Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Moby
addikt
De ebben a BF-ben most mi olyan komplex a korábbiakhoz képest, amihez ANNYIT kellett fejleszteni, hogy el lehet nézni ezeket?
Igen, nagyon komplex egy AAA új IP-t letenni. De az ennedik rókabőröket patikamérlegen kimért fejllesztésekkel? Ne má...és akkor olyan dolgok bugzanak a legtöbb helyen, amik ráadásul nem is új dolgok.
Ugyanezt az FH5-nél is fel lehet tenni. Oké, a helyszín letérképézese nagy meló lehetett, de azzal aztán pont nincs semmi baj.[ Szerkesztve ]
-
l.skywalker
Topikgazda
Én "friss" visszatérő vagyok a gaming világba és kezdetben szinte semmit sem rendeltem elő vagy vettem meg megjelenéskor és utólag mondhatom azt, hogy bevált a dolog, mert átlag jó áron 1 évvel a megjelenés után jutottam játékokhoz, és nagy százalékban addigra rakták össze őket vállalható formára. Sztori játékok esetében amúgy sem hajtottam, hogy meglegyen amikor megjelent, de online alapú játékoknál is volt, hogy bőven a megjelenést követő 1 év után csatlakoztam és addigra pofásak voltak és sosem értettem ezt a felhajtást, amíg nem rendeltem elő a CP2077-et
Én azt mondom (és persze ez valahol rossz valakinek), hogy akinek van mivel játszania, ne hajtsa a tatárt, mert nagyon ritka az a játék, ami megjelenéskor valóban tökéletesen bugmentes. Én a BF-el is így voltam. Nagyon szerettem a BF1-et, a BFV-t már kevésbé de nagyon érdekelt a játék. Megnéztem a bétát és akkor éreztem, hogy kell ennek még idő. Az V esetében is sok hónap után volt játszható, de itt még több idő kell neki. Tudom, addigra megcsappan a játékosszám stb. De szerintem most olyan állapotban van, hogy 1 év múlva EA Play-ben tökéletes lesz ár/érték arányt tekintve.
A COD meg magasra tette a lécet az MW-vel, szóval ott nem csak az alap állapota kifogásolható a Vanguard-nak, hanem a létjogosultsága. De ha jövőre jön megint egy BLOPS, ott is jogosan merül fel a kérdés, hogy minek? Az MW kiszolgálja az egész IP multis részét még bőven.
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel.
-
parandroid
nagyúr
Ezt (FH5) most nekem pont a komplexitása menti meg. Egyszerűen annyi kontent van benne, hogy amíg a bugos részeket kikalapálják, a többi addig is bőven leköt. Persze én egyszerű gyerek vagyok egy egyszerű korból, annak idején pár görbe bottal, meg egy marék kaviccsal is jól eljátszottam (számítógép sem volt még akkor, nemhogy internet!), szóval könnyű ilyesmikkel lenyűgözni.
p
I talked to that computer at great length and explained my view of the Universe to it and then... it commited suicide.
-
persil
nagyúr
Az elden ring-ben egy darab hibaval nem talalkoztam, de meg valami jelentektelen aprosaggal sem, pedig 3 honap mulva jelenik meg, nem hetek meg honapok ota van jelen. 🤷
Semmi koze ennek a jatekok komplexitasahoz, fejlesztoi lustasag, meg fillerbaszas, semmi tobb.
Plane egy cod, vagy bf eseteben, ami pont annyira komplex, mint egy doglott aranyhal.Eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/persil/index.html
-
.LnB
titán
Te csak azért szereted a Halo-t mert a Master Chief-en is majdnem olyan páncél van, mint a Vasemberen. Valld be!
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Döglött Róka
veterán
Én az egész sztoritól kivagyok, önmaga paródiája a játék de pont ezért szerethető
Van a világ legkeményebb katonája az egyik sarokban, aki egymaga odaver mindenkit.
A másik sarokban egy vallási fanatikus hiperfejlett vándorcirkusz, mögötte az emberiség alkotója egy mindent is elpusztító parazitával.Ikea Tafjord, Kínai indukciós töltő, Victorinox Traveler, 10 Tojás M (3 már hiányzik),Rádiós ébresztőóra piros kijelzővel, Varta akkutöltő
-
Moby
addikt
A HALO igen is jó, kár ezen szenvedni. Ingyen kiadnak egy játékot ami hangsúlyozva van, hogy BÉTA még is játszhatóbb mint a BF2042.
Najó, azért ezzel a mennyiségű kontenttel, egy év késsel, ez azért nem akkora pozitívum Önmagában véve az, egy jól működő játék az mindig jó (persze itt azért sokunknak pl el sem indult, szürke play gomb ugye, utána már nem volt gond vele), de azért ne haonslítsuk már a BF-hez. Pöcit mások a dimenziók.
/egyébként meg Phil ne menjen a marsra, jelen pillanatban Phil a legjobb, ami az xboxal történt, de ez a 343 iszonyúan kutyaütő banda. Beleültek a Bungie örökségébe, és azóta sem tudtak hozzátenni semmit érdemben. Mondjuk egy idő után már követhetetlenné vált a Halo Inf fejlesztésében a vezetők jövésmenése, olyan nagyon ezen nem is lehet csodálkozni. Ha nincs koncepció, akkor a nincs koncepció fog elkészülni.
[ Szerkesztve ]
-
.LnB
titán
Én nagyon úgy érzem, hogy ez a multiplayer előre tolása, pont a gyenge single player rész miatt lesz. Majd ha megjelenik, akkor kiderül. Rég ezt mondom, és tartom is a megérzésemhez. Valami gáz van azzal a SP résszel.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
-
l.skywalker
Topikgazda
Ha már BF, ez most jött szembe
Battlefield 2042's Dozer can glitch through buildings thanks to a new exploit | VG247Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel.
-
Bad Pritt
félisten
Jaja, főleg, mikor a challenge-ekkel olyan irányba kényszerítik a játékost, amit nem szeretne. Én most a négy weekly-ből hármat csak btb meccsen tudnék abszolválni (üssek el ötször ellenségeket, nyírjak ki egy tankot, nyírjak ki valakit chopperrel), de abban a játékmódban sem szívesen megyek járművekkel, ilyen feladatok miatt meg végképp nem. Gyász.
Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.
-
l.skywalker
Topikgazda
Ok -> Okozat. A "csak challenge-k" okozzák, hogy lassan lehet haladni, mert sokan nem a challange-k alapján játszanak, hanem csak simán szórakozásukra.
Én ma szinte csak Big Team Battle-t toltam, azért pedig 2 meccsenként jár valami "alamizsna" XP. Mentem 2 Quick Play-t, de teafilter lógott a szememen, inkább visszamentem BTB-be
[ Szerkesztve ]
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel.
-
30z.Samu
félisten
"Az lenne az újgenerációs, ha nem előre megírt párbeszédekből tudnál választási lehetőséget választani, hanem egy programozott AI a cselekményeid alapján reagálna, és te a mikrofonba beszélnél majd az alapján történne valami. "
Na itt akkor lenne baj bőven, sokan magyarul is alig tudnak, nem hogy angolul.
Sic Parvis Magna
-
Wesder
félisten
Engedd el. A One&Done jàtékok koràt éljük, arra van igény. A Halo sz@r mert nincs Co-Op, se Forge, és a Multi is béta. Persze az nem baj hogy a ND a mai napig nem készült el a TLOU II multival, pedig az a jàték màr 1.5 éves.
I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.
-
Bazsi1987
őstag
+1 nekem is ez a véleményem halo-rol ezt le is írtam reggel hogy ez a rész a régi rajongóknak készült. Nekem utoljára nextgen érzésem ps2 xbox 360 között éreztem azóta csak még szebb még több textúra stb érzésem van persze egy két kivételt tudok mondani Witcher last of us2 zelda de ezek is inkább világ teremtés és történet mesélés miatt
-
Ctrl+Alt~Del
senior tag
Ha 2021-ben megjelenik egy jatek, amivel kapcsolatban az az erzesed, hogy mar 15 eve jatszottal vele, akármennyire is online jatek, akármennyire is tudja a fejlesztője, hogy mit akar, az tévúton jar.
Azt meg végképp nem ertem, hogy valaki miert érez arra késztetést, hogy egy masik embert meg akarjon győzni a sajat véleményéről csak azert, mert annak mas?W | W | H | W | W | W | H
-
Ctrl+Alt~Del
senior tag
Meg az jutott eszembe, hogy bar nem tudom, hogy jon ide a Sony, de ha mar te szobahoztad, akkor a Tsushima, a Bloodborne, a Horizon ZD egyik sem filmszeru, szkriptelt jatek, megis korszakalkotó, oriasi siker mindegyik a maga nemében.
Hat igy kell ezt csinalni.W | W | H | W | W | W | H
-
nagyúr
Ez hasznos infó, a garijegyen/számlán nem találtam erről semmit. Sejtettem, h ebben lesz még egy kanyar. Akkor a plusz három évvel így négy évem van. Az sem kevés. Bár nem tudom, h adott esetben mit adnak egy ilyen limitált kontroller helyett.
[ Szerkesztve ]
-
nagyúr
-
nagyúr
-
l.skywalker
Topikgazda
Majd megveszi őket az MS ha sokáig balf.kodnak
De nem vagy hülye, szerintem nincs élő játékos aki ne látná, hogy az EA hogyan süllyed el a saját kakijában.
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel.
-
.LnB
titán
Most már Fifa jogok se lesznek. Viszont mostanra annyi játékost szoktattak magukhoz a FUT-tal, hogy nem fog számítani.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
veterán
" Ezt csinálja jól a CoD! Folyamatosan jutalmazva vagy, ösztönözve arra, hogy játssz tovább."
Hát nem tudom, én most elértem a maximum szintet Vanguard-ban 3 nap alatt+megnyitva az összes karakter,azok közül is maxolva jó pár+fegyverek, és már nem igazán ösztönöz és jutalmaz Persze vannak egyedi skinek meg más f@szsagok, de engem azok már hidegen hagynak! Tehát ez így ebben a formában nem fedi a valóságot Főleg, hogy megvettem az Ultimate pakkot potom 30K-ert, így kicsit csalódott vagyok a tartalmat illetően...a sztorit már nem is említem, veteránon volt kb 7 óra, ultra könnyű és rövid volt még így is
[ Szerkesztve ]
***14 éve a PH-n! KoNZoLik@ felhasználónak 852 pozitív értékelése van*** 永遠に落ちない***
-
veterán
-
l.skywalker
Topikgazda
-
30z.Samu
félisten
Ezek is 60-70% leárazáson estek át, szóval ezek sem rossz vételek. Nintendo-n kis fejlesztők játékaiból vettem meg hármat, valamelyik egy font alá volt leárazva. Videók alapján érdekesek voltak, meg amúgy is szeretem az ilyen kis indie játékokat, szóval gondoltam miért ne.
Sic Parvis Magna
-
Norb79
őstag
Mikor 2012ben vettem az első konzolom a pc mellé, ami egy x360as volt, akkor bevezettem olyan policyt, hogy mindent megvettem ms akcióknál, ami 1000 forint alá volt akciózva, vagy 1,5 évig.
Van is vagy 300 darab x360as játékom, aminek a 2/3-áról azt se tudom mi fán terem.
De xsx-ben a saját játékaim rész is pöpecül néz ki darabra legalább. -
-
F_Peter
őstag
Szerintem jogos a kérdés. Nem is értem mi alapján dől el h mi kap hun subot.
Elvagyok az angollal, de valahol azért bosszant hogy nagyon ritka amikor törődnek a Magyarokkal. A gyerekek egyre inkább hunglisül beszélnek és még ez is erősíti ezt. Másik oldalról persze jó hogy így is tanulják az angolt - csak sokan közben már az anyanyelvüket felejtik el rendesen használni.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen