Vágyam tükre

Tükörbe nézek, s nem látom magam.
Felteszem a kérdést, mégis mit vártam?
Kisírt szemekkel tekintek a világra
mert szívembe szúródott egy szerelmes dárda.

Ettől a pillanattól fogva minden más:
ránézek s elég egy csalfa pillantás;
hevesen fókuszálva, lüktetve és várva
szívem nem bír nyugodni, megőrjíti e vágya.
Titkait most kitárja, mintha a halál gitárja,
melyen az elmúlás penget, csak engem várna.

Arca ragyogóbb, mint a nap,
mosolya édesebb mindennél, mit az ember evilágon kap.
Csókja forróbb, mint bármelyik tűz:
ez a vágy éltet, érzem, holtomig űz.

Itt vagyok már, közel,
csak egy karnyújtásnyira a siker...
...s ekkor igaz ábrándok csapdájában,
árnyéktalan árnyak táborában,
szertefoszló álmom hamis valójában,
tükörképem látom, a maga nyomorúságában.

A képet Marilyn Manson festette, innen származik

Múzsám

Sötét s hideg
mely nyugodt s merev
ám belül oly bájos
e rengeteg.

Nem vár
míg rám talál;
én pillantom meg
és játszi könnyedséggel fonja át szívemet.

Majdnem megöl
így dugába dől
a kényszer,
menekülésem tőle így vész el.

Karmaiba zárva
szépségeire várva
megbabonázva
esem csapdába.

Kínozva és félve
ám végre élve
tapasztalom meg
mily édes az íze.

Pillanatnyi örömmámor
rabul ejtett párszor;
elrejti éji fényét
lehetek én bárhol.

Akárhányszor látom
elcsábít eme álom
nyugodvást nem hagyva
öl meg újra meg újra.

S feltámad a vágyam,
hogy újra lássam:
szétmarcangolja lelkem
egy örök körforgásban.

A festményt Marilyn Manson festette, a mansonwiki.com-ról származik.

Vetélkedőt rendeztek a világ királynőinek. Ki a legerősebb köztük? Hárman jutottak a döntőbe. Mindegyiknek adtak egy diót, hogy törje össze.
Az első a foga közé vette és összeroppantotta. Rávésték a koronájára: A legerősebb fogú királynő.
A második a markába fogta és reccs, máris összetörte. Ezt vésték a koronájára: A legerősebb kezű királynő.
A harmadik a combja közé rakta és egy pillanat alatt összeroppantotta. Tanakodtak a bírák. Mit írjanak a koronájára? Végül ezt a feliratot kapta: Isten óvja a királyt!

Mintha ősz lenne. Születésnapomon mindössze egy üveg merlot a társaságom; egyedüllétemben elmerengek. Mennyivel jobb lenne, ha ezt az estét megoszthatnám valakivel. Kár, hogy a tóparti program csak másnap van…

Reggel korán kelek, sajnos a vonathoz kell igazodnom. Móni mosolya kárpótol. Hihetetlen, mennyire aranyos tud ilyenkor lenni. A társaság, akikkel vagyok, érdekes emberekből áll. Rajtam kívül szinte mindenkire rá lehetne aggatni a hippi jelzőt. Utolsó ellenőrzés: pipa megvan, pia megvan, a cigim is megvan, indulhatunk. Én és az egyik srác vonattal, a többiek biciklivel mennek a tóhoz. Persze mi előbb odaérünk. Amíg megérkeznek, gondolom, kibontok egy üveg bort. Míg ízlelem, észreveszem, hogy a nap még csak most kúszik felfelé az égen. Lehet, ha nem lenne társam az ivásban, bizony elszégyellném magam.

Az üveg kiürül mire a többiek megérkeznek. Beizzítjuk a vízipipát és újra csillapítjuk a szomjunkat, többször is. Jól érzem magam, habár szinte végig csak Mónit figyelem. Ő az a fajta ember, akin tényleg meglepődtem, hozzá hasonlót még nem láttam. Kedves, megértő egyéniség, akinek mindig van saját véleménye. Régóta nem jöttem ki más emberrel olyan jól, mint vele. Sokat beszélgetünk.
Nem tudom hány óra fele jár, mikor a többiek elmennek boltba. Egy pillanatig azt hiszem egyedül maradok, ám mikor rágyújtok, észreveszem Mónit is. Kissé piásan leülök mellé. Nézzük a tavat, élvezzük a gyönyörű időt. A múltamról beszélgetünk, látszik, hogy érdekli. Ez tetszik. Mellém bújik. Most veszem csak észre, mennyire szép. Egy darabig még élvezzük ezt a meghitt pillanatot, majd feláll és elindul. Vele megyek. Közben észreveszem, hogy megfogta a kezem, ami jó érzés. Egy épület mellé érünk.
- Szeretnék valamit mondani – mondja, miközben közelebb hajol.
- Én is – válaszolok, majd lesmárolom. Nevetünk. Megismételjük párszor, majd átölelem. S ez az ölelés más; nem az az üres, ’’buliban aznap este megismert ismeretlen lányokkal részegen’’ ölelés. Ez az ölelés érzéssel teli. Emiatt lesz olyan emlékezetes ez a nap.
Ezek után nem nagyon foglalkoztatnak a többiek. Mónival jól érzem magam. Elfelejtkezek a világról és csak egymással törődünk, kizárunk minden gondot, helyet adva a színtiszta élvezetnek.

Ma akadtam rá egy nagyon jó cikkre: A Linux nem Windows

Ugyan maga a téma is Flame-keltő, de szvsz ennek az írásnak az elolvasásával kellene kezdenie pályafutását minden egyes olyan usernek, aki ki akarja próbálni valamelyik Linux-disztribúciót. Sok felesleges vitától és kérdéstől kímélnénk meg a fórumokat...

Már régóta vártam ezt a pillanatot. A szemébe nézek, tudom, ő is ezt akarja. Gyengéden megcsókolom, majd, miután érzem, hogy neki is jól esik, folytatom. A vonatülés kényelmetlen, ezért pár perc után átülök a másik oldalra, őt meg az ölembe ültetem. Nem tudom meddig smároltunk, de hirtelen a fülembe hasított a pályaudvar bemondójának a hangja. Mindjárt indul a vonat. Gyorsan elköszönök tőle, még egy utolsó smaci, majd megyek, nem akarok fent maradni. Miközben sétálok, észre sem veszem az embereket körülöttem. Reflexszerűen kikerülöm őket, hiszen az az érzés, hogy végre megkaptam, teljesen hatalmába kerít. Mennyit gondoltam már erre a napra!

Az augusztusi erős napsütés közben hunyorgok. Egy csöves állít meg, pénzért kuncsorog. Nem foglalkozok vele, csak természetesen sétálok hazafelé. Útközben rágyújtok, a Dunát figyelem. Még mindig nehezen fogom fel, hogy nem kell érte tovább küzdenem. Tudat alatt már megnyugodtam, de a szívem még mindig gyorsabban ver, mint kellene. Azért ha lassan is, de lenyugszom; azon kezdek el gondolkodni, hogy mit csinálhat? Vajon megcsal-e, vagy csak a barátnőivel találkozik? Gyorsan elhessegetem a fejemből ezt a gondolatot, túl korai most még aggódni.

Az ember, mint élőlény, egy igen összetett létforma. Nemcsak teste és lelke van, hanem személyisége is. Akarata több az ösztönös létfenntartásnál, érzéseken alapulnak. Ezenkívül még gondolkodása is eltér az alacsonyabb rendű élőlényekétől; hiszen speciális helyzetekben olyan döntést hoz, mely akarata ellen irányul, ám tudja, hogy ezt egy későbbi, fontosabb cél érdekében teszi. Képes az önmegtartóztatásra, az ösztönök figyelmen kívül helyezésére.
Az emberek viszont akarva, akaratlanul is hasonlítanak: valamilyen szintem mindenki a boldogságot keresi. Valaki a pénzben, anyagi javakban, valaki a testiségben, egyesek az érzelmekben. Hogy miért tesszük ezt? Nem tudom pontosan. Talán vágyaink kielégítése érdekében, esetleg azért, hogy jól érezzük magunkat… Egy biztos: sokan sokféleképpen próbálkoznak, ám az idő múltával egyre elérhetetlenebbnek tartják… A sok kudarc és csalódás egyre jobban elveszi kedvünket a további próbálkozásoktól. Ám mégis folytatjuk a keresést, valamilyen belső késztetés miatt. És itt jön képbe a remény. Mint régebben írtam, szerintem a remény megtévesztés; tények nélküli teória (a félelem is ilyen). De azt is írtam, hogy szükséges. Hiszen ez tesz emberekké minket; hogy tudunk hinni valamiben (gondoljunk csak a vallásra pl.). Remény és szeretet nélkül elveszettek vagyunk. Ezek nélkül nem lehet valódi életcélunk. Az ember igényli a szeretet és a jóságot, ám ezek elérésének realitását csak a reménytől kapja meg. Tehát fontos, hogy reméljünk és bízzunk. De az is fontos, hogyha elbukunk, akkor talpra tudjunk állni és ne merüljünk el az önsajnálat mocsarában.
Boldogság… Mi a boldogság? Sok pénz? Népszerűség? A testi vágyak kiélése? Szeretteinkkel való élet? Mások segítése? Nem tudom. De keresem. Minden kudarc után egyre nehezebb felállni és egyre nehezebb pozitív képet alkotnom a világról. Azonban nem szabad feladnunk, ami véleményem szerint azt jelenti, hogy akár halálomig folytatom a keresését. Hiszen akkor legalább elmondhatom, hogy én megpróbáltam…

Will it blend?

]

3 hétig voltam jó Neki... Szép 3 hét volt.

Zene

Zene

Boldog vagyok.
Sokat vett el tőlem az élet, de sokat is adott.
Nem nézem mi fáj,
Csak azt, hogy mi használ.
Visszakaptam azt a fényt,
Mit elvettek tőlem rég.
Úgy érzem ez jó
Talán így kárpótol az örökkévaló.
Nem izgat se hülye, se más;
Csak maradna így, örökre tán.