Itt fogom leírni, amiket akarok. Nincs mit ragozni.
Ide átköltöztetek mindent, amit idáig összrittyentettem.
Addigis:じゃまたね。
Auf Wiedersehen.
Goodbye
Ciao.

[ Szerkesztve ]

- küldve az Atari Portfoliomról

A halál

Halkan,csendben vérezni,
halálunk percét élvezni.
Soha többé nem érezni
A pokol tüzén elégni.
Ahol egyvalamit lehet érni:
Ide, Földre visszatérni.

A szeretet körébe visszaérni,
Akit szerettünk, visszakérni
Akihez kell, visszatérni.
Aki jó volt hozzánk, meghalálni.
De aki ellenünk mert tenni,
Illendően eltángálni.

Utána a földiektől elkérőzni,
A nagyszerű Halálban elrejtőzni
a fájdalom elől, amit
a földi élet jócskán csak fokozott.
S azt más nem fogja tudni,
Csak amit már ő is sokszor megkapott.

- küldve az Atari Portfoliomról

Fura. Új oldalamat ismertem meg. Nem tudtam, hogy ilyet is tudok. De igen. Vagy talán a felgyülemlett düh, sírás, érzelmek jöttek elő? Talán. Nem. Ha az lett volna, akkor öltem volna. De “csak” kínoztam. Olyan jó volt. Végre valakinek megmutathattam, hogy mennyire fáj. Ezt teszem, ha domináns helyzetbe kerülök. Tudtam, hogy nagyon rosszat teszek, ha én vagyok a főnök. De megmutatta ezen oldalamat is. Köszönöm neki.
Talán, ha teljesen kiismerem magam,valóban pont Ötven árnyalat leszek?

- küldve az Atari Portfoliomról

Kosztolányi Dezső-Mérgek Litániája

"Mind szeretem. A titkos zűrzavarban
csendben susognak hozzám, mint a sír.
Oly egyszerűen, gazdagon, ragyogva,
akár a gyémánt, a rubin s zafir.

Az ópium volt első ideálom,
az álom, az én altató arám,
csak rám lehell és az enyém, mi drága,
enyém lesz Kína, Tibet és Japán.

Lihegve néztem ódon patikában
az atropin megcsillanó levét.
Bús kedvesünk szemébe álmokat lop
s sötét szeme az éjnél feketébb.

Szeretem a tápláló s gyilkos arzén-t,
mert vézna arcunk tőle gömbölyül
és éltető rózsás lehelletére
az élet és a halál leng körül.

Fejfájasztó homályos délutánon
az antipyrin-hez esedezünk.
Egy perc s fejünk a semmiségbe törpül
és óriási lesz pici kezünk.

A koffein komoly, nyugodt barátunk,
mélységek kútja, bölcsek itala.
A veronál vén gyermekek dadája,
a morfium az örök éjszaka.

A nikotin zavart füstfellegében
keleti lázak fátyola remeg.
Az alkohol gyógyítja életünket,
ezt a fekélyes, óriás sebet.

Hogy integetnek, hívnak és üzennek,
ha bánatoktól bong a beteg éj:
az éjjeliszekrényünkön alusznak
és hallgatásuk is zokog, zenél.

Simák, szelídek s szörnyű gyilkosok mind,
olyan kicsik és mégis oly nagyok.
Oly mozdulatlanok. S faló ölükben
egy túlvilági lángvihar ragyog.

Mind szeretem. És ők is mind szeretnek.
Komor nevük imába foglalom.
Rettegve, félve rejtem el a titkuk,
mint átkomat és örök bánatom."

- küldve az Atari Portfoliomról

LOPOTT VERS! SZERZŐ JELEZVE!
Ha tudnám hogy
tényleg nem fog elmúlnI
ha kicsit látnám a jövőt
tudnék érte szenvedni

De én sem vagyok őrült
Nem szenvedek tovább
ha tudom hogy úgyis vége
Inkább valaki mást
Találhatnék végre

Aki tényleg úgy szeret
Mint még senki soha
Szíve el nem kerget
Velem sohasem mostoha.

De ha megvan a szerelem
Látni akarom már ma
Jössz-e az úton te velem
Vagy téged vár egy párna

Itthagysz engem örökké
Már nem kísérsz tovább
Szíved már egy más lányé
Őt kiséred tovább.

A nagy szenvedés hiába
Hiszen úgyis vége
Szívem lelkem már kába
Mond mit gondolsz végre .

De kérlek saját gondolatod
Mond el mi minden zavar
Most azt is elmondhatod
Őszinteséged fel nem kavar.

Elvárom most tőled
Az őszinte szavakat
Nem azt amit szerinted
Szívem hallani akarhat.

Mondd el mi bánt
S én ha tudok segítek
Megkeresem a Kánaánt
Ha ezzel cél érek.

S tudod mi a célom ?
Hiszen sokszor mondtam
“Nem lehet már károm
Ha szerelmem velem van”
Tudom sokszor bántottalak
Sok kínt hoztam neked
Ok nélkül szomorítottalak

Leromboltam lelked,
De neked tudnod kell
Nincs nagyobb vallomás
nekem csak egy dolog kell

Ez itt a végső állomás .
Innen már nincs tovább
Te döntheted el
Mész-e vonatodon tovább
Vagy velem indulsz-e el.

Szerelmed a dolog
mit szívem úgy áhít
Nem lehet már soha boldog
Míg van ez a vágy itt .

Ha velem indulsz közösen
Nem lesz könnyű utad
Hiszen az én gödrösen
Lyukacsosan halad.

Én nem is vonattal
Hanem csak gyalog járok
Sokszor lépek kátyúba
De valahogy mindig felállok

Ha velem jössz az úton
Tudd letérés nincsen
De örökre megfogadom
Te leszel a kincsem .

Bárhogy is válaszolsz
Azt kívánom néked
Legyen egy lány kihez lágyan szólsz
S legyen örökké veled.

Nem mondom hogy az a lány
Talán én is lehetnék
Az az óriási talány
Vajon ezt te is szeretnéd .

Ha azt mondod szeretnéd
Ami számomra álom
Egy új világ tárul feléd

Egy világszép bálon.
Tudom hogy ez álom
Ébredésed nem lesz
halkan füledbe súgom:
Hogy igazán kellesz !

*all credits to Engelbrecht Patrícia*

- küldve az Atari Portfoliomról

Repülés

Szállok felfelé.Látom a hàzunkat,a várost,a sok embert,amint nyüzsögnek mindenfelémintvezer és ezer aprò hangya,aztán az országot. A megcsonkított országot,utána a történelmi nagy Magyarországot.Repülök tovább: Látom Euròpát,a “büszke nőt”. Utána látom a földgolyóbist. Körülnézeksönd,sötét,egyedüllét. Nyugalom. Aztán felébredek, s egyszerre újra az ágyamban vagyok. Ott, ahonnét elindultam. Elkezdtem visszavágyni..s újra elaludni. Visszamenni. Újra ott lenni,ahol egyedül lehetek. Ahol senki és semmi nem zavar. Ahol nyugalom és béke van.

- küldve az Atari Portfoliomról

Nem hülyének nézni, régi vers a Halálom. Most már okosabb vagyok, nem írok verset

- küldve az Atari Portfoliomról