Az anya amikor benézte. Illetve nem nézte. Hiszen ő sem figyelhet mindenre.

Az alább linkelt képen, sajnálatos módon, életüket vesztett emberek, egy tömegmészárlás áldozatai IS láthatók, a fotó a nyugalom megzavarására alkalmas.

Csak 18 éven felülieknek!!!

A történet a következő. Vasárnap délutan, kb. fél három, Magyar Nemzeti Múzeum. Az aktuális budapesti World Press Photo-t bemutató kiállítóterem elő- mégis hátterében a szervezők felállítottak két képernyőt, azok elé egy-egy kényelmes bőrkanapét. Az egyik vetítésen a bent kiállított, díjazott képek némelyike látható, verses idézetekkel. A másikon életüket vesztett emberekről készült képek, jellemzően 2000 előtti, talán zsűrizett fotók.

Mi az egyik kanapén ültünk, néztük az előttünk váltakozó verses idézeteket:

+

Zsaluzia? ...az ablakon kívülre akarsz reluxát? Már most vesztettél.

Kezdem azzal, hogy beugrós dolgozó vagyok két gyerekkori barátomnál. Egyikőjük Budapest legjobb és leggyorsabb redőnyjavítója. Vele már millió kis és nagy lakásban jártam, Budán és a pesti síkságon. Korábban ajtókat és ablakokat épített be, folyamatosan tanul, képzi magát, vizsgákat tesz.10 éve redőnyöket, árnyékolókat javít, telepít. Két cím között (is) rengeteget beszélgetünk a meghibásodásokról, redőnyökről és zsaluziákról, megoldott és sajnos meg nem oldható feladatokról. A másikuk ipari alpinista (szereti, és bele is áll a kihívásokba). Vele és csapatával számtalan helyen mosunk nehezen elérhető üvegfelületeket. Ők lógnak, én kis és nagylétrázok. Ma is egy szép, vadonat új, pont beköltözés előtt álló családi házban dolgoztunk. 25 ablak, 15 zsaluzia.

- És miért döntöttek a zsaluzia mellett? - kérdezem a háziasszonyt.
- Mi motoros redőnyöket akartunk, az építész beszélt rá. Pont kétszer annyiba került.
- Ááá! - mondom, aztán a nyelvemre haraptam.

...ugyanis a tudományban a megértés mellett a hitnek is fontos szerep jut.”

Egy érdekes cikk az aktuális természettudományos kutatásokról, azok magyar sikereiről:

Domokos Gábor: Együtt élek a gömböccel, annak összes előnyével és hátrányával:
https://qubit.hu/2020/09/04/domokos-gabor-egyutt-elek-a-gomboccel-annak-osszes-elonyevel-es-hatranyaval

A Gömböcről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gömböc

És egy olyan részlet amin szintén megakadt a szemem:

(„Próbáltam hallgatókat rávenni, hogy digitális várostérképekről szedjék le a városszövetet, és elemezzük ki, el is kezdték, de sajnos nem fejezték be. Ez a jelenség nem egyedi, és azt gondolom, hogy ennek 90 százalékban az okostelefon-függés az oka. Szokták mondani, hogy gyengék a mai hallgatók: én abszolút nem így látom. Szupertehetségesek, csillogó szeműek, okosak – és arra vannak beállítva, hogy ötpercenként kapjanak valamilyen stimulust, mert ha ezt nem kapják meg, akkor nem tudnak működni. Nem tudnak kitartóan dolgozni, képtelenek arra, hogy rabjává váljanak valaminek, és csinálják. Először azt hittem, hogy egy-egy diáknál jelenik meg ez a kihívás, de most már látom, hogy ez rendszerszintű, az egész korosztályt érintő jelenség, és nem nagyon látom a megoldást. Mert vannak, akik jobban, vannak akik kevésbé, de olyat, aki nincsen függő viszonyban az internettel meg a közösségi oldalakkal, keveset ismerek. Ez nagy probléma: minél okosabb és tehetségesebb valaki, annál többet vesz el tőle ez a környezet.”)

Régi haver, kb. tíz éve nem láttam. Beesett mellkas, sörpocak, világ életében kereskedő volt, igazi profi.

- Hol vagy most?
- xy sportáruháznál.
- Mit csinálsz ott?
- Áruházvezető vagyok.
- F@sza, gratulálok! Ti is bezártatok amikor a világjárvány csúcsosodott itthon? Home office megvolt Nálad is?
- Kösz. Zárva voltunk egy hónapon át, de bent melóztunk.
- Hogy, hogy?
- Vazdmeg annyi súlyzót rendeltek házhoz a Kedves Vásárlók*, hogy éjjel-nappal pakoltuk, mindenki dolgozott. Tonnákat mozgattunk meg, asszittem a herém leszakad! Mindig jött a kamion, aztán folyamatosan dobozoltuk őket.
- (Visual mode on.) Akkor asse könnyű kenyér.
- Hát nem.

.

[Világutazó, gyűjtögető, és jobban szereti a tárgyakat, mint az embereket]

"Szirmai Gábor egy különleges, félig-meddig utcai múzeumot tart fent Budakeszin. A kívülről kiállításnak, belülről leginkább roncstelepnek kinéző telek különleges műszaki eszközöket, relikviákat rejt a világ minden tájáról, amelyeket a restaurátor nemzetközi kalandozásai során halmozott föl."

+

Neked milyen értékmentő, lomizós sztorid van? Írd meg egy kommentben!

+

+

Innen: [link]

(...)

http://www.youtube.com/watch?v=8EHnk6f9zI4&t=627

"20 méteres fa tetején ragadt, majd lezuhant egy siklóernyős Vértesszőlősnél

(...)

Az áldozat a zuhanás előtt egy nyilvános Facebook-csoportban adott tájékoztatást az állapotáról, még képet is töltött fel a honvédségi helikopterről. "Itt ülök egy ágon, egy szép hosszú ágon... Sérülésem nincs, várok" – írta a fáról.

Az Index megtudta: a siklóernyős férfi képzett alpinista volt, aki a fáról jelezte is, ha feljuttatják hozzá a megfelelő felszerelést, le tud mászni. De már úton volt a segítségére siető ipari alpinista is, amikor a tűzoltók, majd a honvédség intézkedni kezdtek. A siklóernyős egy kb. 30 centiméter átmérőjű ágon talált menedéket, ez törhetett le alatta a hatalmas helikopter forgószárnyszele miatt."

Isteni!

+

Amikor a youtube össz tartalmáról "lenevelendő" illetve "lenevelt" kisgyerek elkezdi a youtubekids(.com urlt) szót a böngészőbe/keresőbe pötyögni, mit sorol neki előre a gép?

+

...a rég látott videóit. És igen, anyáét, apáét. Ennyi. Ügyes domainválasztás volt!

"Papíron jól nézett ki!" - szoktuk haveri körben mondogatni.

"Ne haragudjon, mije fáj?"

Ezt szoktam kérdezni a pénztárnál, postán, hivatalban előttem sorban álló, önmagukból kivetkőzve a szolgáltatást bíráló, a szolgálatot teljesítő embertársukkal ordítozóktól. Kérdezem miután az ingerküszöbömet meghaladó vitákban a tekintetükkel a véleményazonosságot, az egyetértésemet és vélt támogatásomat keresik. A leggyakrabban a kérdésem után elcsendesednek. Nem támadnak, nem morognak, nem gyónnak. Nem, nekem már nem. Tovább lépnek, elvonulnak. A megértőt, a bajtársat vagy az oroszlánszelídítőt láthatják bennem?

Tíz éven át mozgásszervi betegekkel, idegrendszeri panaszokkal élőkkel foglalkoztam. A figyelmem és érdeklődésem középpontjába a fájdalmak enyhítését, a betegek mielőbbi munkába és a társadalomba való visszavezetését helyeztem. Elnehezedett testű emberek könnyed mosolyainak víziója adott a hivatásomnak célt és értelmet.

Talán ezek, a fájdalom rózsabokrain át vezető közös küzdelmek a saját sorsom előképei lehettek?