2024. március 19., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Baleset... ?

  • (f)
  • (p)
Írta: |

A sofőr még csak nem is sejtette, hogy ugyanazzal a tempóval halad úti célja és végzete felé, egyaránt.

[ ÚJ TESZT ]

A sebesség, mint egy narkotikum. Mindenki belsejéből a felszínre hoz valamit: félelmet vagy élvezetet. Általában középút nincs. Ez a történet nem hordoz magában mélyebb értelmet. Útmutatást sem nyújt. Egyetlen célja, hogy gondolatokat ébresszen az olvasóban. Bármilyeneket. Ez nem egy igaz történet. Az élet ennél néha sokkal durvább játékot játszik. Velünk, halandókkal.

…az autó legalább 130-as tempóban száguldott, a két oldalról fákkal árnyékolt úton. A kanyarokat merészen véve, féket csak ritkán használva űzte autóját a középkorú sofőr. Minden porcikájával a vezetésre koncentrált. Tökéletesen ura volt száguldásának. Adrenalinszintje az egekig emelkedett s egy-egy élesebb helyzet után hatalmas ingert kapott agyának örömérzékelő része. Ember és gép - tökéletes egységben.
A sofőr még csak nem is sejtette, hogy ugyanazzal a tempóval halad úti célja és végzete felé, egyaránt.
Egy enyhe ívű kanyarban, felvillanó képként érzékelte a fiatal szerelmespárt, kik gondtalanságukban, ártatlan kisgyermekként, önfeledten kergetőztek a kora nyári verőfényben.
A svensoni út csupán kis forgalmat bonyolított az év nagy részében. Jelentős forgalma csak a betakarítási időszakban volt. Így aztán, a friss tavaszi időben, ez a fiatal leány sem igazán törődött az örök igazsággal: mielőtt az útra lépsz, mindig nézz körül! Mikor jobbra pillantott, már túl volt a felezővonalon. Késő volt bármit is tenni. Sem átérni, sem visszafordulni nem volt ideje. Szinte jéggé dermedve állt meg, és egy végtelen pillanatra összekapcsolódott tekintete a felé rohanó jármű vezetőjének tekintetével. Új gondolat, a felismerés gondolata ébredezett a halál szelétől megfagyott agyában, de nem volt ideje eljutnia a felismerésig.
Egy vigyor emléke kísérte, túlvilágba tartó, egyszeri és soha meg nem ismételhető útjára. Egy szadista és kaján vigyoré.

Ember és gép. Az ember gondolkodik és dönt. A gép végrehajtja a parancsot és cselekszik. Itt sem történt másképp.
A vezető felismerte a helyzetet és döntött. A fékre taposott. Uralta a pillanatot. Könnyedén kikerülte a lányt és tovább száguldott. Mindezt azonban még csak lelki szemeivel látta. A másodperc tört része alatt pergett le elméjében ez a kis rövidfilm a sikeres problémamegoldásról. De felébredt benne valami! Valami ősi, ami eleddig génjeiben szunnyadt. Egyetlen indulat vezérelte: Pusztíts!

A fékről ismét a gázra lépett, esélyt sem adva a lánynak a túlélésre. Valami förtelmesen jó érzés kerítette hatalmába, s ördögi vigyorral arcán küldte a halálba óvatlan áldozatát. Enyhe rándulást érzett, majd meghallotta a csattanást is. Vér szennyezte szélvédőjét és valami pépes massza. Oldalra nézve egy pillanatra még látta az út mellett térdre rogyó fiút, kinek arcára kiült a döbbenet, a rettenet és kínok-kínjának érzete.
Továbbhajtott. Már másképp szólt benne a valami. Egyre csak űzte tovább és tovább. Nem menekült. Nem! Csupán ki akarta hajtani magából az érzések orgiáját és a felgyülemlett feszültséget. Órákig száguldozott egy eldugott hegyi szerpentinen. Le és fel, egymás után, minden pillanatban gyilkos iramot diktálva, cseppet sem kímélve az autót és önmagát. Órákkal később, lassan engedett a görcs. Kiürült. Csupán kellemes kimerültséget érzett.
A hegy lábánál kis csermely folydogált. Az illatozó virágok közt madarak fütyörésztek, egyszóval zsongott az élet. Megállt, vödröt vett ki a csomagtartóból és szivacsot. Örömmel látta, hogy autója egyetlen karcolás nélkül megúszta. Milyen jó, hogy feltetettem még a télen a vadrácsot- gondolta, miközben mosta gépkocsiját.
Másfél órával később, már a fehér gyöngykaviccsal felszórt kocsibejáróján hajtott háza elé. Kiszállt és elégedetten nyújtózott a lassan nyugvó nap, vérvörös fényében. Egy régi indián szólás jutott eszébe, s ez hideg mosolyt csalt arcára: „Jó nap ez... a halálra”. Futó lépteket hallott, hát megfordult. Felesége rohant felé, hamuszürke arccal s szinte a nyakába omlott. Percekig csak zokogott. Férje zavara pedig egyre nőtt. Érezte, hogy valami baj van. Mikor felesége sírógörcse kissé alább hagyott, akadozva beszélni kezdett:
- A lányunk. A lányunk meghalt! Érted? Érted te ezt? Meghalt! Elütötte egy szadista őrült!
- Istenem. Hát, történhet ilyen? Miért? –kérdezte a lassan összeomló férj és egy kérdés ébredt benne:
- Hol történt? –szakadt ki a kérdés az egyre fakóbb arcú férjből.
- A svensoni úton – szólt, szinte csak suttogva az anya.
- Nem lehet igaz... –rebegte a „vezető”.

Kinézett az útra, s felrémlett előtte lányának, szelíden karcsú, futó alakja.

Utoljára… ?

Goór László

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.