Eljött végre a kedd. 9 óra előtt kaptam egy sms-t hogy menjek kicsit hamarabb, mert a szülei elküldték a nagymamájához. Fél órával hamarabb odaértem, de még nem volt. Kb. egy perc után hív hogy lekéste a buszt, de 5 perc és ott van. Megvárom-e vagy megyek haza. Természetesen megvártam, majd még egy órát beszélgettünk a tóparton. Utána muszáj volt elindulnunk, hogy odaérjünk a nagyszülőhöz. A nagyi háza előtt még beszélgettünk, de sajnos kb. 20 perc után mennie kellett. Utána még egy darabig smsben folytattuk, mert nem biztos hogy ma még fogunk tudni beszélni.
Összességében azt vontam le az egészből, hogy még bármi lehet. Jó értelemben.
Ui.: Azt mondta hogy nyáron menjek ki vele Németországba, de szerintem ezt csak poéból mondta. De majd meglátjuk.

Előző írásom [link] után rengeteg bíztatást kaptam, ami nagyon jól esett, de sajnos még mindig nem tudok pozitív dolgokat írni.

Az egész kezdődött szombat este. Szolnokon voltunk a nagyszüleimnél. Hazaindulás előtt még felléptem msnre, hogy megnézzem ki van fenn. Fent volt Ő. Rögtön köszöntem is, mert hiába vagyok max 2 percig akkor is tudunk valamennyit dumálni. Válasz betűszíne fekete, amivel csak a barátja szokott írni (ő mindig rózsaszínnel ír). Éreztem hogy valami baj lesz, mert azt írta smsben hogy fent lesz. Barátjánál utánnaérdeklődtem a hollétének, mire ezt a választ kaptam:
''Nem tudom, de délután óta nincs meg. Senki se tud róla semmit.''
Itt vége is szakadt a beszélgetésnek, mert indultunk, de a hatása megvolt. Egész éjjel alig aludtam 3-4 órát.
Másnap hulla voltam. Délelőtt a kertet tettük rendbe, ami úgy ahogy sikerült is. Dél körül beszéltem a lánnyal, azt mondta hogy jól van, ami nem volt túl meggyőző. Kérdeztem lesz-e msnen, mert beszélni szeretnék vele. Azt mondta, hogy este lesz.

Eljött az este. Be is jelentkezik az msn címe. Köszönök. Visszaköszönnek. Körübelül a 10 mondat után vettem észre hogy a táncpartnerével msnezek. Kérdem hogy merre van Ő. Válasz: Nincs meg. Reggel 8 óta nem tudják merre van. Rögtön hívom telefonját, de semmi. Kicsöng, de nem veszi fel. Úgy a 5dik hívásra sikerül elérnem. Azt mondja hogy otthon van. Írok táncpartnerének hogy megvan. Mondja, hogy tudja, de nincs otthon, mert a barátjánál van.

Most nem tudom mit higgyek, de érzem hogy ma se fogok túl sokat aludni....
Bárkinek bármi tanácsa van szívesen fogadom. Ha lesz valami fejlemény akkor írok még. Talán...

Életem egyik legrosszabb napja után írtam e sorokat. Ha hiba van benne majd arra fogom...

Áprilisban a gimiben bál volt.
Mint ahogy szokás, az egész osztály megőrült hogy kit hívjon el és ki menjen egyedül.
Én inkább az otthon ülést szeretem, de ha mindenki megy akkor sem akartam kimaradni belőle (csapatszellem rulz).

Az évfolyamról próbáltam meg találni partnert, ami félig sikerült is. Egyik volt osztálytársam pont abba az osztályba jár, ahol a kiszemeltem volt. Igaz van/volt barátja, de ez nem nagyon zavart. Bíztam még annyira magamban hogy meg tudom csinálni. Egyik nap erőt vettem magamon és elhívtam, és itt kezdődött minden.

Tudtam hogy van barátja, de túlzottan nem zavart, mert elment egy hónapra Ausztriába síelni, viszont van egy ex-e aki felér egy természeti csapással. Nem is kell mondanom, hogy mindkettőt sikerült magamra uszítanom, bár ez lett volna a legkisebb baj. A lány azt mondta hogy csak ő dönthet arról hogy kivel megy a bálba, így éreztem némi reményt, bár már sejtettem hogy nem fog eljönni, viszont azt mondta hogy legkésőbb szerdán (04. 04.) megtudom a választ.

Április 4.
Reggel direkt hamarabb mentem a suliba hogy tudjunk beszélni. Ott ült a folyosón a szokott helyen. Siettem ahogy tudtam. Köszöntem. Felém se nézett. Éreztem hogy valami nincs rendben, mert ez még sohasem fordult elő. Kérdem hogy zavarok-e. Válasz: Fogadásból nem zavarsz. Itt világosult teljesen, hogy semmi sincs rendben. Hogy mégis milyen fogadás volt?
Semmilyen. És pont ez volt a baj. Egy biztos forrásból azt tudta meg hogy állítólag fogadásból hívtam el. Ennek lett az a mellékhatása hogy egész nap nem szólt hozzám, amit viszonylag borzalmasan tűrtem. Negyedik óra előtt egyik osztálytársam odahívott a lány miatt. Ott volt Ő is. A lefolyt társalgás közben kiderült hogy csak félreértés volt az egész. Majd elszálltam a boldogságtól, de ami könnyen jön az könnyen is megy. Utolsó órán végig SMS-eztünk (ha nincs az embernek németkönyve nem nehéz). Óra után kapok egy SMS-t, hogy menjek ki a suli elé. Nem tudtam mit akarhat de a kíváncsiság által hajtva mentem. Ezt szerencsére nem bántam meg, hanem mint jóbarát, hazakísértem és dumáltunk még egy órát. Aztán jöttek a szülei, és mennie kellett.
Amint hazaértem kapcsoltam be a gépet, hátha fent van MSN-en. Természetesen nem volt. Kb egy óra múlva írt egy SMS-t hogy sajnos nem tud eljönni, mert a tánctanára félretájékoztatta, és Berlinben lesz fellépésük. Ekkor omlott össze minden bennem. Remegésen kívül nem nagyon tudtam mit csinálni.

Röviden ennyi a sztori. Sokan azt mondhatják hogy örüljek annak hogy lejött volna, de lassan elérem a több sikertelen próbálkozásom lesz a nők terén mint ahány nap van egy hónapban, és ez nem tesz túl jót az önbizalmamnak. Ez első írásom, ha így folytatom lehet hogy utolsó is. Remélem lesz még jobban is, bár ahogy ismerem magam..... Barátja azt ajánlotta hogy kérjek meghívót tőle egyik fellépésükre, de valahogy az más mint ez lett volna.

Az írás egyes részei (bál) még nem biztos hogy megtörténtek, de nem akarom újraírni ezért került minden múlt időbe.

Végül egyik kedvenc Hobo Idézetem:
A csavargás, a csalódás, a szerelem, a taps, a születés, a halál mind-mind megőrjít vagy megváltoztat. Csak a művészet térít meg. Csak a blues térít magamhoz. Annyian, és mind a legjobbak elmentek. Hamarosan kiürül ez a város, olyan lesz mint egy kifosztott múzeum. Mégse zárjuk be a kaput, engedjünk be bárkit jöjj közénk, nem kontárok vagyunk, bizonytalan kódorgók, fáradt önfeladók, amit elvégeztünk, meglátszik a városon, de a múlt sikere nem igazol semmit. Nem vagyok fáradt, készen állok bármi újra, bársony könyvemet nem írtam tele, nem tudtam megfogalmazni mindig az igazságot, de amit írtam, mind igaz.