2023. január 28., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Űrhajózás 2022 - Összefoglaló

Ha sok időd van, nem követed napra pontosan, mit történik az űrhajózásban, de érdekel mi történt e témában 2022-ben. :)

[ ÚJ TESZT ]

NASA

NASA

A NASA, mint a legnagyobb költségvetésű űrügynökség a világon, meghatározó az emberes űrrepülés kapcsán. Mégis hosszú ideje inkább sodródik az árral, pontosabban a politikai akarattal. Anno az 1990-es évek elején a politikai vezetés döntésének köszönhető, hogy a Freedom űrállomás projektből Nemzetközi Űrállomás lett, de jól jellemzi a helyzetet, hogy a program elindítása után csak 25 évvel (!), 2013-ban neveztek ki dedikáltan egy projektmenedzsert arra, hogy az űrállomás tudományos munkáját és feladatait összefogja. Egészen addig az űrállomás kiépítése és működtetése volt az elsődleges – nem pedig a tudományos munka. Utóbbit órákban mérték, hogy az űrhajósok mennyi időt töltenek tudományos feladatokkal, de idesorolták az is, hogy például fotókat és felvételeket készítettek a Földről. Egyszerűen a NASA szempontjából a tudományos feladatok másodlagos szerepet töltöttek be az ISS történetében.


A NASA videója arról, hogy döntés született az ISS 2030-ig történő üzemeltetéséről (@NASA)

Az űrügynökség vezetése hosszú ideje a látványos eredmények hajszolásában látja a jövőt, mint anno az első Mercury űrugrás, majd később a Holdraszállás. Így érthető, hogy amióta az újabb Holdraszállás politikai akarat terén is támogatást nyert, az ISS eddigi kissé félszeg helyzete még ingatagabb lett. Egy ideig még komolyan az asztalon volt, hogy 2024 után a NASA így vagy úgy, de kivonulna az ISS üzemeltetéséből, hogy teljes egészében az Artemis-programra koncentrálhasson.

Ilyen előéletbe csapódott bele a fent már kifejtett orosz-ukrán háború és annak hatásai. Még mindig nincs betonba öntve a Föld körüli űrállomásokkal kapcsolatos jövőkép, amelyet az is erősen árnyal, hogy Oroszország is folyamatosan változtatta a terveit – és ettől függetlenül a NASA is. Most éppen arról szól a fáma, hogy 2030-ban az ISS-t mindenképpen irányítottan belevezetik a légkörbe, de addig tovább működtetik a jelen formájában, utána pedig a kereskedelmi partnerek által üzemeltetett űrállomásokon lehet igény szerint szolgáltatásként igényelni tudományos kísérletekre munkaórákat. Ez a gondolat addig szép, amíg hozzá nem tesszük, hogy már a kiépítéshez is jelentős mértékben a NASA pénzére támaszkodnak.


A négy támogatott kereskedelmi űrállomás ábrája, amelyek 2030-tól a NASA Föld körüli kísérleteinek otthont adhatnak (@NASA)

Ehhez csak a megfelelő törvényhozói támogatás hiányzott, majd 2022. július 20-án az Egyesült Államok törvényhozása jóvá hagyta az ú.n. CHIPS törvényt, amely eredetileg a félvezetőgyártás hazai támogatását és fejlesztését írta elő. Ebbe viszont „elrejtettek” egy NASA részére szóló passzust, ami jó hosszú lett.
Ebben előírják, hogy hozzanak létre egy „Holdtól a Marsra” Programirodát (Moon to Mars Program Office) melynek a célja összefogni az Artemis küldetések holdkutató részét, és a későbbi marsraszállásra vonatkozó küldetéseket. Egyszerűbben fogalmazva egy jól meghatározható entitás alá kerülne az egész Artemis Program, amely jelenleg egy kicsit kaotikus felügyeleti rendszerrel bír, különböző űrközpontok és különböző igazgatóságok sokszor döcögős együttműködésétől függve.
Szintén előírják a NASA részére, hogy az első sikeres személyzettel történt Orion út után (ami jelenleg a 2024-re datált Artemis II lenne) minden évben indítsanak egy SLS hordozórakétát, majd az első sikeres holdraszállás után (amit az Artemis III céljául tűztek ki, most éppen 2025-re) egy szóvirággal élve terjesszék ki a gyakorlatot évi két indításra. A NASA addigi terveiben 2026-ban nem lett volna SLS indítás, és 2027-2029 között is csak egy-egy.


Az SLS / Artemis I. kigördül az ML-1 indítóasztallal együtt 2022 augusztus 16-án a VAB-ból (@NASA)

Itt egy kis mellékvágány következik:
Az SLS indítása tudniillik bődületesen drága. Ezért sokszor leginkább az ú.n. ár-plusz szerződési metódust teszik felelőssé. Ezesetben a felmerülő költségeket a megrendelő fizeti, a megbízott cég pedig előre meghatározott nyereségösszeget tehet zsebre. A rizikó így teljesen a megrendelőé, a megbízott cég pedig nem feltétlen érdekelt abban, hogy olcsón és hatékonyan végezze el a rá bízott feladatot.
Mégsem csak az ő érdekük ez az eljárás, mert ha a rizikót nekik kell vállalni, akkor értelemszerűen ez a szerződéses ár emelkedését vonja maga után. Az Egyesült Államokban a központi költségvetési vitákban pedig nagyon nem mindegy, mekkora összegű szerződés felett vitáznak – általános, hogy könnyebb utólag megemelni egy projekt költségeit, mint jóváhagyást kapni egy eleve magasabb összeggel asztalra kerülő programra.


Az Artemis I. első fokozatának végszerelése után készült "családi kép" a rajta dolgozó szakemberekről (@NASA)

A NASA és az SLS esetén azonban ez úgy nézett ki, hogy a NASA nagyon akart egy hatalmas, holdutazásra képes rakétát, a gyártó cég (Boeing és Northrop Grumman) pedig letett egy árajánlatot, amit viszont nem tudtak tartani. De mivel a program élvezte a törvényhozás támogatását (részben azért, mert sok munkahelyet biztosított egyes államokban, más szóval erős lobbytevékenység volt mögöttük), ezért ezt újra és újra megemelték.

A vége pedig az lett, hogy jelenleg egyetlen SLS hordozórakéta 2,2 milliárd dollár, és ebben nincs benne sem az Orion űrhajó (vagy más hasznos teher), sem a küldetéshez kapcsolódó földi kiszolgálás költségei.

Jelenleg abba az irányba próbál a NASA menekülni, hogy a gyártóktól nem rakétát rendel, hanem szolgáltatást, és így bár kisebb beleszólása lesz abba, hogy miként nézzen ki és hogy működjön a rendszer, de a remények szerint az árcédulára is alacsonyabb ár fog kerülni. Ez még így is csak azt jelenti, hogy „nagyon boldogok” lennének másfél milliárd dolláros indításonkénti költséggel is. Ebben csak az a morbid, hogy az SLS gyakorlatilag a NASA "saját" rakétája, azért lett olyan, amilyen, mert az űrügynökség kérte ilyenre.


Fantáziarajz a Mobile Launcher 2 indítóasztalról és az SLS Block 2 rakétáról (@NASA)

A helyzet tarthatatlanságára Bill Nelson NASA igazgató is többször kitért, többek között amiatt, mert az SLS tervezett indítási üteméhez szükség lenne a Mobile Launcher - 2 (ML-2) indítóasztal és indítótorony beszerzésére. Erre még 2019-ben a Bechtel céggel szerződött le a NASA, mégpedig ár-plusz metódussal 383 millió dollár értékben, és 2023 márciusi teljesítéssel. Ebből 2022 közepére 960 millió dollár és 2025-ös átadás lett, és egy független bizottság arra jutott, hogy a végső ár másfél milliárd dollár (!) lehet, úgy, hogy 2027 előtt nem fognak elkészülni vele. Nelson egy meghallgatáson úgy fogalmazott, hogy a szerződés miatt nem tudnak más csinálni, mint elfogadják a helyzetet – és kérik a törvényhozást, hogy biztosítja a plusz pénzt.


Bill Nelson NASA igazgató a szenátus 2022 május 3.-ai meghallgatásán (@NASA)

Visszatérve a CHIPS passzushoz: továbbá felhatalmazta a NASA-t arra, hogy 2024-től 2030-ig tovább üzemeltesse az ISS-t. Ez több korábbi jogszabályban is szerepelt volna, ám azokat a törvényhozás nem hagyta jóvá. Érdekes eleme, hogy elemzést kér a törvényhozás az ISS 2030 utáni üzemeltetésére vonatkozó lehetőségekről, tehát legalábbis képet szeretnének kapni arról, lehetséges-e az űrállomás 2030 utáni működtetése. Korábban a politikai felhangok ezt inkább elvetették, mint támogatták, de persze egy jelentés önmagában nem jelenti azt, hogy ez valóban meg is valósulhat.

Szintén említésre méltó eleme, hogy hivatalosan is különálló irodává nyilvánították a Bolygóvédelmi Koordináció Irodát, amely a földközelben elhúzó égitestek felderítését felügyeli. Továbbá az ezen iroda jelenlegi legnagyobb projektjét, a szintén túlköltekezéstől szenvedő NEO Surveyor indításának 2026-ra történő csúsztatását kritizálva utasította az ügynökséget, hogy biztosítsanak forrást a mielőbbi indításhoz.

Az utolsó fontosabb rész pedig az, hogy tovább támogatják az űrbéli nukleáris energiaforrások és hajtóművek fejlesztését, többek között egy, a 2020-as évek végén a Marsra induló teherszállító-küldetés kapcsán, majd a 2030-as években az emberes marsraszállásnál. Ebben csak az az érdekes, hogy a NASA jelenleg semmi ilyesmit nem jelentett be, tehát feltehetően egy még csak javaslat szinten felmerülő terv támogatásáról lehet szó…


Az Artemis I. a Hold felett, háttérben a Föld... (@NASA)

Az Artemis projekt pedig döcögősen, de megy tovább, eredetileg (sok csúszás után) 2022. augusztus 29-én indult volna a személyzet nélküli Artemis I. út, amelyet a #3-as hajtóműben a hűtésre használt, nem megfelelő szintű hidrogén-áramlás (szivárgás) miatt szakítottak félbe. Aztán szeptember 3-án az első fokozatot feltöltő csatlakozószelepnél tömítési hiba jelentkezett. Ezek után pedig az Ian hurrikán érkezett meg, így az indítást eltolták november 16-ig.


Az Artemis I., háttérben a Hold és a Föld (@NASA)

Ez az indítási kísérlet teljes siker volt, és az összesen 25 napos misszió keretében az Orion több manővert is végrehajtva kétszer megközelítette a Holdat, majd december 11-én ejtőernyővel a Csendes-óceánba tért vissza. A küldetés közben összesen 10 cubesatot is kibocsátottak. Ezek 6U méretű, tehát hozzávetőleg 12x24x36 cm befoglalóval bíró, kb. 12-14 kg-os műholdak, melyekből kettő a Japán űrügynökségtől, egy pedig az olasz űrügynökségtől érkezett.


Az Artemis I. személyzeti modulja a visszatérés után

A küldetés gyakorlatilag teljes siker volt, az űrhajó – melynek a fedélzetén különféle sugárzásmérő rendszereket is teszteltek – tökéletesen hajtotta végre a manővereket, és bár apróbb problémák előfordultak (talán a legsúlyosabb az volt, hogy a Hold felé tartó úton 47 percre elvesztették a kapcsolatot), de kétségkívül nagy eredményt értek el. A NASA-ra és persze az egész Artemis programra ráfért persze a siker, hiszen az elmúlt években csak a folyamatos költségtúllépések, kisebb-nagyobb technikai hibák és csúszások miatt kerültek a hírekbe. Az űrügynökség természetesen igyekezett is teljesen kihasználni a médiafigyelmet, és nagyszerű képeket, folyamatos híreket közvetített a világ felé róla. Nagyon hiányzott már ez a siker az új Holdprogramnak és persze a NASA-nak is…


Az eddig leszűkített potenciális leszállóhelyek a Hold déli pólusánál (@NASA)

Eközben SpaceX Starship alapú HLS holdkomp koncepciója is kezd kikristályosodni. A SpaceX először egy orbitális tesztrepülést szeretne, a második úton két Starship az üzemanyag-utántöltést tesztelné, a harmadik egy még nem részletezett „hosszútávú” küldetés, végül a negyedik út lenne egy holdraszállás személyzet nélkül, amely után a Hold körüli pályára való visszatérés is sikeres lesz. Utóbbi útra a jelenlegi ütemtervek alapján legkésőbb 2024 végén sort kell keríteni.

Mellékesen pedig a NASA a törvényhozás által támogatva visszahelyezte az Artemis IV. útba a holdraszállást. Ez eredetileg is benne volt a tervekben, de azután módosításra került, hogy inkább a Gateway Hold körüli űrállomás fejlesztését takarja ez az út. 2022. november 15-én aztán bejelentették, hogy 1,15 milliárd dollárért a SpaceX-től megrendelték a Starship HLS további fejlesztését és egy második holdraszálláshoz szükséges holdkompot. Az Artemis III. útnál használatos holdkomp kifejlesztésére 2,9 milliárd dollárt kapnak, ez tehát ezen felüli bevétel a cégnek.


Az ISS és a Gateway méretarányosan ábrázolva (@NASA)

A Gateway űrállomás építésénél is történtek új szerződés-aláírások, Japán a HTV-XG teherűrhajóval, illetve több modulba életfenttartó rendszerekkel, akkumulátorokkal, hőháztartást biztosító rendszerekkel és kamerákkal járul hozzá majd az űrállomáshoz. Közben már zajlik a modulok építése is, így pedig a jelek szerint a 2024 novemberére tervezett első indítások időpontja tarthatónak tűnik. Érdekes hír még ezzel kapcsolatban, hogy a felröppent hírek szerint a Gateway légzsilipje gyártásának kiszervezéséről kezdődtek egyeztetések – az Egyesült Arab Emírségekkel. A légzsilip modul korábban az Orosz űrügynökség „számára” fenntartott modul volt, de az a politikai helyzet miatt jelenleg értelemszerűen zátonyra futott, tehát alternatív partnerek felé nyílnak meg a kapuk.

Röviden összefoglalva az Artemis program, ha lassan is, de kezd eredményeket felmutatni. Még mindig nagyon sok a kérdőjel és nagyon sok a szűk keresztmetszet benne – hogy csak kettőt említsünk, a Mobil Indítótorony 2 nélkül nem lehet az SLS indításokat felpörgetni, az Artemis II. útnál pedig fel kell használni az Artemis I. útnál használt fedélzeti elektronika egy részét. Előbbi esetén a NASA belső vizsgálata 2026 előtt nem tartja valószínűnek az elkészülést, az utóbbi esetén pedig 27 hónappal számoltak az ütemtervben. Mivel az Artemis I. december 11-én ért vissza, innen ketyeg az óta – a naptár szerint pedig, ha más nem szól közben, akkor is csak 2025 tavaszán indulhat az Artemis II…
Ez már csak azért is problémás, mert az Artemis III. utat jelenleg 2025-re írták ki, de ha más jellegű késések is lesznek (márpedig mindig várhatóak), akkor még továbbra is kérdéses, mikor fog megvalósulni a XXI. század első holdralépése.


Fantázirarajz arról, ahogy a SpaceX HLS és Orion összedokkol - de valóban szükséges az Orion? (@Soder3d/Twitter)

E téren pedig egyre többször merül fel a kérdés, hogy vajon az SLS-Orion páros lesz-e az ideális eszköz ehhez? A kulcskérdés leginkább az, amit már a tavalyi összefoglalóban is elhintettem: minek az SLS és az Orion, ha a Starship HLS amúgy is megépül? Még ha a NASA túl kockázatosnak tartja a teljes értékű Starship emberes repülést (amelyeket a SpaceX ettől függetlenül is tervez, de erről majd később), akkor is van opció a kéznél: lehet olyan utat végrehajtani, ahol a Föld körül megtankolt Starship HLS-re egy Crew Dragon viszi az űrhajósokat, de akár azt is meg lehet oldani, hogy a Hold körüli pályára személyzet nélkül megy a Starship, és egy Falcon Heavy viszi a személyzetet szállító Crew Dragont. Mindkét esetben pedig a Crew Dragon viszi a világűrbe, és hozza vissza onnan az űrhajósokat. A Crew Dragon pedig már bizonyított, és stabil, megbízható eszköz lett a NASA arzenáljában..


A SpaceX Crew-3 útról visszatért Crew Dragon űrhajó a hajóra emeléskor (@SpaceX)

Ezek elég merész koncepciók, mert gyakorlatilag több tízmilliárd dollárnyi fejlesztés és infrastruktúra mehet a kukába, ám a másik oldalról nézve innentől sokkal olcsóbban kivitelezhetőek a holdutazások. Márpedig a NASA-nak hosszútávon a Holdbázis kiépítése lenne a célja, amit nehéz úgy kivitelezni, hogy több milliárd dollárba kerül egy-egy SLS indítás…

Más témába átcsapva, ha csak röviden is, de azért érdemes kicsit kitérni az ISS-re (Nemzetközi Űrállomás), ugyanis nagyon mozgalmas évet zárhat:


A SpaceX Crew-4 út vízreszállásának pillanata (@NASA)

A Crew-4, Kjell Lindgren parancsok, Bob Hines pilóta, illetve Jessica Watkins /mindhárman a NASA kötelékéből/, illetve Samantha Cristoforetti /olasz – ESA/ űrhajós váltotta a Crew-3 csapatot, akik Raja Chari parancsnok, Tom Marshburn pilóta és Kayla Barron űrhajósok a NASA-tól, illetve az ESA oldaláról a német Matthias Maurer. 2022. április 27-től 2022. október 15-ig tartózkodtak a világűrben, és gyakorlatilag már rutinszerű Crew Dragon küldetésnek volt tekinthető az útjuk
.
A Szojuz MSz-22 2022. szeptember 21-én indult, és még aznap be is dokkolt, fedélzetén Szergej Prokopjev és Dmitrij Petelin űrhajós mellett a korábban említett Szojuz-Dragon székcserével Francisco Rubio űrhajós foglalt helyet, és 2023 márciusáig maradnának fent.


A SpaceX Crew-5 tagjai, Wakata, Kikina, Mann és Cassada pózolnak egy fotó erejéig (@NASA)

A Crew-5 csapat pedig egy érdekes egyvelegből épült fel: Nicole Aunapu Mann (NASA) parancsnok a Boeing StarLiner első személyzettel repülő útjára volt eredetileg beosztva – de ez jelenleg 2023 előtt nem várható, így áthelyezték a SpaceX Crew-5 csapatba. Az első hosszú távú Boeing Starliner űrhajóhoz (Starliner-1 küldetés) beosztott Josh Cassada (NASA) kapta a pilóta beosztását, és onnan érkezett a japán Koichi Wakata is (JAXA). Anna Kikina pedig 20 év után az első orosz űrhajós az Egyesült Államok űrhajójának fedélzetén (még 2002-ben az űrrepülőgéppel, az STS-113 út keretében történt az utolsó ilyen utazás). A Crew-5 2022. október 5-én indult a világűrbe, másnap dokkolt be. Várhatóan 2023 februárjában térnek vissza.


A Boeing Starliner űrhajó felhelyezése az Atlas V. orrára 2022 május 4-én (@NASA)

Itt érdemes kitérni a másik CCtCap szereplőre, a Boeing StarLinerre, ha már említettem őket. A Boeing ugyebár súlyos problémákkal szembesült 2019-ben az első, személyzet nélküli úton, amelynél bár végül az űrhajót sikerült épségben visszahozni, de nem sikerült az űrállomáshoz bedokkolni. Ez az amúgy is komoly csúszásban lévő programot rendesen visszahúzta. Ekkor jött a 2021-es blama, amikor is a második űrhajóval szerették volna az első út célját teljesíteni, és automatikusan, még személyzet nélkül bedokkolni az ISS-re. Azonban már az indítóálláson kiderült, hogy bizonyos hajtóanyagszelepek súlyosan korrodálódtak, ezért végül a hordozórakéta orrán lévő űrhajót visszavitték a hangárba, és egy nagyjavításnak vetették alá.


A Starliner bedokkolva az ISS-re 2022 május 20-án (@NASA)

2022 májusában végre sikeresen elindult, és a pályára állás után be tudott dokkolni az űrállomásra, majd hat nappal később lecsatlakozott és visszatért a Földre. Az út nem volt problémamentes, például két pozícionáló hajtómű meghibásodott az út alatt, illetve a hőmérséklet-vezérlő rendszerben is akadtak kisebb problémák az út elején. Ezek fényében nem meglepő, hogy még 2022 márciusában további három SpaceX Crew Dragon útra szóló szerződést írt alá a NASA és a SpaceX, mégpedig 776 millió dollárért. Érdekesség, hogy ez nagyjából 64,7 millió dolláros ülésárat jelent, ami emelkedés az eredeti CtCap szerződésbe foglalt 55 millió dollár per ülés árhoz képest, de csupán a nagyjából 17%-os inflációt fedi le. Azt később már sokkal kisebb csinnadrattával közölték, hogy további öt útra szóló szerződésen dolgoznak, amely célja a Starliner esetleges további problémái esetén a személyzetcsere biztosítása – és augusztusban 1,4 milliárd dollárért meg is rendelték ezt. Eredetileg mind a SpaceX, mind a Boeing hat útra szóló szerződést kapott, de mivel 2023 elején már a hatodik SpaceX Crew útra is sor kerül, így az ő eredeti szerződésük teljesítésre kerül.


Rosie, a Boeing életnagyságú űrhajós bábúja második útján (@NASA)

A Boeing pedig nagyon kellemetlen helyzetben van, nem elég, hogy 2023 februárjáról áprilisra csúsztatták a Boeing CFT (személyzettel végrehajtott tesztút) indítást, de nem sokkal később a NASA a naptárában 2024-re csúsztatta a Starliner-1 (első teljes értékű ISS személyzetszállító) utat. Ez pedig további anyagi terheket ró a cégre – a jelen számítások szerint már közel 900 millió dolláros „büntetést” ér a NASA által biztosított keretből, ami mellé érdemes hozzátenni, hogy ahogy a SpaceX féle megrendelésekből látszik, még a végén az is kérdőjeles lehet, hogy tudják-e teljesíteni az űrállomás élettartama alatt a 6 személyzetszállító küldetést.

Mindez pedig csúnya felsülés a cég számára. 2015-ben a Boeing 4,2 milliárd dolláros CtCap megbízását azzal indokolta a NASA, hogy sokkal robusztusabb a terv, illetve tapasztaltabb a cég, mint a jóval alacsonyabb ajánlatot tévő SpaceX. Most viszont pont az látszik, hogy hibát hibára halmoznak, ami önmagában még nem lenne probléma, hiszen a SpaceX is több komoly problémával szembesült a Crew Dragon kapcsán, ám amíg a kaliforniai cég azokat viszonylag gyorsan tudta orvosolni, a virginiai konkurens láthatóan szenved a hibajavításokkal.


A HPE Spaceborne Computer-2 az ISS fedélzetén beüzemelve (@NASA)

Érdemes megemlékezni egy informatikai kutatásról is: a Hewlett-Packard Enterprise 2021-ben az ISS-re küldött egy szuperszámítógépet, a Spaceborne Computer-2-t (~Űrbe Született Számítógép-2). A program a Microsoft Azure és a HPE saját hálózati elemeivel kibővülve egy sor új lehetőséget nyújtanak az űrállomás üzemeltetése és kutatása kapcsán.

Példaként hozták fel, hogy az űrhajósok DNS-ét folyamatosan tudják vizsgálni. Korábban erre az űrállomáson nem volt lehetőség, a mintákat hónapok után kapták csak meg a kutatók. A szuperszámítógéppel lehetségessé vált a DNS elemzése (ami mintegy 13 percet vesz igénybe) és mindössze 2 másodperc alatt el lehet juttatni az eredményt a tudósokhoz, amely csak az érdemleges változásokat (mutációkat) mutatja meg.


Az SC-2 egy DL360 Gen10 és egy EL4000 szerverből áll össze, plusz a kiszolgáló elemek (@HPE)

A HPE elsődlegesen az űrbéli adatfeldolgozásban látja a jövőt, hiszen a jelenlegi megszokott eljárás az, hogy a műholdak, vagy akár az űrállomások csak begyűjtik a nyers adatokat, képeket, információkat, majd azokat a Földre továbbítják feldolgozásra. Ennek az a hátránya, hogy a szűk keresztmetszet mindig a hálózat lesz: a felesleges információkat is mindig el kell küldeni. A HPE arra törekszik, hogy elterjedjen a lokális elemzés, és csak a feldolgozott adatokat kelljen továbbítani.
Ami kihívást jelent, az az általános űrbéli állapotok: nem stabil az energiaellátás, sem a hűtés, és pláne nem a hálózat. Naponta többször is általánosan előfordul, hogy a HPE szakemberei nem tudtak kommunikálni a számítógéppel, mert egyszerűen nem volt kapcsolat, de egyszerűen erre is fel kell készíteni a rendszert – a HPE pedig most e téren igyekszik tapasztalatokat gyűjteni.


Nancy Grace Roman az 1960-as években egy űrtávcső koncepció-makettjével (@NASA)

Végül pedig egy bekezdést szenteljünk a NASA űrtávcsöveinek is: a James Webb Space Telescope (JWST) hosszú vajúdás után 2022-ben sikeresen megkezdte a tudományos munkát, ami hatalmas siker a NASA vezette programnak. Egy másik űrteleszkóp, a JWST-vel hozzávetőleg azonos pályára küldendő WFIRST űrteleszkóp jövője is stabilizálódni látszik, a keresztségben Nancy Grace Roman Space Telescope (röviden: Roman űrteleszkóp) tervezési fázisát lezárták, és az indításához megrendeltek egy SpaceX Falcon Heavy indítást 2026 októberrére, de ez akár 2027 májusáig is kitolódhat. Az új eszköz a látható és közeli infravörös tartományban fog dolgozni, és laikus nyelven nagyjából százszor jobb képminőséget tud majd nyújtani, mint a Hubble űrteleszkóp. Az elnevezésében a NASA vezető csillagászára emlékeznek, aki 1959-től 1979-ig az űrtávcsövek programjait egyengette az ügynökségen belül.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.