Ma király napom volt! Sokat kosaraztunk a suliban, a szünetekben, és játék közben felszakadt a körmön. Illetve belekönyöltem egy kis srác arcába. Az egész úgy kezdődőt,, hogy a kicsit sehogy nem tudják megosztani a pályát, velünk, mert nekik az egész pálya kell, és nem tudnak félpályán street-ballozni. Végül is mindannyian játszottunk, de csak úgy, hogy mi az egyik fél pályan, míg a kicsik azon a fél pályán, amerre a labdájuk éppen ment. Ez minket egy kicsit idegesített, de nem foglalkoztunk vele, max rájuk szóltunk, hogy húzzanak már arréb. Ám egyszer szabad volt a térfelünk, és a csapattársam nekem dobta a labdád, én elkaptam, de úgy, hogy a könyököm hátra hajlítottam, és mind e köben, a kicsik megint úgy gondolták, hogy át kell rohanniuk a mi térfelünkre,és az egyik kicsi mellettem akart elrohanni. Nos a végeredmény az lett, hogy a könyöm, és az ő feje, ultra-brutál módon, egy pár másodpercbe tömörült, de gyönyörű szerelmi történetet mutattak be. Ez után, a srácot, az együtt érző osztálytársai lekisérték, mi meg tovább játszottunk, minden gond nélkül. Ilyenkor most őszintén mit tegyek! Nem hallgattak ránk, hogy osszuk fel a pályát. Mi megtettünk mindent a védelmük érdekében, ennél többet már csak akkor tehettünk volna, ha nem is játszotunk volna. De hát ez van. A srác megkapta az élettől az első pofonját, és töllem az ''első töllem kapott'' arcba könyökölését. De megmondom öszintén, viszont halkan, hogy mikor hirtelen hátra néztem, hogy mi a franc történik, vicces volt,látni, ahogy elterül. Most ezzel a kijelentéssel gonosz vagyok? Lehet! De akkor is vicces volt!

[Szerkesztve]

Üdv. H