1999 április 20-án, pontosan kilenc éve egy tucat diák és egy tanár vesztette életét egy középiskolai mészárlásban a Columbine városában.

Az USA-ban Columbine High School Massacre néven elhíresült esemény különlegessége, hogy az áldozatok közt volt két diáklány, akik emberfeletti bátorságról tettek tanúbizonyságot.

Az eseményekről a fentebb adott link ad részletes és pontos leírást.

Írásom célja csupán annyi, hogy elgondolkodjon az olvasóközönség, hogy lenne-e elég bátorság a pisztoly csövébe mondani az IGEN-t.

Nyugodjatok békében! [link]

Fel sem teszem az ilyenkor szokásos kérdést, hogy "Emlékeztek még...?", hiszen úgyis tudom a választ: Hát hogyne!

Valóban, ki ne emlékezne a híres mondatra: "Regős Bendegúz a becsületes nevem..."

Ha megkérdezik tőlem, hogy melyik a kedvenc filmem, a válaszom evidens: természetesen az Indul a bakterház! Bár a film 28 éves, így bizony alig kevesebb mint egy évtizeddel idősebb nálam, mégis még tippelni sem tudok, hogy hányszor láttam ezt a remekművet!

Hogy miért is remekmű?

A válasz rémesen egyszerű. Mondjatok egy olyan magyar filmet a '70-es évek végéről, '80-as évek elejéről, amellyel még ma is olyan sokat foglalkoznak, mint a Rideg Sándor regénye alapján filmrevitt Indul a bakterházzal!

Körülbelül nyolc órája fekszem az ágyon, kezemben a szerves kémia könyvvel, s próbálom az agyamba vésni az alkének, arének és egyéb nyalánkságok konstitúciós képleteit. Már pont mikor századszor csúsznék le alfába, megszólal a szobatársam, aki épp a szervetlen kémia jegyzeteibe temetkezett:

"A H5N1 vírus hogy állhat öt hidrogén és egy nitrogén atomból?"

Úgy látszik megártott neki hogy két napja a kémiát tanuljuk.

Pihenjetek is néha a vizsgaidőszakban! ;-)

"Lázadásokat lehet csinálni, forradalmakat soha. Azok nem csináltatnak, hanem csinálódnak..."

- Kossuth Lajos Iratai -

"A nép szava fenyítő üstökös,
Feltűnik olykor - elhalványúl.
Kigúnyolják, - de egyszer visszatér
S kihányja a földet sarkaibúl."

- Madách Imre: Nép szava -

"Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"

- Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger... -

"Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

- Ady Endre: A Tűz csiholója -

"Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény."

Igen, egy ideje ismét örvendhetnek a Harry Potter rajongók, hiszen megjelent a híres sorozat hetedik, s minden bizonnyal befejező része, melynek magyar címe várhatóan ''Harry Potter és a Halál Ereklyéi'' lesz. Az angol Bloomsbury kiadó bizony megfogta az Isten lábát mikor Joanne Kathleen Rowling első kötete felkerült az eladási listák csúcsára.
Jómagam az első könyvet, a Harry Potter és a bölcsek kövét nyolc éve vehettem a kezembe, mikor is nővéremet a keresztszülei ezzel lepték meg.

Az igazat megvallva mindig csak azokat a könyveket voltam hajlandó elolvasni amelyek már legalább az első ötven oldalon valamennyire fel tudták kelteni az érdeklődésemet. Ez a bizonyos könyv pedig egy volt a kevesek közül. Két nap alatt a végére is értem a mindössze 286 oldalas mesés regénynek. Hangsúlyozom, hogy inkább egy mesés regény, egy fantasy mint gyerekeknek való mesekönyv!
Kis idő elteltével megjelent a második kötet, s azzal is ugyanolyan gyorsan végeztem mint az elsővel, s ezekben az időkben kezdett el igazán kibontakozni a Harry Potter láz, s akkor még nem hittem volna, hogy hét évvel később is ugyanúgy fogom várni a következő részt, mint akkor a harmadikat.

Persze eljött végre ez a pillanat is. Végre kezembe vehettem a hetedik kötetet és kalandra éhesen vetettem bele magam a sorok közt kibontakozó varázsvilágba.

Úgy vélem azért lett ekkora siker a Harry Potter, mert Rowling a történetet nem mint egy képzeletbeli színtéren zajló eseményt fest le, hanem a mi hétköznapi világunkkal párhuzamosan létező valós világot. Némely könyvben hosszú sorokat szán arra, hogy elmagyarázza hogy hogyan is élik rejtett, izgalmas életüket a varázslók és boszorkányok, elszigetelve s mégis oly közel a mi ''mugli'' világunkhoz.

A hetedik kötet eseménysorozata 607 oldalon, 36 fejezetben bonatkozik ki (az angolnyelvű kiadásban). S mint eddig is, a könyv keménykötésű borítóján a történet egyik jelenete látható.



Mint ahogy az a hírekből is mindenkinek a tudomására jutott; ez a kötet bizony bővelkedik az akcióban, s hullanak benne a szereplők mint az őszi legyek! Az igazat megvallva ügyes húzás volt az író részéről hogy az olvasók számára legrokonszenvesebb karaktereket vonja ki a forgalomból, hisz így éri el, hogy átérezzük a háború szörnyűségét, hogy családok szakadnak szét, gyerekek árvulnak meg vagy halnak meg, s megannyi lélek él át szörnyű kínokat. Szóval fájó szívvel, de el kellett fogadnom a tényt, hogy a kedvenceim bizony visszavonhatatlanul meghaltak.
Az utolsó fejezeteknél már bizony figyelnem kellett, hogy el ne veszítsem a fonalat, s megértsem a legfelsőbb mágia titokzatosságait. Végül persze sikerült, s mikor becsuktam a könyvet, az a gondolat ütött szöget a fejembe, hogy az eseménysor olyan hirtelen ért véget, hogy az kisebb űrt hagyott bennem. A 36. fejezet után pedig jön a kegyelemdöfés, a prológus, mely a ''Tizenkilenc évvel később'' címet kapta. A könyv ezen része annyira banálisra sikerült, hogy az már majdnem fizikai fájdalmat okozott nekem.

A befejezés hiányossága és ügyetlensége ellenére szerintem Rowling ismét nagyot alkotott, s a világ legjobb írójai közé került a több mint 350 millió példányban elkelt Harry Potter sorozattal.

S mint jó keresztény a feltámadást, úgy várom az esetleges ráadás kötetet.

A kapitalizmus mozgatórugója a kereslet és a kínálat ugyebár. Ha nincs kereslet, akkor a termék is eltűnik lassan a piacról. Persze az eladókon túl sok-sok ember dolgozik azon, hogy egy bizonyos terméket el lehessen adni, hiszen a fogyasztót, azaz a népet meg kell győzni arról, hogy szüksége van az adott árura.

Az ilyen marketing managerek is emberek, így hibát is vétenek. Itt van például egy diszlexiás [link] reklám manager munkája. Biztos kapott fizetésemelést a szorgos munka elismerése képpen.


[link]

Mentségére legyen, hogy tényleg közel van a billentyűzeten az 'm' és az 'n' betű.

S ha már a kapitalizmust szóba hoztam, ejtsünk szót olyan termékekről is, amelyek eme új kor delején látnak napvilágot!

A termék lehet ócska, silány minőségű, a lényeg hogy olyan dologhoz kell kapcsolni, amire minden ember vágyik. Mi is ez a valami? Hát persze hogy a szex! Szóval mindent szexi lányokkal, adoniszi testalkatú férfiakkal reklámoznak. Ha pedig valamihez nem is csatolnak egy-egy kacéran mosolygó szőkeséget, akkor elég, ha a neve utal arra a mindenki által igényelt dologra. Mint például ez az ital:


[link]

Valamint zárásként jönnön egy egyéni ötlet, melyben ha lehet a kreativitást értékeljétek, ne pedig a megvalósítás minőségét. (Csak Paint-et használtam az elkészítéséhez.)


[link]

Sajnálom, ismét csak egy jól ismert TV-s reklámszöveget tudok idézni címnek. Így van ez, ha az ember igazán életszerű dolgot szeretne pellengérre állítani.
Hiszen, mi sem fontosabb manapság annál, minthogy az Egyén megismerje önmagát, korlátait és 100%-ig kiaknázza tehetségét? Nem lehet akadály semmi, még az sem, ha egy másik embert kell esetleg kihasználni ehhez. A dolog persze nem rögtön karriertiprással kezdődik. Apró dolgokban jelentkezik az önzésbe átcsapó egyéniségkultusz.

Iskolából hazafele sétálva egy furcsa ruhakupacot pillantottunk meg a járda szélén, félig a vízelvezető betonvályúba dőlve. Emberek jöttek-mentek, de senki rá se hederített. Aztán a ruhacsomó megmoccant, mintha erőtlenül megpróbálná feltolni magát, aztán visszarogyott. Mikor odaértük, láttuk, hogy egy részeg idős ember az, amint a balján vezetett kerékpárra zuhanva fekszik, s agonizál. Egyik haverom és én hamar odaléptünk, s talpra állítottuk. A feje vérzett szegénynek, s a jobb tenyeréről is lehorzsolta a bőrt. A kerékpár is megsínylette a földetérést (talán a sorozatos eséseket). Egy zsebkendővel megtöröltük a vértől és portól koszos homlokát, s közben kifaggattuk az állapotáról, s megkérdeztük, hogy hívjunk-e mentőt. Erősen tiltakozott. (Ennek oka persze az, hogy ha beviszik a detoxikálóba és kijózanodik, akkor lecsengetik vele a kezelés árát.) Valahogy sikerült a járda túloldalán húzódó házfalhoz vinnünk és parancsba adtuk neki, hogy bal vállát vesse a falnak, jobb oldalon pedig próbálja megtámasztani magát a kerékpárral. Tíz percig követtük a tekintetünkkel, viszonylag jól elboldogult a háromlépésenkénti pihenőknek köszönhetően. Persze senki más nem törődött vele. A legtöbben undorodva felhúzták a szájukat és szapora léptekkel igyekeztek elhatárolódni még a létközösség vállalásának gondolatától is. Mintha nem egy városban élnénk... ''Törődj magaddal!''

Testnevelés órán fel szokták mérni, hogy mennyi idő alatt futjuk le a 60 métert. Miután végeztem a feladattal, s visszafelé gyalogoltam a tűző napon, (a tanár megtiltja, hogy ilyenkor leüljünk) hirtelen eluralkodott rajtam az erőtlenség. Olyan érzés volt, mintha egy mázsát akasztottak volna rám. A lépések rövidültek s a kép is kezdett elhomályosodni. Aztán hirtelen fehér köd borított mindent, s lélekjelenlétem utolsó másodperceiben még volt annyi erőm hogy hamar lefeküdjek a focipálya forró aszfaltjára, nehogy esetleg nagyon emgüssem magam ha elájulnék. A kép némiképp kitisztult, de hatalmas légszomj váltotta fel. Olyan volt, mintha percekig folytogattak volna, s most próbálnám pótolni az elmaradt lélegzetvételeket. Hanyatt fekve alig kaptam levegőt, így négykézláb álltam. Így valamivel jobb volt. Amint egy kicsit visszatért belém a lékel remegő lábakkal ugyan, de bebotorkáltam a közeli cseresznyefa árnyékába, s mikor ismét jött a fehér köd, hamar lerogytam, s jött az ismert mozdulatsor. Nem tudom mennyi időt tölthettem a fűben fekve, de végül sikerült annyira összeszednem magam, hogy bementem az iskola épületébe és a hideg padlón elterülve egészen magamhoz tértem. Kb. negyvenen voltak rajtam kívül az udvaron akkor. Senkinek nem tűnt fel, hogy fetrengek. Hát, ismeritek a mondást: '''Törődj magaddal!''

Másik alkalommal nővéremmel indultunk el a lakásunkhoz közeli bevásárlóközpontba. Dolgunk végeztével hazafelé indultunk, ám megakadt tekintetünk egy kisfiún, aki már akkor is ott ténfergett a szocializmust dícsérő tízemeletes kockatömbök között, amikor a boltba mentünk. Odaléptünk hozzá és megkérdeztük tőle, hogy hol vannak a szülei, s hogy hogy hívják. Nagyon meg volt ijedve. Nem volt több négy évesnél. Elkezdett pityeregni majd sírva fakadt. Próbáltuk megtudakolni tőle, hogy hol lakik, vagy hogy merre vannak a szülei - gondoltuk biztos a boltban trécsel a drága anyuka - de azt mondta, hogy nem tudja. Egyből a legrosszabbra gondoltunk persze. A jelenetre odalépett hozzánk egy idősebb úriember, s barátságos mosollyal próbálta meg bátorítani az elveszett kislegényt, hogy ne aggódjon, megtalálják a szüleit. Egy hölgy is figyelemmel kísérte a történteket a háztömb második emelti erkélyéről, ő rendőrt hívott végül, s míg a hivatali közeg meg nem érkezett, anyáskodó modorával sikerült lecsitítania a kisfiút s pár információt is kicsikart belőle. Nem vártuk meg a történet végkifejletét.
Az eset lényege persze az, hogy rajtunk kívül sok százan elmentek a pityergő, céltalanul bolyongó fiúcska mellett, mert nekik kényelmesebb, ha mentesítik magukat az érzelmi behatásoktól. Nekünk sem szabadott volna ilyet tennünk, hiszen a reklám egyértelműen kimondja: ''Törődj magaddal!''

Még mielőtt bárki is a cím német megfelelője mögött rejtőző ideológiára asszociálna, megnyugtatok mindenkit, hogy eme írás 100%-ig megfelel az oldal által támasztott irányelveknek.

Tegnap 14:00-tól 22:00-ig a gyárban dolgoztam, ahol is egy notórius hazudozóval hozott összes a sors, sőt, merem állítani, hogy az Isten állít szembe ilyen szélsőséges emberi jellemekkel, hogy próbára tegye türelmemet. Remélem átmentem a vizsgáján.

Az egész dolog azzal kezdődött, hogy a 45 év körüli hölgy megkérdezte tőlem, hogy mennyi fizetést kapok diákmunkásként egy órára. Őszintén bevallottam, hogy 460Ft-os órabérért dolgozok. Ezen Ő persze nagyon felháborodott, hiszen az állandó dolgozók 410Ft-ot keresnek óránként. Megnyugtatására közöltem vele, hogy neki legalább ebből lesz nyugdíja. A diákmunka pedig adómentes, ezért kaphatunk 50Ft-tal többet óránként. Ez persze nem nyugtatta meg, s tovább erősködött, s közölte velem, hogy ezt másnak el ne mondjam, mert meg fognak lincselni. Valójában már Ő is ennek a határán volt.
Közöltem vele, hogy akkor a fizetésbeli eltérést írja annak a számlájára, hogy én három nyelvet beszélek: angolt, franciát és latint. (Töredelmes lélekkel bevallom, hogy füllentettem amikor azt mondtam, hogy latinul is beszélek. Valójában négy évig tanították nekem, de nem sok mindenre emlékszem már a tanult anyagból.) Nem állhatta meg szó nélkül. Kijelentette, hogy ő is beszél két nyelven, valamint öt végzettséggel rendelkezik. Ezen a ponton majdnem elröhögtem magam, de végül sikerült komolyságot erőltetnem arcizmaimra. Megkérdeztem tőle, hogy mégis milyen nyelven beszél és mi is az az öt végzettség?
''Beszélek angolul és németül, vendéglátóipari főiskolán végeztem, ahol megszereztem az idegenvezetői és még egyéb három ehhez tartozó szakmai végzettséget. Továbbá édesanyámnak italboltja volt, ott is dolgoztam ezért el kellett szereznem egy üzemvezetői engedélyt.'' Rögtön lecsaptam a nyelv kérdésre, s megtudakoltam, hogy vajon van-e nyelvvizsgája, elvégre valamilyen papírral rendelkeznie kell egy idegenvezetőnek. Természetesen nem volt. ''Csak egy írásbeli (!?) vizsgát kellett tennünk, ami nagyon egyszerű volt. Olyan kérdések voltak, hogy ''Sprechen sie deutsch?'', amire ugye csak annyit kellett válaszolni, hogy ''Ja, Ich sprechen sie deutsch.''

Itt ledobta az agyam az ékszíjat. Bár nem ismerem a német nyelvet, annyit mégis tudok, hogy a ''Sprechen sie deutsch?'' kérdésre a válasz ''Ich spreche deutsch.'' Az ő válasza ugyanis annyit jelentett, hogy ''Igen, én beszél ön németül?''. Szóval hopp.
Miután eme nyelvtani hülyeségre felhívtam a figyelmét, hamar témát váltott és megkérdezte, hogy hova járok. Mondtam neki, hogy a Szent István Gimnáziumba. Erre közölte velem, hogy ő is oda járt, még '86-ban ők adták neki ezt a nevet és az ő osztálya csinálta a címert is. Megkérdeztem, hogy mi is van a címerben? Gyorsan elkezdett szabadkozni, hogy nem emlékszik. Kicsit segítettem neki: ''A két lábon álló gólya van középen, szájában egy szál liliommal ugye? A szélére pedig az van írva, hogy ÉLET?''
Természetesen ő erre pontosan nem emlékezett. ''De valami ilyesmi biztosan.'' - ahogy mondta. Íme a ciszterci címer: [link] Középen a fél lábon álló daru, egyik lábával egy követ tart, a felirat (MORS) jelentése pedig: halál.
Az iskolám pedig 2000-ben kapta a Szent István Gimnázium nevet, előtte ugyanis József Attila Gimnázium volt. Szóval... Megint hopp.

Ezek után, mikor hazaérek és fürdés után lezsibbadt aggyal az ágyba dőlök, apró szúnyog kezd el zümmögni a fülem körül. ''Ma sem alszom el hajnali kettő előtt...'' - gondoltam. Az élet tényleg harc... Küzdeni kell... Talán holnap okos és igaz emberekkel találkozok... Talán. Csak túl kevesen vannak már.

Darkman bringájának első kereke elposszant (kilyukadt). Sajnos mivel eme szerkezetre szükségem van a munkábamenetelhez, muszáj volt szervizbe vinnem.

Szóval a 40 fokos melegben eltoltam a város túloldalán lévő bringaboltba, hogy megfoltoztatom a belsőt. Már vittem ide egyszer a kerékpárom, akkor is defektelhárítás végett. Akkor 10 perc alatt megcsinálták láncmosással együtt.

Ma azonban nagy volt a sor, így míg sorra nem kerültem az előttem álló felettéb szemrevaló hölgy által nyújtott panorámában gyönyörködtem. A történetben neki is fontos szerepe van. Ő is a bringáját tolta maga mellett, s mikor sorra került, elkezdte mesélni, hogy mit is szeretne. Tételesen felsorolva:
- fékpofa és bovdem csere
- fékbeállítás
- nyeregmagasság állítás
- lámpaelem csere
- láncmosás

Az eladó srác talán fél füllel ha hallhatta a hosszú listát, mert közben a szeme majd kiesett, annyira bámulta a csaj melleit. Aztán végülis kinyögte, hogy egy óra múlva jöhet a bringáért.
Sorra kerültem én.

''Jó napot, én csak egy belső foltozást szeretnék az első kerékben.'' - mondtam, és előre toltam a cájgot, hogy lássa miről beszélek. A csávó unottan megnézte a bringát, majd így szólt: ''Szerdára meglesz.''

Az állam kapásból a földig esett... ''De nekem sürgős lenne... Tudja ezzel járok dolgozni!'' - mondtam, s reménykedtem benne, hogy így most - egy kis felárral ugyan - de hamar megcsinálják. Nem így történt. ''Hát, tudok adni foltozó készletet ha akarod...''
Illedelmesen megmondtam neki, hogy foltozó készletem nekem is van otthon, csak nekem 2 órába telik megcsinálni, míg itt 10 perc alatt végeznek vele, mint ahogy egyszer már meg is csinálták ennyi idő alatt. Erre közölte velem, hogy esetleg még tud adni új kereket. Erre megkérdeztem, hogy azt mennyi idő alatt teszik be? Mondta, hogy max. negyed óra alatt megvan. Na most már nagyon bepöccentem. ''Ha a kerékcsere negyed óra, akkor a sima foltozás miért telik két napba!?'' - erre persze már nem tudott válaszolni, s hogy megkíméljem a mégnagyobb leégéstől nem kérdeztem meg tőle, hogy az előttem álló csajnak hogyhogy kitatarozzák a bringáját egy óra alatt?

Szóval csak mert nincs mellem meg orbitális dekoltázsom, várhattam volna két napot. Inkább hazatoltam a bicajt és megcsinálom én. Ennyit az ügyfélcentrikus kiszolgálásról.

Valahogy elegem van abból, hogy minden reggel hosszú percekig kell várnom, míg végre biztonságosan átkelhetek az úttesten a házunk előtt.
Annak ellenére, hogy a város peremén lakok, akkora az autós forgalom, hogy az már szó szerint dühítő.
Tulságosan is státuszszimbólum lett a kocsikból sajnos.