Célkitűzés

Mi a célom?
A cél, hogy a készülék a felvételről visszajátszott zenekart a szobában jelenlévővé tegye!

Mi a céltévesztés?
Szinte minden erőfeszítés, amit az audiotechnika fejlesztésére kifejtettek, kizárólag a torzítás csökkentésére irányult.

Mi nem célom?
Bárkit lebeszélni a tranzisztorokról. Viszont ebben a cikkben csak a zenehallgatás szempontjára koncentrálok.

Ez csak az én véleményem. Írásom az ember hallását helyezi előtérbe, melyhez a zenére gyártott készülékeknek igazodnia kell, nem pedig fordítva! Szeretnék befolyást gyakorolni ebbe az irányba.
Kérdezhetné valaki: miért, nem ilyen készülékeket gyártanak? Szerintem nem. Sajnos én fordítva tapasztalom. Míg egy iPhone 4 egész jól szólt egy AKG Quincy Jones fülessel (meghallgattam), a maiak nem. Oszcilloszkópok eredményeit jelentik ki egyedülinek. Nem fogadva el azt, hogy lehet, hogy ezt az ember másként hallja.
A műszakilag képzett építők pedig - és ez csak megint a saját véleményem - talán nem is vették észre, de támogatják ezt.
Odáig jutottunk, hogy már ők is ellene vannak az emberi szubjektumnak! Félnek talán tőle, mintha valami boszorkányság lenne? Pedig mi a cél? A cél, hogy a készülék a felvételről visszajátszott zenekart a szobában jelenlévővé tegye!

Az eddigi írásaim igyekeztek kerülni a “tudományoskodó” szöveget. Most azonban szükségszerű, hogy bizonyos mértékig változtassak ezen. Ennek nem örülök. És elnézést érte. Egyszer felkértek, hogy tartsak egy előadást az elektroncsövekről. De megkértek egyben arra is, hogy egyetlen képletet se használjak, mert elveszítem a hallgatóságot. Ezt a tanácsot akkor is betartottam. Most is igyekszem, de nem tehetem teljes mértékben. A célom a laikus számára is érthető írást letenni az asztalra. Remélem sikerült.

A lent megidézetteken kívül sok-sok képletet és tudományos eredményt, mérési tanulmányokat mutathatnék meg. Villogtathatnám vélt tudásom. De ettől eltekintek, mert ez egy vélemény cikk. Ezen kívül pedig tapasztalatom, hogy nincs jelentőségük! A lényeg a lényeg, hogy egy készülék hogyan szól. Tudom, hogy kisebbségben vagyok, de azt is tapasztalom, hogy a legtöbben erre vágynak, zenét szeretnének hallgatni, csak ki hosszabb, ki rövidebb utat jár be idáig.

Két korábbi írásomban már részletesen kifejtettem, hogy számomra érthetetlen módon a zenére gyártott készülékek még sokszor milliókért sem zenélnek. Hangjuk unalmas és jellegtelen. Mivel nem vallásos, de biblia ismerő ember vagyok, én nem szeretném a Jézus által kijelentett hibát elkövetni: Máté 23:24
“kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek.”

A témában már kifejtettem részletesen álláspontom és megfigyeléseim. A zenehallgatásra paraméterek szerint osztályozott készülékeknek nem látom értelmét. Legyen az tranzisztoros vagy elektroncsöves. Egy példán keresztül próbálom megvilágítani, miért. A következő kép egy szörp összetevőit mutatja és “műszaki” paramétereit, íme:

Kicsit nézzük át a címke információit, leírják az összetevőket. Leírják a tápérték adatokat. Nos, akkor ha ezt alaposan átolvastad, hadd kérdezzem meg, mindez mennyit árul el abból, hogy finom-e? Semmit. Na ez itt a probléma. Persze meg is fordíthatom a példát: Nagymamám málnaszörpjénél ezen adatokról, melyet a címke taglal, semmit sem tudok, de nem ittam olyan finomat mint amit Ő készített. Akkor hogy van ez? Persze nem szabad lebecsülni a fenti címke tartalmát! Nagyon is tudományos leírása ez a Málna Ízű, ”Manna” szörpnek. Csak hát erre vágyom? A Nátrium-benzoát és ciklamát pontosan ilyen arányaira? Nem. Nem hiszem. Tehát tartom, hogy amit ember érzékszervének készítünk, ott nincs más mint a személyes tapasztalás, maga az ember szubjektív megítélése! Ez viszont hiányzik a címkéről! Mire gondolok? Arra, hogy szeretném, ha a termék előállítói (a címke szerint szerényen „Szörpmesterek”) összeülnének egy „meetingre” és mindannyian meginnának egy jó pohárral a kreálmányukból, majd le mernék írni, mit éreztek.

Én a készülékeimet úgy készítem, hogy mikor már működik, akkor minden egyes alkatrészt cserélgetve, forgatva meghallgatok. Mint mikor a szakács kóstolgatja főztjét! Így az évek alatt összegyűlt egy hangzásilag bevált „recept”. Ezt természetesen titokban tartom. De fontosnak látom leírni, hogy jó hangú készüléket, szerintem, csak így lehet építeni. Évekbe telik, de az eredmény mindent felülmúl. Erre buzdítok mindenkit!
Tehát mindezt szem előtt tartva hasonlítom össze a tranzisztort az elektroncsővel.

Amiről én most írok, annak gyökerei az 1940-es évekig mennek vissza. Persze tudom, hogy kisebbségben vagyok és tudatában vagyok annak is, hogy a hozzászólásokban kapok majd “hideget-meleget", de Ágoston Lajost idézve: ”Annyi baj legyen!”. Meggyőződésem, hogy a zenei készülékek legjobb esetben is az objektivitás oltárán vannak feláldozva. Az Ember viszont nagyon is szubjektív.
Az évek múlásával abba a helyzetbe hoztam magam - más választásom nem lévén - hogy képes legyek a zene, mint művészi mondanivaló élethű visszaadására képes készülékek építésére. Vagy legalább megközelítésére.
Mind tranzisztorral, mind elektroncsővel próbálkoztam. Ám hamar felismertem, hogy bizonyos szint fölé nem jutok el tranzisztorral. Ezt ugyan hallottam, de a műszaki okaival nem foglalkoztam.

Mára azonban érdekelni kezdett, miért lépek egy addig számomra vágyott, de ismeretlen hangzásvilágba elektroncsöveket használva? Arra is kitérek, hogy a legtöbb csöves erősítőt hallgatva miért nem hallunk semmi különöset. Mert erről sajnos szükséges írni.
A továbbiakban mások által írt cikkeket idézek, mások eredményeire támaszkodom. Ezek számomra egyértelműek, ugyanis én is hallom! Nincs szükségem arra, hogy mások megírják ezt. De sajnos erről, ami lentebb következik, kevés szó esik. Hadd pótoljam egy kicsit! A kutatásaim közben meglepett, hogy a témában milyen bőséges ismeretanyag gyűlt össze, mennyi kísérlet, kutatás, dokumentáció férhető hozzá. Ez azért meglepő, mert ha az ember direkt nem keresi, véletlenül nem talál rá.

Vágjunk bele! Ami ezután következik inkább csak kivonat, szemelvények. Mindenkit arra buzdítok, kutasson tovább ha szükségesnek érzi!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!