Mammafong Wok
Bevezető
Most, hogy egy általános képet kaphatott mindenki magáról a főzőedényről, és a főbb érdekességekről, tulajdonságokról, itt az ideje, hogy bemutassam a wokot mely a bevezetésben említve lett. A piacon szétnézve, legalábbis itthon, nem igazán találtam olyan serpenyőt ami megfelelt volna azoknak a specifikációknak amivel wokot kerestem, a fentiek mentén, az ajánlatok legnagyobb része tapadásmentes bevonattal volt ellátva, a kialakításuk, súlyuk stb. Nem volt az igazi, soknak túl pici, vagy túl nagy volt a belső rész, egyik sem előnyös.
Árban persze relatíve, kedvezőek voltak, de egy-egy jó minőségű edény örök életű darab lehet megfelelő karbantartással és odafigyeléssel, így valami olyat kerestem, mely éveken át kiszolgál és tulajdonságaiban is megfelelő. Szinte véletlenül akadtam rá a Mammafong márkára, talán valamelyik külföldi fórumon való olvasgatás után, próbáltam olyat keresni ami Európában is elérhető, mert Amerikából rendelve az ár többszörösére nőhet, és sokszor akkor jobban jár az ember valamivel, amiért nem kell annyi szállítást, vámot stb. fizetni.
Végül, mikor rákerestem kíváncsiságból, hogy elérhető-e itthon, találtam egy oldalt ahol forgalmazták, és kicsit szétnézve, nem igazán találtam más opciót hasonló tudású, minőségű wokra, így külön örültem mikor láttam, hogy a kínálatot illetően több fajta is rendelkezésre áll, lapos aljú, gömbölyű aljú, illetve bambuszkefe, keverőlapát és egyéb kiegészítők.
Hozzám a lapos aljú, beavatott wok került, nem titok, szerettem volna elkerülni a beavatást, és a netes fórumok alapján, meg a cég honlapján szereplő információkra hagyatkozva, úgy tűnik, hogy a beavatási procedúrájuk hasonlatos az otthoniakhoz, minőségi olajjal több rétegben avatják a wokot, ezek alapján abszolút ajánlható ez az opció is, picit drágább ugyan. A lapos alj pedig szimplán azért, mert nem állt rendelkezésre wok gázégő, és nem akartam gyűrűt használni hozzá, illetve a kialakítása egész közel állt a gömbölyű modellhez, de persze meg kell hagyni, hogy az ember ezzel a kényelemért, használhatóságért cserébe kompromisszumot köt, egy kicsit kevésbé tradicionális wokot kap, ahol az étel mozgatása, a különböző tulajdonságok valamivel kevésbé érnek fel a gömbölyű aljú wokhoz.
A Mammafong márka
Pár szóban ki szeretnék térni a márkára, mert szimpatikus volt amit olvastam róluk, aztán ki-ki döntse el maga, hogy kezeli az információt. Alapvetően egy kisebb cégről beszélünk, ahol a tulajdonos, Daphne, a gyermekkori emlékei hatására álmodta meg az árult wok serpenyőket, és arról beszél, hogy milyen szép emlékként élnek benne azok a pillanatok mikor a nagymamája Hong Kongban főzött nekik hasonló szénacél wok serpenyőben.
Az illatok szorosan kapcsolódnak egyébként a memóriához, bizonyára sokan egyetértetek ha azt mondom, mi is jól emlékszünk még azokra a pillanatokra amikor a nagyi főztjét ehettük, arról nem is beszélve, hogy sokszor szinte lehetetlen ugyanolyan ízt, élményt varázsolni, mint amit akkor kaptunk. Talán az emlékek szépítik, talán tényleg olyan jó volt, bárhogy is legyen, legtöbbünkben ezek az étkezések szép emlékként élnek, arról nem is beszélve, hogy a főzés és az ételkészítés, az ilyesféle gondoskodás egyike azoknak a dolgoknak ami több ezer év óta hagyomány, és továbbra is köztünk van, persze folyamatosan változik, átalakul, de ha választanunk kéne egy olyan dolgot ami sok embert képes összehozni érdeklődési körtől függetlenül, az az étel, legyen az egy családi ebéd, egy grillezés, netán egy este a barátokkal valamelyik belvárosi vagy vidéki vendéglőben.
Arról nem is beszélve, hogy aki főz tudja, igazán jó érzés az, mikor az ember főztjét örömmel fogyasztják, a másik fél pedig általában hasonló mód értékeli azt, jobb esetben, hogy valaki idejét, energiáját szánta rá, hogy legyen mit az asztalra tenni. Ezek miatt úgy gondolom, hogy egy valós kapocs van ennyi év után is, a főzés, az azt övező illatok, a családi, baráti kapcsolatok között, összetartja, összehozza az embereket, és egyfajta szeretetnyelvként is funkcionál. Emiatt személy szerint át tudtam érezni az oldalon lévő kis leírást, a wokokat megálmodó Daphne történetét.
Azóta a hölgy Ausztráliában él, noha a hely változott, a wok mint eszköz továbbra is fontos eleme maradt az életének, a kulturális és személyes identitásának és annak megőrzésének, illetve a hagyományok továbbadásának a családja, gyermekei részére, beleértve magát a wokot és a kínai konyhaművészetet. Arról is beszél, hogy egyre nehezebb, főleg országon kívül, beszerezni azokat a wokokat amik minőségben megütik a szintet, vagy egyáltalán hasonlítanak ahhoz, amihez hozzászokott.
Természetesen, hogy ki milyen mértékben tud ezzel azonosulni, embere fogja válogatni, de úgy vélem még így is kerekebb történetet kapunk, mint némelyik jól ismert gyártó történetét illetően. A weboldaluk egyébként jól használható, receptek, tippek-trükkök is találhatóak, így érdemes felkeresni akkor is, ha beszereztünk már egy wokot.
A wok serpenyő
Itt az ideje, hogy megszemléljük magát a szóban forgó serpenyőt. Választáskor több szempont is fontos volt, egyrészt az anyaga, a fent taglalt tulajdonságok miatt a szénacélra esett a választás, továbbá a lapos alj és az előre beavatott felület jelentette kényelem is hozzájárult ahhoz, hogy erre essen a választás. Egyébként elérhető a kínálatunkban tradicionális gömbölyű aljú wok is, illetve beavatatlan is, ez természetesen alacsonyabb árral is jár. 35,5 cm-es átmérőjű, 57cm mély és 19cm magas, megmunkálását illetően pedig kézzel kalapált.
Ez a méret alapvetően ideális, mert kisebb háztartások is hasznát vehetik, nem kimondottan ormótlan vagy nehezen kezelhető, de ha netán vendégek érkeznek akkor sem maradunk wok serpenyő nélkül. Egész könnyed, mindössze 1,5 kg-ot nyom, ami egy ilyen méretű serpenyőhöz képest baráti, ezt részben az anyaga teszi lehetővé, 1.2 mm-es szénacélból készült.
Alapvetően bármilyen főzőlapunk is legyen, használható lesz rajta, működik gázzal, indukcióval és elektromos főzőlappal is, a lapos aljának köszönhetően pedig nem lesz szükségünk semmilyen egyéb eszközre, kiegészítőre, egyből használható. Természetesen ezzel beáldozzuk a tradicionális formát valamilyen mértékben, de a kényelemért cserébe nem rossz kompromisszum, ki-ki döntse el maga mit részesít előnyben, illetve, hogy milyen főzőlap áll rendelkezésére. Összességében a formáját illetően egy jól átgondolt darab, és látható, hogy még a lapos alja ellenére is, sokat megőriz az eredeti formavilágból, a belső rész átmérője pedig jól eltalált, így összességében jól mozgatható benne az étel, más lapos aljú serpenyőkhöz képest.
Jó tanácsként, ha valaki más gyártótól vásárolna lapos aljú wokot, főleg a kialakítását, formáját érdemes figyelni, illetve a belső rész átmérőjét. Egy jól átgondolt darab lényegesen kevesebb gondot okoz majd ilyen téren és közelebb áll majd használhatóságában az eredeti vonalhoz. Két módon tud problémás lenni ilyen szempontból, ha túl nagy, vagy túl kicsi az átmérője az aljának, illetve ha a tradicionális formától eltérően szélesedik a wok, ha túl meredek a fala, akkor nem igazán tartja meg a már elkészült összetevőket, ha túlzottan kiszélesedik akkor meg nehezebb vele dolgozni, mozgatni az ételt, illetve a hőleadása is más lesz azokon a pontokon.
A bevonatot illetően a weboldal nem ad kimondottan részletes információt, de természetes olajokat használnak a beavatáshoz, ami mindenképp előnyös, és ezt több rétegben viszik fel, vélhetően ipari kemencékkel vagy hasonló megoldással égetik ki, kétszer. Ilyen körülmények között valamivel könnyebb felvinni a megfelelő réteget, így az otthoni kiégetéshez képest akár egy jobb, stabilabb bevonatot is kaphatunk, amire könnyebb építkezni a későbbiekben.
Tartsuk szem előtt, hogy ez nem igaz minden bevonatra, ha más márkát választunk, érdemes utánaolvasni a vevők véleményének, annak, hogy milyen módon kezelték a felületet, van, hogy csak befújják valamivel, vagy vékony rétegen visznek fel, nem megfelelő eljárással, ami később problémás lehet. Nem egy cikket vagy épp vásárlói véleményt olvastam más termékeknél, ahol arra panaszkodtak, hogy nem megfelelő a felületkezelés, lepattog a bevonat, nem működik túl jól használat során stb. A felület egyébként sötétedni fog a használat során és elveszti a szürkés-kék jellegét, de ez jelen esetben előnyünkre válik majd, használattal általában egyre vastagabb lesz rajta a bevonat.
A nyele eukaliptusz, fogása kellemes, jól kezelhető, súlypontja is megfelelő. A nyél maga két csavarral van rögzítve, ami időtállóság szempontjából mindenképp megemlítendő, ha az évek múltán cserére szorul, elég egy másik nyelet beszerezni és kicserélni. Néhol szegecselt, vagy egyből a fémhez van erősítve ilyen-olyan eljárásokkal, ami nem feltétlenül ideális ha cserélni kellene.
Található a másik oldalán egy fül, emiatt könnyebben mozgatható, ha elkészült az étel. Küllemre egy szép edényről beszélünk összességében, ami furcsa lehet, de van valami elemi az egyszerű formavilágában és szép megmunkálásban. Az árait illetően, a cikk írásának pillanatában a 35 cm-es lapos aljú, nem beavatott 69 dollár, a beavatott változat 84 dollár, míg a gömbölyű aljú 49 dollár, de ez nem beavatott. Ebből beavatott változatban csak szettben látok jelenleg az oldalon, 87 dollárért, de ehhez már jár egy bambusz kefe és egy kovácsolt wok forgató lapát is.
Elérhető egy kisebb változat is, mely 30 cm-es, 49 dollárért. Szoktak lenni akciók, jelenleg is él néhány, de mivel ezek erősen változóak így nem látom értelmét a cikkbe foglalni. No, de nézzük meg az itthoni árakat is, mivel mint említettem, nagy előnye ennek a woknak, márkának, hogy itthon is elérhető. Jelenleg négyféle wok kapható az itthoni cég kínálatában, melyről ejtek hamarosan pár szót, a tradicionális kézzel kalapált, lapos aljú 35 cm-es wok 24.990 Ft-os áron kapható, a beavatott változata 30.000 Ft, míg a gömbölyű aljú beavatott változat 29.990 Ft, illetve elérhető a fent említett készletben is az utóbbi serpenyő, ez a legdrágább elérhető kivitel, 39.990 Ft-ért kapunk még mellé egy wok kefét és egy keverőlapátot is, ezek egyébként külön is beszerezhetőek mint az eredeti weboldal, mint a hazai cég kínálatában.
Ime még két kép:
A wokot magát egy kis cég forgalmazza itthon, woklove néven kereshető fel az oldaluk, és a Mammafong szellemiségéhez hasonlóan, az oldal megszületésének oka, célja, nem a haszonszerzés volt, sokkal inkább az, hogy egy olyan hiánytermékkel gazdagítsák a piacot, és egy olyan terméket ismertessenek meg az emberekkel mely időtálló, minőségi és jól használható. Lényegében a céget három ember, Kinga, Lajos és Balázs viszik, akik alapvetően saját célra találták a terméket, hasonlóan bármelyikünkhöz, és ők is beleütköztek abba, hogy itthon nem igazán kapható jó minőségű, tradicionális wok, illetve abba is, hogy a külföldi kínálatnál is elég nagy a szórás, meg kell nézni mit és honnan vásárol az ember, arról nem is beszélve, hogy sok többletköltséggel járhat egy esetleges rendelés, ha Európán belül nem lelünk szimpatikus serpenyőt.
Mindhármuk nagy szeretettel főz egyébként, és hozzám hasonló módon akadtak rá a gyártóra, akit ők is szimpatikusnak találtak, mind a kínálatot illetően, mind pedig a cég felfogását illetően, aki nem a tömeggyártott, rossz minőségű termékeket preferálja és készíti, hanem egy olyan eszközt, amely jó minőségű alapanyagokból készült, időtálló és jól használható. Ezek miatt a szempontok miatt döntöttek úgy, lehetőséget látva a helyzetben, hogy felveszik a kapcsolatot a Mammafong céggel és itthon forgalmazásba kezdenek. Természetesen mint vállalkozási ötlet sem utolsó, de a profiljukból jól látható, hogy az étel, a főzés szeretete, és egy olyan termék megosztása volt az egyik fő mozgatórugó, ami mögé ők is szívesen állnak be, melyet szívesen használnak a mindennapokban.
Mivel fontosnak tartom azt, hogy legyen egy kapocs a vásárló és az eladó között, szívesen vásárlok kisebb cégeknél, ami itt mind a Mammafong gyártót illetően, mind a forgalmazót illetően ki lett pipálva. Mivel kíváncsi voltam a részletekre, egy rövid beszélgetést folytattam a megalkotók egyikével, Kingával, erről is szeretnék pár szót ejteni, úgy gondolom kissé személyesebb tud lenni az egész történet, egyébként nagyon kedvesen rendelkezésemre álltak bármilyen kérdés kapcsán, és kimondottan példaértékű ahogy a megkeresésem fogadták, melyben arról beszéltem nekik, jó lehetőség lenne megosztani több emberrel is a termékeket, mindössze az étel szeretete és a főzés iránt való érdeklődés okán.
A Kingával való beszélgetésem során kiderült, hogy alapvetően a férjével ketten találták ezt ki, pontosabban a férje volt az aki rábukkant a márkára és ezekre a serpenyőkre, és úgy gondolom, ez olyan dolog amivel én, illetve sokan azonosulni tudunk, próbált, saját használatra, egy olyan terméket keresni ami ár-érték arányban megfelelő, ami hosszú távon kiszolgálja, illetve paramétereiben megfelel az elgondolásainak, és hozzám hasonlóan ő is arra jutott, hogy az itthoni kínálatban nem található ilyen wok, továbbá, hogy a külföldi gyártók között is erősen szelektálni kell a megfelelő darab megtalálásához. Ilyenkor persze, ahogy az szokott lenni az ember leül, elolvasgatja a különböző hozzászólásokat, véleményeket, fórumokat, megnézi az adott márkát, összehasonlítja a termékeket stb. Az elmondottak alapján látható, hogy egy alapos kutatómunka előzte meg a választást, vásárlás, illetve azt, hogy ez végül itthoni forgalmazásba kerüljön.
A kutatómunka végén a Mammafong wok volt az ami leginkább megfelelt az elvárásoknak, elképzeléseknek, ám mivel Európában nem volt elérhető, felvették a kapcsolatot a céggel, és elkezdtek beszélgetni a termék itthoni forgalmazásáról, azzal a céllal, hogy egy olyan terméket kínáljanak az itthoni érdeklődőnek amit ők is szívesen használnak a mindennapokban, és választanak saját célra. Lényegében tehát Kingáék a főzés iránti szeretetük, illetve hobbijuk mentén nőttek, gyarapodtak, több időt szánva magára a termékre, az ázsiai konyhára, a wok használatára, főzőtanfolyamok, cikkek keretében, hogy olyan termékeket forgalmazhassanak amihez értenek is és előszeretettel használják a mindennapokban. Magával a céggel pedig, hozzám hasonlóan, tudtak azonosulni. Úgy vélem, hogy manapság túl sok tömeggyártott, rossz minőségű termék van a piacon, függetlenül a termékkategóriától, ami rengeteg szemetet termel, sokszor, ha valami tönkremegy, az ember vesz egy újat, már-már olyan megszokott dolog ez, hogy fel sem tűnik.
Ellenben én azt gondolom, hogy lehet ezt másképp is, noha a kezdeti költség lehet, hogy magasabb, de hosszabb távon mind mi, mind például a környezetünk jobban jár, azzal, hogy kevesebb hulladékot, selejtet termelünk, ami szerintem nem elhanyagolható. Természetesen, ez mindig nem tartható, vannak olyan dolgok, melyek rövid életűek, de rengeteg olyan is ami időtálló, karbantartható, javítható, és azt gondolom alapvetően célszerűbb, ha az embernek lehetősége van egy ilyen termékbe fektetni. Arról nem is beszélve, hogy sok nagyobb cégnél nem épp a minőségen és a vevőről való gondoskodáson van hangsúly, hanem az eladások számán, minőségtől függetlenül, a panaszok esetén meg jobb esetben cserélik, rosszabb esetben meg bánkódik a vásárló, hogy van egy használhatatlan terméke. Azt mondom, ne törődjünk bele, ha van alternatíva, keressünk és válasszunk olyan terméket ami időtálló. Úgy vélem, hogy ez a wok ilyen, ezért is szerettem volna, hogy megszülessen ez a cikk. Megfelelő karbantartással jó eséllyel még az unokáink is megörökölhetik, hasonlóan a nagyi öntöttvas serpenyőjéhez, vagy némelyik zománcozott láboshoz. Az meg mindenképp kiemelendő manapság, ha egy cég, és ez itt értendő a Mammafongra illetve Kingáékra és a Woklove-ra, figyelembe veszik a vásárlót, a termékeik minőségét, és azt, hogy olyan szolgáltatást és terméket nyújtsanak mely hosszú távon is kiszolgálja a használóját és örömet okoz a mindennapokban.
Kingáék egyébként nagyon segítőkészek, szóval vásárlási szándéktól függetlenül érdemes elbeszélgetni velük ha bármilyen kérdésetek akad, mert könnyen kivehető, kihallható a közös társalgásból az, hogy valóban ismerik és szeretik azt amit árulnak, szeretik a főzést és a jó ételeket, az étkezés, ételkészítés közösségépítő, és közösséget megtartó hatását, és külön üdítő, hogy nem egy ügyfélszolgálati reprezentatív személlyel beszél az ember, hanem valakivel aki ott van a dolgok sűrűjében.
Persze érthető, hogy egy-egy nagy cégnél ez lehetetlen lenne, és azt sem állítom, hogy minden nagy cég a profitot helyezi előnybe, de nem titok, hogy nekem közelebb áll a szívemhez ez a fajta kapcsolódás, és kissé a régi időket idézi, mikor az ember besétált tegyük fel egy kalapboltba, és generációkon átívelő családi vállalkozást talált, ahol lehet, hogy a nagyszüleink kalapjait is készítette, az akkori tulajdonos valamelyik rokona.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!