Elég keményen indult ez a reggel..
A most már én is mosolygok rajta.. de kész. Bár lehet valakinek ez a szokványos napi reggelje.

Lássuk csak. Onnan kezdem, hogy kiléptünk a kapun, persze pulcsit és a kabátot sietve még magamra dobtam, kicsit szerencsétlenül állt rajtam, ezt a fura tekintetű közeledő arcokból ítéltem meg, elég hamar rájöttem, hogy „jójó, majd össze zipzárazom a kettőt”(ilyen szt zipzárazható a kabcsim), csak érjünk valami olyan helyre ahol a sporttársától megtudodok szabadulni. Jó késéssel indultunk el otthonról.. kicsit kapkodtunk is
A héven még szerencsétlenkedtem egy darabig, hogy össze húzzam a cuccokat, Kedves meg is jegyezte, hogy nem akar segíteni, mert olyan viccesen szenvedek.. (no comment, itt kicsit furcsa gonosz képet próbáltam felé dobni ), mikor leszálltunk a hévről éreztem, hogy valami nem kóser.. a sport táskát pántját egy laza mozdulattal a fejem felet átdobtam, de éreztem, hogy itt valami nincs rendben.. Kedves nagy röhögések közepette a kapucnimat elválasztotta egymástól.. tudtam, hogy valami nincs rendben!! )
itt már azért éreztem, hogy ez a mai nap más lesz mint a többi (hmm kicsit olyan
végső állomás feelingem lett.. csak itt nem a halál játszik szerepet, hanem a szerencsétlenségem). Majd villire szálltunk és az egyetemnél szétváltunk, így én zakatoltam tovább a 6os villamoson.. Az utolsó előtti megállóban észrevettem egy kollegámat a megállóban, gondoltam vissza baktatok az ajtók közt, hogy majd mikor felszáll meg lepem. Sport tatyóval töröm magam előtt az utat, erre amire ahhoz az ajtóhoz érek, ahova saccoltam, hogy felszáll sehol se volt.. és fel se szállt, na mondom OK (még most sem ért be.. elnyelte a föld?!?!?!). Leszállok a Móriczon 47es pont előttem megy el.. kis bosszúság.. gondoltam meló előtt bemegyek a kedven péksütisemhez és veszek pár apróságot.. De csodák csodájára elértem és bosszúság, mert vagy 5percig még ott álltunk, közben a 18asom is bejött.. na mind 1 leszálltam a köv megállónál be a boltba, vagy 6an előttem, villim kint zakatol el előttem.. de legalább van jó kaja!!
Vissza megállóba, 5perc jön végre a másik villi, megáll, szállnának le az emberek, de Ők is csak lesnek, mert a sofőr elfelejtette kinyitni az ajtót.. aztán valami isteni sugallat hatására eszébe juthatott és megszánt bennünket, de hogy ne legyen olyan könnyű mégse az életünk rögtön berregteti is a zörgőket, mindenki megrémül és gyorsan pattognak le (már már menekültek  ), én is kicsit kapkodva (félig belassulva, kicsit szerencsétlenül) baktatok fel, erre , hogy behozza az előző lemaradását be is tartotta a berregtetést, (Ő figyelmeztettet) nem keresztbe csuk az isten barma!!! Én meg mint a hülye próbálok szabadulni (úgy éreztem magam, mint egy kis rovar, akit elkapott a csúnya pók..) persze a táskától a vállamon elég macerás volt, de nagynehezen átverekedtem magam a csapdán. Az út további részében ott fortyogtam és azon törtem a fejem, hogy intézhetném el a kis genyát.. az 5leteimet nem írom, le de elég kreatív személyiség vagyok (amikor itt bent elmeséltem, hogy a marketingeseket, hogy intézném el, megkérdezték, hogy jól vagyok e? és, hogy nincs e valami összeköttetésem az orosz és olasz maffiózókkal.. vajon miért lenne?) tehát, jól eldünnyögtem ott magamban. Persze közben azt is vagy 5x végig pörgettem a fejemben, hogy verném szét a villamost, de peresze előtte kedvesen mindenkit megkérnék, hogy szálljon le (nem vagyok az erőszak híve.. főleg ártatlanokkal szemben!). Eljött a pillanat, hogy leszálljak, neki is készülök és bámulatos gyorsasággal le is rohantam nem történt semmi gubanc megnyugodtam, kezdek beérni meg minden.. és már amúgy is lapos villamostól távozom (legalább is emlékeimben  ).
Megyek végig a Mercuri (? Sose nézem meg a nevét  ) hotel előtt és észreveszem, hogy valami necc van a táskával és megigazítom.. erre abban a pillanatban, elenged a csat, a szíja végig csap előttem, a táska nagy csattanással (puffanással? ) a földre kerül, mögöttem mindenki éles ívet leírva kerülget és nem mernek már rám se nézni (pedig itt már végleg megnyugodtam.. ez volt az a pillanat, hogy azt mondtam, „ez van”). Én már félig röhögve félig búsan felkaptam és magamra csatoltam a tatyóm és komótosan, bebattyogtam. Már nem tudom kicsit olyan érzésem van, hogy:

„most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dzsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke õt és mindhármunkat én.”

“The workdays are long and the weekend is short? Make a turn! Bike every day, bike to work too!”