Odaút, első éjszakák
Sziasztok!
Tavaly nyáron munkaügyben volt szerencsém majdnem két hetet, egész pontosan 12 napot Dél-Koreában tölteni. Mivel ez egy távoli világ, és véleményem szerint kevésbé népszerű is nyaralások szempontjából, szeretném megosztani veletek ezen két hét történéseit, kicsit bemutatni azt a világot, persze csak annyira, amennyire sikerült megismernem.
Az utazás nyáron történt, két kollégámmal, hárman vágtunk neki a távoli Koreának.
Természetesen repülővel mentünk. Sajnos Magyarországról nincs közvetlen járat, így mi londoni átszállással jutottunk el Dél-Korea fővárosa, Szöul repterére, Incheonba. Az út elég hosszú volt; Londonba viszonylag hamar eljutottunk, onnan viszont 8, visszafelé 12 órás repülőút várt minket. Magyarországról korán indultunk, egy hétfői napon reggel 8 órakor már a repülőn voltunk. Az időeltolódás miatt viszont, amikor megérkeztünk Szöulba, körülbelül 8 óra lehetett, ismét.
A szállásunk a reptérről 2-3 órányira lehetett, ezt félig helyi busszal, félig pedig taxival oldottuk meg. Szerencsére angolul elég sok minden ki van írva, és ez nem csak a reptérre jellemző, a kis utcákban is igyekeznek legalább angolul kiírni a dolgokat, így például nem esett nehezünkre megfelelő jegyet venni, illetve megtalálni a keresett buszt.
A busz nagyon kényelmes volt, össze sem lehet hasonlítani a magyar buszokkal. Igaz, a tévéből sokat nem értettünk, de valami Kész átverés-féle műsor mehetett, a tipikus ázsiai (legfőképp japán) poénokkal, eszement ötletekkel. Átülve a taxiba ismét meglepetés ért minket. Az egész ott kezdődött, ahogyan megjelent a taxi. Vészvillogó ki, sofőr kiszáll, szépen elkezdi ecsetelni a dolgait, persze koreaiul. Mögötte a sor ugye növekszik, de senki nem dudál, nem előzgetnek, türelmesek. Komótosan bepakolunk a taxiba, beülünk, vészvillogó vissza, indulás. Bár még ekkor nem tudtuk, de náluk a vészvillogó amolyan God-mód, ha az kint van, akkor lehet megállni egy bolt előtt, lehet visszafordulni egyirányúban, behajtani tiltott helyekre stb., minden, amit el lehet képzelni. És senki nem is dudál, vagy idegeskedik, úgy látszik, ez ott elfogadott.
Utólag beszerelt Navi – még a legócskább teherkocsiknál is
Habár hétfő reggel érkeztünk meg, a munka csak másnap, kedden kezdődött, volt egy teljes napunk – mit csináljunk? Irány a város. A szállásunk Daejeonban volt, úgyhogy első nap ezt fedeztük fel. A közelben megtaláltuk az egyik legnagyobb épületet, egy 50 emeletes blokkot, és elterveztük, hogy megnézzük fentről a kilátást. Persze portaszolgálat, biztonsági őr, senki meg se mukkant angolul, csak koreaiul beszéltek. Mi meg hiába mutogattunk felfelé, meg az épületre, meg hiába mondtuk: go up, see the view, csak koreaiul beszéltek. Viszont nem integettek, hogy nem mehetünk, úgyhogy ezt igennek vettük, és elindultunk. Szerencsére az egyik lakó pont kijött, így besurrantunk, lift, 50-es gomb megnyom, vár. Pár lépcsőzés, ajtónyitogatás, és máris előttünk volt a város. Hát igen, szép látvány. Persze ide éjszaka is eljöttünk, hiszen akkor még szebb a kilátás.
A munka miatt nem nagyon tudtuk hétköznap élvezni a környéket, igyekeztünk meló után kimenni a városba, de a korai kelés és a késő estig tartó munka sajnos nem engedi, hogy sokáig kint legyünk. Ennek ellenére minden nap éjjel 2-3 körül értünk haza, és reggel 6-kor indult a céges busz a munkahelyre. A gyár környékét, ahol voltunk, teljesen feltérképeztük. Az utolsó napokban már céltudatosan mentünk helyekre, kávézókba, pizzázókba.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
