Hirdetés

2019. április 23., kedd

Gyorskeresés

Tokyo Game Show 2012

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Ez az, amit egyszer minden játékfanatikusnak látni kell... Kétszer már nem biztos.

[ ÚJ TESZT ]

Intro

Előszó

Azt hiszem, minden játékos nagy vágya, hogy eljuthasson valami világszinten is ismert, és elismert game show rendezvényre. Nos, nekem most megadatott a lehetőség, amit ki is használtam.
Hagyományosan szeptember közepén kerül megrendezésre ugyanis a Tokyo Game Show, ami immár a sokadik ilyen buli 1996 óta. Joe barátom háromszor is volt már látogató, én sem hagyhattam ki.
Volt egy kis ellenérzésem a dologgal kapcsolatban, de ez egy olyan esemény, amit többet az életben nem lesz esélyem látni, úgyhogy meg kellett néznem, milyen is egy ilyen rendezvény vendégként. Az igazi persze az lett volna, ha be tudok jutni az első két napra, de mivel nem vagyok újságíró, ez lehetetlen vállalkozás lett volna, így maradt a show harmadik napja, amikor már mindenki számára nyitott volt a belépés ezer jen ellenében, ami cirka aprópénz kategóriának számít errefelé.

A helyszín

Bár, a neve alapján ez a rendezvény Tokióhoz kötődik, a helyszín valójában már Chiba város egyik kerületében, mégpedig Makuhari-ban található, ami mintegy egy órányi vonatútra van a városközpontnak nevezhető Tokyo-station-től. Vicces, de az oda-vissza út drágább volt, mint a belépő.

Makuhari Messe - A TGS az Exhibition hall 1-8 részlegben volt.

A helyszín a Makuhari Messe, egy hatalmas épületkomplexum úgy 10 percre az állomástól, és a tengerparttól.
A csarnok egyébként lélegzetelállító, már csak ez maga megérte a belépő árát. Nagyjából 210 000 négyzetméter azért nem akármi, és ehhez társul még a cirka 30 méteres belmagasság.

Kapunyitásra terveztem odaérni, ami konkrétan 9.30-at jelentett, de kicsit lebecsültem a távolságot, így végül tíz óra tájban értem a bejárathoz. Az állomáson már sejtettem, hogy nem én leszek az egyetlen, aki be akar jutni, de azért arra, a látványra, ami a megérkezéskor fogadott nem voltam felkészülve. Az, hogy tömeg, ismét új értelmet nyert számomra, komolyan nem értem, hogy sikerült cirka 50 perc alatt bekerülnöm, először minimum pár órás várakozásra számítottam.
Egyébként, a viszonylag gyors haladás a profi szervezésnek volt köszönhető. Az embereket csoportokba gyűjtötték, és egy-egy csapatot cirka 5 percenként indítottak el a bejárat felé, a megüresedett helyet pedig újonnan érkezőkkel töltötték fel. Ezután volt egy gyors táskaátvizsgálás, majd a jegykezelés. Mivel interneten merészeltem jegyet venni, nekem egy külön sort is végig kellett állnom, ugyanis emailben csak egy igazolást küldtek, a belépőt a helyszínen vehettem át. A rendszernek ez a része meglehetősen primitív volt, egy néni ugyanis egy méretes papírtömbből kézzel kereste ki a sorban állók nevét, egyesével. Ez nálam kicsit tovább tartott, mint általában, a nevem meglett, csak kimondani nem tudták, így először nem hitték el, hogy én vagyok. Szerencsére, a pofám meggyőzte őket, fura névhez fura fej alapon, így végül gond nélkül megkaptam a jegyet. Ezután jó húsz perces menetelés következett, amíg a bejárathoz értünk, majdnem az egész komplexumot körbesétáltatták velünk.

A bejárat.

Látogatók

Sajnos, beigazolódott a gyanúm, amit az állomáson, és a környéken levő emberek száma már sejtetni engedett, valami elképesztő tömeg volt. Az első döbbenet után a második tettem az volt, hogy pánikszerűen magamra szíjaztam a hátizsákomat, minden létező csattal, amivel csak tudtam. Nem attól féltem, hogy ellopják, vagy kivesznek belőle valamit, ettől Japánban nem kell tartani, hanem inkább attól, hogy egyszerűen lesodorják a hátamról. Amint túljutottam a beléptető kapukon, a tömeg gyakorlatilag vitt magával, ha akartam se tudtam volna másfelé menni. Ahol pedig kereszteződés volt, teszem azt, valaki be akart menni, valaki meg kijönni az adott részlegről, na, ott igazi pogó bontakozott ki, mindenki lökdöste a másikat, és próbált átjutni. Az ijesztő az volt, hogy amíg a koncerteken az emberek általában figyelnek egymásra, itt a másik gyakorlatilag levegőnek volt nézve. Nem egyszer akartak simán odébb tenni, vagy keresztülgyalogolni rajtam.

Sokan hoztak gyerekeket, de nem csak 10 év körülieket, vagy afelett, hanem sok 3-7 éves is volt a tömegben, mert gyanítom a játékimádó apuka azt gondolta, hogy ez milyen jó szombati program lesz az egész családnak. Nem egyszer láttam, hogy apa vigyorogva játszott valamivel, amíg anya két gyerekkel várt rá a tömegben. Ő valamiért nem mosolygott…

A Square Enix standja előtt azért voltak páran.

Egyébként, a játékok, vagy mondjuk új technikák kipróbálását nagyjából lehetetlenné tette az a sor, ami a standok előtt állt. Ugye, a japánok imádnak sorban állni, ez náluk már szinte valami fura perverzió szintjén mozog, de én speciel utálok. Tehát, eldöntöttem, hogy nem fogok semmire se jó esetben 1-2 órát várni, mert akkor sosem fogok körbeérni. Főleg úgy, hogy még a szuvenír boltok előtt is, ahol kvázi semmi egetrengető újdonság nincs, jó 15-20 méteres, feltekert sor kígyózott a belépésre várva.

Volt egy olyan halvány reményem, hogy talán a szervezők leállítják egy kicsit a beléptetést, ha elérik a teltházat, vagy ebédidőben kicsit csökken a létszám, de ez teljesen hiú ábránd maradt. Az emberek mennyisége nemhogy csökkent volna, hanem folyamatosan nőtt az idő előrehaladtával, úgyhogy végül minden ilyen irányú reménykedést feladtam.

A főbejárat délben.

A szuvenírboltok részlege. Esélytelen bármit is venni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.