Végszó
A cikk célja egy kis bepillantást nyújtani a KDE asztali környezetet futtató Manjaro "mindennapjaiba", ami remélem, sikerült. Bárki elég gyorsan el tudja sajátítani a rendszer használatát, nem szükséges semmi előképzettség vagy terminálos bűvészkedés. Bár kicsit tényleg hihetetlenül hangzik, de valóban teljesen mellőzhető a terminál használata, ha úgy döntünk, míg ugyanez például nem teljesen igaz az Ubuntura.
A Manjaro legnagyobb erénye véleményem szerint az, hogy kezdők, vagy kevésbé érdeklődő (de azért az újdonságokra nyitott) felhasználók számára is elérhetővé és könnyen használhatóvá tesz egy naprakész, teljes funkcionalitású és rendkívül rugalmas operációs rendszert, annak minden pozitívumával, mellőzve a nehézségeket, amiket le kellene küzdenünk, hogy idáig eljussunk.
Hirdetés
Aki jobban beleásná magát, annak mindenképpen érdemes elolvasnia a dokumentációt (a rendszerrel települ, szimplán keressünk rá a Manjaro user guide kifejezésre, de érdemes megjegyezni, hogy az az Xfce felületre vonatkozik), vagy ha még nyitottabbak vagyunk, akkor az ArchWiki böngészése javasolt, ez jelenleg talán az egyik legátfogóbb és leghasználhatóbb Linux tematikájú wiki, ami elérhető.
Végezetül következzen még pár kép kedvcsinálónak:
Asztalváltó működés közben (egér lehúzva a jobb sarokba esetemben)
Teljes képernyős programindító (ha nem tetszik, van háromféle klasszikus menüs is)
Itt azt láthatjuk, ahogyan az Inkscape egy dedikált asztalon (a 3-ason) nyílik meg. Ablakszabályok létrehozásával könnyen hozzárendelhetünk egy-egy alkalmazást egy adott asztalhoz.
Példa a sötét téma alkalmazására (letöltött)
