Ködös gondolatok
Sűrű, tejfehér köd lepi el a várost,
Halvány hamuszínné téve a világot.
Tompa fények, tompa színek, megszűrt zajok,
De a köd fátyolában nem tompulnak a bajok.
Fájó csontok és elfojtott érzések,
A gomolygó ködben élesednek az érzékek.
Nyugtalan álmok után mogorva reggel,
Nem vagyok kibékülve ezzel az élettel.
Csikorogva induló kósza gondolatok,
Iszom a kávémat és megint írogatok.
Nehézkesen, egymás mögé rímbe szedett szavak,
Szép lassan beindítják eltompult agyamat.
Abbahagyom lassan, mert nem kell többet írni,
Íme egy újabb nap, mit túl kellene élni!
De úgy várok már tőled egy igazán vidám verset is...így annyira szomorú fazonnak tűnsz és én tudom hogy van egy vidám éned is csak úgy látszik az kicsit mostanában elbujt benned.... 
