Hirdetés

A hobbi folytatódik! (zene)

Sziasztok!
Egy régebbi bejegyzésemben említettem, hogy hobbiból "zenéket" csinálunk egy jó barátommal.
Fel is raktam pár próbálkozást, sajnos már nem működnek a linkek, és nem tudom merre dugtam el a fájlokat.
Egy ideig megállt a projekt, viszont hsz.-ben említettem, hogy újra nekilendültünk, kicsit komolyabban, komolyabb felszereléssel. Vagy is a felszerelés februárban lesz meg nekem, most máshol végeztünk utómunkálatokat, de ugyanaz a felszerelés lesz meg nekem is.
Viszont úgy érzem megérett a publikálásra egy újabb szerzemény.
Hallgassátok, nyugodtan lehet véleményezni, ha pozitív ha negatív.

Erre fele hallgatható és letölthető!

Természetesen ez még mindig csak szárnypróbálgatás, de úgy érzem erősebb mint az eddigiek.
Remélhetőleg sűrűbben és egyre komolyabb anyagokkal fogok jelentkezni, aztán a jövőt meg ki tudja! ;)

Életem eddigi legnagyobb kompromisszuma!

Sziasztok!
Elérkeztem egy olyan ponthoz eddigi életemben, hogy abba kellett hagynom amit 7 éven keresztül műveltem többször is egy nap!
De vége van, 18 napja nem csinálom a napi rutint.
Könnyű volt hál'istennek. Nem érzek semmi vágyat, hogy újra megtegyem.
Ezen kívül kétszer próbálkoztam, 5 napnál tovább egyszer sem bírtam.
De új útra léptem, és reményeim szerintem maradok is rajta.
Csak a felgyülemlett szabadidőt kell újra beosztanom. :)
Gondolom azért mindenki rájött, hogy miről írtam, de itt van egy demonstráló kép:

Hobbi UPDATE!--UPDATE 2!

Új hobbiba kezdtem egy jó barátommal.
Zenét szeretnénk kreálni, minél színvonalasabbat! :)
Van egy nagyon alfa, nagyon kezdetleges szám amit csináltunk.
Szeretném megmutatni nektek, és várnám a kritikákat, hogy lehessen miből építkezni.
Nekem nagyon sokat kell még tanulnom, de valahol el kell kezdeni! :)
Itt lehet meghallgatni, letölteni.
Köszönöm annak aki meghallgatja. :R

UPDATE: Készült még két "szám". Újfent köszönöm aki meghallgatja és véleményezi! :R
Első
Második

UPDATE 2: Egy újabb béta szám, még van rajta csiszolni való, de már hallgatható állapotban van. :)
BETASZAM

Még, hogy Bear Grylls!

Szerintem nagyon jól sikerült!
Könnyesre nevettem magam.
Persze sok részt láttam az eredetiből is, így még nagyobbat üt! :D

Zene amely megérint

Szeretném megmutatni nektek melyik együttes fogott meg mostanság.
Az ő becses nevük: Marillion.
Nem mai banda, bár még mindig aktívak de felejtős... 4 jó albumuk van amit "Fish" nevű énekessel dobtak ki. Miután távozott a bandától, már csak egy egyen angol rock banda lett a Marillion-ból. Legyen elég ennyi, akit jobban érdekel a neten van fent róluk sok minden.
Stílusra progresszív rock. Szvsz a súlyosabb fajtából.
Az első 4 album (ha esetleg valaki begyüjtögetné) :
1983 - Script For A Jester's Tear
1984 - Fugazi
1985 - Misplaced Childhood
1987 - Clutching At Straws

De az aktuális kedvenc a Fugazi című album.
Elég az album borítóra nézni, amit maga "Fish" álmodott meg:

Ionizáltam magam

Lecseréltem a nagygépemet, egy AsRock Ion 330-ra. Sokra nem használtam a gépemet, így felesleges volt a plusz erő.
Azt kell mondjam, hogy teljesen elégedett vagyok. Sebessége teljesen jó. Az új flash bétával hd stream is megy. A hd filmjeimet röccenés nélkül viszi, és csupán a MediaPlayerClassic kellett hozzá, semmi hekkelés, semmi XBMC.
Játékbeli teljesítményét nem tudom, de nem is fogom megtudni, mert igazából nem is érdekel.
Csöndes, keveset fogyaszt, számomra tökéletes. És még jól is néz ki szerintem.
Elég erős ez az ion chipset, talán a dupla magos atom proci fogja vissza kicsikét, de nem vészes a helyzet, hasít így is a gépezet.
Én csak ajánlani tudom. Az ára sem vészes.

Specifikáció:

Processor: Intel Atom 330 dual-core
Chipset: nVidia ION
Memory: 2GB DDR2 800 MHz(max 4GB)
VGA : nVidia ION
HDD : 2,5 inch 320GB
Optical: DVD Super Multi
I/O: HDMI, D-Sub, S/PDIF (optional) and 6x USB 2.0
LAN: Gigabit LAN
Sound: HD Audio 5.1
Power Supply: 65W / 19V
Dimensions: 195 x 70 x 186 mm
Weight: 1,69 kg

I. Prohardver Forza Motorsport 3 Bajnokság(VÉGE)

ÚJ HELYSZÍN

Ez a blog már nem él!

Nagy tisztelet mindenkinek.

Ezennel elindul az I. Prohardver Forza Motorsport 3 Bajnokság.
Ez egy köridő bajnokság lenne, így a silver előfizetéssel rendelkező kollégák is tudnak indulni.
A szabályzatot Crazyman33 állította össze, alant prezentálom:

Minden bajnokság 4 fordulóból áll, egy forduló egy hétig tart. Hétfő 00.00-tól Vasárnap 23:59:59-ig. A következő verseny a vasárnapi nap folyamán lesz kiírva mindig.

Bajnokság ajánlatokat (4 autó és 4 pálya kombó) priviben kérünk. (Itt lesz kiírva, hogy az aktuális 4 hétben kinek a bajnokság ötlete nyert.) A pályát és az autókat mi keverni fogjuk. Így mindenki kedvence részt vehet a bajnokságban.
Deutsche Motorsport GP ötlete eddie17-től jött.

PH!-s Forza 3 időmérő!

Szeretettel meginvitálnék mindenkit egy kis mérkőzésre. Annyi lenne az egész, hogy akinek van Xbox360 konzolja és letöltötte a Forza Motorsport 3 demóját beírhatná a kapcsolódó topikba, hogy melyik autóval milyen időt ment.
Az egészet addig gondoltam, amíg meg nem jelenik a teljes.

Ha nem gond, lenne neki egy formája is, hogy hogyan nézzen ki.
Tehát aki beírja az időeredményét az ebben a formában tegye legyen oly szíves:)
Kategóra-Autónév-segítségek(ABS, TCS, stb.)-köridő
Ha van lehetőség akár képernyőképpel is lehet bizonyítani(ha nagyon irreális az idő ;] )
Akkor csapjunk a közepébe.

Az én eredményeim:
D298-Mini-auto kuplung-1.13.743
C381-Lancer Evo-auto kuplung-1.11.712
B488-Ferrari California-auto kuplung-1.08.940
A558-Audi R8-auto kuplung-1.05.107
R3-Porsche 911-auto kuplung-1.03.288 ez még javítás alatt van. Javítva: 1.00.920
Mindent időt controller-el mentem.

Idióta

A mai nap azt hittem már ideggörcsöt kapok. Most értem haza, és ezt ki kell adnom magamból.
Nem elég, hogy a munkahelyemen minden elszaródott ami csak lehetett, ráadásként hazafele egy tipikus esetet éltem át.
Jövök szépen a biciklimmel, teljes kivilágításban. Odaérek egy kereszteződéshez, és látom, hogy egy autó megérkezik. Én főúton mentem, majomkám pedig keresztbe szeretett volna átmenni. Benne vagyok már a kereszteződésben, mondom gyorsan áttekerek ne keljen sokat várnia. Majom körbenéz, RÁM NÉZ és mikor ott vagyok fél méterre a kocsija előtt elindul... én is satu ő is satu. Szerencsére ki tudtam kerülni, de olyat ordítottam rá, hogy még magam is meglepődtem. Idióta vadbarma... Megint kiderült, hogy a biciklis nem számít a forgalomba, úgy is majd arébb hussan ha jön a méltóságos faszfej a fostaligájával. Azt hozzáteszem, neki elsőbbség adás kötelező táblája volt...
De azért, hogy a bicikliseket is szídjam: pár méterre arébb előttem egy biciklis, persze világítás nélkül... Megelőztem mert szüttyögött. Megyek fel a hídon visszaelőz, és ahogy gurulnánk le a hídon az az istencsapása szépen megkereste az összes pocsolyát. Igen, a pofámba végezte a fele... Mikor én kanyarodtam volna le, ez még hátranézett és máris irányba vett még egy nagyon víztócsát, de itt már rábaszott mert lekanyarodtam.
Komolyan mondom, annyi hülye szaladgál szabadlábon, hogy az már fáj...
Ráadásul szarrá is áztam...
Próbálok én szabályokat betartva eljutni otthonról a munkáig meg vissza, de így? Azért halok meg egyszer mert valaki hülye? Rohadjon meg az összes.
Természetesen tisztelet a kivételnek minkét oldalról.
Uff én beszéltem.

Na kié lesz az új Kawa?

Sziasztok.
Ha tetszik az általam színezett Kawa ER-6n akkor megkérlek titeket szavazzatok rá.
Aki akarja majd kipróbálhatja ha megnyerem:D
Természetesen nem kötelező szavazni, nem is raktam címoldalra mert felesleges.(meg le is vennék:) )
Köszönöm aki szavaz.

Szavazni itt lehet