Kezdenek fogyi ezek a kártyák, pontosabban a 4 és 5 széria kártyái már lassacskán igen ritkának számítanak. A korábbi szériákból van még bőven és akad aprón is egy egy darab, 3-as szériából nekem is van egy doboznyi.
Így hát beruháztam egyre magam is hogy megőrizhessen az utókornak...és nem utolsó sorban esetlegesen befektetésnek.
A kártya a nagyobb testvér voodoo5 5500 után jött, 4500-as retail verziónak még inkább költségcsökkentett verziója. Ennek egyik kellemetlen megnyilvánulása nem a szokatlan alakja (bár régebben is voltak hasonlók) hanem az hogy látszólag belemegy AGP 4x-8x alaplapokba, valójában sajnos csak 2x módot támogat. Itt nem is a sebességgel lenne a baj hanem hogy a kártya 3.3v-os AGP-vel működik nem pedig 1.5v-on. Ez azt eredményezheti hogy jobb esetben csak nem indul el modernebb lapokban, rosszabb esetben ki is tudja nyírni magát és/vagy a lapot is. Ezt nem fogom megkockáztatni bár nem lenne rossz egy core2 mellé berakni az asrock lapomba. Ésszerűen persze inkább egy Abit ST6-ban foglal majd helyet, P3 1.4s CPU-val. (meg lehet egy erősebb gépben is de az egy másik bejegyzés lesz majd)
Eléggé egyszerű felépítésű kártya, igazán a TNT2/Pro, Savage, G400, Sis hasonlóak ellenfelének szánták a voodoo3 leváltására de megkésve érkezett. Nem volt igazán versenyképes.
32Mb ramot találunk a kártyán (64Mb-ig volt képes kezelni maga a GPU, voltak sikeres moddolások ilyen kártyára) de ne tévesszen meg senkit, a nagytesó V5 5500-as ugyan 64Mb-os de ugyan úgy 32Mb-ot kap per GPU, hasonló sávszélességgel és mennyiséggel rendelkezik. A ramok Samsung 6ns-os SD példányok, teljesen átlagos volt 166mhz-es ramok az akkori ilyen kategóriájú kártyákon.
Nem kell csodát várni, ennek a kártyának inkább a ritkasága miatt van értéke és nem a használhatóságban az akkori játékoknál. Pontosabban a 3dfx-nek igazán a Glide volt az erőssége amit a v1 és v2 ki is futtatott igen jól de később már nem adott akkora előnyt hogy érdemes lett volna csak ezért újabb szériás kártyákat venni.
Na tehát Abit ST6-ba beleraktam és windows alatt csontfagyás lett az eredmény, korábbról is volt gond méghozzá geforce2mx kártyákkal, jobban megnézve a lapon sajnos eléggé sok a rossz kondi így hát jobb lesz másban tesztelni. De mi olyan jó mint egy ST6? Hát persze hogy az Asus Tusl2-c. (vagy inkább ST6E bár az kissé ritka)
Ramnak szolid kis Crucialt választottam 133mhz CAS2 256mb bőven kiszolgálja a Windows 98-as rendszert
CPU-ból egy gyors tesztre benne hagytam egy 1000mhz-es Celeleront, igazából így is eléggé kifutja a kártyát. Az ST6-ban maradt az 1.4s proci de a teszt készítésekor nem bírtam leszedni a hűtőt így átrakni sem tudtam a nagyobb procit. Roadt mód erős volt a karom ami tartja és inkább nem erőltettem tovább egy egyszerű csavarhúzóval, majd keresek rá valami biztonságosabb megoldást.
A tesztet megismétlem majd beállított ram órajellel, időzítésekkel és persze a nagyobbik 1.4s procival. Később hogy érzékeltessem az akkori helyzetet tesztelni fogom ugyan ezen gépbe az akkori vetélytársakat azaz Geforce2 MX referenciát és mondjuk egy hasonló tudásu Ati Radeon 7000-est. (Pci van itthon belőle)
Játékokkal is tesztelni fogom később.