Érdekes iromány és érdekes hozzászólások.
Sok olyan gondolatot találtam, ami bennem is megfordult év elejény. 1 nap híján 2 hete házas ember vagyok. Valamelyest bennem is és Páromban is benne volt az, hogy ez csak egy papír, de mégsem. Van a papír mögött azért más is...

Egy kollégám kérdezte meg, hogy változott-e valami, hogy összeházasodtunk. Érzésben nemnagyon, 5 éve vagyunk együtt, ~4 éve együtt is élünk, 2-3 hónapja teljesen külön mindenkitől (addig családdal egy házban, de ott is külön ''háztartásban''). Ami változást mégis érzek, azt nem lehet leírni vagy elmondani.

Az 5 év alatt voltak veszekedéseink, vitáink, volt ''otthagyás'', aztán volt lehiggadás, megbeszélés, békülés, stb .

Régebben bele sem tudtam gondolni, hogy házasodjak. Aztán találkoztam valakivel, és minden megváltozott. Nem gondolkodtam egyböl azon, hogy házasodjunk, fiatalon nem ezen gondolkodik egy kapcsolatban az ember. Kell ahhoz idő, hogy az ember tudja, hogy igen! Ő az, akivel szívesen leélném az életem. Ezután már csak a tényleges elhatározás kell.
Kimondani az Igen-t ott akkor abban a pillanatban, egy fura, de jó érzés. Számomra a templomi része jobban tecccet, holott nem vagyok egy templomi emberke. Ott hozzánk szólt a pap, nekünk és rólunk beszélt. Ennek talán az is betudható, hogy jól megismert minket elötte, sőt én még dolgoztam is náluk.

Azt tudom mondani mindenkinek, ha eljön az idő, akkor tudni/érezni fogja.

Nincs határidő, nincs kötelezettség. Gondolkodni a válásos dolgokon az esküvő elött kb. 1 hónappal gondolkodtunk-beszélgettünk utoljára, ezt is inkább azért, mert a családban volt rá példa.

Női szemszögből nem tudom, hogy ki hogyan gondolja, Párom sosem erőltette, hogy vegyem már feleségül. Család azért kérdezgette állandóan, aztán mikor meg elhatároztuk magunkat, akkor meg jött: minek?

Kicsit szétszórtan írtam le a dolgokat

Read only...