A tegnapi napon osztályom egy részével ellátogattunk a a Rákóczi úti szociális otthonba. A terv csupán annyi volt, hogy a csoport fiú tagjai meglocsolják a lakók egy részét, a lányok pedig beszélgetnek velük egy kicsit. Az egyik osztálytársam két doboz csokit is hozott.
Megérkezésünk után először a lányok ''szállták'' meg a terepet, majd következtünk mi.

Tudni kell, hogy a legtöbb lakó nincs olyan állapotban, hogy önmagát el tudja látni. A családtagok sok esetben csak azért látogatja meg az intézetbe tett hozzátartozóját, hogy ellpoja annak nyugdíját... Ezért valóban rengeteget jelent nekik, ha néha meglátogatjuk, még akkor is, ha egy nap elteltével nem is emlékeznek ránk.

Az igazat megvallva társaim nagy része nevetgélve és poénkodva töltötte el az időt. Amikor az épületbe beléptünk, egy fehérruhás úriember tájékoztatott minket arról, hogy épp most végzik a ''tisztázást'', magyarul az önmagukat ellátni nem képes lakók tisztába tételét. - Hálás feladat... - Szóval utunkat a szomszédos Almássy Cathleen Mary ''szárnyban'' folytattuk. A bejárat előtt üldögélt is pár idős hölgy, s az udvarias engedélykérés után meg is locsoltam őket. (Természetesen kölnivel.) Az épület aulájában is tiszteletünket tettük, majd elindultunk az emeleti szobákban lakók köszöntésére is. A legtöbb helyen szivesen láttak minket, s miután háromszor-négyszer elmondtuk, hogy locsolkodni jöttünk, legtöbbjük búsan, s gyakran könnyekkel küszködve mondták, hogy nincs piros tojás amit cserébe adhatnának...

Másodszor voltam itt, első alkalommal mikulásnak öltözve jártam végig a szobákat. Volt olyan eset, ahova véletlen kétszer nyitottunk be, s a bennt ülő néni felismert engem (mert ugye csak én locsoltam, a többi beszari, gyáva és agyilag korlátolt osztálytársam nem mert ilyesmit csinálni...) s ez bizony már elég nagy dolognak számít ezen a helyen.

Van az otthonnak egy különösen ''jófej'' lakója is.

Elmesélem a legkedvesebb részletet a locsolkodásból:

A szobában öt hölgy feküdt, s jöttünkre csak a szemközti falnál lévő ágyon ülő hölgy figyelt csak fel. Mikor hangos szóval közöltük jövetelünk célját, nem sok reakció érkezett. Nem baj, már az előző szobákban szerzett tapasztalatokból megszoktuk.
''Csókolom, megkésve bár, de locsolkodni jöttünk, hogy ne hervadjanak el a virágszálak...'' - kezdte a monológot a tanárom. ''Szabad-e locsolni?'' - kérdezte, s pár helyről suta, erőtlen bólintásként jött a válasz. Elővettem zsebemből az üveg kölnit, s odaléptem ahhoz a nénihez, aki először vett észre minket.
Kócos ősz haja rövidre volt nyírva, s csontsovány válla elkezdett remegni. Halkan szólalt meg, s közben csendben sírva fakadt: ''De nekem nincs semmim... Szeretnék adni valamit, de nincsen tojás...'' én pedig hamar közbevágtam: ''Igazán ne bánkódjon emiatt, hiszen most mi hoztunk ajándékot, s engedelmével meglocsolnánk.'' - közben egyik osztálytársam apró csokit nyomott a néni kezébe, aki sután mosolygott, s pityergett tovább.

Zárszóként csak annyit szeretnék még írni, hogy érdemes elgondolkodni, hogy mi is számít szerencsének! Lehet, hogy lemondanék egy nagyobb öszegű nyereményről, csak hogy ne ilyen helyen és ilyen állapotban kelljen tengetnem majd utolsó éveimet. Én nem szeretnék a vegetáció szintjére lesüllyedve mások terhére lenni. De sajnos senki sem válogathatja meg, hogy hogyan haljon meg. Marad hát az ima egy szép, gyors halálért.

Megjött a banki elszámolás. Lévén, hogy nem rendelkezek állandó jövedelemmel, nagy pénzforgalomra nem is számítottam. Csak az a pénz kerül a számlámra, amit a diákmunkákért kapok. A múlt hónapban azonban nem volt ilyen, így nem is hozott annyira lázba a levél megérkezése. Komótosan felbontotta a borítékot, kiterítettem a papírt a notebook előtt, s végigfutottam a pár soron.
Valamin azonban megakadt a szemem:

KAMAT JÓVÁÍRÁS, 06.12.22-07.03.22, Bruttó kamat (HUF): 3; Kamatadó (HUF): 1 (20%)

Jóváírtak tehát 2 (kettő) forintot kamatként, s megrövidítettek 1Ft-tal. (A kamat valójában csak 0.6Ft lett volna, de felfele kerekítenek ugyebár.)

Na mostmár remélem jobb világ lesz Magyarországon! :-)

In memoriam Csula Bácsi

Történt egyszer, hogy szegény Darkman, lévén, hogy pénz szűkében volt, elment dolgozni, egy közeli számítógépgyárba. Ebben a hatalmas gyárban beosztották egy karosszérialakatos-tanonc mellé, hogy a winchestereket pakolja bele szépen a keretbe.

S lévén, hogy ez egy igen-igen egyszerű, s ebből kifolyólag roppant unalmas munka, Darkman beszélgetést kezdeményezett. Hallgassátok hát regémet!

- Helló! Józsi vagyok - mutatkoztam be
- Hali! Az én nevem István. De hívj csak Pityunak.
- Állandó dolgozó vagy, vagy a Meló-Diákon keresztül?
- Meló-Diákos vagyok. És te?
- Én is.
- Először vagy itt? - kérdezte tőlem
- Neem, tudod a nyáron sokat dolgoztam itt. - mondtam
- Igen? Mit vettél a fizetésedből? - kérdezte, s én készségesen válaszoltam.
- Egy notebook-ot.
- Az mi?
- Laptop... - kezdtem bele a magyarázkodásba
- Jaa... Tudom! Olyanom nekem is van. - mondta büszkén
- Igen? Milyen márka? - kérdeztem én kissé gyanakodva
- Acer. (Aker, így mondta.)
- Jaa, Acer! Jó gépek azok... - hagytam rá a dolgot
- Jaja... Most folyton internetezek rajta - mondta nevetve
- Igen? Milyen weboldalakat szoktál gyakran nézni? - kérdeztem én, csak hogy a társalgás ne szakadjon meg
- Hát iwiw-et, myvip-et, meg az e-mailjeimet. - mondta
- Aham értem... - közben azon gondolkodtam, hogy mi mást várhattam volna tőle?
- Szoktál MSN-ezni? - kérdezte
- Ááá... Nem nagyon. - hazudtam rögtön... Még csak az kéne, hogy felvegyen partnernek...
- Pedig nagyon jó! Barátnőmmel is folytom azon beszélgetek... - mondta büszkén
- Én inkább fórumozok meg híreket olvasok. - mondtam én, miközben egy wincehstert erőszakoltam bele egy keretbe
- Csak az a baj, hogy mobiltelefonnal tudok csak netelni... - s lekókadt a szája
- Mert? - kaptam fel a fejem
- Mert abban van csak modem. - kissé furcsálltam a dolgot... De mivel hülye vagyok a mobilokhoz, inkább hallgattam.
- Majd vegyél fel MSN-re! - folytatta, s megadta az e-mail címét.
- Csula bácsi? - kérdeztem értetlenkedve, mivel ez volt a megadott címben.
- Jaa! - röhögött - Mert régen folyton köpködtem. - bárcsak lehetett volna nálam valami amivel felvehetem a beszélgetést... Bestseller lenne!
- Köpködtél? - kérdeztem megütközve
- Ja. Követni tudtál volna a nyomok után! - s tovább vigyorgott
- Értem. Jó poén. - s próbáltam én is nevetni, de csak egy fintorra futotta
- Iwiw-en fönn vagy? - kérdezte
- NEM!! - vágtam rá rögtön. Hazudtam. Hát igen. Nem emiatt fogok a pokolra jutni...
- Kár. Felvettelek volna ismerősnek. Tök, jó, hogy már van négyszáz ismerősöm!
- Hú, az tényleg király! - próbáltam úgy tenni, mintha érdekelne...
- Nálunk aki nincs fenn iwiw-en vagy májvipen, azt tök lenézzük... - tette hozzá tűnődve
- Igen? Mert? - vontam fel a szemöldököm
- Hát mert az milyen ciki már! - mondta, s egy időre megszakadt a társalgás

- Milyen fórumokat szoktál olvasni? - kérdezte végül egy fél órás csönd után
- Háát, a prohardvert leginkább. - válaszoltam
- Az milyen?
- Mindenféle témák vannak, aztán lehet kérdezni, vagy válaszolni, vagy csak véleményt írni.
- Igen? Szoktál írni?
- Ja. - válaszoltam. A téma ismét megakadt, hiszen erre nem tudott mit mondani.

Valahogy szóbakerült a politika is:

- Ja, Gyurcsány-csomag rulz - mondtam én poénból valamire. Erre Csula bácsi értetlen képet vágott.
- De most ki is pontosan az a Gyurcsány?! Mert folyton róla van szó, aztán csak annyit írnak ki a neve alá, hogy miniszterelnök... - mondta értetlenkedve. Én meg elejtettem a kezemben tartott 160GB-os Hitachi winchestert. Nem akartam hinni a fülemnek.
- Hát mivel ő a miniszterelnök! - nyögtem ki végül
- Igen, és aztán?
- Hát ő a kormány vezetője! - válaszoltam kissé idegesen. Ilyen hülye ember nem létezhet!!
- Azt tudom, de az miért jó?
- Azért, mert ők döntenek az ország pénzügyeiről és minden egyéb állami ügyről!
- Jaa... Akkor olyanok mint egy cégvezető? - kacagott
- Háát, ja, így is mondhatjuk. - hagytam rá
- És tényleg behoznak egymillió románt? - folytatta tovább a faggatást
- Ázsiaiakat akartak, de biztos, hogy nem fog ilyesmi megtörténni...
- Aha... Értem. Akkor jó. Őket is utálom. De a románokat mégjobban. - mondta
- Miért utálod őket? - kérdeztem kiváncsian
- Hát mert cigányok.
- Kik?
- Hát a románok!
- Nem mind cigány... Sok él Romániában, de nem mind az. - mondtam
- Jaa... Azt hittem... És tényleg románul beszélnek Romániában? - na ennél a kérdésnél majdnem lefejeltem az asztalt...
- Noná!! Azt ne mondd, hogy ezt nem tudtad! - mordultam fel
- Hát... Na mindegy... - tért ki a válaszadás elől
- Azt tudod, hogy mit értünk Trianon alatt? - kérdeztem
- Nem.
- Azt csak tudod, hogy kik a székelyek? - kérdeztem mármár reménykedve
- Ja. Ők élnek Romániában. - vágta rá büszkén
- Igen. De ők nem románok. - tettem hozzá, mivel sejtettem, hogy ezt sem tudja
- Magyarok? - kérdezte
- Basszus azt nem hiszem el, hogy nem hallottál még a Trianoni békeszerződésről, vagy az I. és a II. bécsi döntésről vagy a II. világháborút lezáró békékről!
- De nem lehet mindenki olyan okos! - vágta rá sértődötten


- Ez lenne a minimum!

Régóta szeretnék írni a Prohardver! moderátorairól, házigazdáiról és persze a (tudtommal) egyetlen PH! technikusról. Vannak tapasztalatok bőven: jók is, rosszak is. Sajnos az utóbbiból van több.

Az első ilyen eset akkor történt, amikor is a DeusHun által írt cikkhez kapcsolódó (immár zárt) topikban huszan próbáltunk meggyőzni valakit valamiről, sikertelenül.
Sajnos hamar születtek indulattól vezérelt hozzászólások is, s emiatt egy beérkező moderátor rögvest ban-t helyezett kilátásba. Ez persze nem gond, csak kicsit frusztráló.
De ahelyett, hogy a PH! technikusra szólt volna rá, inkább a hétköznapi userek kaptak fejmosást. Kár... A topikot egyébként itt olvashatjátok: [link]

Ezt megelőzően azonban volt még egy (apróbb) sérelmem.
Kezdő logoutosként még nem voltam tisztába azon szabállyal, hogy a címlapon egy embernek egyszerre csak egy írása lehet. Szóval nagy lelkesen megírtam a következő részt, s pár percen belül jött is a privát üzenet a felvilágosító szöveggel. Nem gond. Nincs harag sem, előfordul az ilyen. Csak jó lett volna mindezt előre tudni. (Hibáiból tanul az ember.)

Ezután ma, mikor bekapcsoltam a gépet és a rituális PH! indítást követően a logoutra is odatévedtem, valami szembeötlött. Két ugyanolyan avataar volt az off-topic címlapon.[link] Ez persze előfordul, de utánajártam a dolognak. Sejtésem beigazolódott: ugyanazon ember írta mindkét postot. [link]

Elgondolkodtató, hogy egy házigazdának szabad...

[Előre szeretnék mindenkit megkérni, hogy ha hozzászól, akkor azt ne indulattól vezérelve tegye.]

Szeretek zenét hallgatni. Főleg a magyar együtteseket preferálom. Szerencsére zeneileg ''mindenevő'' vagyok, tehát sok előadó muzsikája eljut hozzám.
Előnyben részesítem a hazafias lelkületű dalokat, így pl.: a Kárpátia, a Kormorán... számait.

Amikor megjelent az előbbi együttes új lemeze, a Piros-fehér-zöld, arra gondoltam, hogy megveszem. El is mentem a közeli lemezboltba, s hidegzuhanyként ért a CD árával való találkozás... 3700Ft.
Igen, szeretem a zenéjüket, és valóban jó lenne, ha eredeti korongon lenne meg, de ilyenkor azért elgondolkodok, majd itthon belövöm azt a bizonyos ''CitromosKábelt'' és szépen nekiállok törvényt szegni.

Hogy hol a hiba? (Mint általános magyar állampolgár természetesen nem magamban keresem először a hibát.)

A gond ott kezdődött, hogy a lemezkiadó társaságok telhetetlenek voltak. Szépen feltolták az árakat, s minthogy anno még nem létezett az internetes fájlcsere, vagy csak kevesen rendelkeztek otthon internetkapcsolattal, szépen dőlt is a pénz.
Aztán elterjedt a DC++ és egyéb fájlmegosztó programok és drasztikusan leesett a CD vásárlások száma. Ekkor az oktondi kiadó mit mondott?

''A bevételcsökkenés nem megengedhető. Megemelem az árakat, hogy pótoljam a kiesést.

Ezzel pedig saját maguk alatt vágták a fát, ugyanis aki eddig meg is vette volna az eredeti lemezt, a horribilis árak miatt inkább megkérik egy haverjukat, hogy karcolja ki CD-re.

Csak az első lépést kellene megtenni: levinni a műsoros CD-k árait, s akkor (ugyan nem rohamos tempóval) újra a lemezboltokba lehetne csalogatni az embereket.

Gyakran kerékpározok. Alkalmi munkahelyeimre is mindig biciklivel megyek, keresztül a városon, általában nem a járdán, hanem az út szélén, a KRESZ-nek megfelelően. Persze érdemes itt a szabályosságot is egy kicsit lazábban venni, mert ha teszemazt az autósok pirosat kapnak és a gyalogosoknak szabad a pálya, akkor szépen felmegyek a járdára és átgurulok a zebrán. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy szabálysértés lenne, hogy bárki is megkövezne emiatt.

Próbálok mindig a forgalom többi tagjára figyelemmel lenni. Van 'B' kategóriás jogosítványom, tehát tisztában vagyok a közlekedési szabályokkal is. De sajnos mások nem tolerálják a kerékpárosok jelenlétét.

Az autósok azért nem, mert kerülgetni kell őket, mert nem vonalzó mentén haladnak, hanem van egy kis ''kilengésük''. (Most ne vegyük figyelembe az illuminált állapotban közlekedőket.) Ami persze általában azért van, mert a kerékpáros sem akarja tönkretenni a bicaját a csatornafedeleken való rallyzással, valamint a nyomvályúk is nagyobb veszélyt jelentenek számukra, mint a négykerekűekre.
Az utakon tehát nem látják szivesen a magamfajta kerékpárosokat. De sajnos a járdán sem. Az emberek egyáltalán nem nézik jó szemmel, ha közvetlen mellettük gurul el valaki, vagy ha egy bicajos a tömegben lavírozik. Természetesen gyakran felmerül az a kérdés is, hogy mit keres egy kerékpáros teszemazt Székesfehérvár sétálóutcáiban. Nos, arra van dolga. :-)

Elmesélek egy történetet, ami remekül tükrözi azt a lehetetlen helyzetet, amely a legtöbb kerékpáros mindennapjait tengeti.

Délután kettőre kell beérnem a délutános műszak kezdetére. Tehát 13:15-kor el kell indulnom, hogy időben odaérjek a 4km-re lévő munkahelyre. Persze háromnegyed óra bővel elég kell hogy legyen erre a rövid távra, de mindig számolok a forgalommal is. (Bárcsak mindenki inkább korán indulna, mint hogy az legyen az indok a gyorshajtásra, hogy: ''Siettem mert késésben voltam.'') Szóval időben elindulok, s gyakran áldom is az eszem, hogy így teszek, mert a belvárosban kaotikus a forgalom.
Én is ücsörögtem már kilométeres dugóban, tehát tudom, hogy milyen dühítő is a rostokolás.
Azonban én a kerékpárral szépen lehúzódtam a szokásos kocsisor mellé és a padkától pár centire suhantam egyenesen előre. Próbáltam minél nagyobb távolságot tartani az autósoktól, hátha rámegyek valamire és a végén nekiesnék valamelyik márkásabb darabnak... Tempósan haladtam, annak ellenére, hogy emelkedőn mentem felfele. A kilométerórám 23km/h-t mutatott. Amint felpillantottam a sebességmérő műszerről, látom ám, hogy egy autós, látva, hogy milyen dinamikusan haladok, szépen rámhúzta a kormányt. Első és hátsó satufékkel is alig tudtam megállni a kocsi előtt.
Azon túl, hogy fél kiló gumit otthagytam az aszfalton, nem történt kár a bicajomban, s hála Istennek én sem sérültem meg. Nem üvöltöttem le az autó sofőrjét sem, hanem egy gyilkos pillantást küldtem neki és persze kecsesen felmutattam a jobb kezem középső ujját.
Megértem, ha valaki ideges, ha valakinek rossz napja van, sőt még azt is, ha ledudálnak, csak mert bosszantja őket, hogy én (szabálytalanul ugyan, mert jobbról nem szabad előzni) szabadon haladok előre, még nem ok, hogy a testi épségemet kockáztassák! Le merem fogadni, hogy neki állt volna feljebb, ha netán nem tudok megállni és összekarcolom a kocsiját.

Eme írásom célja egyáltalán nem a vitaindítás, hanem csak az, hogy legyünk egy kicsit toleránsabbak a közlekedésben a másikkal szemben. Semmilyen konferencia vagy megbeszélés nem ér annyit, hogy mások egészségét tegyük kockára miatta.

They say:

Be nice!
Be truth!
Be good!
Be alive!
Be rich!
Be happy!
Be calm!
Be patient!

I say:

Never lie!
Never excuse!
Never forget!
Never again!


15th of march 2007.

Legutóbbi postomban írtam a PC által az emberre gyakorolt hatásokról. Most azokat az alkalmakat veszem nagyító alá, amikor játszunk a számítógépen. A helyzet hasonló, a reakció azonban más.

Tételezzük fel, hogy egy igen izgalmas PC-s játékot játszunk. (Pl.: Alien vs. Predator II.
Nálam ez viszi a pálmát). Játék közben nem csupán vizuális inger éri az embert, fontos
szerepet kapnak az akusztikus elemek is. Attól lesz egy játék igazán izgalmas, ha mind a
látvány, mind pedig a hanghatás folyamatosan szintentartja az ember figyelmét.

Hogy mit is várunk egy jó játéktól? Adrenalint! De mi is az valójában?

Az adrenalin a veséken sapkaként elhelyezkedő mellékvesék velőállományában termelődő hormon. A mellékvesék jellemzője, hogy csak szimpatikus, azaz serkentő hatás éri az idegrendszertől. Az adrenalin egymagában képes olyan hatást elérni, mint az idegrendszer szimpatikus hatása. Tehát a légzés szapora lesz, a szív hevesebben ver, ennek következményeképp a vérnyomás megnő. Egyes kutatók szerint az erősebb nemben a mellékvese kéregállományának belsőrészében szexuál kartikoidok, azaz nemi hormonok is felszabadulnak. Emiatt figyelhető meg egyes esetekben a játék ellen irányuló agresszió. (Figyelem! Az agresszió az adott helyzet ellen irányul! Hosszan tartó hatása nincs, tehát egyetlen felhasználó sem lesz közveszélyes PC-s játékok miatt.)

A játékosokra különösen jellemző a feszült figyelem, a fokozott fókuszálás.

Hogy mi történik mikor meglátunk valamit a monitoron?
A megjelenítő eszközről érkező fény hatására a szemben lévő receptor (érzékelő) sejtben
lévő rodopszin elbomlik A-vitaminra és opszinra. Ezen folyamat hatására depolarizálódnak
a receptorsejtek, kialakul az ingerület melyet majd az agy fog felhasználható információvá dekódolni. Mikor a szem csukva van az opszin és az A-vitamin újra kapcsolódik.
Egészségvédelmi szempontból fontos, hogy mellőzzük a szem erős, élénk színeknek való hosszútávú kitételét. (Személyes vélemény: inkább szakadj el a géptől pár percre és pihentesd a szemed, minthogy mindenféle szemcseppeket és egyéb szereket használj. A szemtornának nincs mellékhatása és még ingyenes is.)

A monitorok és egyéb megjelenítő eszközök a valós térnek csupán egy bizonyos részét foglalják magukba. Az idegrendszernek először tehát hozzá kell szoknia, hogy a kéz segítségével, s nem a fej elfordításával lehet a környezet további megismerését eszközölni. Sok játék készítőjének kimondottan az a célja, hogy megrémissze a játékost. A rémület persze nem más, mint egy feltétlen reflex, mely általában a hirtelen bekövetkező inger ellen irányul. Ilyen például az a tipikus eset, mikor is egy, akár általunk nagyon is várt ellenség hangos zaj kíséretében a látótérbe robban. Az agy ilyenkor a másodperc ezredrésze alatt felfogja az ingert és választ is küld rá. Sok esetben ez a karok félre- vagy felrántása. Amennyiben az inger gyakran ismétlődik, az agy megszokja a helyzetet és legközelebb már a törzsdúci, régi nevén az extrapiramidális rendszer fogja kezelni a szituációt. Minden játék tehát csak korlátozott ideig képes kiváltani a szervezetből a fokozott válaszreakciót, az adrenalintermelődést.

Különösen az FPS-ekben nagy szerepe van a kéznek. Fokozott idegi hatás alatt a kéz izzad, ugyanakkor hideg. Sok esetben alakulhat ki akár még remegés is.
Az agy a megszokottnál sokkal gyorsabban kommunikál a kézzel. A sűrűn beérkező mozgató parancsok néha akár egymással ellentétes jelentésűek is lehetnek; ilyenkor az izmok összehúzódása illetve elernyedése lassabb, mint a szemekből érkező ingerek. Ilyenformán tehát a kéz még egy korábbi vizuális inger által kiváltott mozgató parancsot végez, mikor már újabb, a korábbitól eltérő, vagy ellentétes helyzet áll fenn.
Amennyiben többjátékos módban játszunk, extra feladatok hárulnak az agyra. Hiszen sokkal bonyolultabb túljárni egy valódi játékos eszén. Ekkor logikus gondolkodásra van szükség. Az agynak először fel kell ismernie a helyzetet: meglátom az ellenfelet. Mérlegelnie kell a körülményeket: fedezék, lőszermennyiség... Érvekkel alátámasztott döntést kell hoznia: nyílt terepen mozgok, mások számára könnyű célpontot nyújtva, vagy próbálok előnyös lőállást felvenni anélkül, hogy észrevennének... Mindezt a másodperc töredéke alatt, miközben újabb és újabb ingerek módosítják az eddig létrejött benyomásokat.

Kellemes játék volt ugye? Pedig nem is pihentél...

Mi történik játék után? Egészséges helyzetben az ember képes elvonatkoztatni a játékot
a valóságtól. Tehát nem alakul ki függőség, vagy a reális világgal összekötött párhuzam.
(Magyarul nem keresünk munkába menet mesterlövészeket a tetőn.) A játék végeztével
megszűnik a mellékvese velőállomány adrenalintermelése, a vegetatív idegrendszer
paraszimpatikus hatása lesz domináns, tehát megélénkül az emésztő szervrendszer vérellátása,csökken a légzésszám, a pulzus és a vérnyomás, az agy aktivitása mérséklődik.

''Nem lesz jobb, nem lesz rosszabb, nem lesz rövidebb, nem lesz hosszabb az út, amit meg kell tenned, belekezdtél hát meg kell enned mindent amit magadnak főztél, vesztes vagy hiába győztél! A harc még nem ért véget bennem, ha eljön az ideje el kell mennem és nem lesz jobb, nem lesz rosszabb, nem lesz rövidebb, nem lesz hosszabb...''

- Lukács László (Tankcsapda) -

avagy ember a ledek fényében :-)

Sokszor gondolkodtam már azon, hogy írok egy kis tanulmányt arról, hogy milyen biológiai folyamatok zajlanak le az emberben számítógépezés közben. Először azonban figyelembe kellett vennem, hogy a gépezésnek is három, lényegesen különböző módja van.

Először tehát vegyük azt az esetet, amikor is egy átlagos ember (nincs semmilyen szervi elváltozás vagy mentális probléma) számítógépen végez munkát. (Ebbe a kategóriába soroljuk az adatfeldolgozást, szoftverfejlesztést, weblapszerkesztést és minden egyéb ágazatát a számítógépen végzett munkának.)

Először is vegyük figyelembe a test helyzetét. A számítógépes munka egyértelműen ülőmunka, tehát a szomatikus (akaratlagos mozgás - harántcsíkolt izomszövet) idegrendszer csupán a karokat felügyeli és vezérli. Az információk 99%-a a szemen keresztül jut el az agyig, tehát a látóideg és az agykéreg látóközpontja folyamatosan dolgozik. Az agy egyetlen felhasználható tápanyaga a glükóz. Ezt az emésztési folyamatok során keletkező anyagot égeti el az agy. A szem huzamos ideig fókuszál egy bizonyos távolságra, vagy pontra (pl. mikor aprólékos munkát kell végezni: grafikák, tervrajzok stb...) ezáltal a szemlencsét függesztő izmok elfáradnak. Itt azonban nem halmozódhat fel az izommunka égésterméke, azaz tejsav, ami izomlázat okozna. Ezért az agy vegetatív központja egyre gyakrabban küld ingereket a szemhéjhoz, melynek következménye a pislogás, szemdörzsölés. (Álmosság esetén is ez a folyamat megy végbe.)

Tételezzük fel, hogy főnökünk egy roppant nehéz feladat elé állít minket, melynek megoldása sok fejtörést okoz. Ilyenkor fokozott agyműködésre van szükség, tehát dominánsabb lesz a vegetatív beidegződés szimpatikus hatása. Csökken a bélben a tápanyagfelszívás, továbbá az emésztő szervrendszer vérellátása. Ez (más anyagok közrejátszásával) okozhat gyomorfájdalmakat, gyomorgörcsöt. Az agy vérellátottsága növekszik, megindulnak a testben a tápanyagraktárak bontásai, megemelkedik a légzésszám, a pulzus, tehát a vérnyomás is. Amennyiben a feladatot nem vagyunk képesek elég hamar megoldani, a folyamat fokozódik és kialakul a stressz. Amennyiben végül sikerül leküzdenünk az akadályt, endorfin (az örömérzetért felelős hormon) szabadul fel, aktiválódik a paraszimpatikus hatás, tehát a szervezet hozzálát a tápanyagraktárak feltöltéséhez, a vérnyomás, a légzésszám, a pulzus csökken.

Ha gyakran ismétlődik a stresszes, ''felspanolt'' állapot, hosszú távon állandósulhat a vérnyomás növekedése, mely súlyos érrendszeri betegségek kialakulásához vezethet.
Azok esetében, akik sokáig végeznek ülő munkát, gyakoribb a vérrögképzédés is, melyért elsősorban a mozgáshiány a felelős. Továbbá az állandó fókuszálás hozzájárul a szemlencsefüggesztő rostok korai fáradásához, ezért romlik a látás.
Tehát: kerülni kell a fölösleges idegeskedést, valamint a munkát minimum óránként szakítsuk meg egy kis pihenéssel. Ilyenkor ajánlott elsősorban a nem használt végtagok (lábak) mozgatása, valamint érdemes egy kis ''szemtornát'' tartani. Ez abból áll, hogy kinézünk az ablakon, távolabbi pontokra nézünk... A felhasznált tápanyag pótlása érdekében érdemes pár falatot bekapni.

folyt. igény szerint.