Hirdetés

Amazon teljesen korrekt

legalább is a vásárlóival.

Január 27-én vásároltam egy Master Time Funk Quarz női órát. (Ajándékba.)
Nem a legolcsóbb, 100 eurós kategóriába eső DCF óra. Az LCD kijelző viszonylag alacsony kontrasztja ellenére jól használható volt.
Legalábbis addig amíg meg nem állt a mechanikus része.
Vártam két napot, A DCF miatt akár jelre is várhatott. Volna. Mert a dátum frissült.
Felvettem a kapcsolatot az eladóval.
Visszaírt, az Amazon a szállító, nála reklamáljak. Megtettem.
Pénteken visszaküldtem az órát. Hétfőn már jóváírták a vételárat, attól függetlenül, hogy az óra még úton volt. Már megkapták csomag azonosítóját.

A történet ebből a szempontból siker.
Az óra probléma még megoldásra vár. :DD

Boldog születésnapot Chuck Norris

A ma 81 éves színész. Halhatatlan érdemeket szerzet a harcművészetet ábrázoló filmművészet művelésében.
A végtelenített tévésorozatok készítésében.
Nevéhez köthető a huszonegyedik század első vicc megújítása. Népszerűségének egyik csúcspontján felmerült az ötlet, hogy hidat nevezzenek el róla, Magyarországon.

A logout életében is komoly szerepet kapott. Itt lehet nézelődni.
Tények Chuck Norrisról
Chuck Norris tények
Chuck Norris fanok ide!!!!

A válogatás nem teljes, a nagyon szakmai bejegyzéseket, mint például a programozással kapcsolatos készségeit méltató írásokat, keressétek meg magatoknak. :DDD

A történet véget ért

Új nevet kell kell megtanulnunk. Remélem jobban járunk az újjal, mint a régi ámokfutásával.

Üldözik a német Rambót

Vasárnap délelőtt egy délnémet település, Oppenau közeli erdőben lévő kunyhóhoz hívott rendőrt a tulajdonos mert idegen volt benne.
A kiérkező négy rendőr sikeresen meglepte a betörőt. A kezdetben együttműködést tanúsító személy gyorsan fegyverezte le az intézkedő rendőröket. Saját készítésű íja mellett volt kées és pisztolya is a 31 éves férfinek.

Miután elszedte a rendőrök fegyvereit eltűnt az erdőben.
A nagyon nagy erőkkel és légi támogatással kivonuló rendőröknek nem sikerült a menekülő nyomára bukkanniuk.
Egy ma reggeli nyilatkozat szerint nem számítanak gyors elfogásra. Rambo otthon van az erdőben, nem könnyű bekeríteni.

Itt követhető a történet.

Meghalt Florian Schneider, a Kraftwerk alapítója

Schneider Paul Schneider-Esleben építész és felesége, Evamaria Schneider-Esleben fia volt.
Tíz évig fuvolát tanult a düsseldorfi Robert Schumann Hochschule-ban, majd Kölnben zenetudományt. Hegedült és gitáron játszott, valamint vendégszerepelt Klaus Doldingerrel a Dél-Amerika Nero albumán.
1967-ben a Pissoff együttes tagja volt, Eberhard Kranemann mellett.

A Kraftwerknél először fuvolán játszott, és létrehozott egy elektronikus fuvolát. Az Autobahn album 1974-es kiadása után a fuvolával már nemjátszott. Florian Schneider effektekkel dolgozott és tökéletesítette azokat a mesterséges Robovox hangokat, a jellegzetes Kraftwerk hangzást. A nyolcvanas évek végén az első teljesen szintetikus hangot és a zenéhez kötődő robotokat a fiatal Pforzheim-társaság, a Sculpture elektronikai eszközökkel együttműködve fejlesztették ki.

1998-ban Schneidert a Karlsruhe Állami Design Egyetemen (HfG) a médiaművészet professzorává nevezték ki.

A Huawei nem tér vissza

A Der Standerd értesülése szerint, a Huawei Mate 30 Pro február elején startol Ausztriában.
Ez lesz az új, immár Google nélküli korszak kezdete.

Ketchup olasz módra

Házilag elkészítve alacsony cukortartalommal.
Hozzávalók.

8 paradicsom (nagyjából negyedkiló vagy egy kicsit több)
8 szárított füge
1/2 teáskanál currypor
1 evőkanál citromlé
1 teáskanál zöldségleves por (Inkább kihagynám illetve van helyette fagyasztott fűszernövény keverék)
1 evőkanál szójaszósz
5 gramm gyömbér (friss)
1/2 teáskanál kurkuma (sok lesz az, elég a fele is.)
Ízlés szerint bors, Cayenbors, szegfűbors, szerecsendió

Elkészítés:
A paradicsomok félbevágása után, a el kell választani a keményebb és magos részektől.
A paradicsom húsát kevés vízzel erős fokozaton addig kell főzni, amíg a kockák elkezdenek szétesni. Utána alacsony fokozaton hagyni kell tovább főni.
A paradicsom maradékát a feldarabolt fügét és minden mást, egy másik edényben 10 percen keresztül kell erős fokozaton kell főzni. Utána mixerrel pépesíteni, majd egy szitán átpasszírozni. A maradék mehet a kukába. Ezek után a két lábas tartalmát össze kell önteni és egy órán keresztül lassú tűzön főzni. Ha megvan, még egyszer összemixelni Ekkor lehet még a fűszerezést javítani. Ha kész, üvegbe öntve és lezárva hagyni kell kihűlni. Hűtőszekrényben nagyjából egy hétig tartható el a saját ketchup.

Pénteki ajánlat

A Világ egyik legjelentősebb online áruházában találtam rá a mai nap legnagyobb árkedvezményére. Egészen pontosan 86%, ami 171,20 euró. A bolondnak is megéri vagy csak annak.

Szorozzunk japán módszerrel

Minden kivel előfordulhat, hogy lemerül a telefon, számológép és gyorsan össze kellene szorozni két nagyobb számot. A japán módszer ismerete megmentheti a helyzetet. Sőt némi gyakorlás után akár fejben is lehet használni az eljárást, papír sem kell hozzá.

https://youtu.be/fAP-vrlFfaU?t=426