Utoljára 1970-ben voltam kórházban (néhány naposan műtétre várva).
Szóval tapasztalatom nincs, de...
Sok mentőst, ápolót ismerek személyesen, jó néhány dokit is...
Rokonságban is volt...(már meghalt pár éve 40 év nővérkedés után) Főnővérként a végén 28x12 órát tolt minden hónapban (2/3-át éjszaka)... és jött az infarktus...
Egy biztos: a 90%-uk aki még "kitart" az humanizmusból, szakmája iránti szeretetből tart ki...
És ez már nem pénzkérdés... Sokan "beletörődtek", mert kényszerpályán vannak és nem tudnak "elmenekülni"... És bizony szinte mindegyikük azt mondja, hogy egy tisztességes "köszönöm", egy őszinte "Hogy van nővér?" "Tudok segíteni?" Bearanyozza a napjukat... Igen egy kiló kávé! Egy csokor virág! Egy mosoly! Egy kedves poén, bók... (KEDVES!)...
Nem, ez nem "pénzkérdés"...
És az a beteg, aki hisztizik, toporzékol, követel onnan, ahol nincs.... Vajh' mit vár?
