Bevezető
Manapság már nem számít annyira különlegesnek az, hogy kettő, vagy akár még több VGA kártyát (illetve GPU-t) használunk egy számítógépben, melyek teljesítménye összeadódik, ezzel is gyorsítva a játékbeli sebességet. Ez a fajta felállás már a 90-es évek végén is elérhető volt, mikor 2 db 3DFX Voodoo2 3D gyorsítót összeköthettünk a teljesítmény növelése céljából.
Igaz, utána sokáig ez a fajta eljárás nem volt elérhető, de aztán mire végleg feledésbe merült volna, az Nvidia a Geforce 6-os szériás VGA kártyáival, illetve a PCI Express megjelenésével újra előrukkolt a több GPU-s megjelenítéssel, még 2004-ben. Ekkor tette lehetővé a PCI Express, hogy a PCIe sávokat feloszthassuk több eszköz között, így ismét elérhetővé vált a manapság is jól csengő SLI.
Erre sokáig az ATI-nak nem is volt válasza, aztán mivel látta a fantáziát ebben az eljárásban, így - igaz alaposan megkésve - bő 1 év múlva jött a válasszal, amit Crossfire-nek nevezett el. A végeredmény itt is ugyanaz volt, hogy két azonos GPU-val rendelkező VGA kártyát lehetett összekötni, ami elméletben duplájára emelte a videó számítási teljesítményt.
Fentebb nem véletlenül írtam GPU-t a VGA kártya helyett. Az ATI-nál eleinte nem lehetett két azonos kártyát összekötni. Ahhoz, hogy kettő VGA kártya legyen a gépben, kellett egy úgynevezett Crossfire Master és egy Crossfire Ready kártya. Természetesen bármelyiket lehetett használni külön-külön is, de párban csak így működtek.
Ennek persze megvolt az oka. Az ATI a több GPU-s felállást úgy valósította meg, hogy a Crossfire Master kártyán külön elektronika volt, amely elosztotta a két kártya között feldolgozandó számításokat (képeket), tehát az ATI hardveresen oldotta meg azt, amit az Nvidia driverből intézett. Ennek elméletileg nagy előnye volt, hiszen drivertől függetlenül működött a dual GPU-s eljárás.
Mivel ezeket az ATI kártyákat egy külső Crossfire kábellel kellett összekötni, ezért a Crossfire Master kártya kimeneti csatlakozói is eltérnek a Crossfire Ready kártyájával szemben. A Master kártyára elhelyeztek egy speciális Crossfire csatlakozót, erre kellett rádugni a Crossfire kábelt. Ez a kábel ment rá a Crossfire Ready felső DVI csatlakozójára.
Sajnos ez a kialakítás jóval macerásabb volt az Nvidia megoldásával szemben, ahol már a kezdetekben is egy belső SLI híddal kellett összekötni a két kártyát. Persze az ember hajlandó áldozatokat hozni a siker, illetve ez esetben a teljesítmény érdekében.
Ez a fajta Crossfire összekötés először az ATI Radeon X850-es családnál debütált, de használta még az X1800, az X1900XT(X), és az X1950XT(X) széria is. Természetesen az X1000-es család többi tagjánál is elérhető volt a Crossfire, de ezt a külső összekötő megoldást (valamint a külön Crossfire Master és Crossfire Ready kártyákat) elhagyták, és a fő konkurenshez hasonlóan belső összeköttetésre tértek át, továbbá 2 azonos kártyát lehetett összekapcsolni, melyek között a driver osztotta el a munkát.
Az ilyen, külső Crossfire kábellel összeköthető kártyákból a legerősebb az ATI Radeon X1950XTX volt, ahol természetesen kellett a Crossfire Master és Crossfire Ready kártya, ha Crossfire-t szerettünk volna. A tesztemben is két ilyen kártya fog szerepelni, ahol arra keresem a választ, hogy napjainkban egy ilyen kártya mire elég, hiszen (jó)pár éve egy ilyen jószág volt az abszolút csúcs, illetve, hogy mennyire skálázódik az effajta Crossfire ezeknél a kártyáknál.
Maga az X1950XTX kártya több okból is különleges, egyrészt ez volt az ATI legerősebb DirectX 9c-s kártyája, továbbá nagyon fontos megjegyezni, hogy ez volt az első VGA kártya, ami GDDR4-es memóriákat kapott.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
