2001-től vagyok a "Prohardver" tagja. Megéltem itt sok mindent. Jót és rosszat egyaránt. Kötöttem szinte életre szóló ismeretségeket és próbáltak bemocskolni, több-kevesebb sikerrel.

Ez utóbbi főként akkor valósulhat meg, ha valaki üzletelget, elad/vesz és ezt elég rendszeresen, gyakorta műveli. Most mondhatnám azt, hogy a kezdet-kezdetén nem volt ilyen a PH, de nem teszem, mert nem a világ változott meg (persze az is), hanem lett annyira ismert a lap, hogy mindenféle ember idejárjon, olyan is, akinek nem kellene.

Amiért írok, az nem a régi idők visszasírása, hanem az, hogy bizonyos kérdéseket egyáltalán nem bírok elviselni üzletelés során, amelyek egyre gyakrabban térnek vissza. Kérdések és jelenségek. Csokorba gyűjtöttem őket. Még egyszer mondom, számomra ez a toplista, biztosan lesznek akiknek ez nem tetszik, de szerencsére nem vagyunk egyformák.

1. Miért adod el? Ha cinikus akarnék lenni, annyit mondanék, senkinek semmi köze hozzá. Ha a termék hibátlan, kit érdekel az előélete és az én szándékom? Persze tudom, hogy vannak itt lenyűgöző figurák, akik egy hónap alatt 10 konfigot, 32 laptopot és 20 vízhűtéses rekordot fogyasztanak el és illik azt mondani, hogy "jobbra váltok". Van olyan eset viszont, amikor ez nem igaz, szimplán csak megvan szorulva az ember anyagilag. Ha ezt bevallja, rögtön a negyedéért kérik a cuccot. Szóval, ha tetszik vedd meg, ha nem, nem, de ne kérdezz ostobaságot.

Eloszor is szeretnek elnezest kerni az ekezetek nelkuli iras miatt, de Androidrol irok, mert gepet mar nem kapcsoltam, annyira felhuztam magam.

Tortent par nappal ezelott, hogy bevittem a 17 colos garancialis Dell laptopomat a CHS altal mukodtett C Szervizbe 0%-os HDD-vel. Ultek rajta 5 napot, aztan visszakaptam a gepet.

Bekapcsoltam, latom a szervizes meg egy operacios rendszert is tett ra, gondoltam ez am az elozekenyseg! Akkor nem foglalkoztam vele, kikapcsoltam. Nehany ora mulva viszont vissza akartam telepiteni a cuccaimat, ezert ujbol bekapcsoltam. A Windows 7 mar nem tudott bootolni.

Boot szektor hiba. Sebaj ugysem tartottam volna meg az oprendszert, tegyuk fel ami eddig volt. Am elotte valami sugallat hatasara leellenoriztettem a Dell beepitett diagnosztikai programjaval. A merevlemez ellenorzesenel hibat jelzett. Tobbszor is leellenoriztettem, mindig dobta a hibat.

Feldobtam az oprendszert, fel a HD SENTINEL-t es a lemezt 90%-osnak jelzi, 18 gyenge szektorral, amelyek athelyezesre kerulhetnek.

Alien (Nyolcadik utas a halál, Speciális rendezői változat), Amerikai Sci-fi/Horror (1979/2003 újravágva Ridley Scott által), Rendezte: Ridley Scott, Írta: Dan O’Bannon, Roland Shusett, Szereplők: Tom Skerritt, Sigourney Weaver, Veronica Cartwright, Harry Dean Stanton, John Hurt, Sir Ian Holm, Yaphet Kotto

Menu: van
Hang: Angol 5.1
Felirat: Van
Képarány: 2:35:1 (16:9)
Hossza: 116 perc (director's master edition)

Imdb szerinti értékelés: 9.4/10.

Kacifántos helyzetben van jelen sorok írója, mivel az a veszély fenyegeti, hogy túl sokat markol és keveset fog. Valamelyik héten ugyanis a kezembe került egy DVD, amely a fenti filmet tartalmazza, mégpedig a rendező által újravágott formában, amelyből annak idején, hogy a film még feszesebb tempójú legyen, kihagyattak jópár fontos jelenetet Ridley Scott-al. Nehéz kritikát írni egy 30 éves alkotásról és ajánlást egyben egy DVD-ről. Most mégis ezt fogom tenni, mégpedig egyetlen fontos mozzanatra/személyre koncentrálva: a főszerepet alakító Sigourney Weaver-re. Az írás második felében pedig megnézzük, hogyan is lehet egy kicsivel többet kihozni egy DVD filmből minőség szempontjából, a Cyberlink Power DVD 9 Ultra változatának ún. „True Theater” opciójával.

Az Alien-franchise 1979 óta már szinte külön iparággá nőtte ki magát. Sokan próbálták másolni (például Paul W.S. Anderson), trükköket ellesni tőle, még félelmetesebbet készíteni, de ezek a vállalkozások sorra elbuktak, s nem azért, mintha ezen „epigonok” kevés pénzből, vagy rossz rendezőkkel készültek volna (kivéve talán a már említett Paul Anderson-t), hanem azért, mert hiányzott mindegyikből egy fontos alkotóelem, ennek a sorozatnak az esszenciája: Sigourney Weaver. Ritkán mondjuk/mondhatjuk ki valakire, hogy pótolhatatlan, hiszen ilyen ember általában nem létezik. James Bond-ot bármikor le lehet cserélni fiatalabbra, ő sohasem öregszik meg a vásznon, mintahogyan már az eredeti Star Trek legénységhez is hozzányúlt Hollywood (Star Trek 2009) a manapság olyan divatos „bemutatjuk az előzményeket” jelszóval. A pénz irányította iparágban mindenki cserélhető és eldobható, akár egy kimerült alkáli elem, csak Ellen Ripley örök.

(avagy hogyan készítsünk baromi rossz remake-t és hogyan bizonyítsuk be magunkról, hogy rendezőként semmit sem érünk)

Death Race (Halálfutam), Szinkronizált amerikai akciófilm (2008), Rendezte: Paul W. S. Anderson, Írta: Paul W. S. Anderson, Szereplők: Jason Statham, Tyrese Gibson, Ian McShane, Joan Allen, Natalie Martinez

Imdb szerinti értékelés: 3.0/10.

Először is szögezzünk le két dolgot: az első, hogy ez az alkotás – ha használhatjuk rá ezt a nemes jelzőt – egy low-budget (kis költségvetésű) B-kategóriás film, habár néha még annak is kevés. Másodszor, a rendező, aki immár beszúrta a nevébe az “S” betűt is, hogy még véletlenül se tévesszék össze se Paul Thomas Anderson-al, se Wes Anderson-al (ez a veszély szerintem nem fenyeget, lévén az említett rendezők nagyságrendekkel jobb filmeket rendeztek eddig), valószínűleg pályázhat a “minden idők legfantáziátlanabb, legepigonabb” rendező címére. Munkássága eddig jószerével abból állt, hogy videojátékok alatt szerzett tapasztalatait próbálta meg a képi valóságba átültetni, kevés sikerrel.

Nézzük akkor eddigi leghírhedtebb botlásait:

-A katona (1998) Kurt Russel-el: Russel már akkor leszállóágba került, Hollywood kezdte leírni, talán ennek köszönhető, hogy elvállalta a filmet. Rossz trükkök, csapnivaló fényképezés, unalmas sztori.

-Halálhajó (1997): a filmben érdekes módon nagyon jó, nemzetközileg is elismert színészek játszottak, úgymint Sam Neill, Laurence Fishburne, Kathleen Quinlan, ennek ellenére nem aratott nagy sikert. Ennek oka részben az ötlettelen történet (űrhajó a pokolban), másrészt a teljesen és totálisan összelopkodott script és ötletek garmadája volt. Valószínűleg Paul W. Anderson ekkor határozta el, hogy könnyebb lopni és azt a sajátunkként feltüntetni, semmint előállni valami egyedivel és megkockáztatni, hogy nem lesz sikere.

-Alien vs. Predator (2004): barátunk nem hagyott fel a rendezéssel, sőt a videojátékokkal sem, hanem egybegyúrta a kettőt. Ha valaki azt hitte, hogy a méltán nagysikerű és hasonló című videojáték filmes adaptációját fogja látni, nos…az alaposan melléfogott. Mentségként elmondhatom, hogy számítógépes játékból filmet forgatni igen nehéz, márcsak a két műfaj eltérő képi világa és stílusa miatt is. A videojáték interaktív, míg a film nem az. Ezzel a kijelentéssel azonban ki is merül a mentségek száma. A két videojáték alaptörténete szinte önmagában is megállná a helyét, csak egy kis polírozásra és egy Ridley Scott, vagy James Cameron szintű rendezőre lett volna szükség. Nem így történt. A történet ostoba és banális, ráadásul köze nincs a remekül felépített játékok sztorijához, a színészek bűnrosszak (még Lance Henriksen is), a képi világ röhejes, a párbeszédek pedig kínosan önismétlőek. (Habár más szemszögből nézve, a 20th Century Fox még hálás is lehet Andersonnak: megspóroltak 200 millió dollárt, amennyibe a project került volna, ha a videojátékot filmesítik meg.)

(avagy mire jók még mindig a nácik)

Outpost (A helyőrség) (2008), Szinkronizált angol horrorfilm, rendezte: Steve Barker, Írta: Rae Brunton, Szereplők: Ray Stevenson, Julian Wadham

(Még több kép az oldalamon: [link])

Imdb szerinti értékelés: 4.5/10.

Sosem tudtam igazán elképzelni, hogy a hollywoodi filmkészítők, mi alapján választják ki filmjeik éppen soros, a nézők által is azonnal beazonosítható és címkézhető rosszfiúit. Persze az aktuális világválságok mindig megtették hatásukat. A második világháború kitörésekor érthető módon a nácik kerültek előtérbe, az álomgyár egyre-másra készítette a propagandafilmeket. A hidegháború kezdetével jöttek az oroszok, bár háborús filmekben még mindig történt utalás a nácikra és a birodalmi Németországra. Még az ötvenes, hatvanas évek sci-fi-jei is, amelyekben az űrből érkezett cseppet sem barátságos idegenek akarják elfoglalni Földünket, az oroszok iránti félelem egy részéből fakadnak. Midőn a Szovjetunió megbukott és az orosz ügynökök hada, meg a KGB “szalonképtelenné” és egyre eladhatatlanabbá vált, jelentek meg a terroristák, főleg arab kivitelben. Sztereotípiák égen-földön, gondolhatnánk és ezzel nem is mondtunk sokat. S mi történik, ha már mindent kimerítettünk és nincs több ötletünk sem? Vegyünk elő egy régi témát, még csak új köntösbe sem kell csomagolni, csak leporoljuk kicsit, kerítünk egy lehetőleg minden átlagnéző számára beazonosítható környezetet, megfűszerezzük egy kis misztikummal (ezt írója válogatja, hogy mi is legyen: lehet szó földönkívüliekről, titkos katonai kísérletekről, olyasmikről, amikről “mindenki hallott” és már a sarkon is beszélnek róla) és már készen is van az alapötlet.

“A helyőrség” című angol film esetében a régi téma a nácizmus és a náci katonák, a leporolás annyit tesz, hogy mai környezetbe ültették át a sztorit, a környezet valahol a volt Jugoszlávia területe, a misztikum pedig az optikai láthatatlanság elérése, melynek állítólag köze van Albert Einstein "Egyesitett gravitációs és elektromos mező elmélet”-éhez, amelyet 1925-27 körül publikált Németországban, de befejezetlensége miatt visszavonta.

Valkűr (2008), Szinkronizált amerikai történelmi dráma, 121 perc, Rendezte: Bryan Singer, Írta: Christopher McQuarrie & Nathan Alexander, Szereplők: Tom Cruise, Kenneth Branagh, Bill Nighy, Tom Wilkinson, stb.

Imdb szerinti értékelés: 6.5/10.

(Az írás formázottabb formában .pdf formátumban letölthető innen:[link] )

Bevallom némi megilletődöttség lett úrrá rajtam, midőn megtekintettem Bryan Singer (X-Men, X-Men 2, Superman Returns) legújabb rendezését, amely a Hitler elleni „leghíresebb”, legemlékezetesebb merényletről szól. Nemcsak azért, mert Hollywood eddigi „történelmi” filmjei kevésbé a történelemről, mint inkább a bennük szereplő sztárokról szóltak, hanem emlékezvén Singer képregény-adaptációira, nem sok jót vártam. A film mindezek ellenére, vagy talán éppen ilyen előzmények okán, érdekesre sikerült. Hitelesebb benyomást kelt, mint egy-egy hatvanas években készült történelmi szuperprodukció, mégis felejthetőbb. Olyan alkotás, amelyre egy év múltán már a legjobb jóindulattal sem emlékszik senki. Mindez azonban nem a színészeken és a rendezőn múlt, sokkal inkább magából a történet logikájából következik.
A szereplők egytől-egyig hozzák a formájukat, kiváló (karakter) színészek. Talán csak két kakukktojás van közöttük. Az egyik, a legendás Shakepeare-színész és rendező Kenneth Branagh, a másik maga a főszereplő Tom Cruise. Branagh Henning von Tresckow vezérőrnagyot játssza, aki a führer 1943. március 13-i, a „Mitte” hadseregcsoportnál tett látogatása alkalmából már megkísérelt egy merényletet ellene néhány konyakosüvegbe rejtett pokolgéppel, de a bomba csütörtököt mondott. Ezzel a jelenettel és a Cruise által megszemélyesített von Stauffenberg gróf megnyomorodásának körülményeit és motivációjának okait feltáró képsorokkal kezdődik a film.

Az előző cikkemben, amelynek folytatását még az óévben megígértem, arra tennék kísérletet, hogy a Thermalright Ultra-120 eXtreme hűtési hatékonyságát teszteredményekkel bemutassam, valamint a Zalman CNPS9700 LED további felhasználhatóságát firtassam.

Először is el kellett rendezni a vezetékeket a házban, hogy a szellőzést semmi se akadályozza. Ezt mutatja a következő kép:

[link]Nagyítás

Meg kellett továbbá oldani, hogy a videokártyából a házba visszaszivárgó erőteljes meleg levegő még tuning esetén se nyomja fel nagyon az alaplap és a környező alkatrészek hőmérsékletét. Ezt megoldandó egy 12 centiméteres házventilátort állítottam a videokártya oldalához, amely mintegy kiszívja a meleg levegőt, hogy az ne tudjon az alaplapra visszaáramolni és melegíteni azt.

Már elég régóta gondolkodom egy olyan hatékony (lég)hűtéses megoldáson, ami a viszonylagos halk üzemmódot ötvözi a hatékonysággal a processzor tekintetében. Magyarán szólva nem olyan ultratuningos rendszerre gondolok, amely csúcsra van járatva, hanem olyan ésszerű tuningra, amelyet a nap 24 órájában használhatok munkára (3D Studio, 3DSimEd, képszerkesztő szoftverek, stb.) és némi játékra is.

Először a Zalman CNPS9700 LED processzorhűtőt néztem ki magamnak, amelyet ugyan a gyártó nem ajánl Quad Core processzorokhoz, de sok jót olvastam róla és csábított a teljesen réz kialakítás, no meg az elegancia (bár ez itt másodlagos kérdésnek számít). Sajnos azonban nem egészen két hét kellett ahhoz, hogy rájöjjek, a hűtő nem váltotta be az elképzeléseimet, még normál tuning esetén sem bír a Q6600-as CPU-val. Ekkor vonakodva bár (főként az óriási mérete miatt), de elhatároztam, hogy megpróbálkozom a ma legerősebbnek tartott léghűtővel, a Thermalright Ultra 120 Extreme-el. Ez azonban még kevés lett volna az üdvösséghez, hiszen a passzív hűtőhöz nem jár alapból ventilátor, ezért azt külön kellett megrendelnem.