Hirdetés

2019. július 15., hétfő

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#35) robohw válasza frescho (#31) üzenetére


robohw
(fanatikus tag)

"A személyi számítógép igazán nem is létezett. Hobbi gépek voltak. Az Altair és az Apple I is az volt. Személyi számítógépnek az első komplett rendszerek tekinthetők."

Hát, nem egészen. Az Altair, az IMSAI, az apple I, a PET.. ezek mind személyi számítógépek voltak.
A személyi számítógép mint fogalom azt jelentette és jelenti ma is, hogy egyszerre egy embert egy személyt kiszolgálni képes gép.
Míg korábban a számítógépek úgy voltak használatosak, hogy azokhoz terminálon keresztül kapcsolódott egy vagy több felhasználó és ezeket a felhasználókat a gép time sharing rendszerben szolgálta ki.
A hangsúly itt, ezeknél a több felhasználós képességen van, míg a személyi számítógépek esetében egy ember uralt egy gépet. Maga a kialakítás is olyan volt, hogy nem tette lehetővé több személy egyidejű hozzáférését.

Ez volt ennek a kategóriának - mint akkoriban a legkisebbnek - a jellemzője. Ezek voltak a MIKRO-gépek, ezekben dolgozott MIKRO-processzor, amely jellemzően olyan kis teljesítményű volt már akkor is, hogy pl. nem tudott osztani, szorozni, a lebegőpontos műveleteket meg hírből sem ismerte. Nem is véletlenül, mert akkoriban ezeket a kis teljesítményű mikroprocesszorokat különféle gépekbe, automatákba szánták, vezérlési és véletlenül sem számítógépes célokra. Ezek voltak a kor "mikrokontrollerei", csak éppen RAM, ROM és periféria nélkül.

Ezekből a beágyazott rendszerekbe szánt mikroprocesszorokból (6800, 6502, z80, i8080, 1802) építettek a korai hobbisták számítógépeket, jobbára saját (perszonális) célra, így teremtették meg a személyi számítógépek kategóriáját.

Az áttörést az Altair népszerűsége hozta meg, hiszen maga Ed Roberts nyilatkozta, hogy a kereslet őt magát lepte meg a legjobban. De ennél nagyobb jelentőségű volt a cikk maga (popular electronics), hiszen bizonyította, hogy házilagos keretek között is van lehetőség gépet építeni, tehát akinek nem volt 500 dollárja az altair kit-re, az is megépíthette a saját gépét ennek az árnak a töredékéért.
Ennek nyomán alakultak klubok, pl. a homebrew computer club is (Wozniak) ahol a hobbisták kicserélhették tapasztalataikat, bemutathatták fejlesztéseiket egymásnak. Innen datálódik a személyi számítógépek kora.

1975-ről beszélünk.

"A Commodore az egyik legnagyobb számológépet gyártó cég volt nemzetközi hálózattal. Peddle úgy került a céghez, hogy felvásároltak egy komplett chip gyártó céget (MOS) "

A Commodore (még mindig 1975-ről beszélünk) ekkoriban hetekre volt a csődtől és ha nem jön egy invesztor a maga 400 ezer dollárjával, akkor a Commodore eltűnt volna a süllyesztőben.
A MOS Tech, amit a Commodore felvásárolt egy újabb tőkeinjekció után, szintén a csőd szélén állt és gyakorlatilag úgy "vették meg" ezt a céget, hogy jövedelmet biztosítottak a benne dolgozóknak (értsd: volt nekik hova bemenni és fizetésért dolgozni másnap is).
A MOS Tech egyébként egy nulla piaci értékű cég volt akkoriban. Az akkor MÉG (1976) szintén értéktelen intellectual property-jükön kívül nem volt semmijük.

Hogy egészen pontos legyek, a Commodore-t a 400 ezer dolláros befektető gyakorlatilag 100 %-ban felvásárolta, majd ezután kebelezte be a MOS TECH-et is. Hát, ennyire volt "nagy" cég akkoriban a Commodore. Minden viszonyítás kérdése, de az én fogalmaim szerint a nagy cégek ilyenek voltak mint a HP, a DEC, az IBM.

"A mérnökök profik voltak, több éves tapasztalattal. A példának felhozott Chuck Peddle eddigre jó pár év tapasztalattal rendelkezett: Mikroprocesszort fejlesztett, majd ezzel épített egy fejlesztői rendszert (KIM-1) "

Chuck Peddle profi volt mint tervező, de köze sem volt a személyi számítógépekhez. Az ő profizmusa a processzor tervezésben csúcsosodott ki és a kor divatja szerint megalkotott KIM-1 valamint a másik fejlesztői segédeszköz (MDT 650) tervezésében, illetve még a Motorolánál a 6800-hoz való Exorciser-t is az ő tervei alapján gyártották.
Peddle egyébként a Commodore PET szellemi atyja és a project tanácsadója, revízionere is volt. Ez azt jelenti, hogy maga nem dolgozott ki semmit a PET-en, de folyamatosan kontrollálta a fejlesztést és tanácsokkal látta el a benne dolgozókat.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy profi lett volna személyi számítógépek, vagy akár csak számítógépek megalkotásában, hiszen a profi jellemzője az, hogy a területet nagyon jól ismeri, ez a terület viszont mindenki számára ismeretlen volt, mert még nem is létezett. Woz meg még csak mérnök sem volt, ő a jó készségű amatőrök sorait gazdagította, legalábbis akkor még.
Itt a fejlesztők, hobbisták és nem hobbisták sötétben tapogatóztak, mert nem tudták, nem volt arról sejtésük sem, hogy mit fogad vagy mit vár el a piac. Erre jó példa Wozniak első gépe az Apple I.
Ez a gép egyszerre volt ipari hulladék és zseniális alkotás.
Miért?
Mert a gépet egy tapasztalatlan, tanulatlan valaki építette saját maga számára és döntő volt a gép bekerülési ára, ahogy az hobbistáknál általában lenni szokott. Ezért is a sok sajátos megoldás a masinán, ezért a bűn lassú (40 karakter per sec) output, a kevéske memória, stb.
Wozniak profivá az Apple II megalkotása után vált, mert az a gép már magán viselte a módszeres, célzatos tervezés jegyeit, ahogy azt a piac meg is hálálta Woznak, hiszen az Apple ma nem létezne, ha az Aple II nem akkor és nem úgy valósul meg, ahogy.

Egyébként Peddle végül mégis tervezett egy személyi számítógépet, ami a victor 9000 névre hallgatott és a szakújságírók szerint is a korszak legjobb gépe volt, sajnos az ára korlátozta abban, hogy számottevően elterjedjen és hát, ez is egy későn érő tipus volt, mivel akkoriban az IBM PC klónjai már taroltak és szabványt teremtettek.

[ Szerkesztve ]

My own programming language: robohw.uw.hu

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.