2019. július 20., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Katona voltam!

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Tudom, hogy férfiember gyakran dicsekszik a katona élményeivel, és sem vagyok ez alól kivétel...

[ ÚJ TESZT ]

A „Zsűri voltam” című írásomban ígéretet tettem arra, hogy leírom, hogyan lettem az irodalmi színpad vezetője. Most ennek az ígéretnek teszek eleget.

Bemutatkoztam.

Tudom, hogy férfiember gyakran dicsekszik a katona élményeivel, és sem vagyok ez alól kivétel. Bár egy társaságban nem illik erről beszélni, de most „csak” írok erről.
Előző írásaimból kiderült, hogy édesapámat hamar elveszítettem, anyukámra maradt két árva ellátása. Kis közbenjárásra sikerült az „építőszázadba” kerülnöm. Ez jóval lazább katonaságot, és sokkal több kimenőt jelentett. A végére már meguntak otthon, annyiszor mentem haza a másfél év alatt.
De kezdjük az elején. A bevonulás után vonatra raktak és irány az Alföld déli része. Akkor azt mondták, hogy csak az eskü letételéig kell ott lennünk, majd akkor fogunk kikerülni a századokhoz. Az első napunk utazással telt el, majd mikor megérkeztünk a bázis laktanyába, kiosztották a ruháinkat. Ez már szombaton hajnalban volt, mert véletlenül a vagonunkat máshová irányították. Mint hullák feküdtünk le az ágyainkra. Reggel a rajvezető kedvesen ébresztett:
- Uraim! Aki nem akar lemaradni a reggeliről, az szedje magát emberi formába, és csoportosuljon a folyosón, lehetőleg rendezett sorokban.
Ezzel nem is volt baj. Mint pásztorkutya nélkül maradt nyáj indultunk az étterembe. Kisebb csoportokban, beszélgetve haladtunk, megbotránkoztatva az ott szolgálatot teljesítő öregebb katonákat. Reggeli után, hangosan trécselve, bagózva halad a kis csoportunk. A többi hasonszőrű „kollega” is ilyen formán próbált beilleszkedni a katonaság szigorú előírásaiba. Délelőtt a körletet takarítgattuk, majd ebéd után a folyosót kellett felmosni, de ez messze sem volt olyan, mint azokban a rémtörténetekben, amiket hallottam a katonaviselt ismerőseimtől.
A vasárnap sem telt el másként. Újonnan szerzett ismerőseimmel, pont azt beszéltük lefekvés előtt, hogy ehhez hozzá tudnánk szokni. Teljes lelkinyugalommal feküdtünk le, nem sejtve, hogy mit hoz a másnap. Ha tudtuk volna, akkor biztosan nem kellett volna az őrvezetőnek könyörögni, hogy feküdjünk le, és maradjunk csendben, ekkor már majdnem éjfél volt.
Még a nap sugarait nem is lehetett látni, egy földöntúli hang zavarta meg az éjszakai nyugalmunkat.
- Meddig fognak még fetrengeni a saját mocskukba? – kiabálta torkaszakadtából az őrvezetőnk, teljesen kifordulva emberi mivoltából. Az ezek után következő jelzőket nem kommentálom, mert még a képernyő is elpirulna.
- Na szóval mégis igaz, amit meséltek. – mondta az ágyszomszédom, mialatt próbáltuk megkeresni, hogy melyik, kinek a ruhája. Persze, rögtön kiszúrta a „főnök”, meg is kapta magét érte.
Az ezt követő napokról csak annyit, hogy ha azt mondom, hogy teljesen fordítottja volt a megérkezésünk utáni hétvégének, akkor hazudok. Maga volt a pokol az első hét. Reggel. még fürdés előtt a reggelitornát egy olyan tisztes végezte, aki előtte karatézni járt. Volt egy kis állóképessége, velünk szemben. Először, csak a pálya széléről vezényelt, hogy még egy kör futás, mert nem tartottuk az alakzatot, mire az ágyszomszédom megjegyezte, hogy:
- Könnyű ám úgy dumálni, hogy csak áll egyhelyben, mi meg futkosunk, mint akinek nem jutott WC.
Nem tudom, hogy hogyan, de ezt is meghallották, vesztünkre. Ezután már ő ment elől, velünk együtt végezte a gyakorlatokat, és jaj volt annak, aki hamarabb kidőlt a sorból. A kajálás is külön élmény volt. Mikor az étkezőbe mentünk, a tisztesek persze soronkívül álltak be. Ez nem is lett volna baj, hisz a laktanyai íratlan szabályokhoz hozzátartozott. A baj ott volt, hogy amikor éppen leültünk, hogy jól megérdemelt reggelinket, ebédünket, vacsinkat elfogyasszuk, akkor ők már végeztek.
- Egészségükre! – szólt a visszautasíthatatlan parancs. Ekkor már fel kellett állni, és indulni, sorakozni.
Kezdtünk hozzászokni, hogy forrón, és gyorsan kell ennünk. A nyelvünkön először olyan hólyagok voltak, hogy gyengébb képességű hegymászók, azonnal visszafordultak volna, ha történetesen arra vetemedtek volna, hogy ezeken a hegyeken szerezzenek tapasztalatokat.
A második héten már enyhült ez a fene nagy szigorúság, és kezdett elviselhetőbbé válni. Az alapkiképzéshez hozzátartoztak a fegyver ismeretek, de erre most nem térek ki.
Már javában folyt az emberré faragásunk, mikor az őrvezető érdekes kijelentést tett.
- Holnap reggel lehet jelentkezni a század szintű „Ki mit tud”-ra, minden kategóriában.
Akkoriban már rendszeresen szavaltam, ha éppen nem valami versenyen, akkor helyi, munkahelyi ünnepségeken. Volt egy KISZ klubunk is, ott is próbára tettük a tudásunkat.
Reggel az elsők között jelentkeztem, hogy indulni akarok a versenyen. Reggeli után elirányítottak egy külön felvételiző terembe, ahol már elég sokan várták a sorukat.
- Maga milyen kategóriában akar indulni?- kérdezte a felvételiztető szakaszvezető.
- Jelentem, szavalnék! – mondtam, és büszkén kihúztam magam.
- Na! Még egy szavaló. Ezekkel már Dunát lehet rekeszteni. – morogta az orra alatt. Láttam rajta, hogy nem nagyon rajong az ötletért.
- Talán valami baj van? – kérdeztem bátortalanul.
- Csak zenész, táncos, meg szavaló van. – mondta lemondóan.
- Van egy bűvész műsorom, de a kellékeimet nem hiszem, hogy ide lehetne hozatni, meg már nagyon régen gyakoroltam. – szóltam bátortalanul mostmár. – De van két paródia számom is, azokhoz nem kell kellék.
Láttam, hogy rögtön felcsillant a szeme.
- Akkor hadd halljam. – mondta, és láttam az arcán, hogy komolyan gondolja.
- De hát ahhoz is kell egy kis felkészülés, nem megy az csak úgy egy pillanat alatt.
- Rendben! Kap félórát, és utána itt találkozunk. Addig ott – mutatott a terem hátsó részére – készülhet.
- Már csak egy papírlapra lenne szükségem, meg egy ceruzára.
Miután megkaptam elvonultam a sarokban, és örültem a kapott félórának. Addig sem kellett a többiekkel a tűző napon menetelés gyakorolni.
Eltelt a félóra, és szólt a szakszi, táruljak elébe.
- Nos akkor adjam elő a műsoromat.
- Melyikkel kezdjek? Kérdeztem egy kicsit bizonytalanul. Van egy részeg monológom, és van egy paródia egy falusi kisbíróról.
- Kezdje a részegest.
És elkezdtem. Nagyon fura volt, hogy csak egy embernek kellett előadnom, aki volt már hasonló helyzetben, az tudja, hogy hiába több éves tapasztalat, egy előadáson ott búvik meg az emberben a kis lámpaláz. Ilyenkor vagy kiválasztok egy embert a tömegből, és neki mondom el, vagy csak simán a szemközti falat nézem az emberek feje fölött. De itt más volt a helyzet az egyetlen hallgatómmal, neki kellett előadnom, és az arcáról nem tudtam semmit leolvasni. Sem azt, hogy jó, sem azt, hogy rossz. Teljes pókerarccal nézte végig, és ahogy a vége felé közeledtem, úgy erősödött bennem a gyanú, hogy tényleg nagyon rossz a műsorom.
- Akkor most a másikat. – vetette oda félvállról.
- Ebbe bele kell adnom apait, anyait! – gondoltam. És úgy adtam elő, mint ha az éltem függött volna tőle. Persze a görcsös akarás meg is hozta az eredményt, többször belesültem.
Porig alázva vártam az ítéletet.
- Nagyon jó! – szólt a kétszavas kritika. – Akkor mindkettőt elő kellene adni.
Könnyű léptekkel távoztam, miután megbeszéltük a műsort, hogy mikor, melyikkel állok ki a színpadra.
A következő három nap nagyon lassan telt el. A percek csigaháton közlekedtek.
A menetrend szerint egy énekes, egy táncos, egy szavaló, megint egy énekes, még egy szavaló után következtem. A szavalók nem tudták felcsigázni a figyelmet, hangos duruzsolás volt a nézőtéren. Amikor is színpadra léptem, a nézőtéri beszélgetés tovább folytatódott és csak a huszadik mondat környékén hagyott alább.
- Na ezt már szeretem! – gondoltam közben, és a sikerült a hangommal kitölteni a termet. A poénok után mindig megfelelő szünetet hagytam. A siker óriási volt, ezt annak is köszönhettem, hogy rajtam kívül senki nem adott elő humoros műsort.
Mikor másodjára mentem fel, még hallottam a pusmogást, csitt, tudod ő volt az előbb is az a izé!
Gond, és baki nélkül sikerült a műsorom, többször visszatapsoltak.

folyt. köv:
Az eskü.

Azóta történt

  • Katona voltam! - Az eskü.

    Az eskü. Másnap kihallgatásra kellett mennem, az ezred poltiszthez. Az előtérben találkoztam...

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.