Hirdetés

2024. június 2., vasárnap

Gyorskeresés

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2023-12-13 03:54:46

LOGOUT.hu

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#9801) Vasinger!


Vasinger!
nagyúr

Nos akkor összegezve válaszolnék így mindenkinek, nem szeretnék senkinek se egyesével válaszolgatni, mert elég sokáig tartana :)

Érzésem szerint az Shure 840 jobban szól mint az M50. Hogy ez alatt mit értek, nem tudom.Konyha nyelven valahogy így írnám le: szebb, tisztább, részletesebb jobban kijönnek az énekhangok, nincsenek úgy a háttérbe szorítva.

Mint írtam kevesebb a basszus mint az M50-ben, de egyáltalán nem vészes. Persze jó lenne még majd más forrásról is meghallgatni, hogy mit produkálna akkor, eddig csak E10-ről hallgattam.

Egyértelmű győztes a 840 számomra az M50-nel szemben, hangban és kényelemben is.

Kényelem, szerkezet: Talán emlékeztek, hogy a 840-et főleg a szerkezete miatt nem vettem meg, mert nem tetszett, amikor próbáltam annó a hangbarlangban az M50-nel egyetemben, akkor talán ez miatt győzött az M50, masszívabbnak tűnt és tartósnak a fém pánt miatt. (a másik ok a több mély volt, mert azt hittem, hogy az számít majd, hát nem..)
Tehát szerkezetileg szerintem semmi baj nincs így második ránézésre, valamivel nehezebb mint az M50, nincs benne fém és a hangszórók se forgathatóak akkora mértékben mint az M50-en de még így is ezerszer kényelmesebb, ami főleg a puhább párnák és a jobban párnázott fejpánt résznek tudható be.

Nem, nincs leejtő én itt megálltam. Ez a fejes teljes mértékben elég és ez így is fog maradni jó pár évig.

DT770-re reagálva: Lehet, hogy jó, de nem volt lehetőségem kipróbálni, 770M-et próbáltam, arról leírtam a véleményemet korábban. Kicsit bele is fáradtam már ebbe a egészbe, maradok a 840-nél.

D7000-re reagálva: A D1100 hangja se tetszett a sok basszustól, tehát nem feltétlen az a lényeg, hogy rengeteg legyen :)

A forrás még lehet változni fog, viszont maradok ebben az árkategóriában egy bkercso féle DIY cucc lehet az E10 utódja, de ez még a jövő zenéje. (ironic :) )

Sok pletyka elhíresült itt, hogy M50 és 840 árán már vehetnék XY- fejest is. Nem, az M50-et el fogom adni, tehát gyakorlatilag 0-ba volt ez a csere nekem, ha minden jól megy.

Itt található egy képgaléria a két "góliátról".

ui.: Ha valaki a topikban M50-et keresne garival, jó állapotban azt megköszönném, ha átirányítanátok hozzám :DDD

(#9802) kenny123


kenny123
addikt

Még ezer éve próbáltam egy ilyet, esetleg valaki tudna ajánlani kialakításban hasonló, normális fejhallgatót 20ezerig? Ha nem ilyen okádék színekben lenne csak, akkor már vettem volna. :(

yo

(#9803) SOAD19 válasza kenny123 (#9802) üzenetére


SOAD19
addikt

Esetleg ezek:

Superlux HD661

vagy

Sennheiser HD229.

Ez utóbbit hallottam, korrekt darabnak tűnt.

Eladó új Barton tropical óra szíj fekete és fehér színben.

(#9804) fi:zi'k


fi:zi'k
nagyúr

Volt ma a kezemben egy NOS-nak már éppen nem nevezhető, de alig használt Kájzer és nem tudom megvenni. :O

(#9801) Vasinger!
A D7000 nagyon nem olyan mint a D1100. :N

96.5% MORE WUB-WUB ◄◄|►► Hirdetéseim: https://goo.gl/khUC1Y ◄◄

(#9805) Vasinger! válasza fi:zi'k (#9804) üzenetére


Vasinger!
nagyúr

Utólag már értettem a célzást, hogy arra célzott, hogy egy 400k-s fejhallgató lenne elég az igényeimnek, amiben lehet, hogy van valami, persze olyat nem fogok venni egy hamar :D

(#9806) fi:zi'k válasza Vasinger! (#9805) üzenetére


fi:zi'k
nagyúr

Nem az ára a lényeg, hanem a hangja. ;)

96.5% MORE WUB-WUB ◄◄|►► Hirdetéseim: https://goo.gl/khUC1Y ◄◄

(#9807) Vasinger! válasza fi:zi'k (#9806) üzenetére


Vasinger!
nagyúr

A kettő nem egyenes arányos egymással? :))

(#9808) fattyu válasza Vasinger! (#9807) üzenetére


fattyu
veterán

egyenesen semmiképp, de többnyire egy irányba mennek.

a hülyeséget, az embereket, a dugót, az időjárást, a késést, és a várakozást leszámítva szinte mindent jól viselek

(#9809) fi:zi'k válasza Vasinger! (#9807) üzenetére


fi:zi'k
nagyúr

Max exponenciálisan. :))

96.5% MORE WUB-WUB ◄◄|►► Hirdetéseim: https://goo.gl/khUC1Y ◄◄

(#9810) vodkaboy22 válasza fi:zi'k (#9809) üzenetére


vodkaboy22
addikt

Az exponenciálissal egyetértek... :R Egyik kedvelt bme-s tanáromról derült ki tegnap-ma, hogy elektrosztatikus hangfalakat és fejest (STAX) hallgat ezer éve... a fejes az irodájában a másik otthon...
Bevallása szerint a fejes szetre csak 800k fizetett de ennyi elég neki.. :DD

Villamos- és Gépészmérnök - Blog-omban audio felszerelések és saját készítésű elektroncsöves erősítők.

(#9811) Vasinger! válasza fi:zi'k (#9809) üzenetére


Vasinger!
nagyúr

És ennek van valódi oka is tehát, hogy a hangminőséget(persze ez elég móricka megfogalmazás) jelentősen tudják növelni ahhoz valóban sokkal drágább alkatrészek is kellenek, vagy csak simán ezt alakította ki a piac?

vodkaboy22:

Hol is van az a szoba, lehet egyik nap véletlenül betévedek arra tanszékre? :D

[ Szerkesztve ]

(#9812) matyi94 válasza vodkaboy22 (#9810) üzenetére


matyi94
senior tag

Legyen szép napod!

(#9813) vodkaboy22 válasza matyi94 (#9812) üzenetére


vodkaboy22
addikt

Még nem sikerült fejemre tennem és meghallgatni de majd beazonosítom és kikönyörgöm , hogy namááá... :DD Különben valami nagy de számomra totál ismeretlen hifiről hallgatta CD-vel a stax-ot.

Villamos- és Gépészmérnök - Blog-omban audio felszerelések és saját készítésű elektroncsöves erősítők.

(#9814) bajnokpityu válasza Vasinger! (#9811) üzenetére


bajnokpityu
félisten

Csak a piac. Van az úgy,hogy meghallgatsz valamit (pl táp v egyéb kábelt "jóakaró" kölcsönadja), és utána megveszel, se tudod elfelejteni, milyen élményt adott. Mérhető paraméterekben nyilván semmit, de mégsem megy zene nélküle. Mint a drog...

Vagy elfogadod, hogy csak futottak még kategóriás cucc, háttérzenére jó, vagy zsebbe nyúlsz. Ezt ragyogóan ki lehet használni, és pár ezer forint alapanyagból összetákolt, de trükkös cuccot sokszoros áron el lehet adni.

eladó Kawasaki j300 robogó

(#9815) matyi94 válasza vodkaboy22 (#9813) üzenetére


matyi94
senior tag

Ezert leszek en is vik-es :D

Legyen szép napod!

(#9816) vodkaboy22 válasza matyi94 (#9815) üzenetére


vodkaboy22
addikt

Aztán ne hogy visszasírd másodévesként, hogy miért is kerültem ide! SENIOR voltam és gólyáknak nagyon is fejükbe kellett rágni, hogy több mint 50%kukból sose lesz mérnök!
De tényleg ide elhatározás és titán-mátrix-monocarbon huzal erős idegzet kell... De ha elvégzed nem csak te leszel magadra nagyon is büszke hanem mások is értékelni fognak! :R

Az ómniózus tanár pedig elektronika1 gyakvezérem volt és bendzssóóó-t és gitárt hallgat orrbaszájba! Nagyon jó tanár! Bárcsak több ilyen lenne!
:DD

Villamos- és Gépészmérnök - Blog-omban audio felszerelések és saját készítésű elektroncsöves erősítők.

(#9817) Raur0s


Raur0s
csendes tag

Sziasztok,

Hol szeretnéd használni a fejhallgatót?
Csakis otthon, gép elott

Milyen célra szeretnéd elsosorban használni?
Vegyes, játék, film, skype, zene (elsosorban elektronikus, de vannak napjaim amikor rock és minden más is elofordul)

Mennyi a fejhallgatóra szánt maximális összeg?
25k, 30 ha nagyon magasan best buy a dolog

Zárt vagy nyitott?
Egyedül élek, sok embert nem zavarok ha nyitott, szóval teljesen mind1

Milyen hangzást vársz a fejhallgatótól, mi az ami zavar?
Mvel nagyon általános használatra kell, ezért foképp természetes hangra utazom, de mivel az esetek nagy többségében a fejhallgatót este használom zenehallgatásra, ezért nem baj ha a basszustól sem ijed meg. Most egy ezer éves Sennheiser HD485 van, aminek teljesen megfelel a hangzásvilága ilyen téren: minden hanggal jól elboldogul, talán egy hajszálnyit a mélyebb felé húz, equalizerrel meg fel lehet pimpelni a zene kedvéért. Valami hasonló kéne most is.

Milyen forrással rendelkezel (mirol hallgatnád)?
Most még csak egy szar Asus Xonar D1es kártya van, ezt tervezem valami olcsóbb low-end erosítore cserélni a nyáron

Igazából a Shure SRH-440-val szemezgetek egy pár napja, csak jókat hallottam róla, pont 25k lenne, de azért mindenképp meg akarom kérdezni hátha van valami jobb üzlet amirol lemaradtam.

[ Szerkesztve ]

(#9818) schawo válasza Vasinger! (#9801) üzenetére


schawo
titán

Az M50/840 összehasonlítással egyetértek. Annyival egészíteném ki, hogy bár kevesebb a mélye, mint az M50-nek, még így is enyhén mélytöbbletes a 840.

(#9817) Raur0s
Jó felé kacsintgatsz. :K

[ Szerkesztve ]

evDirect villanyautós töltőhálózat

(#9819) fi:zi'k


fi:zi'k
nagyúr

Most reggel trolin majd most metrónvki egy Gradoval nyomja. :)
Meg is jjegyezték mellettem hozzáértők, hogy miért van antenna(!) egy fejhallgatón. :))

96.5% MORE WUB-WUB ◄◄|►► Hirdetéseim: https://goo.gl/khUC1Y ◄◄

(#9820) baluka26 válasza fi:zi'k (#9819) üzenetére


baluka26
veterán

Ne hibáztasd őket, laikusoknak tényleg úgy tűnhet :D

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

(#9821) schawo válasza fi:zi'k (#9819) üzenetére


schawo
titán

Mikrobi :D

evDirect villanyautós töltőhálózat

(#9822) baluka26


baluka26
veterán

KEF is megpróbálja.

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

(#9823) schawo válasza baluka26 (#9822) üzenetére


schawo
titán

Meg kell lovagolni a hullámokat :)

evDirect villanyautós töltőhálózat

(#9824) DBAtti válasza fraba (#9798) üzenetére


DBAtti
aktív tag

"azok vagy kompromisszumot kötöttek, vagy nem törődtek egyáltalán az árral, és kifizették az 30 000-50 000-70 000 Ft-ot érte?"

Valahogy így.
Végső soron amit linkeltél Philips egy számomra szimpatikus kezdeményezés abból a szempontból, hogy lehet vezetékkel is hallgatni. Ha az ember szeretné, illetve ha esetleg végleg bekrepál rajta az elektronika, nagyobb valószínűséggel használható marad. Ha viszont azért hallgatnád vezetékkel, mert jobb hangot ad úgy, mint anélkül, akkor pont a lényeget iktattad ki... Vagy néha használod headsetként, néha úgy kelsz fel, hogy ma vezeték nélkül akarom használni, stb.
El kell dönteni a felhasználási módot/ területet, ha szükségesnek érzi valaki a vezeték nélküli használatot, hiába ajánlunk jobb hangú vezetékes fejest, azzal nem lesz elégedett. A kompromisszum leginkább az árral van, hogy kiadsz érte 29k HUF-t, és esetleg nem szól jobban, mint egy 10k HUF szegmensben elérhető vezetékes darab (vigyázat, hasraütésszerű megállapítás!), a már említett plusz költségek (akku, dac, vezérlőegység, antenna, ...) miatt.

Azt viszont belátom, hogy ebben a térségben (10k HUF vezetékes hasraütés) már vannak elfogadható darabok, és aki nem különösebben igényes a minőségre, annak simán megfelelhet ez a megoldás. Viszont tény, hogy ugyanazért az összegért mindig jobb hangú vezetékest lehet kapni. Mivel ebben a topicban a hangminőséget a funkciók előtt tartjuk számon, nem szoktunk vezeték nélküli megoldást ajánlani, inkább annak megfontolását, hogy valóban szükséges-e a vezeték nélküliség.

"A szél fú, a zöld fű. A Föld kering, a Nap korong..."

(#9825) Diocles válasza DBAtti (#9824) üzenetére


Diocles
aktív tag

Azért megjegyezném, hogy én nagy megelégedéssel használok egy Artcic P311-es headsetet, amit annak idején 6500 Ft-ért vettem. A hangját rövid idő alatt nagyon megszerettem, ma már ez a minimum, ami alá nem szeretném adni. A Sennheiser 202 II épp ennek tekintetében okozott nekem nagy csalódást, mert még ez a 6500 Ft-os vezetéknélküli gyerekjáték is jobb volt nála.

(#9826) baluka26


baluka26
veterán

Nem volt alkalmam egy jó ideje zenét hallgatnom, még mindig meg tud lepni LCD2. :D

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

(#9827) vzsryl válasza baluka26 (#9826) üzenetére


vzsryl
nagyúr

Fogadjunk, hogy leszedted az oldalát, és egy 3"-es kijelzőn ment rajta valami gangbang party. :Y

Szerk.: Sajnos csak szerettem volna, de a D1100 nem tud ilyet... :O

Szerk2.: Olcsó húsnak...

[ Szerkesztve ]

megprobaltam alairni, de a tollam nem fogja a monitort:/𝔹𝕒𝕔𝕜 𝕋𝕠 𝕃𝕚𝕗𝕖

(#9828) baluka26 válasza vzsryl (#9827) üzenetére


baluka26
veterán

Te is jártál már így?:D

Dobodki! :D

Híg bizony...

[ Szerkesztve ]

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

(#9829) Ati1979


Ati1979
veterán

Van fenn az avx-en most egy grado sr325i 60k-s irányárral. Szerintem nem rossz bolt! :)

(#9830) gbela


gbela
senior tag

Sziasztok,

még nem döntöttem (még hétvégén kérdezősködtem jó circum, zárt fülesről).
Van most aprón egy Sennheiser HD 419, 9k-ért el lehetne hozni. Amúgy Shure 440 felé hajlottam, tudom h nem egy kategória, de integrált hangkártyával talán nem költenék 25-öt ha van alternatíva. Valakinek vélemény/tapasztalat a Sennről?

(#9831) dave182


dave182
senior tag

Hali,JBL J55 fejhallgatót ismeri valaki,van vele valamilyen tapasztalat?

(#9832) fraba válasza DBAtti (#9824) üzenetére


fraba
aktív tag

Jó, akkor off a dolog. Annyi pénzt nem fogok kiadni érte, hogy még jó (hang)minőségű is legyen. Majd ha milliárdos leszek, és megengedhetem magamnak. De most, "kisnyugdíjbó'" ilyenre nem telik. :P
Akkor maradok a vezetékesnél, és ezt az egész hóbelebancot el is felejtem.
Akkor viszont módosul az alapvető kérdésem, olyannyira, hogy:

Alapvetőleg utcán használnám zenehallgatásra, nincsenek olyasféle igényeim, hogy bizonyos frekvencia tartományok ki legyenek emelve (vagy épp el legyenek nyomva). Keret az úgy 8-10 k. Circumaural kivitelezésű. Hogy nyitott-e vagy sem?! Igazából nem akarom feltalálni újra a spanyolviaszt. Gondolom ti jobban tudjátok melyik az ajánlottabb, mint én. :)
Mivel telefonról hallgatom a zenét, jó lenne, ha (kisebb-nagyobb módosításokkal) headsetként is lehetne használni.

Mik a lehetőségeim? :)

(#9833) PofaJenö válasza fraba (#9832) üzenetére


PofaJenö
senior tag

Hali
itt meglehet lesni [link] talán a Denon és az AKG van BT-is de az 50 alatt nincs :(

[ Szerkesztve ]

Lumia 820 --> Huawei P9 lite --> Samsung Galaxy S 9 --> Sony Xperia 5II --> Samsung Galaxy S 10e. --> Samsung Galaxy S 22.

(#9834) PuMbA válasza gbela (#9830) üzenetére


PuMbA
titán

Ha jó az integráltad (nem vág le mélyeket és magasakat) akkor a Shure király, annyira nincs nagy igénye :)

(#9835) W1


W1
senior tag

Sziasztok!
Ma kaptam ajándékba (volt) barátnőmtől egy Sony MDR-V55-ös fülest, zenét keverni használnám főként, szerintetek meg leszek vele elégedve?
Új füleshez valami "bejáratási" tanács?

(#9836) baluka26 válasza W1 (#9835) üzenetére


baluka26
veterán

Megkaptad az ajándékot aztán szakítottál vele?:DDD :DDD

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

(#9837) ntomka válasza baluka26 (#9836) üzenetére


ntomka
nagyúr

Vagy csak alkalmakra összejárnak. :U

ツ Headphones on - World off

(#9838) SOAD19 válasza ntomka (#9837) üzenetére


SOAD19
addikt

Szerintem meg függőben van a kapcsolatuk, azért is rakta zárójelbe. :)

Eladó új Barton tropical óra szíj fekete és fehér színben.

(#9839) W1 válasza baluka26 (#9836) üzenetére


W1
senior tag

Nem, már előbb szakítottunk.

(#9838) SOAD19: Ott a pont!:R

Másfél év után úgy gondolom fontos dolog az őszinteség, főleg ha tényleg semmis dolgokról van szó, attól független, hogy szeretjük egymást még nem azt jelenti, hogy minden rendben egy kapcsolatban.
Ez most ilyen gondolkodós levegőzős szünet szerű valami..:)

szerk: Pénteken szakítottunk, vasárnap rendelte meg, így mosom kezeim, nem is tudtam, hogy kapok egyáltalán bármit is.

[ Szerkesztve ]

(#9840) DBAtti válasza W1 (#9835) üzenetére


DBAtti
aktív tag

Szia!

Bár elég jókat írtam róla a tesztemben anno, elmentem meghallgatni újra egy boltba, és már nem voltam olyan jó véleménnyel róla - sajnos ilyen megtörténhetik ha az embert egyszerre sok élmény éri.
Szóval nem egy rossz darab, de eléggé mélysúlyos. Ha ilyen műfajban keversz... hát nem tudom. Szóval keveréshez minden stílushoz semleges hangú kellene. Ez egy "DJ fejes", arra jellemző hangképpel. Kicsit sötétnek tűnt és mélynek, de pl. nem olyan bödön, mint egy K518, szóval a kategóriájában nem rossz.

Javaslatokat várom, mit tegyek a cikkel, foltozzam össze, vagy jelzés nélkül írjam át? A végén mondjuk megjelenik, hogy akkor és ott ezt gondoltam, ami viszont nem vitatható. Jó lenne újra végigmenni az összesen, ma mit gondolnék róluk, eléggé soktényezős dolog.

[ Szerkesztve ]

"A szél fú, a zöld fű. A Föld kering, a Nap korong..."

(#9841) W1 válasza DBAtti (#9840) üzenetére


W1
senior tag

Hát áltlaában drum and bass-t [link] keverek, esetleg warm up-ba dubstepet [link], és néha-néha kissebb házibulikba elektrót [link], és mélyorientáltabb technot [link], remélem azért tetszeni fog, eddig sima zenehallgatásnál bejön!

(#9842) Zsolty001


Zsolty001
tag

Sziasztok!

Trust Quasar Headset

Nem nagyon találtam róla infót a topikban, érdekelne, hogy ebben az alacsony árkategóriában elfogadható minőségű-e? Elsősorban játékra, filmnézésre használnám.

(#9843) baluka26 válasza Zsolty001 (#9842) üzenetére


baluka26
veterán

Valószínűleg rossz. Ennyiért Maxell Retro DJ+csíptethetős mikrofon, ha kell.

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

(#9844) gbela válasza Zsolty001 (#9842) üzenetére


gbela
senior tag

Szia,

azért nem olvashattál róla a topicban, mert a topic nem headsetekről, hanem fejhallgatókról szól, érdemes elolvasni az első hozzászólást...mint minden ilyen nagyobb topicban:)

Melóhelyen nem pont ilyen, de nagyon hasonló Trust headseteket adtak...gondoltam kipróbálom, meló közben youtube hallgatáshoz csak jó lesz...hát nem, ennél szörnyűbb hangú valamit én még nem hallottam. Nem hiszem, h a Trust olyan sokféle hangszóróval szerelné a különböző low budget modelljeit, szóval én óva intelek tőle. Ennyiből végy mikrofon nélkülit mindenkép + külön mikrofont ha szükséges.

[ Szerkesztve ]

(#9845) Zsolty001 válasza baluka26 (#9843) üzenetére


Zsolty001
tag

Érdekel, mennyiért és hol lehet ilyet kapni?

Viszont nem emlékszem, hogy láttam volna errefelé ezt a típust, ha meg rendelni kell az már sok lenne nekem. Trust Quasart 2990Ft-ért tudnám venni helyben (Pécs).

Jelenleg egy 990Ft-os Trust headsetem van, úgyhogy ennél biztos jobb. :)

(#9846) Zsolty001 válasza gbela (#9844) üzenetére


Zsolty001
tag

Akkor elnézést, eltévedtem. Keresgéltem a topikokban, azt hittem itt ömlesztve van ez is. :)

(#9847) ntomka


ntomka
nagyúr

Helyre raktam a HF2-t. Már majdnem el is felejtettem mennyire jól szól. :) De jó lenne valahogy megoldani ezt a kábel cserét...

ツ Headphones on - World off

(#9848) #71562240 válasza W1 (#9841) üzenetére


#71562240
törölt tag

Zenehallgatásra kellemes, ahogy DBAtti a ZX600 kapcsán mondta, "Sony színes" hangja van, de keveréshez nem jó, mert nem az igazat mutatja (és nem is a valódit).

(#9849) guppy válasza ntomka (#9847) üzenetére


guppy
őstag

van olyan szolgáltatás h újrakábelezik a fejesed, kérdés h EU-ban is van e ilyen, usában tudom h van.

(#9850) baluka26 válasza guppy (#9849) üzenetére


baluka26
veterán

EU-ban szerintem konkrétan nincs Grado support.

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.