Összegzés és konklúzió
Összesítés
Annak érdekében, hogy reális, homogén képet kapjunk a VGA-k tudásáról, az F1 2013 és a Borderlands TPS kimaradt az összegzésből. Maradt 7 játék, az elmúlt 4 évben viszonylag egyenletesen elosztva:
Miután a teszt során nem láttunk drámai ingadozásokat (talán a Dying Light VS 750Ti meccs eredményét leszámítva), az összegzésben sincsenek nagy meglepetések. Az 1050Ti végül 81%-kal előzi meg a 750Ti-t (a Dying Light nélkül 76% lenne az előny), a 950-es és az 1050 között pedig 16-17% a különbség. A Pascal-háziverseny is 10% alatti végeredményt hozott, sokkal inkább összhangban a parametrikus becsléssel, mint az első globális tesztek eredményével.
Teljesítmény / ár
Hirdetés
Míg értelemszerűen a vásárlóközönség elsősorban teljesítménybeli növekedést vár egy újabb generációtól, a különféle kategóriák pozícionálásának folyamatos kavarása miatt pontosabb képet kapunk, ha a kártyáknak nem csak a sebességét, hanem az árát is belevesszük az elemzésbe. A következő grafikon a teljesítmény / ár mutatót vázolja fel, mind a kártyák eredeti MSRP-je, mind a 2016. novemberi fogyasztói ára (Actu) szerint:
Amint tekintetbe vesszük, hogy melyik kártya milyen áron kezdett, mindjárt több értelmet nyer a generációváltás fogalma. A 750Ti és az 1050Ti között a javulás majdnem kétszeres, az 1050 pedig közel 70%-ot ver a 950-re. Az első összehasonlítás a VRAM duplázódása miatt korrekt, a második viszont nem teljesen, mert az 1050 memória terén nem lépett előre a 950-hez képest - erre még visszatérünk.
A jelenlegi árakkal készült szekciót tessék fenntartásokkal kezelni, mert egy pillanatnyi állapotot mutat, ami az 1050-es mérések idején volt igaz - a cikk írásakor már más a helyzet, és a megjelenésekor várhatóan ismét más lesz. Ebből a pillanatképből az látszik, hogy az alsó kategóriában messze az 1050 a legjobb nVidiás vétel - amennyiben a 2GB memória elégséges. Ha nem, akkor pedig ott az 1050Ti, ami még mindig valamivel a 950 előtt áll, és a több memóriával jelentősen "jövőállóbb".
Térjünk akkor rá a cikk fő témájára, a generációk összevetésére!
Kétgenerációváltás - GTX 1050Ti vs GTX 750Ti
Jelentősen egyszerűbb és egyértelműbb a helyzet a nagyobbik ugrás terén, ezért kezdjük itt az értékelést. A 750Ti anno az első olyan DX11-es VGA volt, ami az alacsony fogyasztást az emészthető teljesítménnyel kombinálta, és a 2.5 évvel később megjelent 1050Ti nyílegyenesen viszi tovább ezt a vonalat. A két kártya fogyasztása azonos, a memória mennyisége megduplázódott (ezt én személy szerint reálisabbnak / értelmesebbnek tartom, mint generációnként duplázni), a sebesség pedig mintegy 80%-kal nőtt. Ez egy kicsit alacsonynak tűnhet a két generáció tükrében, viszont ha belekalkuláljuk, hogy az 1050Ti nyitóára 10 dollárral alacsonyabb, akkor azt kapjuk, hogy teljesítmény / ár tekintetében 93%-kal vagyunk előrébb, ami már elfogadható. Egy generációra vetítve ez a javulás 39%.
Egygenerációváltás - GTX 1050 vs GTX 950
Komplikáltabb a helyzet a két sima 50-es kártya esetében, mert ők ketten igazából csak a nevükben hasonlítanak - a 950 egy tierrel nagyobb chipre épül, több a fogyasztása, magasabb szinten van a generáción belüli teljesítmény-rangsorban, és ár tekintetében is más kategóriába esik, mint az 1050. A 69%-ot javuló teljesítmény / ár mutató viszont azért félrevezető, mert a két kártyán azonos mennyiségű memória van. Végezzünk ezért egy gondolatkísérletet - tételezzük fel, hogy az nVidia szállít egy 1050 variánst 3GB VRAM-mal, és az eddigi árazások alapján ezt helyezzük el a 119 USD-s árszinten. Ezzel a módszerrel azt kapjuk, hogy ár / teljesítmény terén 55%-ot léptünk előre a 950-hez képest, ami még mindig egészen jó eredmény.
A Ti posztfixum ára
Nézzük meg végül, mennyit ér a Ti kiterjesztés, azaz mit nyújt a drágábbik 1050-es a 30 dolláros felárért cserébe. A tesztben átlagosan 9%-kal teljesített jobban a Ti, és azt sem lehet mondani, hogy a régebbi játékok jelentősen visszahúzták, mert a teszt legújabb játékában, a DOOM-ban pontosan ezt az előnyt hozta. Azonos órajelek mellett az elméletileg elérhető legnagyobb differencia 20% volna, de egyrészt irreális elvárás, hogy a 20%-kal több ALU teljesen ki tudja futni magát (nem véletlen ilyen erős ROP-ban a teljes nVidia line-up már a Maxwell v2-től kezdve), másrészt az órajelek nem is egyformák - az 1050-es specifikáció szerint gyorsabb. A teszt ezt igazolja is, a kisebbik kártya kb. 5%-kal magasabb átlagos MHz-ekkel operál, és ez rögtön kb. 4%-kal redukálja a hátrányát. Ezért az egyszerűbb kivitelű modellek esetében reálisnak tűnik a 10% körüli differencia, míg a drágább hűtéssel és kiegészítő tápcsatlakozóval ellátott modellek várhatóan közelebb lesznek egymáshoz órajelben, ezért itt 12-15% is lehet a Ti előnye. Több már csak akkor, ha a Ti kifejezetten magasabb órajeleken fut (amit pl. a teszt célokra kiküldött kártyák megfelelő válogatásával meg lehet valósítani), vagy az 1050-es kifogy a VRAM-ból - erre több példát is láttunk a tesztekben, leginkább ennek köszönhető a több helyen is látott 20% eltérés.
És akkor el is érkeztünk a két Pascal összevetésének kulcskérdéséhez - szükség van-e ebben a kategóriában a 4GB VRAM-ra? A legtöbb teszt már lebeszéli a vásárlókat a 2GB-os kártyák megvételéről, és ezt a véleményt mérésekkel is alátámasztják - sajnos azonban ezek a mérések továbbra is olyan beállításokkal készülnek, amelyek ezen kártyák számára emészthetetlenek, és a sebesség jó esetben 30 FPS körüli. Az előző oldalakon használt beállítások mellett a Dying Light és a DOOM eszik meg többet 2GB VRAM-nál, de ennek látható eredménye csak a DOOM Vulkan-os változatában van, aminél meg amúgy nVidián jobb az OpenGL-es. Itt és most tehát nem látom kézzelfogható értékét a +2GB VRAM-nak - azonban várhatóan a nem túl távoli jövőben elkezdenek sorjázni a játékok, amelyek már pozitívan reagálnak a nagyobb memória-méretre. Éppen ezért nehéz a teljesítmény / ár mutató alapján javaslatot tenni - szerintem érdemes eldönteni, hogy nyugodtabbak vagyunk-e a 4GB VRAM-mal (és akkor csak a Ti a jó megoldás), vagy nem annyira fáj a 2GB, hogy a felárat kifizessük. Persze speciális esetek mindig vannak - ha az 1050Ti ártöbblete elkezdi közelíteni a különbséget a két kártya teljesítménye között, akkor érdemes azt venni, akár fontos a 4GB, akár nem.
Várhatóan megmaradok ennél a darabnál a következő pár évben
Konklúzió
Ahogy a Pascal generáció erősebb tagjain, úgy az 1050-eseken is látszik, hogy az nVidia kényelmesen, nagyjából saját tempójában irányítja a VGA-piacot. Szinte mindegyik modell hozza a generációnkénti 40-50% előrelépést a teljesítmény / ár mutatóban (kivétel talán csak a Titan kategória, ahol rendesen elszabadultak az árak), és így a vásárlóknak is nyújtanak valamit, meg a saját fejlesztési tempójuktól sem fognak nyaktörést szenvedni. Mivel az AMD most csak az alsóbb kategóriákban állított ellenfelet a GeForce-oknak (ott is csak a 470 / 480 kártyákat sikerült versenyképesen árazni, a 460 túl drága a sebességéhez képest), Jensenék várhatóan a folytatásban sem fognak beleszédülni a nagy kapkodásba, és könnyen lehet, hogy a következő generációs architektúra előtt még kapunk egy termékskála-frissítést a Pascalra épülve. Egy ilyen frissítés a jelenlegi Pascal tulajokat aligha fogja megszólítani - esetleg az enthusiast kategóriát, ahol már +20-30% teljesítmény miatt is cserélődnek a VGA-k.
A 40-50%-os javulás azt jelenti felhasználói szemmel, hogy az előző generációs kártyákat még nem feltétlen, a kettővel korábbiakat viszont már jellemzően megéri lecserélni. Míg az 1050 meglehetősen szerencsétlen utódja a 950-nek (a gyakorlatban inkább a 3GB 1060 tudja ezt a szerepet betölteni), az 1050Ti-nek közvetlen elődje sem nomenklatúrában, sem GPU-ban nincs. Ha kettővel nézünk vissza, akkor az 1050Ti kitűnően viszi tovább azt a vonalat, amit a 750Ti elindított, és a GTX 900-as generációból sajnálatosan hiányzott. A 139 USD-s MSRP megfelelőnek tűnik, sajnos itthon rettenetes káosz van az árakban, ezért lesni kell, mikor lehet kifogni egy normális árú 1050Ti-t - véleményem szerint 50e FT-nál sokkal többet nem érnek meg a fancy változatok sem.
Az 1050-es hasonlóképpen a Maxwell v2 előtti kártyák lecserélésére való - az itthoni árazás azonban még az 1050Ti-nél is bénább. 40e FT fölé jelentősen nem szabadna mennie, ehhez képest az elmúlt napokban előfordult, hogy 44e alatt egyetlen típus sem volt elérhető. Talán mire a cikk megjelenik, addigra kifut a karácsonyi őrület, és ez a kártya is beáll a helyére árban.
Összegezve az eddigieket, az nVidia kitűnő chipet épített a GP107-tel, és a ráépülő kártyákat, ha nem is olcsón, de legalábbis elfogadható áron méri - a két generációval korábbi belépőszint vagy a még régebbi középkategória leváltására kitűnően alkalmasak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!