Kedves Olvasók!

Tudjátok, amikor 2009-12-25 18:03-kor az első naplórész kikerült a logout.hu címlapjára, remélni sem mertük hogy ekkora sikere lesz ennek az eredetileg családnak szánt útinaplónak. Reméljük számtalan üres, unalmas percet sikerült együtt elütnünk. Ki munkában, ki iskolában, ki otthon, akár másutt is olvasta irományomat: Köszönöm szépen. Nagyon sokat segítettél. Most az kérdezed magadtól miért segítettél te nekem azzal hogy elolvastad amit írtam? Minden egyes perc nehéz az életből a ködös és piszkos parkolóban a családom, a barátaim, és az ismerőseim nélkül. Amikor írom a naplót, olyan mintha otthon lennék. Ahogy előtörnek belőlem az emlékek, szinte hallom a családom hangját, a kutya ugatását, és látom barátaimmal együtt eltöltött szép időt. Mindezt a napló nélkül nehezebb lenne.

Az elmúlt 3 hónap számokban.

~37.000 lapletöltés.

~800 hozzászólás

~33.000km

~70 országúton töltött nap

~11.000 liter elégetett gázolaj.

Elérkeztünk hát a napló 10. részéhez. Még egyszer köszönjük szépen mindenkinek az elismerő, építő, negatív, és biztató hozzászólásokat.

Remélem a továbbiakban is hasonló érdeklődéssel fogadjátok egy majdnem öreg kamionos meséjét.

Jó olvasgatást kívánunk mindenkinek. Gradilaci & Gradilacine & Gamerkiller

Hát megjött a várva várt folytatás! Elozmeny 1 ----> Elozmeny 2. -----> Elozmeny 3. ------> Előzmény 4. ----> Elozmeny 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7. ------> Előzmény 8. ------> Előzmény 9.

Március 18. 17 óra 30 perc Gonars-Olaszország

Igen naplóm, eltelt öt teljes nap úgy, hogy „nem nyitottalak ki”. Ne haragudj érte, a családommal voltam, legyen ez a mentségem. Most aztán igen csak össze kell szednem a gondolataimat, hogy valamelyest bepótoljam az elmaradást. Talán az első és legfontosabb: hazaértem 13.-án, igaz hajszálon múlott, meg mint írtam, nem kicsit kockáztattam is, de bármit megadtam volna érte. végül is 9 óra 46 perc vezetési idővel ledaráltam a 806 kilométert. Szerintem új egyéni rekord. Szerencsém volt, hogy a közlekedési feltételek kifogástalanok voltak, sem nagyobb dugó, sem rossz idő nem hátráltatott, gyakorlatilag végig autópályán, fix. 89.-el toltam a kocsinak.
Valamikor kilenc óra után fékeztem a parkolóban, mire kipakoltunk, majdnem tíz óra volt. Otthon hatalmas ováció fogadott, immár két eb ugrált körül, Blondy kutyánk a szokásos „visszafogott” stílusában köszöntött, forgott, nyüszített, vinnyogott, hol gerincre vágta magát, hogy a hasát simizhessem, hol meg a nyakamba ugrott, nem győztem előle félrekapni a fejemet. Nagyon résen kell lenni, mert egy villanás alatt képes szájpadláson nyalni az embert. Új családtagunk, Morgó is üdvözölt, egy egész percig volt tartózkodó, majd, gondolom a másik kutya viselkedéséből levette, hogy oda tartozom, lehet, korábban „mesélt” is neki Blondy rólam, mindenesetre úgy üdvözölt, mintha mindig is ott lakott volna.

Miután kikutyáztam magam, jött amire hetek óta vágytam: nyakig a tele kád forró vízbe. Nincs ennél mennyeibb dolog, (legalább is nem sok) ezt bizton merem állítani. Talán, ha nem egyedül… de nem 24 év után, meg aztán nem is férnénk a kádba… Mondtam egyszer Ildinek, hogy én már a minőségre megyek, minden téren. Összességében elmondhatom, a három napos ünnep általános punnyadással telt, szerintem két szalmaszálat nem tettem otthon keresztbe, galád módon élveztem, hogy kiszolgálnak. kutyáztam, macskáztam, (illetve a macsek Lacizott, így helyesebb, mert le sem tudtam magamról vakarni) gyerekeztem, (ez sem igaz így…) meg a többi…

Gyorsan elszaladt a pár nap, mire észrevettem, hogy otthon vagyok, már indulnom is kellett Dunaharasztiba, onnan meg Szigetszentmiklósra lerakni. Miután kismillió tétel volt, ráadásul amit a kocsi elejébe raktak, azt kellett először leadni, így számítottam rá, hogy nem lesz rövid menet, de arra, hogy majdnem a munkaidőm is kevés lesz, azért végképp nem számítottam. Ugye harasztiban csak azzal elment vagy két óra, hogy mindent kirámoltak a kocsiból, majd újabb két óra volt, míg visszapakolták a maradékot, miután átvették az ő cuccukat. Ezután átgurultam Szigetszentmiklósra, abban a tudatban, hogy itt már egyszerű lesz, mert nem kell válogatni, lekapják a motyót, és mehetek Isten hírével. Ja, ahogy Móricka elképzelte… Mondták, hogy álljak a 6-os rámpára, meg is örültem, hogy milyen gyorsan megy itt minden, de a szomszéd rámpán álló kolléga hamar lelombozott. Ő már negyedik órája állt ott anélkül, hogy hozzányúltak volna.

Végül is este háromnegyed kilencre leszedtek. Reggel 8-kor már Harasztiban voltam… Nem kicsit vesztem össze egy-két emberrel, valahogy nem tudom megérteni ezt a munkamorált. Délután négykor például, mikor siettetőleg megkérdeztem, hogy ugyan mikor akarnak nekiállni leszedni, azt válaszolták, hogy uzsonna szünet van. Utána meg, hogy nincs hely az árunak. és nekem tíz óra volt megadva, hogy jelentkezzek ott… Érdekes nem?

Időközben a Casonon villogni kezdett a piros led, megérkezett az újabb feladat. Vissza Spanyolba. Akár ez is lehetne ennek a fejezetnek a címe. Jászberényben másnap felrakás, és Henaresben le. 22.-én 22 óra a jelentkezési határidő. Jó, az ilyen fuvarokat szereti a magamfajta. Felrakunk, aztán négy napig csak megyünk, meg este pihenünk. Miután leürültem, még annyi időm éppen maradt, hogy a telephelyig beguruljak, majd gyorsan keressek helyet éjszakára, és le is telt a napom. Másnap volt pár elintézni valóm, adópapírok, meg hasonlok, meg a fizumat is fel kellett vennem, mert a srác valószínűleg elfelejtette időben leadni, akivel hazaküldtük, és így csak a pénztárban tudták kifizetni, miután számfejtették. De kifizettek, azonnal, és ez a lényeg.

Közben nem kis zavaromra, többen is odajöttek hozzám, illetve a kocsihoz, míg bent voltam, és gratuláltak nekem a bloghoz. Megismertek, és egyre többen megismernek a parkolókban is. Fura érzés volt, de jól esett. Közben abbahagytam egy kis időre az írást, mert megéheztem, és kinyitottam a hűtőmet, vacsora után kutatva. Most még igen jó világ van, tele a hűtő minden földi jóval, nejem vagy másfél hétre elegendő kaját rakott el a fagyasztóba otthon, egy ideig hazait eszek az úton. találomra a legfelső pakkot kivettem a fagyasztóból, töltött káposzta volt. Már múlt idő, mint az öt gombóccal együtt. Hogy hogyan fogok aludni? Majd holnap elmesélem. Időközben a parkoló megtelt, négyen is vagyunk magyarok, mellettem agy cégbeli kolléga áll, ő holnap a Frejus fele megy Franciába, megegyeztünk, egy darabig együtt haladunk majd. Ötkor kelünk, kávézunk, és elindulunk. igazából neki sem kell sietnie, meg nekem is van időm, de inkább megyünk korán, Milánónál így is biztosan nagy lesz a forgalom.

Ma nagyon kellemes, tavaszias idő volt egész nap, most hűlt le kicsit a levegő, még egy egész leheletnyi köd ereszkedett a parkolóra, itt meg közel vannak a hegyek, gondolom, ez lehet az oka. Az előbb egy újabb kolléga érkezett tandemmel, mellettem balról volt egy üres hely, ide tolatott be, kiszálltam segíteni neki. Most, hogy visszaültem a kocsiba, konstatáltam, hogy annyira azért nincs jó idő, így beindítottam az állófűtest. Ez már „saját zsebre” megy, 15.-tol vége a fűtési szezonnak, innentől nem adnak külön gázolajat fűtésre. Mondjuk, ha valaki pl. Svédbe, vagy Finnbe megy, ott azért még nincs tavasz. Én tavaly ősszel voltam Finnországban, és éjjel -5 fok volt. Természetesen ott sem számolták el a fűtést… Mondjuk ez a két-három liter gázolaj legyen a legnagyobb veszteség.
A szomszédtól kaptam egy doboz Arany Ászok sort, amiért segítettem neki a tolatásnál, most küzdök vele, én hülye kinyitottam, pedig az előbb ittam meg vagy fél liter ásványvizet a káposzta után. Most birkózhatok a sörrel. Azért valahogy csak leküzdöm majd. Csak utána meg megint menni kell. Nem baj, Heti Hetest nézek, megvárom, amíg átszalad rajtam a sok folyadék, ne kelljen az agyból kikászálódnom majd.

Rendesen feltankoltam megint filmekből, ha minden nap másikat néznék, akkor is vagy két hónapig ellennék vele. Igaz, akkor csak napi egy lenne a penzum. A családnak SMS elment, tudattam velük, hogy hol vagyok, jött a csörr, hogy megkapták, ez a kötelesség is letudva. A kályha almosítóan duruzsol, pillanatok alatt kellemes meleg lett a kabinban, akkorákat ásítok, hogy majdnem begörcsöl az állam tőle, még a könnyem is kicsordult. Nem tudom, mitől álmosodtam el, még alig múlt hét óra. Biztos a káposzta. A szervezet elkezdte a hasznosítást, és ugye tudva levő, hogy az emésztés oxigén elvonással jár, ami az evés utáni gyakori ásítás egyik okozója. Olvastam egyszer, meg aztán tök logikus is. Én ezek szerint elég sűrűn emésztek…

Eddig a nap krónikája, pontosabban az elmúlt pár napé. Most átadom magam a semmittevésnek, és szerintem egy-két órán belül aludni fogok a frissen mosott, „otthon szagú” ágyneműmön, és almomban újra velük leszek.

Jó éjt drágáim, jó ejt Magyarország!

Marcius 19. 17 ora 45 perc Ventimiglia-Olaszorszag

Nem tudom, a többi kolléga hogy van vele, de én marhára rühellem ezt a pályát. Mármint a tengerparton végigvezető, ezer meg egy alagúttal szabdalt részét. Nem számoltam meg ugyan, de mint korábban írtam már, egy kolléga a fiával húzatta a strigulákat egyszer, és talán 136-ig jutott a srác. Lehet, nincs ennyi, de baromi sok van. Én mar azon sem csodálkoznék, ha a GPS megunna a sok jelvesztést, és Andrea „felmondana”. Mindegy, végül is itt vagyunk, reggel jókor indultunk, és két megállással eddig jöttünk. Valamivel több, mint 600 kilométer volt, elég volt ennyi mára.

Tegnap nagyot aludtam, reggel kipihenten ébredtem. Csend volt éjjel, a parkoló dugig lett estére, volt, hogy be akart állni kocsi, de tovább ment hely híján. Egész éjjel 10 fok felett volt a hőmérséklet, nem is fűtöttem, csak hajnalban indítottam kicsit be a kályhát. Reggel madárcsicsergés ébresztett, még a kedvem is jó lett tőle. Visszavonhatatlanul itt a tavasz, ez is azt jelzi, és bevallom, nem is bánom már, minden zsigeremmel utálom a telet, a latyakot, alig várom mindig, hogy vége legyen.

Eddig tartom az ütemtervet, amit magamnak állítottam fel, eszerint ma kb. ez a táv volt betervezve, és innen holnap le akarok érni Jonquera-ba, ahonnan majd vasárnap lecsapatok Henaresig, és ott kiveszem a 24-es pihenőmet. Természetesen szándékomban áll felkeresni kedvenc koleszterinromboló helyemet is, egy kis méreganyag-bevitel céljából. Nehogy már amíg én dolgozok, a szervezetem meg jól érezze magát! Tessék szépen méregteleníteni! Én a hozzávalókat megadom, hiba abban nem lesz! Tele a hűtöm otthonról hozott finomságokkal, és már ezen jár az eszem. De nem tehetek róla, ez mar így marad. Vigasztaljon a tudat, hogy anya nem tudja a kagylót úgy elkészíteni, ahogy ott teszik. Igaz a csülköt sem… Megígértem neki, hogy extra adag olívabogyót viszek haza, ezért (majdnem) mindent megbocsát.

Nemrég végeztem a vacsorával, ma nagyon jó dolgom volt, kétszer is hazait ettem, muszáj, tele a hűtő fagyasztott étellel, és lassan, de biztosan enged fel az összes, hiába megy csúcsra járatva, azért mégsem fagyasztó. Most zöldséges husi volt a menü, miután ez engedett fel a legjobban, hozzá valami olasz sör, ami nem volt drága, viszont rossz volt. ugye olcsó húsnak… Volt ugyan a shopban Heineken is, de abból egy 3 decis dobozzal került annyiba, mint ez, és ez egy literes kiszerelésben volt. Nem mindegy, ittam már ennél sokkal rosszabbat is. Mondjuk a másik üveggel egyelőre nem kívánom. Marha szép panoráma tárul amúgy elém a kocsiból, egy gyors folyású hegyi folyó vágtázik a tenger felé, a túlsó oldalon meg meredek sziklafal alatt maga Ventimiglia városa. Kolléga elsétált boltba, én nem tartottam vele, pedig így utólag szívesen megnéztem volna. Majd legközelebb.

Egyébként ez a parkoló, ahol állunk, az egykori vámplacc, kismilliószor elmentem már előtte, de sosem jöttem be, azt hittem, fizetős parkoló. Most megtudtam, hogy nem az. El is mentettem magamnak POI-ba. Van kulturált mosdó, wc, bolt, minden. És nem utolsó sorban, biztonságos. Igaz, a folyó tőlem talán 30 méterre zúg, és ettől nekem folyamatosan „síelnem” kell, de remélem, ha az ablakokat felhúzom, nem hallom majd annyira. Most meg mindkét üveg le van engedve, fel hét van, és 18 fokot mutat a komputer. Szép idő van, tiszta a levegő, az ilyenre mondják, hogy harapni lehet.

Nagy szundi lesz ma is, alighanem! Egyenlőre meg nem vagyok almos, egy-két film biztos lepereg, kolléga is bejelentkezik talán. lettünk itt hirtelen hárman is a cégtől, állítólag hétvégeken sokan szoktak itt lenni.
A wc-t megpróbálom megspórolni, mert tiszta ugyan, de az afféle „guggolós” változat van, amit nem az én ízületeimnek találtak ki, hiába tudom, hogy ez a higiénikusabb, én valahogy a hagyományos ülőkés kivitelt jobban szeretem. Guggoltam eleget annak idején Ukrajnaiban, meg előtte a Szu.-ban. Miközben ettem, észrevettem, hogy néhány galamb a kocsi mellett figyel, talán potya kajára vártak. Az ablak résen át kidobtam pár kenyérdarabot nekik, aminek az lett a vége, hogy pillanatok alatt több tucat lett belőlük, majd kisvártatva megjelentek a sirályok is, „akik” aztán el is zavarták szegény galambokat. Ezen annyira jól szórakoztam, hogy észre sem vettem, és egy teljes szelet kenyeret eldobáltam. Utána meg majd sírok, ha elfogy…

Miközben e sorokat írom, folyamatosan érkeznek a cégbeli kocsik a parkolóba, lassan akár munkásgyűlést lehetne tartani. Igaza lesz kollégámnak, látszik, tényleg közkedvelt parkoló ez. Mondjuk, a vízpartot megnéztem, lehangoló látvány az ezernyi eldobált soros, meg mindenfele flakon, meg szemét. Egy kisebb áradás, (amire minden esély meg is van) és megy az összes szemet a tengerbe. Azt hiszem, a mai nap ezennel véget is ér „naplóilag”, bárhogy is erőltetem az agyam, semmi írnivaló nem jut az eszembe. Talán majd később, de erre vajmi csekély az esély. Lusta vagyok, ez az igazság, nem is próbálom mentegetni magam. Meg nem is történt semmi, így tényleg nehéz írni. Aludtam, felkeltem, jöttem, megálltam. Nagyjából ennyi, az is kész csoda, hogy egyáltalán írni tudtam valamit a mai napról.

A „biztonság kedvéért” azért elköszönök, hátha ma már nem nyitom ki a naplót: jó ejt otthoniak, jó ejt Magyarország!

Március 21. 20 óra 15 perc-70 km-el Henares előtt-Spanyolország

Igen, mint a címből is kitűnik, még nem értem el a célomig. Hogy mindjárt a végével kezdjem, ma 18 órától 22-ig kamion stoppot rendeltek el az A-2-es úton, a 101. kilométerszelvénytől egészen Madridig. Ez itt úgy működik, hogy rendszeres távonként az utak mellett-fölött elektronikus táblák vannak, amire mindig kiírják az aktuális információkat. Az a jó, ha ezeken a táblákon csak az idő, meg a hőmérséklet van feltüntetve. Történt pedig, hogy kollégámmal jó tempóban haladtunk, amikor is az egyik táblán mintha egy piros szegélyű kőrben egy teherautót véltem volna felfedezni, de a szöveget mar nem volt időm elolvasni. Mint később megtudtam, kolléga is ugyan ebben a cipőben járt. A következő táblán azonban szembesültünk a tiltással, és az első benzinkútnál ki is akartunk állni, de az már dugig volt kamionokkal. Jöttünk meg egy kiállót, de ide már kitereltek minket, most itt állunk a semmi közepén, sokad magunkkal, és varjuk, hogy elengedjenek minket. Korábban az egyik rendőr bepróbálkozott párunknál, valami 30 Eurót magyarázott, de „nem értettük”, így tovább állt.

Nem mondom, hogy felhőtlenül örülünk a kényszerpihenőnek, jócskán le fog telni a munkaidőnk, mire tovább indulhatunk, lehet megint fohászkodni majd, hogy ezt is megúszhassuk. Meg jó, hogy figueresben fürödtem, az előbb meg vacsoráztam is, így ezekről legalább le van a gond. Ma mindenképpen el kell menni Henaresig, és benyomni ott a pihenőt, különben nem lesz meg a kötelező 24 óra, és akkor tényleg gáz van.

Akkor most időrendben az utóbbi két nap történései:
Azt hiszem, „alkotói válságban” vagyok. Nem tudom, milyen is az, hisz nem vagyok alkotó, de ilyesmi lehet. De tárgyszerűbben fogalmazva: lusta vagyok, mint a dög. tudományosan: tavaszi fáradtság tört ki rajtam. Biztos így van, mert annyira nincs kedvem semmihez, hogy az már szinte nekem fáj. Az írást is állandóan halogatom, azt mire rászánom magam, ez van, két-három nappal el vagyok maradva. Ilyenkor aztán olvashatom vissza a saját naplómat, mert azt sem tudom rendszerint, hogy éppen most hol vagyok, nem hogy mi történt két nappal ezelőtt…
Tehát, mint fentebb írtam, Ventimigliában szépen összejött egy kis csapat, ebből végül is már csak ketten maradtunk, egy idősebb ex-Révészes kolléga tart még oda, ahova én, vele társultam. A harmadik társunk csak Barcelonáig megy, ott rak le holnap, így Jungi előtt 60 kilométerrel megállt egy olyan parkolóban, ahol van net. Pár pillanatig én is elgondolkoztam a dolgon, de hamar kiszámoltam, hogy akkor ma estére nem tudtam volna eljutni Henaresig, lévén, hogy Jungitol erős 700-egynéhány kilométer. Ketten tehát tovább jöttünk, és La Jonqueraba érve kiálltunk. Én, hiába van tele a hűtöm hazai koszttal, mar gondolatban rágyúrtam a kedvenc helyemre, így egyből arrafelé vettem az irányt, kolléga, bár előszór hajlott a dologra, de később visszakozott, így egyedül mentem be az étterembe.
Bő másfél órán át tartott, mire feltöltöttem magam mindenfele földi jóval, majd a már kollégám álltal lefoglalt parkolóba állva, befejezettnek nyilvánítottam a napot. elegem is volt belőle, a kismillió alagúttal tűzdelt pálya, bármilyen szép is, minden erőmet elvette, a fokozott figyelem miatt nagyon ki tudja szívni az embert. Nyilván a jobb oldalról ülve egész más, de én a baloldalon ülök ugye…

Este pillanatok alatt elaludtam, és egész reggelig húztam a lóbőrt, nem is fűtöttem, kellemes idő volt, és reggel újra madárcsicsergés ébresztett. kollégám már fent volt, egy gyors cicamosdás és kávézás után, már indultunk is tovább. Figueresben mindketten tankoltunk, majd félreálltunk, hogy a tankolásért kapott bónusz tusolást kihasználjuk. Ránk is fért, mert igaz én tegnap borotválkoztam, de fürödni nem tudtam, és már lassan vakaródzni kezdtem. A tusolóban természetesen meleg víz nem volt, így alaposan felfrissülve jöttünk ki mindketten a zuhany alól. Ügyesen ki van ez találva, ugyanis a meleg vizet napkollektornak kellene szolgáltatni, oly módon, hogy a hideg víz direkte átfolyik a kollektoron, ami felmelegíti azt. Na most, reggel korán, meg este, meg télen elég sokszor, a nap fel sem jön, így a vizet nincs ami melegítse. Mindezt három Euróért, ha nem tankol az ember. Ja, nyáron meg hideg víz nincs… Ki van ez találva kérem!

Tehát, fürödtünk, majd nekiálltunk ledarálni a valamivel több, mint hétszáz kilométert. Barcelonáig még viszonylag szép tájon vezet keresztül az autópálya, forgalom sem nagyon volt, vasárnap lényegesen kevesebb az autó az utakon, így tempósan lehet haladni. Barcelona után, Zaragoza felé kezdődik a tipikus Spanyol vidék, és ami felettébb érdekes, hogy Barcelonától olyan, mintha állandóan felfele mennénk. Van is benne valami, mert a GPS is folyamatosan emelkedő tengerszint feletti magasságot mutat, nem egyszer 6-700 méter körül járunk, és a legdurvább az egészben az, hogy alig van lejtő. Nem meredekek a kaptatók, általában 3-4 százalékosak, de kilométereken át tartanak, és én elhomályosodó tekintettel vettem búcsút a szép apránként összerakosgatott üzemanyag megtakarításomnak, ami a komputer kijelzőjén lassan, de biztosan kezdett múltidővé válni. tényleg érdekes, de így van, gyakorlatilag Madridig sokkal többet emelkedik az út, mint lejt, igaz visszafele meg szinte végig lefele megy az ember. Olyan, mintha az egész ország egy bazi nagy fennsíkon lenne.

Maga a Spanyol táj egyébként, erre az ország belseje fele, meglehetősen sivár, Növényzet alig van, minden csupa kő, vörös és sárga színben, néha foltokban egy-egy szántóval, de azok is tele kövekkel. El sem tudom képzelni, errefelé mivel, illetve hogyan szánthatnak. Vagy létezik vídia, netán gyémánt élű eke? Komolyan nem tudom, majd alkalmasint utánanézzek. Az egész táj, mintha a Holdon lennék, olyan, Petőfi ha annak idején eljut erre a vidékre, biztosan nem az Alföldről ír verset. A nejemnek tetszett tavaly, meg Krisztiánnak is, nekem valahogy nem jön be. Egyszerűen rém unalmas. Ha óránként egyszer sütöm el a fényképezőgépet, akkor is kb. ugyan azt látom.

Lassan eljön az este tíz óra közben, még bő fel óra, is remélhetőleg indulhatunk tovább. Bár, most még majd egyszerre zúdul az útra a sok kiállított kamion, most meg ezért lesz torlódás. Meg alighanem elintézem a fogmosást is, így, ha beesünk Henaresbe, már csak a lefekvés marad hátra. Közben eleredt az eső is, egész nap borús volt az ég, és lógott az eső lába, úgy látszik, mostanra ért ide a rossz idő. Szép egyenletesen kopog a tetőn, mindjárt el is álmosodtam tőle. Annyi előnye mindenesetre volt ennek a kényszerkiállásnak, hogy a naplóval utolértem magam, megpróbálom ezentúl naprakészen tartani, megígérem magamnak, így nem kell talán majd annyit körmölnöm.
Egyenlőre ennyi, még este, ha beértünk, „visszajövök”.

Másnap 10 óra 50 perc-ugyan ott…

Úgy is kezdhetném, hogy, nem jött össze. Mármint az, hogy még éjjel leérjünk Henaresbe. „Túszul” ejtettek minket a Spanyol hatóságok. Történt ugyan is, hogy nem sokkal tíz óra előtt megjelent két rendőrautó a parkolóban, egyik előttünk, másik mögöttünk állta el az utat, és közölték, hogy mivel tilalomban közlekedtünk, ezert 315 Euró bírság megfizetése után hagyhatjuk csak el a helyszínt. Hiába mondtuk, hogy az előző parkolóban nem tudtunk kiállni, mert tele volt, megértően bólogattak, és magasról leszarták a nyomorunkat. Volt olyan lengyel kolléga, akit azért bírságoltak meg, mert a pályán állt meg, hely híján…

Mindegy, ez van, az előbb beszéltem a főnökömmel, utalja a pénzt, aztán majd 4 részletben fogják visszavonni. Akár hogy is, ez -100 rugó, kezdésnek nem rossz… Megbeszéltük azt is, hogy átrakják a lerakót holnap estére, így éjfélig itt maradunk, legalább a heti pihenőnk nem borul, különben retteghetnénk azért is. Az meg 3000 Euró, fel is kötném magam azt hiszem. Kész csoda, hogy az éjjel nem bántották a kocsikat, mert bár mondtuk nekik, hogy értékes elektronikai cuccokkal vagyunk megrakva, erre is csak sűrű bólogatás volt a válaszuk, és ugyan megígérték, hogy ránéznek az autókra, a környéken sem jártak egész este.

Tehát, bárhonnan is nézem, ez a hónap erősen deficites lesz… sebaj, egyszer élünk! Van lóvé dosztig, csak nem jó helyen. Olyan jó érzés tudni, hogy az ember azért dolgozik, hogy a pénzt elszedjék tőle…
Most itt kempingezünk a semmi közepén, se víz, se wc, se semmi nincs, nem mondom, hogy per pillanat szeretem ezt a munkát. Ha most azonnal lenne más lehetőségem, egy percet sem gondolkodnék azon, hogy itt és most befejezzem. Csak nem tehetem meg, nem magam, hanem a családom miatt. Minden esetre most nagyon kevés bennem a motiváció a folytatáshoz, mondhatni a nullával egyenlő. Kollégám is ki van akadva rendesen, munkál benne is a düh, és a tehetetlenség. Nem tehetünk semmit, a jogosítványunk, a CMR-ek a szervnél vannak, szó nélkül elmentek este, hagytak egy telefon számot, és csáó! Majd hívjuk őket, ha van pénz.

Az, hogy ok csak Spanyolul hajlandóak beszélni, csak hab a tortán, természetesen mi meg nem irtunk alá semmit, hiába tolták az orrunk alá. Ettől függetlenül ők állnak nyerésre, ezt a csatát elbuktuk. Az a baj, hogy valahogy nem érezzük azt sem, hogy mindent megpróbáltak volna a cégnél az ügyünkben. Nekik az a kényelmesebb nyilván, ha utalják a pénzt, mi kifizetjük, és ezzel le van tudva. Jellemző, hogy tegnap este tíz órától gyakorlatilag semmi sem történt, senkit nem lehetett a diszpécseren kívül elérni, aki semmit sem tehetett értünk, azon kívül, hogy megígérte, továbbítja reggel az UNIT-unk felé a problémát. Ennek ellenére, ma reggel mi hívtuk a céget jóval 8 után, hogy mi van, és pl. az én főnököm, nem is tudott semmiről. Ezután megígérte, hogy utánanézz, mit lehet tenni, és visszahív, természetesen én hívtam 10 után, hogy mi van…

Jó hír, hogy az előbb szóltak, hogy legalább a bookolt időt áttették holnap este tízre. Jelenleg itt tartunk, rajtunk kívül egy lengyel kocsi maradt még itt, az összes többi elszivárgott, pedig este tele volt a parkoló. Kíváncsi lennek, a többi fizetett-e… Tegnap biztosan nem, azóta meg nem járt erre hivatalos közeg. Most várjuk a szervet, meg a papírjainkat, valószínűleg elfuvaroznak minket valahova automatához, tegnap egy orosszal is ezt tették este. Kollégám most dúl-fúl, eddig meg ő csitítgatott engem, úgy latszik ő meg hisz a mesékben, csodára vart, pedig én mar tegnap este tutira megmondtam neki, hogy ez lesz a végkifejlet. Kár, hogy nem lottózok.

Most hanyatt dőlök a jobb egyben, és megpróbálok lazítani kicsit. A nap hét ágra süt, huszon fok van, millió bogár röpköd mindenfelé, ha nem ez lenne a szitu, meg akar jó is lehetne. De nem az…

Ugyan az nap 21 óra 50 perc-még mindig a semmi közepén…

Kifizettük a büntetést. Mindketten tudtuk, hogy ez lesz a vége, de ettől még baromi szar egy olyan dologért fizetni egy otthoni átlagfizetésnek megfelelő összeget, amiről tudjuk, hogy nem jogos. Nem sokkal dél előtt hívtak minket, hogy elutalták a Yes Money kártyára a pénzt, meg szóltak a zsaruknak, hogy jöhetnek. Jöttek is, igaz nem kapkodtak ők sem el, elmúlt két óra, amikor megjelentek. Két vidám gyerek, de tényleg, az idősebb sem tűnt 25 évesnél többnek, divatosan, napszemüvegben, ahogy kell. Közölték, hogy csak egyikünket visznek el a pár kilométerre lévő benzinkúthoz, ahol van automata. Úgy alakult, hogy én mentem, kolléga ideadta a kártyáját, és beültem a csilivili autójukba. A sofőr srác nem aprózta el, bo 180-as tempóval repesztettünk a kútig, ahol sec perc alatt levettem az összességében két kilónak megfelelő Eurót.
A rendőr meg a kocsiban lecsekkolta, hogy megvan-e a pénz, majd azon nyomban vissza is küldött, hogy váltassam úgy fel, hogy pont a szükséges címletekben legyen, mert ők ugyan nem adnak vissza, meg nem is váltanak. Újra, (sokadszor) nyeltem egyet, és visszamentem váltani. Ezután vissza a kocsikhoz, a két majom meg jó pofizott is, kifizettük a büntetést, visszaadtak a papírjainkat, és elhúztak. Előtte meg bekopogtak a lengyel kollégához is, de az közölte velük, hogy „nyema Euro”, így otthagyták. Nem tudom, mi lesz a sráccal, de nem tűnik idegesnek. Elkempingezik itt a pusztaságban, nincs kétségbeesve.
Most már nincs más dolgunk, mint megvárni az éjjel egy órát, UTC szerint akkor van éjfél, így a 24 pihenőnk legalább szabályosan meglesz. Csodák csodájára, a kinyomtatott szalagunkat is szó nélkül leigazoltak, így a tegnapi munkaidő-túllepés is legalizálva lett. Az már más kérdés, hogy a Spanyolon kívül nem beszéltek más nyelven, így a szalagot is spanyolul írták meg, de legalább megírták. Mondjuk, nem szeretnék a Német BAG-nak magyarázkodni…
Délután aztán elmentünk a környékre sétálni, igazából csak mászkáltunk egyet, meg lőttem pár képet, bár sok néznivaló aztán tényleg nincs itt. Van egy bő kilométerre egy kis falu itt lent a völgyben, pár ház az egész, de végül nem mentünk le, mert nem akartuk a kocsikat otthagyni. Ha már eddig nem nyúltak le minket, akkor már ne is tegyék. Ezután megebédeltem, befüggönyöztem, és elnyúltam az ágyamon. Betettem egy filmet is a laptopba, de csont nélkül el is aludtam rajta, jóval később ébredtem fel. Jó idő volt, csend is, nem volt nehéz elszunnyadni. Kollégámnál sem volt mozgolódás, gondolom ő is lefeküdt, mi mást csinálhattunk volna. A nejemmel váltottam jó pár sms-t, egymást vigasztaltuk, szegényt talán jobban megviselte ez az egész, mint engem, szét aggódta magát tegnap éjjel óta. Megígértem neki, hogy nem hagyom el magam, pedig most, ha lett volna italom, alighanem leiszom magam, amit meg sosem tettem. De nagyon kellett volna valami stresszoldó.
Mindegy, megtörtént, nem tudunk változtatni rajta. Most fél 11 van, én az előbb vacsoráztam, kollégámnál sötét van, gondolom, alszik. Én is nekiálltam egy háborús filmnek, Kémnők azt hiszem, jónak tűnik, de eszembe jutott, hogy e pár óra eseményeit lekopogom, ne maradjak nagyon el megint. Így legalább „naprakész” a napló.

Ennyi a mai nap, ma mar nem írok. Családtól elköszöntem már, majd holnap remélhetőleg Henaresbol jelentkezem.

Jó éjt drágáim, szép álmokat, jó ejt Magyarország!

Március 23. 14 óra 50 perc -Alcala de Henares-Spanyolország

Megjöttünk! Igaz, nem mindennapi körülmények között, de itt vagyunk. Nemileg rontja az összképet, hogy gyakorlatilag ingyen dolgozunk, mondjuk még visszafelé is, a már ismert okok miatt, de ez van. Tehát, miután szépen megvártuk, hogy a tachograf „elüsse” az éjjel egy órát, (UTC éjfél) és így meglegyen a tiszta 24 óra pihenőnk, nem éppen fájdalmas búcsút vettünk raboskodásunk színhelyétől, és nekivágtunk a mindegy 70 kilométernek, ami elválasztott minket úti célunktól.

Lengyel kollégánk egyedül maradt a parkolóban, szegényt a cége nem váltotta ki, igaz ő is hajthatatlannak tűnt még este, hogy ő biza nem fizet, ha a fene fenét eszik sem! A rendőrök meg csak megvontak a vállukat, nekik aztán teljesen mindegy. Igaz, szegény polaktol meg a kocsi papírjait is elvették, biztos, ami biztos.

Mi bő egy óra alatt ideértünk, igaz, megint sikerült a lehajtón túlfutnom, nagyon furmányosán van megoldva, a GPS nem ott akar levinni, hanem 300 méterrel odébb, ott viszont csak elméletileg van kijárat, az korábban van, értelemszerűen pont 300 méterrel. (Ez szép mondat lett…)

Még meg is egyeztem kollégámmal, hogy majd megelőzöm, mert én már tudom az utat. Be is vittem a csőbe, pont, amikor mellette voltam, láttam meg a kijárat. Így kb. 10 kilométerrel tovább kellett mennünk, és csak ott tudtunk visszafordulni. Hm… ezt is beszoptuk. Eddig talán ha kétszer sikerült egyből lejönnöm, ahol kell, pedig elméletben már nagyon tudom. Sebaj, a lényeg, hogy itt vagyunk, sokad magunkkal várjuk az estet. Nagyot aludtunk, igaz eléggé nagy a forgalom, egész éjjel jönnek-mennek a kocsik. A környék mit sem változott, szemetes, piszkos, tele kurvával, az út szélén bonyolítják az üzletet, felemelő látvány. Viszont legalább nem erőszakosak, mint Jungiban.

Reggel nyolc után felébredtem, kollégám már fent volt, gyors futás a wc-re, mosakodás, kávé, majd program-egyeztetés volt a következő napirendi pont. Abban egyetértettünk, hogy elmegyünk császkálni, egy LIDL van innen kb. két kilométerre, mellette meg egy Maxi áruház. Én mindenképpen akartam borokat, meg tengeri mütyür konzerveket hazavinni, a borokat húsvétra, (talán hazaérünk addig), a konzerveket meg a fiúknak, ők nagyon szeretik. Sikerült is alaposan feltankolnom, majd leszakadt a karom, mire visszacipekedtünk a parkolóba. A borok nevetséges, átlag 0.6 euró körüli áron voltak, a konzervek meg hármasával max. 1 Euro. El lehet képzelni. Vettem meg ezen kívül szalámikat, gépsonkát, zacskós leveseket, meg sok-sok olívabogyót asszonykának, mert ő meg azért rajong. Tele a „spájz” haza szánt ajandékkal. Lesz majd öröm, és én nagyon szeretek adni. Jobban, mint kapni.

Most túl vagyok már mosáson, ebéden, krinolint vettem, azt főztem meg mustárral, finom volt, igaz, ez nem Spanyol termek, Lidl-es márkacucc, akár otthon is vehettem volna, csak ott lehet, hogy drágább. Van pár doboz olcsó (és rossz) söröm, szinte alkoholmentes, azt szopogatom, mar jól lehűltek, nagyon itatják magukat. A fürdőben természetesen még mindig nincs meleg víz, a boyler ugyan úgy szét van berhelve, mint ezelőtt egy évvel volt. Szóval semmi sem változott. Már most nagyon meleg van, olyan fülledt a levegő, a szél sem rebben, a komputer szerint 25 fok a hőmérséklet. Olyan „lóg az eső lába” idő van, marha almosító, asszem mindjárt én is eldőlök.

Ennyi történt e pillanatig, most jön a szieszta, mást úgysem tudunk csinálni. Később még „viszajövök".

Március 24. 18 óra 05 perc-Mont Blanc-Spanyolorszag

Nem jöttem vissza. Úgy elaludtam, mint a pinty! Igaz, hogy ez a kedves kis madár hogy tud aludni, azt szerintem senki sem tudja, de ezt szokta a nép mondani, ha „nagyon elaludt”. Úgy látszik, a majdnem alkoholmentes sör megtette a dolgát, mert a kiadós vacsorával, meg a párás, fülledt, meleggel együtt legyűrtek. Mondjuk, nagyon nem is tiltakoztam. Jót szunyáltam, aztán fél tízkor bejelentkeztünk a recepción. Nekem meg korábban megjött a Casonra a következő feladat, miszerint másnap 10-12 óra között Zaragoza a felrakó, és 26.-a reggel 8 Roma a le. Eleve reménytelen, több, mint 1900 kilométer.
Nem lenne gáz, ha egyenesen mehetnék, de meg Zaragozaban rakodni is kell, ami viszi a munkaidőt. Jeleztem is főnökömnek, hogy baj lesz a lerakassál, de megnyugtatott, nem bookolt, majd odaérek. Ráadásul most a 45 órát is ki kell vennem, ami azt jelenti, hogy pénteken meg kell állnom, és majd csak hétfőn indulhatok tovább. Megpróbálok majd valami netes helyet talalni Franciában. Meg kell említenem, hogy ez a Mont Blanc nem „az” a Mont Blanc, ahol most állok, ez Barcelona es Zaragoza között van, közelebb az előbbihez, La Jonqueratol 240 kilométerre. Nagyon elegem van mar ebből a holdbeli tájból, bár inkább marsbelit kellene írni, mert errefelé a vörös talaj dominál. Kíváncsi lennék, vajon a bauxit vagy a vasoxid színezi-e meg a földet.

Szóval reggel 3 órakor álhattam ma be az Elektrolux udvarába, ahol néhány perc után már tolathattam is a rámpára. Szerencsére nem terpeszes póttal vagyok, így nem sokat kellett vele bajlódnom. Kinyitottam a hátulját, kiszinteztem, és vártam, hogy leürüljek. Nem sokkal 5 óra előtt végeztem is, megkaptam a papírokat, és el is indultam Zaragoza felé, ami onnan 290 km.

11 óra körül ott is voltam, igaz fel hétkor kiálltam szunyálni egy kicsit, nagyon rámjött az álmosság, majd leragadtak a szemeim. Nyolcig aludtam, mikor főnököm telefonja ébresztett, érdeklődött, megkaptam-e tegnap a feladatot. Megnyugtattam, hogy meg, mindjárt ott vagyok, majd el is indultam. Szerencsére Andrea ismerte a pontos címet, így kopra a céghez értem. Újabb két óra múlva már meg is voltam rakva, indulhattam Róma fele.

A rakományom: metrókocsi alkatrészek, pontosabban műanyag karosszéria elemek, mindenféle kalodában. Az egész nincs fél tonna. A CMR-re 4 tonna súlyt írtak. Rendes csávók… Rám is fér egy kis norma-kiegészítés, ettől a Spanyol pályától megörülök, akármerre megy az ember, mindig felfele megy. Ki érti ezt??? Zaragozaig nem ritkán 1000 méter felett vezet a pálya, de errefelé is 4-500 méteres az átlagmagasság. Nesze neked fogyasztás. A gondosan, deciliterenként összerakosgatott megtakarításom már regén múltidő, szerintem már át is billent a mérleg nyelve mínuszba. Majd talán az olasz pálya. Bár Róma fele az is dombos. Mindegy, majd lesz valami.
Egész eddig egyedül voltam, nemrég befutott egy cégbeli kolléga, ő is Olaszba megy holnap, újra nem vagyok egyedül. Errefelé több Wabis autó szaladgál, mint Magyarban. Itt könnyebb lenne egy munkásgyűlést tartani, lehet, mint otthon…

Már túl vagyok a fürdésen, vacsorán, kaffa forró víz volt a zuhanyzóban, vagy fél órát álltam alatta. Itt úgy látszik, nem napelem szolgáltatja a meleg vizet. Ha így lenne, most didereghetnénk. Nagyon lehűlt a levegő, megint lóg az eső lába, szerintem esni fog az éjjel. Az előbb be is indítottam a fűtést, pedig már napok óta nem volt rá szükség, Henaresben is 20 fok volt még éjjel is. Lassan kimerülnek az ujjaim megint, meg az az igazság, hogy nagyon álmos is vagyok, bár ebben nem kicsit ludas lehet az a két literes San Miguel sör is, amit időközben szerencsésen elszopogattam. Nem én tehetek róla, a körömpörkölt a ludas, ami a vacsorám volt. Na meg az asszony, aki ilyen jól megfőzte. Tőlem tanulta…
Meg megnézem a Drezda című filmet, már elkezdtem, de eszembe jutott, hogy a napló is hátravan még, ezért félbe hagytam. Nagyokat ásítozok, nem tudom, így hogy fogom végignézni, még van vagy másfél óra belőle. Sebaj, nem fekszek le, a jobb ülésből nézem, így talán nem hunyok be. Egyelőre ennyi mára, nem hiszem, hogy este még „visszajövök”, ezert:

Jó éjszakát drágáim otthon, szép álmokat Magyarország!