Hirdetés

Az eddigi telefonvásárlásaim rövid története

Megosztanám veletek, hogy eddig, hogyan vásároltam meg telefonjaimat, illetve, hogyan választottam ki a megfelelőt(?). Az első általam vásárolt mobiltelefonom egy Sony Ericsson Z310i volt, amit egyszerűen a külseje és ára miatt vásároltam meg, akkoriban szinte semmilyen elvárásom nem volt, csupán, hogy legyen kamera és lehessen vele telefonálni. A telefont újságban néztem ki, ekkor még internetem sem volt, így aztán pláne nem tudtam utána nézni a dolgoknak. Bementem, leemeltem a polcról, és vígan távoztam a boltból a fizetés után. Mikor hazaértem vígan bontottam ki eme remek kis telefont, szép volt, új volt, szinte elájultam tőle, hogy milyen sokoldalú, ezek utána 3 évig hű társam volt, soha nem volt semmi baja, és amikor kellett számíthattam rá.

Egyszer váratlan fordulat során kezeim közé került egy Nokia 2323c készülék, melyet ajándékba kaptam, mikor megláttam, hogy milyen kis készülék, kissé vonakodtam, hogy még egy fránya kamera sincs rajta, viszont baromi nagy újdonság volt számomra az FM rádió. A telefon egy fos volt, és ekkor kezdtem el Mobilarénázni. Hát nem sok idő telt el, kint is volt róla a cikk, amit felelltem, és az én tapasztalatomat osztotta a cikk is, vagyis egy rakás ipari hulladékot kaptam a frankó Sony Ericsson-om helyett. Ez volt az a kritikus pont, mikor azt mondtam, veszek mind kettőnél egy jobbat, és nyugdíjazom a japán-svéd modellem, illetve az elég rosszul sikerült finn modellt.

Xperia Mini/Mini Pro/ Live with Walkman/Active- Xperia S launcher ICS-re!

Szeretném nektek röviden leírni a felhelyezését, illetve pár képel is ilusztrálom a kinézetet. Felfoghatjuk egy xda-s fordtásnak is ha úgy tetszik, de próbálom majd kicsit pontosabban, képesebben írni, fogjunk is hozzá.

Először kezdjük azzal, hogy letöltjük ezt a pakkot. Ha letöltődött csomagoljuk ki, majd másoljuk fel utána a telefon sd kártyájára. CWM recovery-ben: install zip from sdcard-> choose zip from sdcard-> Xperia S Home Update zip ha kész van akkor reboot system now és kész vagyunk, ha nincs CWM recovery akkor kicsivel több munkák lesz vele de a türelem rózsát terem.
Megnyitjuk a /system/etc/customization/settings/com/sonyericsson/home mappát és az egész home mappát töröljük (delete). Ha ezzel megvagyunk akkor a letöltött fájlokat át kell neveznünk az alábbiakra:

Xperia Mini - A fagyi visszanyal

Kezelőfelület, programok

Kezelőfelület, programok

Szeretném nektek bemutatni a Sony (Ericsson) ICS frissítését, mely kissé megcsúszva, de megérkezett.

Nos, hát kezdjük a kezelőfelületnél, ami nem változott szinte semmit, de az ICS-nek köszönhetően a beállítások menü megváltozott, és új beállítási lehetőségeket is kínál. Erre később még visszatérünk, szóval az UI nem változott, csak a programok mennyisége, és azok ikonjai.
Az ikonok inkább rajzfilm grafikára hajaznak, ami számomra nem probléma, sőt talán jobb is. Az ikonok változott külseje mögött lévő programok is változtak nagyrészt. A kamera, beállítások, telefon, stb változtatott felületet kapott, ez teljesen szubjektív, hogy kinek melyik tetszik jobban, funkcionalitás megegyezik szinte mindenhol, kivéve azt a fránya kamerát, ahol csak teljesen automata módban van makro felvételre lehetőség, mellesleg a videófelvétel akadozva történik, ami visszalépést jelent. Ez szívfájdító lehet azoknak, akik sokat fotóznak a készülékkel.

2011-es Xperiák Bootloader nyitása

Mindenki csak a saját felelősségére végezze el ezeket a módosításokat! A készülék tönkremehet a nem pontosan elvégzett művelet közben! A Garancia elveszhet a módosítások közben! A DRM funkciók megmaradnak és a gyártó által kiadott frissítések ugyan úgy települni fognak a készülékre!

Legelőször készítünk egy TA mentést Octopus programmal ha bármi gond lépne fel.

Program használata:

[link]

Kattintsunk a Sony Ericsson fülre és válasszuk ki a telefon típusát.

[link]

pet-food webáruház

Sziasztok!

Pár mondatban szeretném bemutatni ezt a webáruházat nektek. pet-food webáruház

Nemrég találtam rá az áruházra mikor kutyámnak kerestem tápot. Gondoltam nem ilyen drágább helyeken veszem meg a tápot hanem keresek valami olcsó webáruházat ahol nem húzzák le az embert. Találtam is a google-be. Megnéztem még pár áruházat is de drágább volt, ezt találtam a legolcsóbbnak. Én mivel Rákospalotán lakom így kapóra jött az ingyenes kiszállítás is, így nem kell egy métert se mennem azért, hogy megvegyem a tápot. Megrendeltem a terméket, egy 18 kg-os Acana tápot. Megadtam elérhetőségeimet és 2 órán belül csörgött is a telefon, hogy mikor vagyok otthon mikor hozhatja a futár. Az időpontot megbeszéltük és akkor itt is volt a futár. Kifizettem, megkaptam a terméket, számlát tehát minden rendben ment. Ekkor döbbentem rá, hogy sokkal kényelmesebb így rendelni. Nem kell mászkálni, nincs benzinköltségem és semmi egyéb. Röviden ennyit az áruházról. Akinek van valamilyen állata az nézze meg az oldalt! Csak ajánlani tudom mert olcsó, gyors és korrekt. :C
Az ország egész területére szállítanak! Osszátok meg az oldalt közösségi oldalakon, had vásároljon más is olcsón :C

Sony Ericsson Xperia Mini problémák!

Sziasztok!

Adatgyűjtés szeretnék kezdeményezni, hogy kinek mi a hibája és mik a készülékeinek adatai!

Hozzászólásban kérném minden felhasználónak a válaszát akkor is ha nincs hibája!
Így nézzen ki:

Android verzió, costum ROM esetén verziószáma és forrása: (2.3.4)
Buildszám: (4.0.2.A.0.42)
Gyártási év/hét: (11w45)
SI száma: (1249-6340)
Rootolt-e: (nem)
Ha rootlot miket távolítottál el, illetve mit módosítottál: (-)
Hiba: (Bejövő hívásnál kétszer lefagyott de képernyő lezárás majd feloldás megoldotta tehát újraindulás nem volt)
Függősége: (T-mobile)

A zárójelben lévő adatok az enyémek és így kéne kitölteni. Köszönöm azoknak akik kitöltik. :R
SI számot is aki már írta a többit az legyen szíves azt is írja le még. :R

Sony Ericsson Xperia Mini (ST15i)- Első benyomás pár nap használat után

Nemrég vettem a T-mobiletól egy Xperia mini-t ami az x10 mini-t váltja vagyis az utódja. Fog készülni összehasonlító teszt majd de az csak pár hét használat után.
Miután megjött a futár és átvettem a készüléket akkor éreztem már hogy ez a kis készülék sok dolgot tud a régebbihez képest. A doboza is árulkodik nyer erejéről ami az 1GHz-es Snapdragon ciphet fedi fel, a 3"-es kijelzőt, s HD videó felvételt és a megszokott 3,5mm-es Jack dugót is mutatja az 5 MP-es kamera mellet.
Az újdonság ismeri az N szabványú wifi-t is ami elég örvendetes. Megkapta a Mobile Bravia Engine technológiát is viszont sajnálatos módon az Exmor R technológiát már nem tették bele. A készülék DLNA támogatást is kapott és mind ezt GreenHeart jegyével is megörvendeztették. A doboz belseje a készüléket benne egy 2GB-os kártyát, egy MH-410-es típusú headsetet és a jól megszokott töltőfejet és adatkábelt kapjuk meg. Nos ennyit a dobozról. A készülék kezelése, beállítása nem volt nehéz feladat hiszen már használtam androidos telefont így tudtam mit hol találok. Elődjéhez képest a nagyobb kijelző mind fizikai, mind felbontását tekintve jobb, szebb lett. Betekintési szöge nagyon nagy és nagyon szép képet ad. A kamerát annyira nem próbálgattam de nagyon sok a beállítási lehetőség rajta ami szimpatikus mindenki számára.
A készülék nem akad sehol, nagyon szépen fut, a kezelőfelülete is nagyon jó irányba változott az elődhöz képest. A készülék pont ott változott ahol kellet és nagyon jól sikerült.

Sony Ericsson Xperia X10 Mini Custom ROM telepítés!

Sziasztok!

Sokan érdeklődnek a Custom ROM telepítése iránt.Ezt szeretném nagyon röviden levezetni pár mondatban, linkek segítségével.

FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALOK AHOGY A LINKELT OLDALAK SE!! ÉN EZEK SZERINT VÉGEZTEM EL MINDENT ÉS HIBÁTLANUL MŰKÖDIK A TELEFON!!!

Akkor jöjjön a leírás a legújabb MiniCM7 ROM és a legújabb nAa kernel felrakásáról:

Először is SD kártyára kitesszük a ROM-ot és a google alkalmazásokat [link] [link] ezután SEUS-al ellenörzöd hogy a legfrissebb szoftver van-e rajta. Utána Flashtool-al rootolod.[link]
Ezzel a flashtool programmal csináld a root részt. Ha ez kész akkor jön a Bootloader nyitás:[link]