Vég és kezdet

Need For Speed World
REBORN

Egykor volt egy kedvenc játékunk. Illetve sokkal több annál, mert nem csak hangulata, varázsa és különös íze, de lelkes hazai és határon túli közössége is volt. A játék akkor elég drámaian készült a kipusztulásra, ami köszönhető a felelőtlen vezetésőségnek, a gazdátlanságnak, az utolsó bőr lenyúzásának, a fejlesztés, a támogatás és a biztonság teljes hiányának, aminek következtében elharapózott a mértéktelen csalás, és tömegek tették tönkre a maradék játékélményt és versenyszellemet a játékban, hátuk mögött a jól képzett hackerekkel és az ellenőrizetlen szerverekkel. Ezt a részt, mi veteránok igen jól ismerjük, hisz tapasztaltuk, az új érdeklődők pedig – ha kíváncsiak – utána is olvashatnak. A magam részéről sokkal inkább egy szubjektív kedvcsinálót írnék a témában, mint egy objektív bemutatót vagy wikipédiás játékleírást, főleg, hogy nem egy új játék felbukkanása a téma, hanem egy hamvaiból minden reménytelenség dacára feltámadó újjászületett játék lesz a főszereplő.

Beteljesítők

kép forrása

A mesék olyanok, mint a remény. Bármennyit is változik a világ, bármekkorát is változzanak az emberek, a mese akkor is olyan marad, mint a remény: örök!

Valamikor
17. kihelyezett, kutató-fejlesztő bázis

Izgatottan figyelték a kijelzőket. Meg voltak döbbenve a kijelzőn felvillanó értékek láttán, leginkább pedig azok nagyságán elámulva. Hihetetlen magas értékeket mutattak a műszerek, akkorákat, amilyenre nem volt példa vagy tizenvalahány ezer éve. A döbbenet első, néma percei után a projektvezető jelentkezett be a kommunikátorba, pattogó hangon, monotonul kezdte kántálni határozott parancsait, az elvégzendő feladatokat és az azonnali ellenőrző mérések eredményeit. Beindult a gépezet, és ő volt az, aki kézben tartotta a dolgokat. Félelmetes intelligenciával és irigylésre méltó főnöki ambíciókkal rendelkezett. Tökéletes vezető volt. És végtelenül kreatív személyiség. Ennek köszönhette ezt az állást is. Itt aztán tényleg kreatívnak, önállónak és intelligensnek kellett lenni ahhoz, hogy valakiből vezető lehessen. Nos, ez volt ő és ez volt az ő élete. A mindene. Egész éjjel dolgozott hű csapatával egy terven. Egy olyan terven, melyet a nemrég bejövő adatok hívtak életre. Először lassan körvonalazódtak az összetett terv kuszának tűnő szálai, de aztán a hajnal eljöttével egyre simábban haladtak a kiteljesedés felé.

Kép forrása: www.npr.org

Ekkor érezte meg a jelenlétet. A jelenlétét, valami idegennek. Azonnal éberré vált és ösztöneit legyőzve lett immáron tudatos lénnyé. Felismerte az érkezőt. Eljött hozzá a „kapcsolat”. Bizsergésként érezte a belőle ható, nyugalmat keltő kisugárzást, miközben tudta, hogy ez nem neki van szánva, hanem az álmában önkéntelenül mocorgó, szeretett feleségének. Élete párja lassan elnyugodott és mély, álmok nélküli álomba zuhant. Már nem zavarhatta kettejük eszmecseréjét. A kései látogató kezdte a beszélgetést:

-Nem mehetsz el holnap. Most nem engedhetünk meg semmilyen veszteséget sem a szervezet tagjainak sorában. Most, hogy kijelöltük számukra az utat, már óvatosabbaknak kell lennünk. Mondhatnám azt is, hogy kényes pontjához érkeztünk a tervnek és nem hibázhatunk. Te is tudod, milyen következményekkel fog járni a te holnapi halálod. Nem csak a Hetek nevében, de mint a barátod is, kérlek, hogy ne menj el holnap erre az útra. Mi vagyunk az univerzum őrzői, az utolsók, és ha te holnap meghalsz, akkor a testvéred élete is veszélybe kerül. A kettőtök halálával már kevesen lennénk, mi öten, hogy a helyes utat mutassuk és megtartsuk a sok-sok idegen faj számára. Lehet, hogy minden összeomlana. Lásd be! Holnap másként kell döntened. Kérlek!

Kényes kérdés, azt hiszem mindenki számára. Nem igazán szeretünk belegondolni mások helyzetébe, pláne, ha annak az illetőnek súlyos vagy éppen nehéz döntést kell meghoznia. Szeretjük kereknek és egyszerűnek látni a világot, mindent a két nagy kategóriába sorolni, hogy fehér avagy fekete-e a téma, melyről beszélünk. Még azon az áron is, ha ezzel könnyedén pálcát törünk mások felett. A kérdés azonban kérdés marad: ki a bűnös s ki az áldozat? Vagy egyszerre mindkettő?

(A kép forrása)

A barátom volt. Sőt, sokkal több annál. Ő nyitotta fel a szemem, nyújtott segítő kezet, tanított az életre s önzetlen segítségével és a belőle áradó szeretettel mutatta az utat a kiteljesedés felé. Ekkoriban még nem is sejtettem, milyen kegyetlen sorsot, mennyire nehéz döntést s milyen hálátlan feladatot szánt nekem a végzetem. Vakon rohantam a szégyenteljes pillanat felé.

DÖNTÉS

A XX. század első felében, valahol Németországban:

Nem azt írom meg, hogy miképp történt, vagy hogyan nem. A valóságot sohasem érthetjük meg teljesen, és modellt sem tudunk készíteni róla. A valóság - bármennyire is részei vagyunk - mindig változik, és mindig idegen marad. A valóságunk a szemlélőtől és a mikortól függ. A történelem is csak egyféleképpen történt, mégis korszakonként más és másképp látjuk-, tanuljuk. Történhetett volna másképp, akár így is:

(A kép forrása)

Kora tavasz volt, fázós hideg reggelekkel s szeles délelőttökkel, de a déli szikrázó napsütés, a kora délutáni enyheség már éreztette a jó idő eljövetelét. A kicsiny falu zsúpfedeles házainak tetejéből, kimagasodó kéményekből, egyre-másra törtek az égnek nyílegyenesen a füstoszlopok, a hajnali- még - mozdulatlan levegőben jelezvén, hogy a napokban esőre nem kell számítani. Lassan ébredezett az élet s egyre többen léptek ki házaik udvarára, nekiállni mindennapi teendőjük elvégzésének.

Felkoncolva

Hatalmas zajjal szakadt ki a levegő mellkasomból. Üvöltöttem volna, ha a fájdalom meg nem roppantja hangomat. Miközben zilálva kapkodtam a levegőt, lassan tudatosodott bennem a hol és a mikor. Keserű, hideg és nyúlós verejtékben úszott az egész testem. Egyszerre égett és a hidegtől fájt a bőröm, tüdőmet széttépte a kín s felemésztette erőmet a fájdalom. Otthon vagyok. Ahogy csillapodott a pulzusom, mindinkább ébredtem öntudatomra s helyére került minden. Nagyon régen történt, de ma éjszaka újra éltem azt a régi pillanatot. Pillanatot? Öt keserves nap, minden kínzó percét. Öt kínnal, fájdalommal teli nap, amelyben meghaltam és megszülettem. Egyiket sem adták olcsón.

- László! Most van az, amit legutóbb mondtam. Ezt meg kell műteni.

Hát így kezdődött valahogy. Három hónap alatt két alkalommal lyukadt ki a jobb oldali tüdőm, s omlott össze szinte teljesen. Ha élni akarok, akkor műtét. Milyen egyszerű így leírva. Magára a műtétre két verzió is volt, mint megoldás. Az első a teljes feltárás, ahol kifordítják szinte az embert bordavágás után és megstoppolják, mint a lyukas zoknit. Több mint ijesztő és embert próbáló beavatkozás. Bár ez volt a kézenfekvőbb megoldás, én mégis a második mellett döntöttem. Azért mégiscsak a 21. századot kezdjük lassan és reménykedtem, hogy létezik valami kevésbé trancsírozós megoldás. A tüdőgyógyászom megmozgatott minden követ, amit csak elért és így adódott lehetőségem egy másik eljárásra. Egy igen bonyolult videó szerkezetet juttatnak be a mellkasba, egyetlen kb. egy centis lyukon keresztül és ugyanezen a nyíláson keresztül egy manipulátor szerű eszközzel, pedig lebontják a még helyén lévő vagy kitapadt tüdő szövetét. Ezután megkeresik a tüdőn, magát a lyukat és bevarrják. Végül felkarcolják a teljes belső mellkasfalat, azaz mesterségesen megsebzik a teljes felületen, hogy a hegesedéssel együtt összeforrva tapadjon ki a tüdő, hogy a jövőben már ne tudjon összeomlani. Elvileg, ha összegyógyul, akkor a hegek erősebb tartást adnak, mint maga a mellhártya tapadása a tüdő szövetéhez. Az eljárás talán arra hasonlít a legjobban, mint mikor valaki hajót épít egy üvegpalackba. Azért egy pici résen keresztül kivitelezni a tüdő teljes nagyjavítását… Tiszteletem az orvostudománynak! Talán itt jutott eszembe, hogy mégis jó korban születtem… Bár némi apró-betűs rész még később kiderült.

Október

Ültem magamban s elmerengtem.
Hazánk mozgalmas múltjába tévedtem.
Elidőztem némely árnyékos évnél,
s megakadtam egy szomorú, dicső októbernél.

Bátor embereket láttam, kik igazságot
és változást követeltek,
s oly „bátrakat” is,
kik gyávaságból a tömegbe lövettek.
Nincs mentség arra a bűnre, mit akkor elkövettek,
hogy anyák gyermekét s bátor férjeket ölettek.

Korokkal később gyáván sikoltva védték igazuk,
de bárkit is vádoltak, hazug volt minden szavuk.
Váltottak ugyan köpönyeget, pártot s nevet,
de nem színezhetik át az elmúlt történelmet.
Nem vádaskodom, inkább hősökről szólnék,
olyanokról kik küzdöttek igazukért, a jövőért,
a magyar népért.

Félretették ők önző emberi voltukat és saját érdekük
a hazáért, a nemzetért s egymásért adták életük.
Hőseinké lettek Ők, nagyapáink bajtársai voltak
tisztaságról, tiszteletről s a hatalom ellen szóltak.
Az összefogásuk mutatta, hogy mi a hazafiság,
s nem sorsuk, hanem választásuk az önfeláldozás.

A sebesség, mint egy narkotikum. Mindenki belsejéből a felszínre hoz valamit: félelmet vagy élvezetet. Általában középút nincs. Ez a történet nem hordoz magában mélyebb értelmet. Útmutatást sem nyújt. Egyetlen célja, hogy gondolatokat ébresszen az olvasóban. Bármilyeneket. Ez nem egy igaz történet. Az élet ennél néha sokkal durvább játékot játszik. Velünk, halandókkal.

…az autó legalább 130-as tempóban száguldott, a két oldalról fákkal árnyékolt úton. A kanyarokat merészen véve, féket csak ritkán használva űzte autóját a középkorú sofőr. Minden porcikájával a vezetésre koncentrált. Tökéletesen ura volt száguldásának. Adrenalinszintje az egekig emelkedett s egy-egy élesebb helyzet után hatalmas ingert kapott agyának örömérzékelő része. Ember és gép - tökéletes egységben.
A sofőr még csak nem is sejtette, hogy ugyanazzal a tempóval halad úti célja és végzete felé, egyaránt.
Egy enyhe ívű kanyarban, felvillanó képként érzékelte a fiatal szerelmespárt, kik gondtalanságukban, ártatlan kisgyermekként, önfeledten kergetőztek a kora nyári verőfényben.
A svensoni út csupán kis forgalmat bonyolított az év nagy részében. Jelentős forgalma csak a betakarítási időszakban volt. Így aztán, a friss tavaszi időben, ez a fiatal leány sem igazán törődött az örök igazsággal: mielőtt az útra lépsz, mindig nézz körül! Mikor jobbra pillantott, már túl volt a felezővonalon. Késő volt bármit is tenni. Sem átérni, sem visszafordulni nem volt ideje. Szinte jéggé dermedve állt meg, és egy végtelen pillanatra összekapcsolódott tekintete a felé rohanó jármű vezetőjének tekintetével. Új gondolat, a felismerés gondolata ébredezett a halál szelétől megfagyott agyában, de nem volt ideje eljutnia a felismerésig.
Egy vigyor emléke kísérte, túlvilágba tartó, egyszeri és soha meg nem ismételhető útjára. Egy szadista és kaján vigyoré.

-Sziasztok! Nemsokára jövök. Ne aggódj Etus, ígérem, hogy hazajövök. Csak sétálni megyek.- szólt a vékony, fiatal férfi, majd egy bocsánatkérő, őszinte mosoly kíséretében hajtotta be maga mögött a konyha ajtaját. Szótlanul, gondolataiba mélyedve indult esti kis sétájára s miközben gondolatai céltalanul verődtek agyában ide-oda, addig lábai a Balaton felé vitték őt. Komótosan lépkedett. Olybá tűnhetett, mintha nem is ebben a világban élne, csak valami ostoba véletlen folytán keveredett volna földre. Most mégis itt élte mindennapjait, vívta a saját csatáit s talán többet is tett értünk, mint azt gondolnánk…

~Furcsa! Annyi minden történt velem, hogy szinte nem is lehet azt végig gondolni, számba venni. Azonban mégis egy kéztető érzés kél bennem, hogy készítsem el az életem mérlegét. Valahogy mégsem megy. Egyszerűen most nem tudok gondolkodni. Fogom magam és mindenféle agytorna nélkül, elkezdem számolni a lépteim. Csak úgy. Egy, kettő, három, négy… Érzem a lépésem. Lépek és leér a sarkam, a talpam az ujjhegyeim, testem közben előre dől és lendül és már emelkedik is a másik lábam s a levegőben iramodik emez után. Aztán azt lehagyva aláereszkedik a földre. Érezni akarom! Keményen vágom hát talpam a földhöz. Jól esik ez a dobbanó fájdalom. Sarkam leér és damm. A másik és damm. A hang felverődik, szúróan csipegeti már a csípőmet. Innét rugaszkodik felfelé a fájdalom s már vágtázik is agyam felé. Nyakamban pillanatra megpihen és hirtelen beszáguld koponyámba, ott verődik koppanva, ide-oda, mint a tihanyi visszhang és csendesülve lassan, erejét veszítve kialszik. De már itt is a következő! Damm, fel. Bumm, fel. Kopp, ide. Kopp, oda. Tényleg élvezem.