A legnagyobb sziget, Lantau
(Figyelem! A képek kattintásra nagyobb méretben nyílnak!)
Hongkong területén a legnagyobb és talán legtöbb látnivalóval rendelkező sziget Lantau. Egyetlen nagyobb települése toronyházakkal, bevásárlóközpontokkal, metróval a repülőtérhez közeli Tung Chung, a többi jórészt mind halászfalu (persze ma már nagyon sokan a városba járnak be dolgozni, de a halászat azért még mindig jelentős tevékenység a turizmus mellett is). Disneyland meglátogatása részemről érdeklődés híján elmaradt, de egy nap elment az óriás Buddha-szobor és környékének meglátogatásával, illetve a történelmi Tai-O bejárásával, ahol volt szerencsém rózsaszín delfineket is látni.
Hajnali négykor indultam el a szállodából hogy elérjem az első hajnali kompot, és megpróbáljak napfelkeltés tengeri képeket készíteni. Egyben ez volt az egyetlen alkalom arra is, hogy nagyjából üres utcákat láttam; nem tudom, hogy mikor fogynak el az emberek, a boltok sokszor kilenckor, tízkor zárnak, sok étterem pedig csak éjfél körül.
A hajnali kompon rajtam kívül nem nagyon volt turista, inkább csak a helyiek. Többen – ránézésre – árut vittek a városból, táskákban, dobozokban, vagy akár hungarocell hűtődobozban. Mivel úgy olvastam, hogy ez a legpraktikusabb, Mui Wóig utaztam, Lantau keleti partján, onnan helyi busszal lehet továbbjutni.
A busz indulásáig még reggelire is volt időm, de ennyire korán – nem sok választási lehetőség lévén – a legközelebbi és egyben legpraktikusabb McDonalds-ot választottam, reggeli menüvel. Ez volt eddig az egyetlen alkalom, hogy "mekiztem" Hongkongban, leszámítva azt, hogy egyszer vettem tarós (édesgyökeres) táskát. Sajnos a tarós táska idén már nem szerepel a kínálatukban, az almás mellett most édes babos van, azt is megkóstoltam, de közel sem ízlett annyira, mint tavalyelőtt a tarós.
A sziget talán legjelentősebb látnivalója a 34 méter magas bronz Buddha, melyhez ráadásul csak 268 lépcsőt megmászva lehet eljutni, bár a lépcső aljáig a busz mellett Tung Chungból kabinos felvonó is visz (jóval drágábban, mint a busz), ráadásul extra díjért a nem tériszonyosoknak még üvegpadlós kabin is foglalható.
A "kabrió" verzió sajnos nem bérelhető
A felvonó, illetve a busz végállomásától először régies stílusban megépített utcán kell végighaladni (természetesen minden házban bolt, étterem vagy kávézó található) a Buddha felé, később pedig a hagyományos szobrokkal szegélyezett felvonulási út mellett választható a bódésor is a továbbhaladásra, ha valaki épp itt érez ellenállhatatlan vágyat szuvenírek beszerzésére. Nem is voltak annyira drágák a bódék, de végül mégsem ott vettem meg a hazahozandó kisebb ajándékokat, hanem Tai Ón, inkább az ottani árusokat támogatva.
A lépcső aljával szemben valódi buddhista templom és kolostor áll, haranggal, szerzetesekkel és folyamatosan jövő-menő, egy-egy füstölőt meggyújtó és rövid imát elmormoló járókelőkkel. Habár először azt gondoltam, hogy – a helyszín sajátosságát figyelembe véve – csak turisták járnak arra, úgy láttam, hogy reggel inkább helyiek vagy környékbeliek álltak meg, fiatalok, öregek vegyesen, közös csak a füstölőgyújtás és az ima volt bennük. (A füstölőgyújtásról egy későbbi részben többet is írok majd, a 2015-ös látogatáskor egy taoista templomban elmagyarázták, hogyan kell szabályosan csinálni.)
A kolostor mögött teakertre bukkantam, itt láttam, szagoltam és tapintottam életemben először teacserjéket, sőt mindjárt többfajtát is. A teakertet az erdőtüzektől ezekkel a kézi, leginkább Vileda felmosóra emlékeztető "tűzverőkkel" ("fire-beaters") védik:
A teakert mögött továbbhaladva pedig emlékpark vagy szoborkert található, majd onnan különböző hegyi turistaösvények indulnak. Én itt fordultam inkább vissza, és a következő busszal a híres halászfalut, Tai-Ót vettem célba. A busz érkezésekor a leleményes helyiek közül többen azonnal a csónakos túrákra invitálják a turistákat. Ezeken nemcsak a jórészt cölöpökre épült halászfalut lehet megnézni a csatornákról, hanem a közeli öbölbe is kivisznek a csónakosok, azzal az ígérettel, hogy egy kis szerencsével a különleges rózsaszín delfineket is megláthatjuk. Nekünk szerencsénk volt, mert a gyorsjáratú, 10-12 személyes csónakkal két kisebb delfincsapathoz is sikerült elég közel (20-30 méterre) mennünk. (Ennél közelebb a delfinek érdekében nem lehet.)
A hajós túra végeztével körbe lehet sétálni Tai O sikátorain, vásárolni a számtalan árustól, beülni valamelyik étterembe vagy büfébe, esetleg megnézni a galériát, ha nyitva van, aztán ennyi, én más programlehetőségre nem igazán emlékszem. Tai O tipikus múlt századi halászfalu, olyan értelemben, hogy a "házak" (sokkal inkább vityillók, kunyhók, bódék) nagyon aprók, közvetlenül egymásnak támaszkodnak és az utcára nyílnak. Gyakorlatilag a legtöbb helyen a konyhából vagy a nappaliból közvetlenül az "utcára" (az is sokkal inkább sikátor) lehet kilépni. Az utcán száradnak a ruhák a járókelők mellett, vagy a fejük felett, néhol ott játszanak a gyerekek, vagy ott üldögélnek (tipikusan sámlin vagy műanyagszéken) és beszélgetnek a helyi lakosok.
A központi hídtól jobbra-balra pár száz méter hosszan a sikátor egy (részben a házak közé kifeszített ponyvákkal fedett) nagy bazár, szinte minden ház előtt stand van és árulnak valamit: akár frissen fogott halat vagy tengeri herkentyűket, akár ezek szárított vagy füstölt változatait, vagy gyógynövényeket, sült akármiket, de sok helyen egyszerűen a (csupán kilométerekre található) kínai ipar csodáit: cipőket, pólókat, ruhákat, táskákat, vagy akár egyszerűen csak a százforintos boltokat megszégyenítő választékban bármit, amit a műanyagipar ont magából.
Bárki elképzelheti magának ezt, aki Magyarországon járt már kínai piacon: kb. ugyanaz az élmény, csak a tenger és a szerteszét sülő halak vagy más tengeri ételek illata más, mint az otthoni piacé. Mivel az eladók közül többen – láthatóan – helyiek (vagy a nappaliba nyílik a stand, vagy nyitva mögöttük az ajtó, vagy akár pont a nyitott ajtó mögött ülnek bent, mert máshol már nem férnek el), őket támogatandó inkább itt vásároltam apróságokat emlékbe a gyerekeknek: legyezőket, fából készült kis faragott dobozkát, ilyeneket.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
