A.P.R.P.M. mod

Asus csúcshardverekből megépült egyedi számítógép, ami a Bit-tech.net oldalon a hónap módjai frissítésében 1. lett.

Vízhűtés

Még mielőtt rátérnék a vízhűtés kialakítására, egy kis kitérőt teszek még az alapkonzolhoz. Ide készítettem egy kiegészítő világítást, ami meglepő módon nem RGB vezérlésű, sima mezei piros LED-ek, amit egy a Conrad-ban beszerezhető vezérlővel fogok meghajtani. Ebben alapból 16 program van, illetve nyitott a vezérlő szoftvere, és a panelen ehhez rendelkezésre is áll egy USB port, így saját magunk is készíthetünk tetszés szerinti effekteket.
A LED-ek elhelyezését az alaplap alá terveztem, amihez 10 mm-es plexilapot használtam fel. Ebbe fúrtam bele, illetve helyeztem el kimenetenként 3db LED-et, tekintettel hogy a vezérlő 2x8 csatornás. Megfelelő előtét ellenállások és pár forrasztást követően már működött is.

Egy gyors összeszerelés:

Elérkeztem az építéssel a vízhűtéses elemek beépítéséhez. Az előző videóban már látható volt a tartály-szivattyú kombó elhelyezése, valamint a csatlakozó aljzatok helyei. Ez utóbbiak biztosítják a hátoldalon összekötve, hogy egy letisztult csövezést tudjak majd kialakítani. A csatlakozók még Thermaltake-től maradtak meg egy korábbi munkám átépítéséből, illetve ugyanezen gyártó PETG csöveit használtam.

Most következik az a fejezet, ami nem kis fejtörést okozott, hogy hogyan helyezzek el a hátoldalon 2db 120x240-es slim radit, hogy még elférjen a tápegység, szerelhető legyen, és ráadásul a leadott hő ne szoruljon meg. Készítettem egy konzolt alulemezből, amit végül száműztem, illetve később használtam fel belőle részeket.

Újratervezés és az oldalirányba eltolt szendvics elrendezés mellett döntöttem. Így is négy darab ventilátorral fogom átszellőztetni, de 360-as radiátor helyigénnyel.

Ezzel a kialakítással maradt pontosan akkora helyem, hogy a tápegységet a jobb alsó részben egy konzol megépítésével el tudtam helyezni, mellé bekerült egy átszellőztetést biztosító ventilátor, valamint e kettő között a radiátorokhoz csatlakozó csöveket át tudom vezetni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gamer vagy irodai monitor? Ezek a fő különbségek

PR A monitor kiválasztása nem csupán a méretbeli különbségekről szól – sokkal inkább a felhasználási cél dönti el, hogy milyen típusú kijelzőre van szükségünk.

Azóta történt

Előzmények