Történet eleje: 2008 szeptember 4-én meghalt az Öcsém. (élt 43 évet)
Ma 2008 szeptember 30-a van, tegnap volt a temetése. (29-én)

A kettő közötti időszakban három hivatalos e-mailt írtam az IWIW-nek, amelyben azt kértem, hogy ...

(a) Elhunyt öcsém neve elé a "néhai" szót szeretném illeszteni
(b) az e-mailcímét kívánom a sajátomra átirányítani
(c) kértem, hogy adják meg az Ő login-adatait, hogy a loginjába bejelentkezve ámde saját nevemmel kezdődőleg egy értesítő körüzenetet küldhessek valamennyi ismerősének, a haláláról és ismertetőt a temetés időpontjáról és helyéről.

EGYETLENEGY karakternyi választ sem kaptam!!!

Nemhogy nemleges, de semmilyen (!) választ!

Most jön a rosszindulat: én kívánom az iwiw illetékeseinek és ügyfélszolgálatosainak hasonló érzések átélését, sőt lehetőleg minél gyakrabban!

[Káromkodó-smiley]

Tegnap egy harmincméteres egyenes egyirányú úton szemből indexelés nélkül befordult velem szemben egy harminc körüli nő a kocsijával. Mivel én lassan mentem, ő pedig gyorsan, az útnak az én irányomból számított harmadánál találkoztunk.
Egymás mellett el nem fértünk volna, ergo farkasszemet néztünk.

Megálltam és udvariasan, de ˙lekicsinylő mosollyal a szájam szegletében´ integettem neki, miszerint egyirányú utcában vagyunk, tolasson vissza!

Erre beintett (!) és azt kiabálta, nekem kevesebbet kéne visszatolatnom, menjek vissza én!!!
Elvárta volna! Mi alapján? A férfi/női udvariasság hiányzott volna belőlem?

Na de ekkor mérgemben berántottam a kéziféket a már álló autón és kikaptam az indítókulcsot, amit meglóbálva jeleztem neki, hogy innen az én autóm bizony nem tud elmenni.

Szitokáradat, visszatolatott, még két beintést eszközölt ámuldozásomra és csikorgó kerekekkel távozott.

Gyakorta járok az Árpád-hídnál a Metró aluljáróban.
A héten valamelyik nap úgy esett, hogy ugyanazon a pár méteres szakaszon háromszor haladtam el max. 4 percen belül.
Fontos! Mindannyiszor fülhallgatóval a fülemben, tehát a jelenségekből semmit nem hallottam, csak némafilmként láttam.

Lássuk a némafilmet:

ODAFELÉ MENTEM: {időpont T}

"Virágot tessék, Százér' a rózsát!" árusok beszélgetnek (vagy hárman-négyen) Közterületfelügyelőkkel. Láthatólag vidáman, nevetgélve, kedélyesen beszélgettek, virágnak vagy árusítandó dolognak nyoma sincs!

VISSZAFELÉ JÖTTEM: {időpont T+2 perc}

Tulajdonképpen amit most láttam, az keltette fel a figyelmemet. Mit láttam?
Virágárusék valamennyien bizalmaskodva ölelgetik (!) a Közterületfütyülőket és ilyen "jól van józsikám" - módon azok vállát veregetik.
Majd szétválnak, közterület el, virágosok ellenkezőleg tova.

Annyira antiszociális lennék, hogy nehezményezem, hogy kedves (?) kutyasétáltató polgártásaim engedik a kutyájuknak, hogy levizeljék az autóm kerekét? Nem, nem kóbor kutya volt, két kutyaállatot vezetett pórázon a drága gazdi. Láttam.

Legközelebb utánaszaladok és rácsurgatok a kutyájára, vagy a gazdi szandáljára, bizisten!

Történet:

Egyik ismerősöm panaszkodott, hogy a lakásának bejárati ajtókilincse nyikorog, emiatt kissé nehézkes a ki és bejutás.

Mit csináltak az ismerős jóakarók?

Azt tanácsolták neki, hogy ezentúl állandóan hagyja nyitva az ajtót, mindig és akkor nem fog csikorogni. Hagyja nyitva az ajtót akkor is, ha elmegy otthonról, sőt nyissa ki a lakás összes földszinti ablakát is, a kert-és garázskaput, mindent!

A történet természetesen nem igaz, de analógia.

Még itt a prohardveren is százszámra olvasom azt a tanácsot, hogy kapcsold ki a tűzfaladat! Mindezt akkor, amikor a delikvensnek valamiféle apró-cseprő hálózati gondja van. (nyikorog a hálózat).

Kinyilatkozásom: a tűzfalat nem kikapcsolni kell, hanem beállítani, bekonfigurálni.

Majd' szétfeszít az atyai büszkeség!

Tegnap óta a fiam is szakmabéli lett!

A titulusa: "informatikai hálózatirendszer-telepítő szakember"
Gratulálok! És V.A.L.Ó.B.A.N nagyon büszke vagyok rá és a papírjára.

Remélem egyszer mindannyian megtapasztaljátok ezt az érzést, hogy gyermekünk szakmai sikere, a saját büszkeségünk.

Tegnap vettünk egy SÜTEMÉNYES készletet egy nagyáruházban ( a neve egy közlekedési eszköz is )

Otthon kicsomagoltuk és hozzánéztük egy másik, e családba tartozó készlethez.

Észrevettük, hogy a most vásárolt, eredetileg 6 kistányérból, plusz egy nagy füles tányérból álló készlet rosszul van csomagolva, mert a 6 kistányér ugyan megvan, de a nagy füles tányér (tálaló?) helyett egy ugyanilyen készlethez tartozó 'mezei', 'gyalog lapostányér' van a csomagban.

Visszavittük, ügyfélszolgálat, elmeséltük megértően bólogat, hívja az osztályvezetőt, elmeséltük, megértően bólogat.

Kicseréli - mondta, miközben elnézést is kért! (döbb!)

Ám azonmód rám is szólt, hogy a visszavitt dobozban hét tányér van!

- Igen, mondom, hat kicsi, meg a nagy.
- Nem, mondja Ő, hét kicsi meg a nagy!

Történt ugyanis, hogy a mielőtt elindultunk visszacserélni a készletet, a visszacsomagoláskor a nejem az otthoni készletből is belecsomagolt egy kistányért hetedikként az eredeti hat mellé!

Kerestem valamit a fiókomban és egy újságkivágást találtam.
Biztosan fontos volt, ha egyszer eltettem, de miért volt fontos?
És ma már az is kérdés, mikori lehet az évszám?
Én nem tudom a helyes választ.

Ma megint kiment nálam a biztosíték!

Utálom, ha valaki _tudatlanságból_ használja az ilyen szó helyett az ien-t.

Ha pedig _szándékosan_ használja így, azért még dühös is vagyok!

Vagyok, nem pedig 'vok'!

Már több, mint háromnegyed éve veszem észre magamon az öregedés jeleit.
Olyan ez mint a "tavaszi fáradtság", csak már permanens.
Ilyen-olyan csoda-vitaminokat is szedek (szedtem) de nem segítettek.

Minden estére elfáradok, hamar elaszom, elhagy a lendületem, elkedvetlenedtem, lelassultam: olyan ez, mint amikor a D*racell nyusziból kifogy az elem.

Bevallom őszintén, megrettentem, megrémültem.