Hirdetés

2024. május 7., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) razorbenke92

Hát igen, az olcsó húsnak híg a leve mondás a notiknál is igaz.

Egy időben engem is vonzott az a fajta üzérkedés (talán mert édesapám ugyan ezt csinálta autókkal), hogy vettem egy (vagy több) hibás, de javítható gépet amiben pénzt fantáziát is láttam, megjavítottam, eladtam, és mindenki örült. Nekem lett pénzem év/vagy tapasztalatom, és olcsón juttattam valakit géphez.

A "szakma" során én is találkoztam hideggel, meleggel. A "sokkmindent" eláruló hirdetések például hozzátartoznak azok életéhez akik rendszeresen apróznak (apropó, a hardverapro.hu-t miért nem említetted a jófogás és az apród mellett?).

Csak hogy meséljek 1-2 sztorit:

Egyszer egy 2. osztályos általános iskolás gyermek helyesírásával rendelkező úriemberrel beszéltem meg egy személyes átvételt, egy kizárólag alaplap hibás netbookra, ami egyébként kijelzőár alatt volt. Amikor megérkeztem, kiderült, hogy egy, csak személyigazolványában magyar emberrel fogok üzletelni. Ez már rossz. Az átvétel közben kiderült, hogy a RAM nincs a gépben és a burkolat több helyen repedt, láthatóan hozzá nem értő szétszerelési kísérlet miatt. Az úriember ezért nagylelkűen még egy ezrest elengedett az amúgy is alacsony árból. Az üzlet megköttetett, boldogan tartottam hazafelé.
Amikor elkezdtem kibelezni, az asztali lámpa fényénél megvilágosodtam: A kijelző repedt. Gyorsan összedobtam egy tesztgépet hozzá, kiderült, nem hogy repedt, teljesen el van folyva, szinte 0 négyzetcentiméteres épp területtel. Itt már tudtam mi a sorsom. Megnéztem a winyót, 6% alatti kondíciónak örvendett. Volt egy törött kijelzőm, egy döglött lapom, egy zombi winyóm, egy ramaty burkolatom, és egy teszteletlen akksim, ami ki tudja milyen.

Máskor egy teljesen intelligens segítőkész emberhez mentem, egy jólmenőnek tűnő irodaházba, egy gyanúsan olcsó gépért, aminek állítólag egyetlen hibája a döglött háttértár volt. Felszerelkezve mindenféle - és fajta Live rendszerrel, mindenféle- és fajta háttértárolón elindultam a gépért.
Annak köszönhetően, hogy elbambultam, és nem pendriveról bootoltam, megláttam hogy feláll a gépen az XP. Megkérdeztem az eladót, hogy ezt mire véli? Azt mondta nem tudja. Megpróbáltam leállítani, azonban se touchpad, se billentyűzet. Mondom ez mi? Áá nem tudja. Közben gyanakvóan végignéztem és egy apró barna pöttyöt láttam a csuklótámaszon. Gyanakodtam, hogy beleöntötte a tulaj a kávéját, és most szabadulni akar, amíg még egyáltalán elindul a gép. Kíváncsi voltam milyen alacsony áron adja, ugyanis ha ő maga is tudja, hogy nagy a baj, akkor nagyon hamar meg akar válni a géptől, és persze úgy voltam én is, ha bukok, minél kevesebbet bukjak. Végül nevetséges 6000 forintos áron vettem meg a laptopot.
Beléptem a BIOSba, és rengeteg hibaüzenet fogadott, így a leggyorsabb megoldást választva BIOS resetet csináltam. A reset után visszajött a touchpad működése (a bill nem). Otthon, hogy megnézzem mi van a billentyűzettel, szétszedtem a gépet. A szalagkábel ferdén volt befogatva. De még csak az.... A billentyűzet alján lévő matrica szét volt ázva, és még friss volt a kávészag rajta. Kirizseztem a billt és a gépet 1 napra. Összeraktam, új rendszert telepítettem, és azóta is megy. Nagyon nagyot kaszálhattam volna anyagilag, ha eladom, de féltem hogy egyszer még is megadja magát, így a családban maradt, és lassan egy éve teljesít tökéletesen.

Egy ideig olyan volt nekem ez, mint másoknak a szerencsejáték: Néha buksz, néha nyersz, hosszú távon pedig hiába vagy a nullán, mégis ott volt a szórakozás közben.
Pár hasonló eset után rájöttem, hogy itt minden arról szól, hogy neked kell a legrafináltabbnak lenni, és akkor bukni nem fogsz. Mostanában már kevesebb üzletet is bonyolítok, de azokat már úgy válogatom meg, hogy csak nyerhessek rajta.

Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

(#3) b.


b.
félisten

Nem egészen értem a bejegyzés lényegét,nem jött át a dolog számomra. Amit kiemeltél hirdetések a 2 végpontot jelölik, de gondolom a legtöbb ember tisztában van azzal hogy ilyen "leírás" alapján mint az első hirdetés amit betettél nem venne semmit az illetőtől.
A videó pedig szerintem csak annak a pár embernek jelent sokat akik ott voltak az előkészületeknél, amúgy számomra mint kívülálló kényelmetlen volt helyenként kifejezetten erőltetett...saját vélemény, nem bántás. üdv!

[ Szerkesztve ]

"A számítógépek hasznavehetetlenek. Csak válaszokat tudnak adni." (Pablo Picasso) "Never underrate your Jensen." (kopite7kimi)

(#4) PC-rev-RM


PC-rev-RM
tag

Nekem átjött. Nagyon magyaros a buli, a hurka odaver :DD, meg ahogy látom itt nincsenek napszemüveges szétkatizott földönkívüliek. Jobb apát meg nem is kívánhat egy fiúgyermek. :R
Mennék is, de nem adnak 3 hónap szabit. :O

Ui: a zene jó, hál'isten wobble nem sok. Pl Chemical Brothers-t felismertem, de azért egy tracklist-et dobhatna valaki :B , főleg a 6. perctől. Egyet megtaláltam.

"My GPU maker took more money from me than yours did from you! My GPU maker is #1!"

(#5) guga


guga
Közösségépítő

Üdv! Maxi.thx az olvasatot, holnap tudok válaszolni részletesen, viszem a fiamat fellépésre, reggel 6-ig ott leszünk ;)

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#6) hcl


hcl
félisten
LOGOUT blog

V@ter@, meg a többi aprós oldal, katasztrófa... Nem tudnak fogalmazni, nem érteni, mit akarnak, hülyének néznek, képtelenek kommunikálni. Itt a PH-n a legkevesebb a hülye, de azért itt is akadnak.
Persze akinek nem inge...

@Razorbenke92 : Én is így vagyok, ezért nem veszek nagyobb összegű dolgokat (max. 10e), mert zsákbamacska. Eladásnál viszont vállalok garit.

[ Szerkesztve ]

Mutogatni való hater díszpinty

(#7) KillHates válasza guga (#5) üzenetére


KillHates
nagyúr

Höhnye!

Bázz' de lefogytál! Remélem nincsen semmi gond! (csak az a sok amfetamin :D Igyál inkább söröcskét!)
Ha kell gép, miért nem engem zaklatsz? :P Küldök egyet a fiadnak; igaz, hogy nem egy erőmű, de indulásnak jó lesz.

Telefonszámom: 0️⃣6️⃣7️⃣0️⃣3️⃣3️⃣9️⃣9️⃣3️⃣3️⃣9️⃣ ... Ha nem válaszolok a privátra, akkor hívj fel...

(#8) guga


guga
Közösségépítő

Üdv mindenkinek, és maxi.thx az olvasatot.

razorbenke92 A hardverapro egy bensőséges oldal, ritkán találnak be kívülről. Az aprod meg a jofogas meg nem egy csak kifejezetten számítástechnikát magába foglaló hirdetési felület, ezzel szemben a prohardver igen, s szerencsére végig állta a sarat, nem a süllyesztőben kötött ki :D

Balu12 maxi.thx a figyelmet :B

b. Nem egészen értem a bejegyzés lényegét ezzel én is így vagyok :DDD a film azoknak is kedves, akik már csak este érkeztek meg, mint közönség, mert ezeket a pillanatokat nem láthatták. Volt is egy srác, aki írt egy levelet, hogy a beertok után egy hónapig minden este megnézte :Y
Erőltetett? Ne tudd meg mennyi drogot fogyasztottam el, hogy így ellazuljak :DDD no de félre a tréfát, az írásaim köztudottan csapongóak, ez a védjegyem ;] és köszönöm a türelmet.

PC-rev-RM Kolbász volt az, vodiféle jó kis házi :D véletlenül az olvastam, hogy szétkakizott. mi az a tracklist :F :DDD a 4shareden van [vodi], aki tag itt, ő is dj, mint mindenki manapság :D

hcl egy alaposabb vesézést megérne, hogy miként fest, amikor egy hirdetőnek felteszel egy roppant egyszerű kérdést, s teljesen másra válaszol, mint ha nem is olvasta volna a kérdést. De várj, megpróbálom prezentálni :DDD

Suzuki 1.0 15.000 Forintért eladó.

Hy forgalomba lehet még helyezni, vagy csak roncsnak jó?

Nem roncs, de ezé.

Csere érdekel?

Kösz nem, már van, de hogy gondolnád?

Kb. ezen a szinten zajlik a kommunikáció, mint ha a zárt osztályon lennének :DDD

KillHates Óhhhöhhhnyeee szerelmem, hát aggódsz az alakom miatt :F :DDD

Szerencsére itt minden változatlan a súlyomat kivéve, azért nem téged zaklattalak, mert olyan távol vagy, mint az üveggolyó, hiába szeretnélek megkapni :DDD söröcskéből sajnos nincs hiány, minimum napi egy láda. Jogsim lejárt, rutinból megmérték a vérnyomásomat 240/140 :DDD le kellett fogynom, 135-ről 95-re sikerült. Vérnyomás rendben, a sör maradt ;] inkább nem eszek :DDD csókacsalád puhos, lassan össze kéne tolnunk a búránkat. Úgy szaladnak a napok, hogy egyszer azt vesszük észre a nagy halogatásban, hogy valakit hantolnak.

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#9) didyman válasza guga (#8) üzenetére


didyman
őstag

Engem is felhívhattál volna, te kis @uzi. Van egy rakás gépünk eladó, aztán esetleg elviszem neked, ha jól tudsz hajolni. :DDD

"Az Antióchiai Szent Kézigránát. Mínár atya az őrizője e kegyes ereklyének"

(#10) didyman válasza KillHates (#7) üzenetére


didyman
őstag

Neked -ha már itt futunk össze-, nincs egy 216-070711-ed esetleg?

"Az Antióchiai Szent Kézigránát. Mínár atya az őrizője e kegyes ereklyének"

(#11) guga válasza didyman (#9) üzenetére


guga
Közösségépítő

Te megbas, nem izé megbízhatatlan vagy :DDD ronda emberektől nem veszek semmit ;] az orrod nagy, 46-os lábad van, slendrián öltözködsz, némakacsát tartasz, francia autóval jársz, közel laksz a vasúthoz, soroljam még a negatívumokat :DDD haggyámá, egy laptopot még csak össze tudok hozni, márszeuszéknál utánam vágják akkor is, ha oda sem megyek :D

Egyelőre van a nejemé, nem kell ezt elkapkodni. Egyébként is esik az eső, lagziba voltunk zenélni, és szét vagyok ütve :DDD

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#12) hcl válasza guga (#8) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

Nágyon szép példa. Ez a kedvencem, nem is csak ha nem arra válaszol, hanem ha ugyan a kérdésre válaszol, de nem lehet érteni, mit akar, mert annyira összefüggéstelen, illetve pl. se írásjelek, se nagybetűk...

Mutogatni való hater díszpinty

(#13) guga válasza hcl (#12) üzenetére


guga
Közösségépítő

A helyes sírási hibákon simán túl lehet lépni, de ha értelmezhetetlen a válasz, vagy esetleg befigyel egy kis önérzet, mert a szelíd feltett kérdést a paranoiából fakadóan támadásnak veszi, az már veretős :DDD

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#14) hcl válasza guga (#13) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

Vagy kibukik pl., hogy
- hibásnak árulja -> rákérdezel, mi a tünet -> nem tudja -> hmmm, akkor honnan tudod, hogy rossz... vagy miért nem akarod megírni...
Bár ezek általában simán tényleg ennyire hülyék.

Mutogatni való hater díszpinty

(#15) guga válasza hcl (#14) üzenetére


guga
Közösségépítő

Annyira azért nem hülyék, az okot, hogy pontosan mi a hiba nem tudja, csak azt, hogy rossz, aztán terel abba az irányba, hogy valamire még jó lehet, szabadulni szeretne tőle, mert használni nem tudja, de mégiscsak egy laptop vagy notebook, ami az ő szemében hatalmas érték. Lelki oka van ennek.

Arról a tőröl fakad, amikor ügyfél felhív, elkezdi elmagyarázni, hogy mi a hiba, s félúton, anélkül, hogy megszólalnál, már rég tudod, hogy nem az, hanem teljesen más. Csak a hibát látják, elkezdik körbeírni egyszerű szavakkal, mint a mi volt az óvodában a jeled, s ebből kell rájönni :DDD emellé társul a kényszer, hogy valaha pénzt adott ki érte, de már nem működik, valakire rá kéne sózni, és egy naiv köpönyeg mögé bújni.

Még Budapesten bevezettem azt a szokást a saját szervizemben, hogy hozd el, letesztelem, ha hibátlan, küvecs éri a markodat. Mármint kápé. Ennek ellenére elég sokszor bepróbálkoztak azzal, hogy nem ér rá, ha kell, akkor menjek valamelyik aluljáróba átvenni :DDD ezek 10 évvel ezelőtti dolgok. Meglepődve tapasztaltam, hogy még manapság is képesek embereket átverni. Előre utalnak, s nem kapja meg, utcán bizniszelnek név nélkül. Mikor és mennyiből fognak tanulni?

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#16) hcl válasza guga (#15) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

Nemtom, én általában monitorokat veszek így, és postán. Nem tudok elmenni megnézni, de talán egy-két olyan eset volt, amikor nem az volt a hibajelenség, amit kiszedtem a hülyéjéből.

Az a letesztelős dolog nagyon kemény :D De jó módszer, minek sz0passad magad.

Mutogatni való hater díszpinty

(#17) KillHates válasza guga (#8) üzenetére


KillHates
nagyúr

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Ámen. Ha kell, hát szólj, kiveszek egy nap szabit, nyeregbe pattanok, oszt uzsgyi letekerek Hozzátok. Te rittyentesz nekem egy bográcsost, én rittyentek a Fiadnak egy notit. Beizzítom a kis vasat; gondolom ikszpé' elég a keveréshez. Deal? :D

Telefonszámom: 0️⃣6️⃣7️⃣0️⃣3️⃣3️⃣9️⃣9️⃣3️⃣3️⃣9️⃣ ... Ha nem válaszolok a privátra, akkor hívj fel...

(#18) KillHates válasza didyman (#10) üzenetére


KillHates
nagyúr

Szerintem lesz. Menjünk le együtt és csináljuk meg spanba' a nagytestűt (illetve már csak közepes) :D :D :D

[ Szerkesztve ]

Telefonszámom: 0️⃣6️⃣7️⃣0️⃣3️⃣3️⃣9️⃣9️⃣3️⃣3️⃣9️⃣ ... Ha nem válaszolok a privátra, akkor hívj fel...

(#19) guga válasza KillHates (#17) üzenetére


guga
Közösségépítő

Túlbeszéltük :DDD csak akkor vagyok hajlandó beütni valamelyik nyulamat a bográcsba, ha hozod ezt a dudaorrút magaddal, nem lakik messze tőled, csak egy [köpésre] :D

Van egy ismerősöm, aki szintén készül ide, szinkronizálom a dolgot.
Hja, ha jól vettem ki ő is tekerni fog :DDD
Te hobbiból tekersz, vagy azért, mert ellopták a motorod?
Kiccsalád, hogy visel? Gondolom örülsz, hogy a gyerkőcöt már nem kell pelenkázni :DDD

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#20) guga válasza KillHates (#17) üzenetére


guga
Közösségépítő

Ha kell, hát szólj, kiveszek egy nap szabit

Honnan :F
Csak nem beadtad a derekad, és bejelentett állásod van :DDD
Én egyelőre még tartom magam ;]

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#21) didyman válasza KillHates (#18) üzenetére


didyman
őstag

Majdnem isten vagy! Ez nekem nagyon sürge kellene. Paramétereket egyezgessünk privátban, ehhez a lókolbászhoz meg legurulunk, ha meleg lesz megint, a pudvás ékhajlat a kedvencem :DDD

"Az Antióchiai Szent Kézigránát. Mínár atya az őrizője e kegyes ereklyének"

(#22) PC-rev-RM válasza guga (#8) üzenetére


PC-rev-RM
tag

Kolbásznak szép, eddig csak lókolbászból láttam ilyen vastagot. A tracklist a mixben található zeneszámok listája, de egyből küldted a linket, úgyhogy köszönöm szépen!

szétkakizott... én is magamat a röhögéstől! :DDD Ez szállóige lesz.

"My GPU maker took more money from me than yours did from you! My GPU maker is #1!"

(#23) KillHates válasza didyman (#21) üzenetére


KillHates
nagyúr

Ment pü :R

Telefonszámom: 0️⃣6️⃣7️⃣0️⃣3️⃣3️⃣9️⃣9️⃣3️⃣3️⃣9️⃣ ... Ha nem válaszolok a privátra, akkor hívj fel...

(#24) guga válasza PC-rev-RM (#22) üzenetére


guga
Közösségépítő

Csak poénkodtam, tudom mi a tracklist, dj-ket szolgálok ki a háttérből :D
Mi az a link :F :Y :DDD

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#25) Ygg


Ygg
senior tag

Hehe, jó hangulatú :).

(#26) winhate


winhate
őstag

Igen hasznos az elso ket oldal az irasodnak. Ami a legjobban tettszett a fesztival. Nagyon ritkan latok ilyen fasza apukat aki ennyi mindent megtesz a fiaert. Komolyan mondom a konnyem kifolyt neha ugy rohogtem :)

A video pedig szenzacios!

udv egy 35 eves apuka

[ Szerkesztve ]

http://pouet.net/prod.php?which=5633

(#27) guga


guga
Közösségépítő

Üdv! Nehezen viselem a dicséretet, jobban esik, ha gyaláznak :DDD & maxi.thx az olvasatot.

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#28) didyman válasza guga (#27) üzenetére


didyman
őstag

Fíreg.

"Az Antióchiai Szent Kézigránát. Mínár atya az őrizője e kegyes ereklyének"

(#29) guga


guga
Közösségépítő

Te beszélsz vasutas leheletű :DDD

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#30) Nono89


Nono89
tag

Beteg vagy ember! Szigorúan jó értelemben! Fiad örülhet ,hogy ilyen apja van! Irigylem is.

Ha neten nem érsz el, és gyorsan el szeretnél érni vodás:530-1211

(#31) guga válasza Nono89 (#30) üzenetére


guga
Közösségépítő

maxi.thx :DDD

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#32) Sanya


Sanya
nagyúr

ez egy rendkívül rossz cikk. Mi az a küvecs?

A bortól bolondokat gondol az ember, DE A PÁLINKÁTÓL MEG IS CSINÁLJA!!!

(#33) guga válasza Sanya (#32) üzenetére


guga
Közösségépítő

1 küvecs egyenlő ezer Forint :DDD
Egyébként szerintem is rossz, 9775 megtekintés, és te vagy az első, aki megjegyezte :DDD

Kiengesztelhetlek valahogy a negatív élmények tükrében? Miről szeretnél olvasni, s milyen stílusban? Megírom neked, személyre szólóan :D a saját igényeidhez mérten.

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#34) Sanya válasza guga (#33) üzenetére


Sanya
nagyúr

attól, még hogy nem jelezték, hogy olvasáskor rendkívül zavaró, még lehet az, nem?
vagy a 9700 letöltés neked referencia? mind végig olvasta és pozitív visszajelzést adott?

A bortól bolondokat gondol az ember, DE A PÁLINKÁTÓL MEG IS CSINÁLJA!!!

(#35) guga válasza Sanya (#34) üzenetére


guga
Közösségépítő

Igazad van :)
Nekem jó érzés volt megírni, örömmel tettem, mert szeretek írni, s nem gondolok másokra.
Ha leírod, hogy miről, milyen stílusban, akkor megírom neked, hogy kiengeszteljelek.

Mondj egy kedvenc szerzőt, könyvet, megpróbálom a magam szintjén vagy karikatúra, vagy másolás, ahogy a festők szokták, bár ez nem jó hasonlat, mert az írás másolása copy paste, az eredmény ugyanaz.

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#36) guga válasza Sanya (#32) üzenetére


guga
Közösségépítő

Mi az a küvecs?

[küvecsre rákeresve :DDD]

Elég sok fogalmat vezettem be a köztudatba, bár nem vagyok rá büszke. Ilyen pl. az enpera, remélem megkérdezed mi az, bár benne van a nevében, ámítástechnikai fogalom, mint a gugabyte, ha arra rákeresel özön találat a küvecs után.
Ilyen ez.

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#37) didyman válasza Sanya (#34) üzenetére


didyman
őstag

Megfordítom a kérdést, miből gondolod, hogy a te véleményed, a "rendkívül zavaró", az általánosításra okot, alapot adó, hogy utána de facto jelented ki ezt a vélekedést? Meg azt sem értem, aki a közönség elé tárja élete szépségeit, úgy érzed, hogy alkalmazkodnia kell és önmaga helyett másnak megfelelnie? És neked, nekem, meg a harmadik hebehurgyának itt a topikban, vajon azonos igényünk lehet erre? mert lásd be, ez eléggé nehéz, mondhatni lehetetlen feladat, tehát akkor a demokrácia jegyében, hagyjuk érvényesülni a szerző egyéniségét szerintem. :D

"Az Antióchiai Szent Kézigránát. Mínár atya az őrizője e kegyes ereklyének"

(#38) guga válasza didyman (#37) üzenetére


guga
Közösségépítő

Nem szorulok a védelmedre, menj innen jól el :DDD tápszagértő :D

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.