A végcső kapcsolása
Ezzel megérkeztünk a végcsőhöz, és itt egy hosszabb gondolatmenet következik. Ez a cső rádióadókba készült. Tehát nagyfrekvenciás cső. Sajnos vagy szerencsére a legtöbb építő úgy gondolja, rossz családból származik. Én viszont úgy vélem, egy nagyfrekvenciás elektroncsőnek sokkal szigorúbb követelményeknek kell megfelelnie, mint egy alacsony frekisnek. Emiatt hibásnak tapasztalom azt az álláspontot, hogy ne használjunk ilyeneket. Példaként friss tapasztalatom az általam épített DAC, amelyben a kezdeti 6N2P-ER cső után – többet kipróbálva - végül az ECC85 cső vált be a legjobban. Pedig magasfrekvenciákra készült. Visszatérve, a csövet háromféleképpen is köthetjük. Trióda, ultralineár, tiszta pentóda. Én itt most csak a hangzásra gyakorolt hatással foglalkozom. Bár működési szempontból is megérne minden mód egy misét. Kettő módon hallgattam sokáig az erősítőt, ezért pontos tapasztalatom alakult ki. Amit leírok, erre a kapcsolásra, és főként erre a végcsőre, a GU50-re igaz. Nem lenne szerencsés általánosítani. Még mielőtt ebbe belevágnék, leírom, hogy a GU50-nek kínai változata is létezik, a FU50. Rendelkezem ilyennel is, de nem szól olyan jól, mint az orosz. Létezik német is az SRS552N , LS50, sőt ő az eredeti, de olyanhoz még nem volt szerencsém. A módok között igazságot tenni nem tisztem. Nem is fogok. Azt gondolom, ha az egyik mód egyértelműen jobb volna a másiknál, akkor a másik már rég eltűnt volna. De nem így van. Mindegyik jó, igaz másként. Nem kaphatsz meg mindent.
Mindenkit óvva intek, hogy a módok közötti váltás okán egy kapcsolót építsen be! Ez nagy butaság. Egy ilyen eszköz jelenléte rögtön “leülteti” az erősítőt. Próbáltam. El kell dönteni, melyik legyen, és azt fixre forrasztani. Azoknak, akiknek ilyesmik vannak az erősítőjükben és “jól szól”, képzeljék el, hogyan szólna, ha nem lenne benne. Ha már itt tartunk, komoly erősítők nem tartalmaznak mindenféle szabályzókat, mint magas, meg mély, stb. Például felhozok olyan mára ikonná vált termékeket, amik így készültek, nem véletlenül: Pioneer A400, Marantz PM-ből kizárólag az SE (Special Edition) sorozat, Mission Cyrus One. Ezek az erősítők jól példázzák, hogy ilyen szabályzók szükségtelenek. Az eredeti felvétel tartalmazza a dinamikát és a felbontást sok milliós stúdióban kikeverve. Hidd el, ezen otthon nem tudsz javítani. Ezen lehet csalni az említett potméterekkel. Nincs dinamika? Emeljük ki a basszust! Nincs felbontás? Emeljük ki a magasakat! Az eredmény? “Bu-Ci, Bu-Ci”, dinamika és felbontás nélkül. Ez zsákutca.
Trióda mód. UL-ból indultam. Azonnal tapasztalható teljesítményvesztés. Ez még nem a világ, teljesítménye a GU50-nek van bőven. A hang megváltozott, szerethető. Lágyabb, édesebb. Viszont lassabb. Idős urasabb. Sokáig volt így az erősítőm, vagy fél évig. Mivel erőtlennek éreztem így főként, hogy UL-ben szólalt meg először, ezért próbálgattam jobb dinamikát elérni. Ez sikerült is. (A dinamika az én megfogalmazásomban egy minden tartományra kiterjedő erőt és sebességet jelent.) Nekem ebben a módban annyira hiányzott az ultralineár gyors ereje, ütése, hogy inkább lemondtam a trióda hangzásról. Nem kaphatunk meg mindent. A végkövetkeztetésem: a GU50-nek nem áll jól a trióda mód. De megértem mindazokat, akik a GU50 trióda hangzását választják, nem rossz az sem.
Ultralineár mód, 43%. Ez egy másik erősítő a triódáshoz képest. A hangzás, gyors, keményebb, határozott. Nagy erőkkel. A hegedű viszont triódában volt igazibb. Ez nem azt jelenti, hogy UL-ben nem jó. Jó, csak más. Az UL nagyon jó a GU-nak. Öblös, dögös, én ezt szeretem. Most is így van. Azt gondolom, a hangszerek testét, méretét, tömegét a legnehezebb megragadni. Az UL visz közelebb ehhez. Ha már a hangszerek valódiságáról esik szó, azt vettem észre, a gitárt a legkönnyebb megidézni. A hangversenyzongora szobát betöltő mérete jön meg nagyon nehezen. De minden hangszeren túltesz a hegedű! A legnagyobb kihívás. A legnehezebb benne, hogy eltüntessük a hangjából a fémes, sokszor üveges, elektronikus ízt.
Tiszta pentóda. Legtöbben ezt az anódfeszültségből osztják le a segédrácsra. Én erre nem vagyok hajlandó. Kutatásaim megerősítik, hogy ez így nem jó. A segédrácsot külön szűrt és stabilizált feszültségre kell kötni, külön tekercsről! Ezt értem tiszta pentóda módon. Az anódra ellenállással felkötött G2 hibás megoldás szerintem. Egyszer elkövettem, 1 percig volt úgy az erősítő. Rögtön vissza is kötöttem. Az anódfeszről ellenállásosztóval kialakított megoldás szintén rossz. Sajnos ezt a módot nem volt lehetőségem kivesézni a gyakorlatban. Első ok, hogy csak egy 50 V AC tekercsem maradt a segédrácsnak, ami még a kisebbik gond, mert egy kaszkád feszültségtöbbszörözővel könnyen elérhetem a kívánt feszültséget. Második, nagyobb gond, hogy az így kapcsolt GU50 kimeneti impedanciája is megnőne, és így a kimenő transzformátorom helyett is másikra lenne szükség. Ezek miatt ez a mód várat magára.
G3. A fékező rács egy külön bekezdést kap a GU50 esetében. Legtöbbször nincs dolgunk vele, mert a burán belül a katódra van kötve. Viszont a GU50 esetében ez a rács is ki van vezetve. Lehet próbálgatni. Triódaként fel kell kötni az anódra, de egy AMRG 100 Ohm ellenállót innen se sajnáljunk. A katódra is köthetjük. Hallgattam így is, úgy is, de nem számolhatok be jelentős különbségről. UL-ben köthetjük a katódra, közvetlenül a földre. Én minden módon kipróbáltam ezt is. Hangzást tartva szem előtt a katódra kötve a 100 Ohmos AMRG vel szólt a legjobban. Paramétereket mérve a földre kötve, árnyékolt-fékezett jobban, ami érthető is, hisz potenciálja úgy negatívabb. Mindenképp érdemes vele próbálkozni!
Kimenő transzformátor
Nem tudok újat mondani. Furcsa lények ezek. Az emberi fül számára kellemes csöves hangzásért a legfőképp ők felelősek. Az OTL erősítőket kevésbé szeretjük hallgatni. Vagy nem… A vas, a tekercs hangja itt jelentkezik a legjobban. Én gyárit is meghallgatva, majd eladva, Diyscus-féle kimenőt használok nagy megelégedéssel. Kiváló. A mondjuk így kevésbé átgondolt, megtervezett kimenőktől mindenkit óvva intek! Csak azért, mert a cső maga olcsó, azért a kiszolgáló környezetet tisztességgel kell köré építeni, mintha 300B-t építenénk. Enélkül bármilyen erősítő kiábrándító eredményt ad, és akkor lehet szidni a GU-t. Ha valaki nem akar, vagy nem tud komoly összeget áldozni kimenőtranszformátorra, egyéb alkatrészekre, ne is kezdjen neki az erősítőnek. Sokkal jobban jön ki, ha rendel egy régebbi, kiváló gyárit mondjuk a fentebb említettek közül.
Ezzel nagy vonalakban végigértem az erősítőn. Mindezek kipróbálása évekbe telt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
