7 év után úgy döntöttem, hogy friss tartalom lesz a blogon: https://sweetlou6.wordpress.com/

Egyelőre pár régebbi anyagot töltök fel, idővel pedig ismét megkeserítem a digitális teret néhány bitnyi gondolattal.

Csak nézlek

Itt vagyok. Megérkeztem az univerzum széléhez, mégis menekülök:
egy sötét sarokba bújva reményt szakítok és eltűnök.
Akárhányszor nézlek, még mindig nem érted;
az élet, az életem: benned élem és vétkezem.

Nincs már sötét és nincs már fény;
csak ez van: káosz az alagút végén.
Álom, mely nem ér véget, élet, mely csak kényszerből éltet téged;
én csak a messzi távolból nézlek, felébredni nem tudok, hiába is kéred.

Én a pokolból nézlek és még mindig nem érted:
ahhoz, hogy eldobjál mindent, kevés egy élet.
Itt csak a túlélés számít, mely nem tűr meg akármit;
hogy meghaladd önmagad nem elég elérni bármit.

Úgy gondoltam próbaképpen indítanék egy kisebb terjedelmű tesztsorozatot itt a Logout blogomon, persze csak ha van rá igény (ezt a hozzászólásaitokkal tudjátok jelezni). Egy mondhatni szűkebb réteget megcélzó termékekről írnék, konkrétan a fogyasztási dohányokról. Ezekről annyit kell tudni, hogy annyiban különböznek dobozos, kész állapotú társaiktól, hogy a legtöbb nincsen vegyszerrel kezelve, ennél fogva ízük természetesebb, fogyasztásuk kevésbé mérgező. A legelterjedtebb közülük a 40g-os kiszerelés, de lehet kapni nagyobb mennyiségben is. Tapasztalatom szerint, azoknak a nagy része, akik ilyet vásárolnak rendszeresen, eljutottak már arra a szintre, hogy nem akarják zsákbamacskával mérgezni magukat „mindegy, csak cigi legyen” alapon, hanem inkább minőségi, kedvezőbb ár/érték arányú dohányt akarnak vásárolni. Természetesen, mint minden fogyasztási cikknél, az ízlés itt is központi szerepet játszik; nem tudom megígérni, hogy teljesen objektív leszek, de remélem, hogy hasznos tudok lenni, akár tájékoztató céllal is.
Magamról: nemrég volt az 5. évfordulója annak, mikor elkezdtem dohányozni (persze voltak kisebb kitérőim pipa/vízipipa irányába, illetve rövidebb-hosszabb kihagyásaim), több mint 3 éve a saját magam által töltött cigarettát részesítem előnyben (persze a dobozost sem vetem meg, sőt). Az alapötlet egyébként egészen dohányzásom kezdetéig nyúlik vissza, mikor is barátommal a fejünkbe vettük, hogy ha már ezt az olcsónak nem nevezhető, de számunkra élvezetes szenvedélyt űzzük, akkor milyen jó lenne kipróbálni az összes boltban kapható cigarettát, megismerni minél több márkát. Azóta is, ha külföldön járok, törekszem az ottani márkákkal is megismerkedni.
Nem akarom már az így is talán túl hosszúra nyúlt bevezetőt tovább szaporítani, ismerkedjünk meg tehát első vendégemmel, aki egy budapesti éjjel-nappaliban keltette fel az érdeklődésem. Dobozos testvére már régóta kedvelt márkám, ám nyersen életemben most láttam először. A Camel cég terméke bódító sárga csomagolásban mosolyog ránk a polcról. A márkajelzés betűtípusa és a teve szimbólum erőteljes arab beütést kölcsönöz a terméknek, ám itt kivételesen nem átverésről van szó, hiszen maga a cég lehet, hogy amerikai, de nemcsak virginiai, hanem török dohányt is használ a termékeiben. A márkajelzés alatt büszkén hirdeti, hogy már 1913. óta foglalkoznak cigarettagyártással, remélhetőleg van egy kis tapasztalatuk .

tűznek a nyári nap sugarai ám lelkemben mégis ősz van.
az idő tréfál velem vagy csak én változtam?

már feladtam régen,
hogy az árnyképedet nézzem;
egyedül vagyunk Te és én,
keressük, de nem találjuk egymást a világ szélén.

ha kezedet nem is foghatom,
hangodat nem hallhatom,
mondd meg honnan tudom,
szerelmünk nem csupán romhalom?

ha szemedet végre kinyitnád
lelkemben önmagadat láthatnád.

büntess meg végre kérlek,
hisz már csak bűntudatom az, ami téged éltet.

nem voltál több a szememben, mint egy ártatlan játék,
egy váratlan ajándék:
amit én tettem naggyá;
és most eldobom, mint egy használt ruhát.

nincs több hazugság, nincs több szégyen;
érzéspióca mivoltod megszűnik e létben.

mi csak tunyán nézzük, ahogy az eddig ismert világ
minden értékével együtt a mélybe hull alá.
új világrend jön új eszmékkel,
rabszolgasorba taszító törvényekkel.

Vigasztalj meg édes

Neked nem jelentek mást, csupán játék vagyok a szemedben;
ám természetemből adódóan most mégis ezt szeretem.
Gyere velem és játssz!
Cserébe én kiélvezem minden porcikád.

Mocskos szerelemre vágyom, minden ártatlanság nélkül:
a gyengédség szóba sem jöhet, amíg testünk meg nem békül.
A vágy éget vagy csak a harapásod?
Itt minden érted van, érezni akarom a társaságod!

Karmolásaid közepette ajkammal a tiedet keresve,
forró mámorban úszva ruháidat lenyesve,
gyönyörű tested csapdájába tévedve
tapasztalom meg mily keserű mámorodnak íze.

Fájdalmat okozol, de én ezt szeretem:
mikor korbácsod a padlóra hullik véresen,
megrészegülve ágyékodba érkezem;
ekkor te ellöksz és ezt élvezem.

Felsértetted a burkot, ezért ez az állat
mi kiszabadult belőlem most téged kívánhat.
Gyilkos pillantásod öli meg a bánatom,
csak fájó testem miatt, tudom, hogy nem álmodom.

Az új világban

Világ, a szép új világ, mely egyre csak züllik,
ember, melynek lelke rothadástól bűzlik;
s a nő, a szépséges, a csalfa,
ki ezzel beoltva testét bárkinek odadobja.
Százszor becsapott, százszor hazudott:
ilyen lett az ember, bűnös, ám el nem bukott.
Ó csak egyszer tekintenél rám tiszta szívvel,
s magányomra ez lenne a leggyönyörűbb gyógyszer.
Szépséged mocskos, büszkeséged álszent:
akárcsak a világ, Te is ugyanúgy átversz.
Ürességed áthat; nincsen benned semmi,
amiért érdemes lenne téged tisztelni.
Félve, férgek közt vergődve teng a mai ember léte,
ennek a világnak mocskos szelével szembe,
rothadt ideológiák szennyével fűszerezve.
Sötét minden. Sötétebb, mint valaha.
Csak egy dolog világos, az igazság maga.
Ki ezt meg nem látja a maga valójában,
keserű árnyak közt lel otthont, saját purgatóriumában.
Élet nélkül, tettek nélkül: így tűnik el nyomtalan a halál markában.

Életem tükre

Mikor sápadt arcom mögül kitekintek,
S elgondolkozván életem tükrébe merítek;
Fejemben csak egyetlen kérdés zajlik le,
mely semmit nem tűrően így szól: eleget éltem-e?

Szerettem-e úgy, ahogy e világon szeretni lehetett?
Csókoltam-e szenvedélyben ajkat, forrót, édeset?
Nevettem-e barátttal, ki hozzám mindig jó volt?
Pirkadt-e már rám gyönyörű hajnal, ízleltem-e jó bort?

Gyűlöltem-e magam, ha netán vak voltam?
Csalódtam-e szerelemben ifjú koromban?
Csapodt-e be már, kiben mindig megbíztam?
Szállt reám naplemente, mikor könnyek közt úsztam?

Halálom napján, mikor számot vetek,
Választ e kérdéseimre talán nem is lelek.
De halandó létemre, kérdezve és félve,
Kell-e kapnom választ, élettelen életemre?

A festmény Borbély Károly tulajdona

Gyönyörű este volt. A Duna megállíthatatlanul hömpölygött a nyári éjszakában. Monoton üteme azonban eltörpült a pesti utcák forgatagában. Fiatalok tömegei választották ezt az estét, hogy jól próbálják érezni magukat, több-kevesebb sikerrel. A parton sétáló pár is hozzájuk tartozott. Közülük a magasabb, Bálint, érdektelen arckifejezéssel a mobilján keresgélt valamit. Viki mellette lépdelt szótlanul. Kézenfogva sétáltak, ám Viki tekintete egybemosódott az utcán lévő emberekével.

Már éppen a szórakozóhely bejáratához értek, mikor Zoli előttük termett. Ő az a típus volt, aki rögtön föltalálta magát, nem is késlekedett a kérdésével:
- Sziasztok! Tudok egy házibulit, nincs kedvetek jönni? Itt van a közelben, faja lesz!
Bálint Vikire nézett, de neki sem volt kifogása. Így hát követték Zolit és csatlakoztak a tömeghez. Kis idő múltán elindultak. Egy boltba mentek, mindenki vett éjszakára valamilyen szomjoltót.
A buli nem volt rossz. Sokan voltak, és a házigazda is kedves volt, így minden meg volt adva, hogy jól érezzék magukat. A kellemes zene közben Viki iszogatott, Bálintot kereste a tekintetével, míg Zoli szokásához híven megint mellé nem ült. Ha Viki közelében volt, mindig megtalálta az alkalmat egy kis csevejre. Minden alkalommal reménykedett, hogy Viki viszonozza a kíváncsiságát. Ezeket a pillanatokat pedig általában Bálint szakította meg, Viki elrablásával. Most is így történt.
Bálint szabályosan letámadta Vikit, nem foglalkozva a többiekkel. Felkapta és bevitte a mellettük lévő szobába, amit pillanatokkal ezelőtt nézett ki kettőjüknek.
- Már megint? – kérdezte Viki. – Pár órával ezelőtt csináltuk nálatok, most igazán élvezhetnénk a bulit.
- Ne csináld már, édes! Itt egy üres szoba, csak ránk vár!
Bálint diadal- és alkoholittasan ledobta a mellettük lévő franciaágyra Vikit, miközben a részegségtől majdnem pofára esett. Viki azonban nem szerette mikor Bálint szex közben részeg. Túl agresszív és figyelmetlen volt hozzá ilyenkor. Ha ő is leitta volna magát talán nem veszi észre, ám józanul csak erősítette benne Zoli azon nézetét, miszerint Bálint csak kihasználja őt.
- Hagyjuk későbbre, most ne! – próbálta megmenteni a helyzetet. Bálint azonban hajthatatlan volt. Rámászott és nekikezdett Viki ruháinak azonnali letépéséhez. Ezt Viki nem úgy viszonozta, ahogy Bálint várta, mert arcon öntötte az italával. Majd enyhe whiskey illat közepette otthagyta a szobát. Búcsúzás nélkül távozott, feldúlta ez az egész. Hazatéréséig ideges maradt, tudta, Bálinttal ezek után vége.

Remény

A jövő sötét köddel burkolózik rám
és csak homályt látok tetteim után.
Bizonytalanságom miatt félnem kellene?
Vagy mit sem törődve haladjak előre?

Mikor ellep a mocsok, mely alulról, alattomosan tör fel,
nem látom a fényt. A világot csalóka vakságban hagyjam el?
Mert ha nincsen itt semmi, csak romlott pusztulás,
éltethet-e a reményen kívül bármi más?

E tény: csupán csalóka tünemény.
Megbabonázva végzetem ütemén
mint sötét kocsmában egy késpárbaj közepén
dől el, mi is a remény.

Én hiszékeny voltam, bíztam;
nem tudtam, a halál számlájára írtam.
Így nem maradt más
csak üres sorok közt hamis olvasás.

Elveszett minden, mondhatnám.
Becsapott a remény. Joggal tán?
Hisz mindenünk ő, a semmi közepén is.
Míg élünk remélünk: a sorsunk kudarca ez a tézis?

Csak emlék

Egyedül bolyongok a sötétben,
üresség vesz körül, sorsom törékeny.
Éget a hideg, eltűnt a forróság
mely beragyogta szívemet oly sok időn át.

Hiányzik a szemed, mely tükrözte a vágyad,
hiányzik az ölelésed, amihez nem férkőzhetett bánat;
hiányzik a csókod, mely kimondhatatlanul édes,
s hiányzik a kezed, mely mindig fogta az enyémet.

De ezen az éjszakán a sötétben,
megint csak merengek a temetőben.
Sírodra helyezvén egy virágot,
fogadom be újra fájdalmasan a valóságot.

A képet Marilyn Manson festette, innen származik.