgy, miközben folyamatosan írt valamit a gépbe. – Be kell, hogy menjen a fogdába.
    - Mi van? Minek kellene bemennem a fogdába, nincs semmi ok rá!
    - Ez csak rutineljárás. –nyugtatott. – Majd felszólok az előadónak, hogy itt van. Tíz-húsz percről van csak szó.
    - De én nem akarok bemenni, nem kötelezhetnek rá! Tudja mit, adja vissza a papírjaimat, és már itt sem vagyok. – akkor már kezdtem mérges lenni.

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 13

  • Emlékeim a fogdáról!

    Előzmény

    Itt ülök a rendőrségi fogdán, és fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Gondolkozom erősen, hogy mit követtem el. Gyorsan végig pörgetem az elmúlt év eseményeit, de semmi olyasmit nem találtam, ami ide vezethetett volna. De semmi kétség, ide vagyok bezárva, már órák óta.
    Igaz, ez nem is a fogda, csak egy kihallgató helyiség, hála az őrmester hölgynek, aki „átvett”. Az ő jóindulatának köszönhetem, hogy nem a köztörvényesek közé lettem elszállásolva. De a dolog érdemi részén ez nem változtat.
    - 10-20 percről van csak szó! – hallom még most is az ügyeletes tiszt hangját.
    - Bakker! De ennek már több órája, és semmi nem történt azonkívül, hogy kínomban az őrület határait kezdtem el súrolni.

    - És mi van akkor, ha „valaki” olyasmivel vádolt meg, ami már méltán hozhatta azt az eredményt, hogy országos körözést adtak ki ellenem.
    Ez a verzió már elképzelhető lett volna. Tudtam is, hogy ki az a valaki, a volt nejem. Tőle minden kitelik, hogy nekem keresztbe tegyen. Ezt már be is bizonyította többször, mióta véglegesen elváltunk. Bár még csak fizikailag váltunk el, előre rettegek a tárgyalástól, hogy ott miket talál majd ki az elveszejtésemre.

    Miért is haragudott meg rám? Nem mondom, hogy nem volt rá oka, de nem ennyire. Ez már túlzás.

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 12

  • Zsűri voltam.

    Életem ártatlan örömei Már öreg katona voltam és felkértek, hogy az ezredszintű szavalóversenyen,...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 11

  • Epilógus

    Nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá a történet méltó befejezéséhez. Sok tanulság leszűrhető...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 45

  • Hosszútávú időjárás-előrejelzés

    Különleges időjárás jelentés
    Döntsük el közösen, mennyire pontosak a népi hagyományok.

    Már két éve kapom egy barátomtól ezt a „Különleges időjárás jelentés”-t, az igazat megvallva nem sokat foglalkoztam vele egészen tavaly nyárig. Miután megkaptam, gyorsan átfutottam, és azonmód beraktam a levelesládám megfelelő fiókjába további porosodásra.
    Tavaly nyár elején, mikor a levelibékák az brekegték, hogy hideg nyarunk lesz, valami kezdett bennem derengeni, hogy én valami mást olvastam valahol. Elő is kotorásztam a levelesem rejtett zugából, kicsit leporoltam, majd figyelmesen tanulmányoztam. Az egész nyár szinte „percre pontosan” a leírás alapján történt. Ősszel szintúgy. –Akkor már határozottan figyeltem – A december tette be neki a kaput, és az idei év első három hónapja sem úgy jött be.
    Azóta rendszeresen figyelem, és elég nagy szórással, de pontos a leírás. Most közre adom a legújabb levelét, de előtte még az eredeti levél első része:

    Egy kedves barátom rendszeresen elküld egy időjárás jelentést évek óta, ami nagyon pontosnak bizonyult eddig, sokan már a nyári szabadságukat is ennek a figyelembevételével tervezik meg, ami nagy szó ebben a felfordult meterológiai rendben, amikor a meterológusok is csak egy hétre mernek előre tervezni.

    Amikor megkérdeztem, hogy mi az eredete az elemzésnek, a következőket írta nekem:

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 7

  • Egy öngyilkosság igaz története 7. rész

    7. fejezet
    A végkifejlet.
    Gyula tehát visszament, és élte a királyinak nem nevezhető hétköznapjait. De a viharfelhők már összegyűltek a háttérben, lassan megjelentek a horizonton, hogy mindent elsöprő erővel lecsapjanak az áldozatukra.
    Miután Margitka egyre rosszabbul volt, Sára elkezdte pedzegetni, hogy Gyula fizessen többet a szobáért. Emiatt volt egy pár összeszólalkozásuk, de úgy látszik, hogy Sára volt az engedékenyebb. Így maradt minden a régiben.
    Gyula rendszeresen bejárt a kórházba, meglátogatni szállásadóját, aki addigra már csak árnyéka volt önmagának.
    - Sokat szenved szegény. – mondta egyszer az egyik ápoló.

    Az egyik ilyen alkalomkor az öregasszony megszorította a kezét, mélyen a szemébe nézet, és halkan mondta.
    - Nézd Gyula! Nekem már nem sok van hátra, lassan elmegyek. Tudd, hogy nagyon sajnállak téged, nagyon bánt, ami történt veled. Tudom, hogy ha én nem leszek már, az apót Sára odaveszi maguk mellé, a házat meg eladják. Így neked nem lesz maradásod. Nem tudom, hogy mit fogsz ezután tenni, de ha igaz, amit a templomban mondanak, akkor megpróbálok közbenjárni az érdekedben, mint ahogyan Sáránál is közbenjártam. Megígértettem vele, hogy amíg az új tulaj nem költözik be addig ott maradhassál. Sőt, azt is megígértettem vele, hogy próbálja meg rábeszélni az új tulajdonost, hogy nála is ott maradhassál, de ez már nem Sárán múlik. – egy könnycseppet törölt el az arcáról.

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 12

  • Egy öngyilkosság igaz története 6. rész

    6. fejezet Rólam Ugorjunk egy kicsit az időben. Egy szerda reggel csörög a telefonom,...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 9

  • Egy öngyilkosság igaz története 5. rész

    5. fejezet Válóper. Elérkezett a válóper időpontja is, ami hősünk eddig is megtépázott...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 36

  • Egy öngyilkosság igaz története 4. rész

    Gyerekek: Az ominózus szétköltözés időpontjában a gyerekek Márta szüleinél nyaraltak éppen. Ez minden nyáron, mióta önállóak, így ment, egy hónapig Gyula, és egy hónapig Márta szüleinél voltak. Nem kis terhet vettek így le a szülők válláról. Mikor végre haza költöztek, Gyula egy pár nap múlva próbálkozott, hogy láthassa őket. Sajnos nem járt eredménnyel. Márta a már tőle megszokott vehemenciával közölte, hogy éppen nincsenek itthon, valamelyik osztálytársuknál vannak. – De este hétkor? – kérdezte Gyula. – Igen! – volt a válasz – És ott is alszanak.
    Ezután Gyula bármikor próbálkozott otthon meglátogatni őket, mindig volt valami kifogás, hogy éppen miért nem. A legfájóbb az volt, amikor Márta azt mondta, hogy azért nem láthatja, mert a gyerekek nem kíváncsiak rá, meg különben is a fejlődésüket rossz irányba folyásolná, egy esetleges találkozás. Nehezen tudják feldolgozni, hogy a szüleik elváltak, és egy esetleges találkozás, a múlt fájó sebeinek felszaggatása még rosszabbá tenné a helyzetet. Ez után Gyula ne is próbálkozzon ezzel, ha a gyerekei érdekét nézi.
    Először bele is nyugodott, hisz azt senki nem mondhatta, hogy nem szerette a gyerekeit. De amikor elpanaszolta a többieknek, azok lehülyézték, hogy ne legyen már ilyen mamlasz.
    - Jogod van látni a gyerekeket, ezt senki nem tilthatja meg tőled!
    - De hát Márta, mint egy anyatigris félti őket tőlem, meg nem is akarom, hogy rossz emlékeik legyenek.

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 34

  • Egy öngyilkosság igaz története 3. rész

    Az albérlet: Egy pár szót érdemel ez az állapot. Mint már szó volt, Gyula ügyes kezű ember...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 10

  • Öngyilkosság, vagy szenvedés? 2

    Nem csalódott sokat, bár tudta, hogy nem akar a főnök neki önzetlenül segíteni, csak még nem tudta, hogy ez neki mennyire lesz rossz.
    - Az a helyzet, hogy az éjjeli őr most volt itt, hogy unokája született és el akar menni két hét szabadságra – kezdte a még mindig mosolygós főnök. – Nem tudtam neki mit mondani, nem akartam viszont megbántani sem, így elengedtem. Szóval Gyulám az ő helyét kellene betöltened. Az őrbódéban van egy heverő, TV, rádió, mikró. Itt el lehetsz két hétig. A fürdőben tisztálkodhatsz, a szennyes ruhát, valahogy megoldjuk. A fizetést is kapsz erre az időre rendesen. Így a káposzta is jól lakik, a kecske is megmarad. Amiben tudok, segítek én is.
    Még mindig nem tudott megszólalni, csak nézett ki bután a fejéből. Valami köszönöm félét is makogott, elkezdett kihátrálni az irodából, felbotlott a szőnyegben, szóval hozta a formáját.
    Azt is hallotta valahonnan a messziről, hogy kérdezgetik: - Mi volt? Hogy volt?- de nem tudott válaszolni. Egy csendes helyre kellett menni azonnal, hogy a gondolatait tisztába tegye. Megint csak a mosdó. Át kell értékelnie az eddigi életét. Azok az emberek, akiket eddig a barátjának hitt, szinte semmi vesztek, és a „nagy ellenség” volt az első aki segítő kezet nyújtott felé.

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 16

  • Öngyilkosság, vagy szenvedés?

    Mindig ledöbbenek, ha egy ismerősöm halálhírét hallom. De ez igazából már másról szólt.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 24

  • Egy merénylő vallomása

    A „kutyaszaros” történet végére.
    Ott hagytam abba, hogy a kedves szomszédommal széttapostattam a kutyaszart. Nem ám rosszaságiból, csak szimplán nevelő szándékkal. Hátha tanul az esetből a marhája, és oda figyel a kutyájára.

    Másnap reggel nagy csönd volt, és már direkt vártam az estét. Gondolatban elképzeltem mindenféle szituációt, beküldök neki egy balost, ha sokat pampog, vagy át segítem a folyosó korlátján és ráfogom, hogy öngyilkos akart lenni, és hasonlókat.
    Kora este az elmélkedésemet a kaputelefon hangja zavarta meg, egy szórólapos kért bebocsátást, szegényke rosszkor volt rossz helyen. Elmagyaráztam neki, hogy mit tegyen a szórólapjával. Ez után már csak a lakáscsengőre koncentráltam.

    Végre megszólalt a várva várt hang, és teljes lelki nyugalommal kimegyek és egy kedves úr kérdezi, hogy akarok-e a kiválasztott lenni. Valószínű, hogy megértette, hogy egy árva betűt nem értek abból amit mond, majd tovább kérdezett, mintegy magyarázat képen: - Akarok-e Jehova tanúja lenni?
    Ekkor már leesett a fatantusz, és egy – Sajnálom, nem láttam a balesetet! Kiáltással becsaptam az ajtót. Szerencséje volt a pasinak, mert ha két centivel közelebb áll hozzám, akkor több tanút kellet volna keresnie.

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 3

  • Merénylő lettem!

    Nem kell megijedni, csak egy kis merényletet követtem el a szomszédom ellen.

    Alapjában nyugodt, békeszerető embernek ismernek, nem véletlen, hisz Bika csillagjegyben születtem. De az elmúlt események kihozták belőlem a vadállatot. Az amúgy is eléggé felfokozott lelkiállapotomnak nem tett jót, hogy új szomszédot kaptam a nyár elején.
    Az elődjével sem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatunk, és már külön örültem, hogy egy aránylag fiatal pár lesz a folyosótársunk. A probléma már akkor kezdte előre vetíteni magát, amikor megtudtam, hogy van egy közepes méretű kutyájuk, aki most szülési szabadság letelte után hamarosan meg fog érkezni.
    Imádom a kutyákat, de pontosan ezért nem tartok az emeleti lakásban! Végül is, én is ember vagyok valahol.
    Az egyik délután arra lettem figyelmes, hogy miután haza értem, nagyon büdös van a lakásban. Gyorsan keresni kezdtem a szag eredetét, mire rájöttem, hogy csak ott van büdös, ahol a cipőmet levetettem. Irány a fürdő és az elhasznált fogkefe, majd a WC. Miután újra láttam az ebédem maradványaimat, kissé lenyugodott a gyomrom is.
    Az esetet csak akkor tettem szóvá, amikor már rendszeressé vált a kutyaszar az ajtóm előtt. A folyosó elején lakom, és amíg a gazdi kinyitja az állandóan zárva tartott folyosóajtót, addig kutya elvégzi a sürgős kis és nagydolgát. Pont előttünk. Szóval betelt a pohár!

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 19

  • Gonosz voltam!

    Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de engem mindig megtalálnak érdekes emberek, és hülye...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 17 éve 40

  • Egy cigi ára!

    Bár már egy régi történet, de számomra minden olvasáskor úgy tűnik, mintha tegnap történt volna.

    Éppen túl voltam a banki ügyleteimen és haza felé tartottam. Az elmaradhatatlan cigivel a kezemben értem oda a villamosmegállóhoz. A szemben lévő megálló padjánál három, hát eléggé hajléktalan külsejű alak üldögélt. Egyszer csak az egyik oda jött hozzám, és kért egy szál cigit. Volt időm közelebbről megnézni, és gyorsan meg is állapítottam, hogy nagyon látszik már rajta, az évek alatt elfogyasztott alkohol hatása.
    Mondtam neki egyből – kedvesen -, hogy nem adok. A „miért nem adsz?” kérdésre a szokásos szó volt a válaszom: Elvből!
    Persze az emberkénk nem találta kielégítőnek a választ és tovább faggatott. Egy-két mondat után egy kicsit előrébb mentem, jelezve, hogy befejeztem a diskurzust. Akkor én a villamos megálló elején voltam, a többi ember a vége felé kezdett csoportosulni. Az illető tovább folytatta a faggatásomat, az a rohadt villamos meg csak nem jött. Ajánlott már pénzt is a cigiért, de tartottam magam az elveimhez és nem adtam neki.
    Megrögzött bagósként tudom, hogy milyen borzalmas az, ha az embernek nincs mit szívnia. Ezért megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy sose fogyjon ki a készletem, és ne keljen mástól kérnem. Az olyan megalázónak érzem.

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 55

  • Átverések délutánja

    Délután csörgött a telefonom, persze letiltott hívószámmal.

    - Jó napot kivánok X.Y. vagyok V.Z. kft-től. Tegezhetem?
    Nem!
    A 06 20 ……… számmal beszélek?
    - Igen!
    - Na drága barátom – gondoltam magamban – most bejöttél a csőbe.
    - Örömmel értesítem, hogy ön nyert az X.Y. banknál egy feltöltött bankkártyát. Egyébként, kit tisztelhetek önben?

    - Akkor hogy nyerhettem bankkártyát, ha a nevemet sem tudja.
    - Nem a név, hanem telefonszám nyert. Ha vesz egy feltöltős telefonkártyát, és a lekaparás után, de az aktiválás előtt bemondja a sorszámot, akkor az X.Y. Banknál kaphat egy pár millió forintos betétet. Az összeg annál nagyobb, minél nagyobb a feltöltő kártya összege.
    Mondom neki: - Oké, de nekem számlás előfizetésem van, mit kezdjek egy feltöltő kártyával?
    - Akkor valamelyik családtag használhatja.
    - Az is oké lenne, de ezzel is van egy kis bibi. Mindenkinek előfizetése van, és akkor most hogy is van ez? A telefonszám nyert, de nem arra használom, a nevemet nem tudja, de akkor mi alapján kapom meg a bankkártyát?

    Folytatás...

    Tzombi 17 éve 83

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.