2024. június 24., hétfő

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Örökké

    Egy hideg, téli napon, a szeszélyes északi szél kedvére cibálta a fák kopasz ágait, kavarta fel a porhavat az utakon, és fújta tisztára az utakat. Az utcák üresen kongtak, aki tehette már a meleg szobában ült, és egy forró teát kortyolt. A szél zúgását csak egy lány sietős léptei törték meg. Egyszer csak a léptek lassulni kezdtek. Egy fehér papír cetli szállt el az orra előtt, amire csupán egy szó volt írva: „Kövess!”. Éppen hogy egy pillantást vethetett a cetlire, mire a szél újra felkapta és újult lendülettel repítette tovább. A szél egyre erősödött, már- már orkán erejűvé nőtte magát, és így a hideg még csípősebbnek hatott. Ám a lány nem állt meg, nem húzódott menedékbe, épp ellenkezőleg. Futni kezdett a papír után, ahogy csak bírt. Az egyik pillanatban a tomboló vihar lekapta fejéről sapkáját, és hosszú barna haját szabadon kócolhatta a szél. Már szürkült az idő, csak pár perc és teljesen sötét lesz. És akkor hogyan fogja követni a cetlit?! A lány kétségbeesetten rohant, míg egy erdős részbe nem ért. Körülötte fák voltak mindenfelé, magasan az égbenyúló fenyők. A nap már lement, és a tájat teljes sötétség borította. Fagyos hideg volt, sötét, és csend. Az a fajta csend, amikor egy neszt sem hallani, csak a szél fütyülését, ha néha beférkőzik a sűrű fenyők közé. A papírt már nem látta, nem látott már semmi többet az orra hegyénél. Félt, igazán félt, de mégis tudta h neki most itt kell lennie.

    Folytatás...

    Zsofiaanna 14 éve 2

  • Utolsó kívánság

    Üveggyöngy, két szép szemed csillogása,
    Vagy talán a mélybe tekintő lelki tükör?
    Ajkaid, mint hívogató tavaszi szirmok,
    Melyekre a méh dalolva száll…
    Mosolyod még most is elvarázsol,
    Álompor az mi, e káprázatba ránt.
    Csókod, az én kábítóm,
    S úgy kell nékem minden perce,
    Mintha az- az utolsó lenne.
    Már nem fájna, ha az ég magával ragad,
    S akkor is, ott is, utolsó kívánságom ez marad:
    „- Ajkad, ajkamra szép lassan tedd… „

    Zsofiaanna 14 éve 0

  • Neked

    Furcsa érzés, mikor közel vagy hozzám,
    Szemedbe nézve, egy álmom válik igazzá,
    Csodás az a pillanat mikor hozzám érsz,
    S én mégis remegek, mint a nyárfalevél.
    Azt mondtam még nem, pedig ha tudnád,
    Úgy vágyom, csókodra, mint rab a szabadság után.
    De félek, ha szánk egyszer egymáshoz ér,
    Szemem becsukom, s te már el is tűntél.
    De ha kinyitom, és te még mindig ott állsz majd,
    Halkan az éjbe suttogom: „- Nagyon szeretlek.”

    Zsofiaanna 14 éve 2

  • Szalagavató

    Pár perce értem haza a sulim szalagavatójáról. Még csak 11.-es vagyok, így én tűztem a felettem lévőket. Semmi más dolgunk nem volt mint két órával előbb odamenni, mint a vendégek, helyezkedni, és várni az előadást. Mikor egymás mellett állt a két osztály, az enyém és a társosztályé, nagyon fura érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy ez már nem csak egy szimpla szalagavató lesz, hanem ebben nekem is szerepem lesz. A mellettem álló fiúk, lányok, mind szépek voltak, és könnyeztek...igen,könnyeztek. Azok a felsősök akikről mindig azt hittem, hogy erősek, nagyok és menők...sosem sírnak, most óvatosan törölgették ki a könnycseppeket a szemük sarkából. Elindult a sor, a neveket fölolvasták, és alatta szép zenék szóltak, majd felszólítottak minket, hogy tűzzük, fel a nagyokat. Szép volt és megható.
    Amíg álltam, és csak vártam, hogy visszainduljunk, eszembe jutott, hogy 9.-ben voltam az első szalagavatón életemben. Akkor úgy mentem haza, hogy te jó ég, már csak három év és mi következünk...és mi lesz most velünk. Most már csak egy év. Egyetlen egy év, és mi fogunk könnyezni, táncolni,nevetni, és a végén végleg búcsút venni a gimnáziumtól és a barátoktól. Persze ha ebbe jobban belegondolok...barátok...abból csak kevés van, és aki igazán jó barát az megmarad, de az arcok akiket eddig 5 év alatt megszoktam a folyosókon, majd eltűnnek. Bevallom félek...már most félek a nagyvilágtól, az élettől.

    Folytatás...

    Zsofiaanna 15 éve 6

  • Álom

    A Nap langyosan sütötte a dombon ülők arcát, pedig már beköszöntött az ősz. A kis domb alja egy erdőben...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 15 éve 15

  • Re: hehh

    Szóval egy féreggel jártam eddig...?...aranyos kukac :)

    Zsofiaanna 15 éve

  • Alpok előkészítés

    Nos... most jutott csak időm,hogy pár sort írjak. Kis bevezetés a nagyobb terjedelmű mű előtt. Az már címlapra megy majd.
    Hétfőn indulok 3 hétre az Alpokba kerékpáros túrára. A tervezett táv 1100km körül és a szintemelkedés összesen pár méter híján 20 000 méter. 18 nap lesz, és ebből az első és utolsó nap repülés. Vagyis 16 túranap vár ránk.
    A Tour de France legendás hágóinak egy részén fogunk végig menni, és a legmagasabb csúcs 2800 méteren lesz. :))
    20 vakmerő bicajos fog belevágni a nagy kalandba, és két sofőr akik kocsival viszik ki a bicajainkat míg mi 10 000 méteren repülünk Genfbe. 5 lány és 15 fiú. Kempingről kempingre fogunk haladni és egy kört írunk majd le, érintve Svájcot, át Olaszországon és Franciaországon. Vissza is Genfbe érkezünk majd és repülünk haza augusztus 6.-án.
    Én már kedd óta nagyban készülök az útra. Tegnap letakarítottam a bicajomat, ami egyébként a világ legjobb bicaja...legalábbis számomra :D . (Kelly' s 08 Exquisite disc) Küllőnként haladtam, és most már csillog villog. Fékek beállítva, sőt még az spd- ét is kitakarítottam. Sajnos muszáj volt,mert a tavaszi és mostani pár edzőtúra alatt elég sok eső és kosz érte. Lesz két sportáskányi cuccom, mivel csak ennyit vihetünk... egyik táskában a kaják, és edények, gázfőző, másikban a ruhák,gyógyszerek, és tisztálkodó szerek.

    Folytatás...

    Zsofiaanna 15 éve 4

  • Jól kezdődik a nyaram

    Hétfőn volt az utolsó tanítási nap, és még aznap délután lementünk Balcsira, a barátnőmmel.Minden jó is volt, a víz még hűvöske de nagyon melegben pont ideális. Szép, tiszta víz, és tiszta idő.
    Szerda délután arra adtuk a fejünket, hogy az ott lévő bringák közül kettőt elvegyünk, és átmenjünk Boglárról Szántódra. Olyan negyed 5 felé indultunk. Hát, Szántódig nem jutottunk,mivel felmentünk a csillagvizsgálóhoz még Bogláron. Szépen föltekertünk, barátnőm többször megátkozott és megfenyegetett, mivel ilyen melegben felrángattam egy dombra. Már odafelé, azon a 2-3 km-en is mondtam neki, hogy mintha az első fék nem úgy fogna ahogy kell, értsd, sehogy. Mivel azonban felfelé mentünk nem nagyon foglalkoztam vele.Fel is értünk a dombra, és a kilátás gyönyörű volt.
    Ezután elindultunk lefelé. Alig mentünk pár száz métert amikor a lefelé vezető úton( jó meredeken) fekvő rendőrökkel találkoztunk. Azokkal, a régi fajtákkal, amik fémek és keskenyek, és csak megdobják az embert. Nem mentem gyorsan, ahhoz képest, hogy gyakorlott bicajos vagyok, kb 40 km/h-val, amikor az egyik fekvő rendőr megdobott. Ekkor az első kerékben elszakadhatott a bovden, és mire a 10 méterre lévő következő bukkanohoz értem az első kerék leblokkolt. Bicaj megállt, és eldőlt, én pedig repültem tovább, majd csúsztam az aszfalton.
    Természetesen egy ilyen kis volumenű túrához nem vettem, se sisakot, se kesztyűt, és rövidnaci meg top, az dukált a jó időhöz.

    Folytatás...

    Zsofiaanna 15 éve 4

  • Kérés

    Bár a Nap lassan a másik féltekére tér,
    Kicsi szívem hozzád vágyik, s csak kér.
    Azt kéri, szépen, epedve, lázban égve, sírva,
    Kicsi szíved ölelje, szeresse, s forrón csókolja.
    Forró csókjaidért bármit megtennék,
    Az élők közül sírba, és onnan visszatérnék.
    Szánj meg hát, kedves, jámbor, szelíd lélek,
    S teljesítsd örömmel, mit Tőled ezúton kérek.

    Zsofiaanna 15 éve 0

  • kis szösszenet

    A szerelem drog.

    Nézz rám! Na, légy szíves, csak nézz egyszer rám. És láss! Csak egyszer még, a szemembe, hosszan… és ne kapd majd el. Nem mondom, hogy utolsó, mert a szerelem drog. Úgyis mindig kell még.
    Lángolj! Érezz! Tapints!
    Ha fáj az a jó. Akkor valódi.
    Ne nevess! Vagyis ne rajtam.
    Úgy kéne a szó, mint éhezőnek a kenyér, szomjazónak a víz.
    Nem hiszem el, hogy te nem nézel. Ha mégis, akkor… hát az bizony veszteség. Olvasni sem olvasol, hiszem, talán már látnál. De nem baj, nevess csak… én nem is létezek.
    Mint a lehulló levél tűnök majd el, de egyszer, ha újra tavaszodik, a fa életre kél, s én megint ott táncolok megújult színekben.

    Zsofiaanna 15 éve 1

  • Omg

    Már nagyon kéne írnom valamit, de nem fogalmazódott meg bennem konkrét történet, és nem is gondoltam, hogy címlapra írnék… csak úgy magamnak, pár kusza gondolat. Valószínűleg rajtam kívül senki nem fogja érteni, vagy talán még én sem.
    Aki ismeri József Attila: Szabad-ötletek jegyzékét, az előnyben van, mert ezek a kusza asszociációk nem besorolhatók máshova. Persze nem vagyok őrült, csak picit fáradt, szomorú és vidám, megújuló és múltba tekintő.
    Hát, csirke... egy csirke, akinek ki van írva, hogy csirke. Lehet találó is a név. De lehet, hogy mégsem. Szerintem gonosz. De hát ki nem az. Én is az vagyok... miatta vagyok az… és ő miattam. Igazságtalanság. Pedig még szép is lehetett volna.
    Volna, ha az a volna ott nem volna.
    Néha látom. Csak nézem, nem látom. Látni nem merem. Nézni nem fáj.
    Néha Hallom, de érteni nem értem. Nem is akarom, jobb ez így.
    Egyszer éreztem. Csak egy szellő volt. Ismerős, bármikor felismerem. Most még sincs sehol.
    Ember nincs, hiány van. Tényleg hiány… üresség, néha. Pedig csak egy karnyújtás. Nincs olyan hosszú kar már. Az ár messze sodorta a két palackot. Majd egyszer kihalásszák azokat, de máshol. A segélykérő üzenetet más olvassa, nem a két hajótörött levelezése lesz.
    Ing, haj, smink, gitár, piros, napszemüveg, cseresznye… sun shine.

    Folytatás...

    Zsofiaanna 15 éve 11

  • Szerencsétlen nap

    Tegnap bicaj túra volt föl Paprétre, majd át Visegrádra, onnan fel a bobpályához, és vissza a hajóállomáshoz, majd ismét föl Paprétre és haza.
    A tegnapi napig azt hittem, jól bírom az emelkedőket meg a tekerést. Az első körben , mikor Paprétre mentünk föl, még semmi bajom nem volt. Meleg volt ugyan, de a jó társaság, beszélgetés, és nevetés enyhített a szenvedéseken. Mikor gurultunk le Visegrádra, elég nagy sebességgel, egy darázs beszállt a topom alá. Úgy éreztem , mintha megcsípett volna, de gyorsan kiráztam, és mentem tovább. Azon a helyen egy kis ideig csípett, és égett, de mikor a friss, hűs levegő csapott az arcomba, ezt el is felejtettem. Mikor leértünk, mondtam egy-két embernek, hogy hülye darazsak, és lehet, hogy megcsípett, de mivel senki nem foglalkozott vele, így én sem. El is lett felejtve.
    Az állítólagos csípés után, olyan 25-30 perccel légszomjam lett, kivert a víz, és egyre rosszabb lett a helyzet. A torkomban egy csomót éreztem, és a vizet is alig tudtam lenyelni. Teljesen lemaradtam a többiektől, és nagyon bepánikoltam. A helyzeten még az is rontott, hogy tehetetlen dühömben végig zokogtam. Fel a bobpályához szenvedés volt felérni, és nagyon lassan ment. A teljesítményem nagyon visszaesett. Szólta is a többieknek, hogy lehet, hogy befulladtam és nincs nálam gyógyszer, ezért nem megy a tekerés. Pedig nem volt fulladásom, már vagy 6-7 éve. Nagyon furcsáltam a dolgot, és dühös voltam, de nem tudtam más magyarázatot adni rá.

    Folytatás...

    Zsofiaanna 15 éve 8

  • Versek II.

    Ki a verseket nem becsüli,
    Talán a világot sosem érti.
    Több ezeknek értéke,
    Mint a világ összes kincse.
    Ha a dallam, rím és érték,
    Őszintén szólal,
    Többet mond mint egész regény,
    Minden ékes szóval.
    Verseimnek, nálam is,
    Van, mit mondaniuk,
    Néha viszont, szó nincsen,
    Mit papírra írhatok.
    Most sincs nagyon, mit mondanom,
    Csupán, hogy szeretlek, s akarlak nagyon.

    Ha tehetném csak hallgatnék,s hagynám csak, hogy Te beszélj,
    Innám minden szavadat, s nézném kedves arcodat.
    Figyelném a rezzenésed, szempilla rebegtetésed,
    Míg Te nevetve meséled, mily élmények értek Téged.
    Addig én tekintetedbe merülök, és csak nézlek- nézlek.
    Ám egyszer eljön az idő, mikor szólalnom kéne,
    Nem vizsga ez, mégis úgy félek, mert érzem szomorú az élet.
    Hidd el, Kedves, szólalnék, de hang torkomon akad,
    Szívem gyorsan veri végső óráimat.
    Már nem kell soká várnod, lassan megszólalok,
    Nem csak néma bábu az, mi előtted toporog.
    -Szeretlek, szívemből, igaz szerelemmel. - ennyi
    csúszott ki a száján, valódi érzelmekkel.
    A többi csak részlet, megbocsájtás, bánat, bizalom,
    Egy új kezdet, régi folytatás, vagy örök fájdalom.
    Életem, én most kezedbe adom.

    Zsofiaanna 15 éve 0

  • Bocsánat

    Bocsánatot kérnék, de félek nem lehet.
    Hiába mondanám, félek már nem hiszed.
    Fáj az, mit veled tettem,
    De nem gonoszság, csupán gyermek lélek,
    Az, mi megbabonázott mostan.
    S most, hogy megkapta vágya tárgyát,
    Azt eldobná s visszakérné igaz álmát.

    Kérlek, bocsáss meg, tudom mást úgysem kérhetek,
    De szívem, lelkem, s életem, meghalni kész, ha haragod nem felejted.
    Hogy mást úgysem kérhetek, ez az mi legjobban fáj,
    Ám ha kell, küzdök érted, s szívedért,
    S egyszer, majd talán, ha az élet jóra jár,
    Egy lehet a két szív, s a fél újra egésszé vál.
    S élhetünk szerelemben, jókedvben,
    Örökkön- örökké, közös jövőnkben.
    Ehhez, csak annyi kell, hogy még szeress úgy,
    Mint én Téged, s akkor szerelmünk, sose érjen véget.
    Új élet, új jövő, új látomások....
    Talán ha látod ezt a képet, akkor minden tettem megbocsájtod.

    Zsofiaanna 15 éve 0

  • Versek

    Vajon megszakadhat e a szív, mi már nem dobog?
    S fölötte a halál kaszája körbe- körbe lobog.
    Csupán a szeretet és remény fogta közre szívem,
    Ám ezek húrja elszakadt, s vele lelkem is elveszett.
    Szív nem dobban már, hiába várom oly nagyon.
    És ekkor elért. Megsuhintott. A szál végleg elszakadt.
    Belehaltam én is mikor szívem örökre megszakadt.

    Szeretem, ez tény, kétség nem volt soha.
    Szívem ha dobbant, ő volt célja, központja.
    Szerelem, szeretet és barátság,
    Mily nagy szavak.
    De csak az érti őket kinek célja, központja volt már saját maga.
    Mikor megláttam, csillant két szemem,
    Karjaiba futnék, ölelném, csókolnám,
    De éreztem még nem lehet.
    Hagytam hát elmenni, egymásra sem néztünk,
    Kínzott a vágy, mely hozzá húzott, s égetett belülről.
    Ám tudtam, életünk még egyszer szép lesz,
    S eljön az idő, mikor kettőnk vágya egy lesz.
    Egy lett a vágyuk, neki én, nekem ő,
    Az élet rögtön szép lett, s nem sivár, lélekölő.

    Eddig a napig persze sok minden változott,
    Teltek az évek, órák, napok s hónapok.
    Míg a két szív gazdája térben egyre távolabb került,
    Addig szerelmük heves, tüzes táncra penderült.
    Ha ellene küzdenek, se lett volna haszna,
    Hiszen az élet őket már rég egymáshoz láncolta.
    Életük ím, most eggyé vált,
    S szerelmük örök fényben jár.

    Zsofiaanna 15 éve 0

  • Változás II.

    -Jaj, neeee….nem emlékszem semmire….mi történt?! Ez az egész csak egy rossz rémálom lehet. –gondolta.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 15 éve 13

  • Változás

    - Elegem van! Én ezt nem akarom így csinálni. Megbántottál, és nekem most egy kis idő kell.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 15 éve 19

  • Alpe D' Huez

    Alig pár órája,hogy megérkeztünk haza.
    Múlt héten péntek délután indult a buszunk Budapestről a távoli Franciaországba, egy teljes hétre. Nagyon kedves kis baráti társaság verődött össze, osztálytársak, barátok és barátnők.
    Az út nagyon kimerítő volt, majdnem egy egész nap a buszban, de szerencsére a jó hangulat ezt is hamar elfeledtette velünk. Szombat kora délutánra mire megérkeztünk már mindnyájan túl voltunk, csoki túladagoláson, alvás hiányon, vagy épp a szerpentinek okozta hányingeren. :) Ám ezek egyike sem vehette el kedvünket és ambícióinkat, miszerint másnap vár ránk a 249 km sípálya :P , a francia Alpokban.
    Ez a hét az egyik legcsodálatosabb időszak volt nekem,mivel az egész időt Szerelmemmel tölthettem :B .Sport, Szerelem, Szabadság....mi kell még? :))
    Mikor a busz estefelé elindult nagyon izgultam,mert imádok síelni, és, hogy ezt Vele, és egy jó társasággal 3300 méter magasan tehetem :) ...hát a gondolat maga volt a mennyország. Természetesen szülők nélkül. :P Indulás után szinte azonnal költözködnünk kellett a buszon ,mivel vkik csak akkor jöttek rá,hogy nekik az a hely mégsem a legmegfelelőbb és inkább cserélnének.

    Folytatás...

    Zsofiaanna 15 éve 2

  • Szájsebészet

    A ma reggelem is jól indult...11re volt meghívásom a szájsebészetre, a Szent Korona utcába.Még egy bölcsességfogam kellett kivenni...már a jobb alsón túlvoltam vagy 2 hónapja,de mopsz jöhetett a jobb felső.Milyen szívás ha az embernek túl keskeny az állkapcsa...csak a gond van....
    Beültem anyukámmal a kocsiba és sikeresen végig ültük a szokásos dugót a Hungárián,majd az Üllői úton is.Nagyon szeretem nézni az embereket,gyalogosokat és sofőröket egyaránt.Ma is sok érdekes jelenséget láthattam...nem mondanám,hogy a személyiség sokban gazdagították de megint levonhattam a következtetést,hogy a magyarországi közlekedés egy tragédia.
    Állunk a piros lámpánál,és egy öreg néni, járókerettel lelép a zebrára mikor zöld(egy 2*2 sávos úton)hiába siet a lámpa máris pirosra vált.Az ingerült kamionosok már nyomják a dudát,pörgetik a motorokat....majdnem átmentek szegénykén...a nénike meg úgy futott fölkapva a járókeretet mint mikor a suliban mi futjuk a bemelegitőket :( .
    Sok hasnlót látam,de fölösleges lenne mind fölsorolni...

    Folytatás...

    Zsofiaanna 16 éve 11

  • Hiányzol....

    Ma hajnali 5:10kor el kellett tőle köszönnöm.Már előbb ott voltam a pályaudvaron,és az oldalbejáratnál néztem az embereket, a beérkező kalauzokat, vonatokat és a menetrendet mutató tábla folytonos pörgését.Ha megállíthatnánk az időt ,egész hosszasan elnézhetnénk a nyugvó reggeli város kietlen utcáit, a bulikból hazajövő emberek fáradt arcait...és talán mindenki megtalálná az egyes dolgok szépségeit. A pályaudvar épülete úgy magasodott fölém mint egy hatalmas óriás.Elvarázsolt hangulatú hely....Mikor belépsz és közeledsz a peronok felé,már érzed,hogy egy újabb kaland vár rád.
    Rám most nem várt semmilyen kaland...Miközben mélázva bámultam az épületet,egyszercsak rámköszön egy várva várt hang:" szia :) ".Megfordultam és láttam,hogy Ő állt mögöttem. Átöleltük egymást,jó hosszasan, majd odaadtam neki egy kis levelet,benne némi emlékkel. Remélem,hogy örül neki majd amikor kibontja,elolvassa...én is kaptam tőle egy borítékot :B ...úgy látszik tudjuk mi csigázza fel a másik kedvét.Nagyon örültem neki, de megkaptam utasításnak,hogy csak ma este 7 után bonthatom fel...már nagyon izgulok :)) .Ezeke után váltottunk még pár szót,puszit,és öleléseket...de az idő mintha villámgyorsan rohant volna,és már indulnia kellett.A kis csoport ott várt rá a bejáratnál, bicaja teljesen felszerelve,indulásra készen állt.Az állomáson való búcsuzkodás,mindigis álmaimban egy

    Folytatás...

    Zsofiaanna 16 éve 6

  • Az érzés 2.rész

    Miközben süllyedt, egyre mélyebbre és mélyebbre, kétségbeesetten próbált volna levegőt venni...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 13

  • Az érzés...

    Vasárnap kora reggel van. A levegő még hideg, kifejezetten csípős. A tegnap esti határérték...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 41

  • Elveszett és megtalált CD

    A napokban gondolkoztam el az idő múlásán...szinte csak tegnap kezdődött a suli, írtuk az első dogákat...és már itt volt a karácsony,szilveszter...már a síszünet is rég elmúlt. :F ...Jövő héten már Húsvét és lassan itt a ballagás és az érettségi ;) ...aztán már csak néhány hét és év vége :( ...így belegondolva, nem akarom, hogy vége legyen.Tudom még messze van de már elkezdtük a barátokkal tervezgetni a nyári programokat és olyan furcsa belegondolni, hogy már lassan megint egy évvel idősebb leszek, és mögöttem áll még egy gimnáziumi év :B
    Tegnap este mikor hirtelen nyári hangulat, szünet érzés és a nyári bulik jutottak eszembe, elkezdtem keresgélni, hogy betegyek vmi zenét alvás előtt....és találtam egy CD-t ami már lassan 7 hónapja nem volt használva...be volt csúsztatva vmi válogatás mögé...teljesen a véletlen műve volt, hogy megtaláltam, mert kiesett az egész tároló a kezemből :)) ...és akkor került elő...vmi irka firka volt ráírva, és hirtelen nem is tudtam mi az.Betettem és elkezdtem hallgatni...hát mondhatom, hogy az első 15 percet aranyos módon végig pityeregtem :) ...és közben mosolyogtam és visszautaztam az időben.Ez a CD a 2007-es nyári válogatásom volt,amit a barátokkal Balatonon hallgatunk, amit edzésen hallgattam, amit még az iskola utolsó

    Folytatás...

    Zsofiaanna 16 éve 1

  • Vág az agyam:P

    Ma délután volt a Mikola fizika verseny, amin én 3 órán keresztül gyötrődtem. Azt mondják, nekünk, matek tagozatosoknak, vág legjobban az agyunk, hiszen versenypéldákra vagyunk specializálódva. Ez lehet, hogy kis mértékű előnyt jelent, de mi pont ezért sokkmindent bonyolultabban akarunk megoldani, mint ahogy lehetne.
    A verseny vége felé az utolsó fél órás hajrában megfeszítettem minden agytekervényemet (megjegyzem, már tényleg nagyon fáradt voltam), és elkezdtem egy újabb példát megoldani… valamilyen hajításos, görbés izgi dolog volt…az xy-tengelyes ábrázolásban egy derékszögű háromszög volt, aminek egyik befogója(a) 40cm és a vele szembeni szög 45° ...ki kellett volna számolnom b oldal hosszát. Mindenkinek feltűnhetett volna, hogy b oldal hossza különösebb megerőltetés nélkül leolvasható az ábráról… mivel ez egy egyenlő szárú derékszögű háromszög. :C
    Itt jött be a mai nap vicce… a matek tagozat áldásos hatása… ahelyett, hogy láttam volna, amit látnom kell én kétségbeesetten, lapozgattam a függvénytáblát, mígnem tangens α -val kiszámoltam a b oldalt.(mellesleg még nem tanultuk a szögfüggvényeket)…Na így lehet egy ovis szintű dolgokból érdekes példákat gyártani :P
    Már alig várom a holnapi lapot…amilyen szerencsém van az én tanárom fogja javítani, és az egész osztály előtt elemzi majd ki értelmes eszmefutatásaim… :))

    Zsofiaanna 16 éve 4

  • "Nyelvében él a nemzet"

    Világunk napról-napra változik, fejlődik, dolgok elmúlnak és újak születnek. Éppen ezért...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 40

  • Virtuális kapcsolatok

    Gondolkoztatok már azon, merre tart a világ?! Vajon mi lesz ennek az elektronizált világnak...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 16 éve 31

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.