2019. július 19., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A szovjet / orosz űrhajózás múltja XXI. rész

A Mir űrállomás utolsó napjai, a Nemzetközi Űrállomás első szárnybontogatásai...

[ ÚJ TESZT ]

A Nemzetközi Űrállomás erőre kap

Az űrállomás közben ellátmányt vár, amit a Progressz M1-6 teherűrhajó hoz majd. Eme út érdekessége az új Szojuz hordozórakéta-alváltozat, a Szojuz-FG debütálása lesz. A Szojuz hordozórakéta-család az 1990-es években egy kellemetlen problémával szembesült ugyebár: a „nagy” teljesítményű, 7190 kg-ot alacsony Föld körüli pályára feljuttatni tudó Szojuz-U2 a szintin elnevezésű szintetikus üzemanyagot használó változat volt, a Szojuz és Progressz utakhoz használva az 1980-as évek közepétől. Csakhogy a Szovjetunió szétesése után a szintin gyártás infrastruktúrája pénz hiányában szétrohadt, így kényszerből visszatértek az 1973 óta használt Szojuz-U változathoz, amely viszont csak 6915 kg-ot tudott feljuttatni. Emiatt a Szojuz-TM űrhajónál különféle megoldásokkal a 7190 kg-os indulótömeget sikerült 7030 kg-ra fogyasztani, míg a hordozórakéta teljesítményét optimalizált indítási pályával, lehűtött üzemanyaggal és hasonló megoldásokkal 7035 kg-ra sikerült növelni. Nyilvánvaló volt, hogy ez persze csak átmeneti megoldás. A végső válasz egy fejlesztett rakétahajtóművekkel ellátott, a régi analóg számítógép helyett digitálisat kapó és sok más téren továbbfejlesztett változat, a Szojuz-2 lenne, ám az jelenleg pénzügyi problémák miatt lassan akar csak életre kelni. A Szojuz-FG (az FG a „befecskendező fej” orosz rövidítése) a már elkészült, új hajtóanyag-befecskendező megoldást használó RD-107A és RD-108A hajtóművekkel ellátott Szojuz-U variáns, amely emiatt némileg jobb teljesítményre is képes – nagyjából 7200 kg-ot tud felvinni, tehát képes a Szojuz-U2 kiváltására a drága és már nem elérhető szintin üzemanyag nélkül. A Szojuz-FG is átmeneti megoldásnak indul, amíg a Szojuz-2 család végre elkészül és alkalmasnak nyilvánítják az embert szállító utakra is, ám erre több, mint másfél évtizedet kellett várni...


Susan Helms a Zarja modulban különféle kamerákkal körbevéve


Uszacsov az egyik Orlan-M űrruhával pózol

A Progressz M1-6 május 23-án érkezett, és a szokásos ellátmányon túl egy dokkolókúpot is hozott, amely a hamarosan érkező Pirsz dokkoló és zsilipmodul érkezésének előkészítéshez szükséges. Az űrállomás személyzete közben a Canadarm2 robotkar beüzemelése folyamán több problémával is szembesült, a kar nem reagált megfelelően, így használatát egy időre mellőzték. A dokkolókúpot egy mindössze 19 perces „belső” űrsétával szerelte fel a Zvezda alsó zsilipajtajára Voss és Uszacsov június 8-án – egyben ez az első űrséta az ISS történetében, amelyet nem egy látogató űrrepülőgép személyzete hajtott végre. Az űrállomás személyzete közben a tudományos feladataikat is folytatta, noha ezek továbbra is jobbára egyszerű műveletek, mint földmegfigyelések, proteinkristály-növesztés, az Advanced Astroculture növénytermesztő kísérlet, sugárzásmérések, gyorsulásmérés (az űrállomás fedélzetén a mikrogravitáció miként változik) vagy a személyzet saját egészségügyi vizsgálatai.


Az STS-104 legénysége: Gernhardt, Hobaugh, Kavandi, Lindsey és Reilly

Júliusban indul a következő űrrepülőgép-út az űrállomásra: az STS-104 úton az Atlantis személyzete Steven Wayne Lindsey parancsnok, Charles Owen Hobaugh pilóta valamint Michael Landon Gernhardt, Janet Lynn Kavandi és James Francis Reilly NASA űrhajósok. Az út elsődleges célja a Quest közös zsilipmodul felszállítása. A Quest egy 6 tonnás, 5,5 méter hosszú, és 4 méter átmérőjű egység, amely két szekcióból áll, a felső, nagyobb átmérőjű részen lehetséges az űrruhába való beöltözés és levetkőzés, illetve az alsó, kisebb átmérőjű rész maga a zsilipkamra, amelyen keresztül űrsétára lehet indulni. A modul kulcsfontosságú, ugyanis egészen eddig csak a Zvezda zsilip-szekcióján keresztül lehetett űrsétára indulni az űrállomásról, ám az amerikai űrruhák egyszerűen nem fértek át annak ajtóin, így csak akkor volt lehetősége a NASA felszerelésével végrehajtott űrsétákra, amikor az űrrepülőgép éppen be volt dokkolva az ISS-re. A Quest lehetővé teszi elvben, hogy majd az orosz Orlan-M űrruhákkal is használják, ám a Roszaviakoszmosz szívesebben használta a nem sokkal később érkező Pirsz modult erre. A Quest külsején 2-2 nagy nyomású tartályt helyeztek el, amelyekben oxigént és nitrogént tárolnak a zsilipelés utáni légkörpótlásra.


Az ISS „fejjel lefelé”, ahogy az Atlantis megközelíti


Hölgyek egymás között: Helms és Kavandi a Destiny modulban


A Quest modul a Canadarm2 végén, ahogy az Atlantis rakteréből a Unity kikötési pontjához mozgatják

Az Atlantis 2001. július 12-én indult a világűrbe, majd két nappal később dokkolt be. A zsilipajtók kinyitása után a kötelező protokolláris feladatok, majd némi logisztika következett, különféle ellátmányokat, főleg vizet vittek az űrrepülőgépről az űrállomásra. Ezek után a zsilipajtókat lezárták, hogy az űrrepülőgép fedélzetén a légnyomást az űrsétára való előkészületeknek megfelelően lecsökkentsék. Az űrsétákat Michael Gernhardt és James Reilly hajtotta végre, az elsőt július 14-én, akik az első feladatként eltávolították a Questről a fedőtakarókat, majd szétkapcsolták az űrrepülőgép elektromos hálózata és a modul közötti energiacsatlakozást. Ezután a raktérből a Canadarm2 robotkarral kiemelték a Questet, majd a Unity bal oldali csatlakozópontjára rögzítették, és csatlakoztatták a modul és az űrállomás energiakábeleit.


Az STS-104 és az ISS második személyzete pózol a Quest ajtaja előtt


Reilly éppen visszatér a Quest zsilipjébe


Az ISS-ről a távozáskor készült fotó, bal oldalon ott a Quest...

Csak egy napig a modulban mért nyomást figyelték, nincs-e szivárgás, majd az űrállomás személyzete kinyitotta az ajtókat, és csatlakoztatta a belső rendszereket a Unity és a Quest között. Az űrrepülőgép és az űrállomás közötti ajtók (a további űrséták miatt) zárva maradtak. A második űrsétára július 18-án került sor, hogy egy külső oxigén- és nitrogéntartályt szereljenek fel a Quest külsejére. A harmadik űrsétát július 20-án tette meg Gernhardt és Reilly, felszerelték a maradék két tartályt a Questre, illetve összekötötték a kommunikációs rendszerek csatlakozóit, valamint kapaszkodókat szereltek a modul külső falára. Az űrséta végén a két űrhajós a Quest zsilipjébe tértek vissza, hogy egyből élesben is tesztelhessék azt. Az Atlantis személyzete ezután már hivatalosan is átadta a modult az űrállomás személyzetének, majd miután elköszöntek egymástól, július 22-én lekapcsolódtak és visszatértek a Földre.


Az STS-105 űrhajósai, alul a Discovery személyzete: Sturckow, Forrester, Barry és Horowitz, bal oldalt felül a második alapszemélyzet: Voss, Uszacsev és Helms, jobb oldalt felül a harmadik: Tyurin, Culbertson és Gyezsurov

Eközben viszont a második alapszemélyzet már nagyban készült a visszatérésre, mindössze két héttel későbbre várták az STS-105 út keretében érkező Discovery űrrepülőgépet, amely ismét az alapszemélyzet cseréjét hajtotta végre. Az űrrepülőgép személyzete Scott J. Horowitz parancsnok, Frederick W. Sturckow pilóta valamint Daniel T. Barry és Patrick G. Forrester űrhajósok a NASA-tól, illetve az ISS harmadik alapszemélyzete: Frank Lee Culbertson NASA űrhajós, a csapat parancsnoka, valamint két Roszaviakoszmosz űrhajós: Mihail Vlagyiszlavovics Tyurin és Vlagyimir Nyikolajevics Gyezsurov. A személyzetcserén túl újabb adag ellátmányt vittek a Leonardo MPLM segítségével, többek között hat ellátmányt szállító és két tudományos szekrényt a Destiny modulba, illetve további ellátmány zsákokba csomagolva. Összesen majdnem öt tonnányi felszerelés volt a Leonardóba pakolva.


Az érkező Discovery, rakterében a Leonardóval az űrállomásból fotózva


Helms (balra), Uszacsov (jobbról a második) és Voss (jobbra) veszik át a piros STS-105 pólókat Culbertsontól (balról a második, fehér pólóban) az átadási „ceremónia” részeként


Közös vacsorán az STS-105 illetve az ISS második és harmadik alapszemélyzete a Zvezda modulban


Fotózáshoz való pózolás a Destiny modulban: piros pólóban a másik alapszemélyzet, fehér pólóban a harmadik alapszemélyzet, három színű (kék-piros-fehér) pulóverben az űrrepülőgép űrhajósai

Az első indítási kísérletre 2001. augusztus 9-én került sor, de az időjárás miatt ezt el kellett halasztani, másnap viszont probléma nélkül sikerült az indítás, és a Discovery elindult az űrállomáshoz, ahova két nappal később kötött ki. A szokásos üdvözlések után másnap a személyzetcsere ismét három lépcsőben valósult meg: kicserélték a Szojuz TM-32-ben az egyik ülésbetétet, ezzel annak tulajdonosa átköltözött az ISS-re, míg akiét kivették az űrrepülőgépre. Miután végeztek a költözéssel, a második ülésbetét következett, végül a harmadik. Ezzel a teljes alapszemélyzet-csere lezajlott, noha hivatalosan a második alapszemélyzet küldetése csak a Discovery kidokkolása után ért véget, és került át a harmadik az ISS-be. Közben az űrsikló rakteréből a Leonardót kiemelték a Canadarm2-vel és csatlakoztatták a Unityhez, majd nekiálltak a tartalmát átköltöztetni az űrállomásra, ám ezt jobbára a következő napokban a harmadik alapszemélyzet hajtotta végre, miközben a második alapszemélyzet az űrrepülőgép személyzetével együtt visszahúzódott az űrrepülőgépbe, hogy annak túlnyomását csökkenteni lehessen az elkövetkezendő napok űrsétáihoz.


Barry (fent, piros csíkkal azonosítható űrruhában) és Forrester az első űrsétán az EAS egységet rögzítik az űrállomás rácsszerkezetére


Forrester az első űrséta idején az egyik MISSE panelt helyezi ki

Augusztus 16-án Dan Barry és Patrick Forrester az első űrsétájukra indultak, melyen az ammónia-hűtőrendszer karbantartó egységét (EAS) és két bőrönd méretű anyagkísérleti egységet (MISSE, Materials International Space Station Experiment, Nemzetközi Űrállomás Anyagtechnikai Kísérlete) helyeztek ki, valamint későbbi űrsétákhoz használt lábrögzítő platformokat rögzítettek az űrállomás külső burkolatára. Két nappal később ugyanők újabb űrsétára indultak, egyfelől 11 új kapaszkodót helyeztek el a Destiny burkolatára, hogy a későbbi űrséták végrehajtását megkönnyítsék, másfelől a következő úton (STS-110) végrehajtandó űrsétához szánt fűtőrendszer tápkábeleit helyezték ki.


Helms, Uszacsov és Voss az ISS-ről való távozás előtt, az űrállomás naplójával pózol


A Discovery fedélzetéről készült kép az űrállomásról

Az űrhajósok még egyszer utána kinyitották a zsilipajtókat augusztus 20-án, hogy még némi közös logisztikai feladat végrehajtása után elköszönjenek egymástól, majd az űrrepülőgép lekapcsolódott az űrállomásról, és visszatért a Földre – itt mindössze annyi említésre érdemes történt, hogy Floridában éppen esett a tervezett leszállási időben, így egy Föld körüli fordulattal később hajtották végre a fékezőmanővert és a leszállást.


Voss a 2001. augusztus 23-án tartott sajtótájékoztatón, mögötte a küldetésbéli társai: Helms és Uszacsov

A második expedíció igazából a vártaknak megfelelően teljesített, az űrállomás „amerikai” oldalának bővítése jól haladt, egy fokkal magasabb szintre emelkedtek a tudományos kísérletek végrehajtása, a legénység pedig alapvetően jól viselte az öt és fél hónapos küldetést.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.