2020. április 5., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Kultúra rovat

DöntÉSkényszer: 2. történet

  • (f)
  • (p)
Írta: |

A kérdés azonban kérdés marad: ki a bűnös, s ki az áldozat? Vagy egyszerre mindkettő?

[ ÚJ TESZT ]

Kényes kérdés, azt hiszem mindenki számára. Nem igazán szeretünk belegondolni mások helyzetébe, pláne, ha annak az illetőnek súlyos vagy éppen nehéz döntést kell meghoznia. Szeretjük kereknek és egyszerűnek látni a világot, mindent a két nagy kategóriába sorolni, hogy fehér avagy fekete-e a téma, melyről beszélünk. Még azon az áron is, ha ezzel könnyedén pálcát törünk mások felett. A kérdés azonban kérdés marad: ki a bűnös s ki az áldozat? Vagy egyszerre mindkettő?


(A kép forrása)

A barátom volt. Sőt, sokkal több annál. Ő nyitotta fel a szemem, nyújtott segítő kezet, tanított az életre s önzetlen segítségével és a belőle áradó szeretettel mutatta az utat a kiteljesedés felé. Ekkoriban még nem is sejtettem, milyen kegyetlen sorsot, mennyire nehéz döntést s milyen hálátlan feladatot szánt nekem a végzetem. Vakon rohantam a szégyenteljes pillanat felé.

Egyszerű ember voltam. Amolyan mindennaposan átlagos, fennkölt gondolatoktól mentes és nem az álmait dédelgető, sanyarú sorsát sirató kis valaki. Azonban legmerészebb fantáziálásomban sem reméltem, hogy mily nagy dolognak leszek nem kis mértékben részese. Nagyjából ekkor ismerkedtem meg Vele, kinek a később történteket köszönhetem. Már ha a rémtetteket szokás megköszönni?!

Hirdetés

Az összeismerkedésünket a véletlen számlájára írtam, hisz nem sejtettem a felsőbb hatalom e világi, kézzelfogható ténykedését. Egyszerűen magával ragadott, ahogy beszélt. Nagy szónok volt s az egyszerű ember nyelvén szólott. Érdekes élmény volt hallgatni. Olyankor szinte más embernek éreztem magam, de csak akkor és addig. Utána – bármennyire is furcsa – visszavedlettem azzá, aki voltam. Sajátos és határozott véleményem volt mindenről és mindenkiről. Amolyan örök kétkedő típust személyesítettem meg, aki bármilyen vitában képes az ellenvélemény oldalára állni, csupán csak azért, hogy a másik felet elbizonytalanítsa és rákényszerítse arra, hogy az belegondoljon a más által hitt vagy gondolt igazságba. Egyszóval én voltam a csupa nagybetűs KÉTKEDŐ, egyesek szemében az örök lázadó, néhányukéban pedig az örök áruló, csupán csak azért, mert mertem más véleményen lenni másokkal szemben. Talán éppen eme adottságom miatt lettem kiválasztva későbbi feladatomra.

Vele rengeteget beszélgettünk, nemritkán éjszakákon át az életről, a szeretetről, az emberekről, a hitről és Istenről. Minden ilyen beszélgetés felkavaró volt számomra, mert szinte mindig kételkedtem s minden alkalommal a bizonyítékokat kértem és kerestem, olykor követeltem. Válaszai csak ritkán adták meg egyenesen a választ. Általában inkább elvontan, sokkal mélyebb értelemben beszélt, hogy csak jóval eme párbeszédek után jöttem rá szavainak értelmére. Akárhogy is, de Ő egy volt közülünk, és mégis sokkal több és más, mint mi. Sokkal több...

És akkor megkeresett e kor vezető hatalma. Nagy szavakat sugdosva fülembe és súlyos ezüstöket tömködve zsebembe. Éreztem félelmüket és alantas, gyilkos, kétségbeesett dühüket. Undorodtam tőlük, mert ahogy megérintett a belső énjük kisugárzása, úgy éreztem magam, mintha férgek közé dobták volna testemet. Mélységesen megvetettem őket gyarló emberi mivoltukban. És megéreztem a változást, vagy ha úgy tetszik a sorsot. Barátomra és tanítómra gondoltam. Mindarra, amire tanított, és amit próbált velem megértetni, hogy csak egy cél vezérelheti az ember cselekedeteit.

Volt még egy beszélgetésem Vele a szörnyűséges tettem előtt. Számon kértem, hibáztattam, belekötöttem, csak hogy igazolhassam magam a saját magam számára. És mint már annyiszor, ismét körmönfontan fogalmazott. Hagyta, hogy bennem érlelődjön meg a válasz, hogy magam válaszoljam meg kérdéseimet, és hogy én döntsek. Sokat gondolkodtam és mindent megértettem. Ráébredtem, hogy az, amire felkértek, hatalmas jelentőségű fordulat az emberiség fejlődésében, és ha én nem vállalom, megteszi más. Talán éppen olyan valaki, aki fel sem tudja fogni tettének súlyát, aki nem több puszta eszköznél a gyarló hatalom kezében. Átlényegültem. Más ember lettem. És elvállaltam a világon a legvisszataszítóbb tettet, melyet épelméjű ember szinte fel sem foghat teljes valójában. Beteljesítettem sorsomat és meghoztam a legnagyobb áldozatot. Nem a pénzért. A jövőért. Magamra vettem a legnagyobb terhet és bűnt. Elárultam Őt, a barátomat.

Képtelen vagyok együtt élni a tettem borzalmával. Eldobom Isten ajándékát, az életemet, és a bocsánatáért esedezem. Ma este a lenyugvó nappal együtt távozom e világból. Önkezem által. Ugye vársz rám Barátom?

...én vagyok a bűnös...

...én vagyok az áldozat...

...én vagyok Júdás...

Goór László

Folytatás jövő szombaton!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.