Éppen most robogott el életem párja, akinek tegnap éjszaka végre elmondtam, hogy mi is az én problémám vele, velünk. És szerintem nagyon ügyes voltam, mert nem bőgtem, nem borultam ki. Ő viszont részben a megszokott módon reagált: pici dolgokba kötött bele, és úgy csinált, mintha nem értené, hogy ezek az egész szempontjából nem olyan fontosak, és mintha nem lenne egyértelmű, hogy mit is akarok mondani. Pedig a végén még egyszer elismételtem a legfontosabb gondolatokat. (Hamarosan kész szónok lesz belőlem.) Másrészt viszont egyáltalán nem válaszolt semmit. Még ma reggel sem sikerült belőle kihúznom semmit. Szóval most megint itt vagyok, és nem tudom, hogy mi van. Szerintem neki jó úgy, ahogy van, és idegesíti, hogy én mit zargatom őt a hülye igényeimmel. Ha nem élne bennem a nagy elhatározás, hogy megkomolyodok, bizony mondom, bőgnék, hogy hogy lehet valaki ennyire fafejű, és pont velem, és megint kezdnék gondolkodni, és megint jönnének a hülye gondolatok; de most inkább igyekszem tárgyilagosan nézni a dolgokat.
Na, minden esetre újra elkezdek tornázni. Fú, ez gonosz volt! A csajok szerint ugyanis azért szoktam drasztikusan lefogyni, hogy sikerüljön becserkészni egy új fiút. Ez persze pont fordítva igaz. Nem az új kapcsolat reményében, hanem az előző miatti kínlódás miatt fogyok le olykor öt-hat kilót. Szeretek ugyanis tornázni, csak kicsit lusta vagyok, de ha valami bajom van, akkor ez is egyfajta menekülés lesz, mint a takarítás volt korábban.
Erről jut eszembe, mosnom kell, meg mosogatnom, és egy kicsit rendbe kapni a szobát, aztán pedig megint törhetem a fejem, hogy mit csináljunk a gyerkőkkel ma délután.
Este pedig bulizunk. A barátom is jön. Csak ez is olyan rossz, mert ő nem szeret táncolni, szóval csak ül, és nekem lelkiismeret-furdalásom lesz, mert tudom, hogy nem érzi jól magát. Persze talán mehetnék egyedül is, de az sem tetszene neki, meg igazából nekem sem. És akkor marad a harmadik lehetőség: itthon maradunk, és én megint csak próbálom lekötni magam, mert ő csak ül a gépe előtt, időnként tesz egy megjegyzést arra, amit olvas, vagy morog, mert nem sikerül valamit letölteni, csak hozzám nem beszél... Akkor már inkább jöjjön a lelkiismeret-furdalás.
Az egyedüli jó talán tényleg csak annyi ebben az egész nyűglődésben, hogy sikerül leadnom pár kilót.
Mindig ez van!
