Most kaptam a fiamtól e-mailben... lesújtó hír:

A Ronnie James Dio levlistára most írta Jon Lord, hogy rákos

-----
A Message from Jon:
August 9, 2011
I would like all my friends, followers, fans and fellow travelers to know that I am fighting cancer and will therefore be taking a break from performing while getting the treatment and cure.

I shall of course be continuing to write music – in my world it just has to be part of the therapy – and I fully expect to be back in good shape next year.

God bless and see you soon
Jon

Első oldal

1976 és 1984 között több utódzenekar keletkezett a Deep Purple családfából: Whitesnake, Ian Gillan Band; de kétségtelen, hogy a legéletképesebb hajtás Ritchie Blackmore Rainbowja volt.

Az együttes évekig a kedvencem volt, de Blackmore összeférhetetlen természete itt is tönkretette azt a zenei produktumot, amivel mások életműveket írnak. Blackmore hivatalosan 1975-ben lépett ki a Deep Purple-ből a már korábban ismertetett személyi ellentétek miatt. Az első "vérre menő" viszály a Strombinger felvételei körül alakult ki, amikor a többiek leszavazták az albumról a Black Sheep of the family-t. Blackmore megkereste régi ismerősét, Ronnie James Diót, aki boldogan igent mondott az ajánlatra, sőt, együttesének, az Elf zenészeinek segítségét is felajánlotta. A kitűnő gitáros különösen jó vásárt csinált az énekessel.

A "woodstocki nemzedék" egyik utolsó mohikánjának tartom magam; mi voltunk a történelem középső gyerekei: nekünk nem voltak nagy világháborúink, csak vietnami háború és a hidegháború....

Fura egy kor volt, az szent igaz. 1962-ben a Kubába telepített atomrakéták miatt napokig lélegzet visszafojtva figyelt a világ, mert azt hittük, perceken belül kitör az atomháború. A berliniek egy reggel arra ébredtek, hogy fal választja el a keletet a nyugattól, a testvéreket, rokonokat egymástól.
"Nyugat-Berlint 185 kilométer hosszú fallal vették körül, amelyből 46 kilométer a városon belül húzódott. A falat később folyamatosan “modernizálták”: tulajdonképpen két, 3,5-4 méter magas betonfalat építettek, amelyek között megfigyelőtornyok, bunkerek, jelzőkészülékek, kutyák, különböző akadályrendszerek nehezítették a menekülést.

Egyszer arról próbálok már televíziós műsort készíteni, mitől függ az, hogy az emberi elme mennyire ítél szubjektíven, illetve mennyire képes valaki a realitás talaján maradni, azaz objektív lenni; egyáltalán, létezik-e abszolút igazság, vagy mindenkinek a maga igaza az igaz, ami viszont megalapozza a világ összes konfrontációját?

Az amerikai barom lelkész, aki két hete csak megcsinálta a maga kis Korán égetését, - minek következtében egy észak-afganisztáni városban több száz muzulmán megrohant egy ENSZ képviseletet, két embert megöltek, gyújtogattak és romboltak (ma reggel mondták be a hírekben) – azt nyilatkozta, nincs releváns összefüggés az ő cselekedete és a bekövetkezett atrocitás között: a gané afgánoknak csak ürügy volt ehhez a „provokációhoz” a Korán égetés. Mindezt egy lelkész nyilatkozza, akinek az ő jóságos istene azt sugallja, ha egy afgán jobbról pofán vágja, tartsa oda a másik orcáját…

Az más kérdés, hogy a logika a másik oldalról is azt követelné, konkrétan csak az eszetlen lelkes lelkészt kerestessék meg és valami ponyvaregényes tandumával (az igaz ember járta ösvényt…) a szeme láttára gyújtsák fel az autóját … vagy a könyveit. De hát az emberiség a saját emócióinak hálójában „tajtékzik téveteg”.

Az E52-es topikban található reflektációm, [link] bár később íródott, talán jobban megvilágítja és mindenki számára érthetővé teszi, miért és miről is szól ez a kis szösszenet: [link]

Az E52-es topikban szinte a telefon megjelenése óta kutatják a rejtély nyitját a kolerikus alkatú júzerek. Az E52-es topik egy kifejezetten jó példa arra, hogyan tud néhány varjú bácsi tömeghisztit csinálni. Mert jó, rendben van, az E52-es a piacra dobásakor nem bizonyult egy atomstabilt darabnak.

Úgy is fogalmazhatnék, a Nokia a várható kommerciális sikerek reményében túl hamar, kiforratlanul dobta piacra ezt a telefont, amely egyébként szerény véleményem szerint nem jobb és nem rosszabb a meghibásodások százalékát tekintve más, újabb Nokia készülékeknél.

A többségnek, akiknek bevált, hamar a szívéhez nőtt ez a telefon. Mert legyünk őszinték: ha a specifikációt nézzük, ez a telefon mindent tud, amit az E szériában el lehet várni egy Nokia telefontól. Sőt. Az MP3 lejátszó egész tisztességesen szól és a fix fókuszos kamera is egész tűrhetően teszi a dolgát, azaz, esemény, helyszín rögzítésre, amelyek nem igényelnek különösebb profi fotóapparátust, tulajdonképp megfelel. A gyorsaságával nincs baj, a navigáció tűrhető, s amiben egészen biztos, hogy fejhosszal kiemelkedik a mezőnyből, az az akkumulátor strapabírása. Még erős igénybe vétel mellett is legalább 3-4 napig bírja egy töltéssel.

Aki esetleg más esetéből szeretne okulni, azoknak ajánlom: a [link]honlapon feldolgoztam Rudas László prof és Ungi Imre főorvos segítségével a saját infarktusom történetét, Karinthy mintájára... (november 30-i adás)
Nem azért ajánlom megtekintésre, mert rólam szól; hanem azt remélem, aki megnézi, megérti, maga a halál nagyon egyszerű dolog, csak a hozzá vezető út igen göröngyös; mégis, élet vagy halál kérdését csak egy vékony, vörös vonal választja el egymástól. Ha szeptember 18-án rossz döntést hoztam volna, most nem írnék. Legfeljebb rólam mások ... nekrológot.

Mivel az egyik fórumos társ volt kedves nevezni a VIII. kategóriában a vasutas életemet feldolgozó sorozatot a Logout Díj 2010 -re, viszont még folyamatosan írok hozzá - hiszen a sínek hosszúak - , az egyszerűség kedvéért itt fogom a tartalomjegyzéket megjelentetni.

1. Szösszenetek vasutas koromból: [link]
2. További szösszenetek vasutas koromból: [link]
3. További szilánkok vasutas koromból - hogyan lettem először forgalmista : [link]
4.Vándorlás a szegedi vasutas világban :[link]
5. Vándorlásaim következő állomása [link]
6. A nagy egyenruha átszabás [link]
7. Újra a szülőváros közelében [link]

Novemberben leszek 57. Még leírni is rossz, a múlt század derekán születtem. Nem mondhatnám, hogy varázslatos életem volt. Szüleim, majd saját válópereim; munka dögivel, csak anyagilag nem jutottam sosem semmire; 33 évesen végleg elbúcsúzhattam attól, amit egészségnek hívnak; egész eddigi életem egy nagy ellentétek balladája: sokszor és sokan akarták elhitetni velem, hogy a varjúk csapata fehér hattyúsereg, ugyanakkor én is egy iszonyúan ambivalens és szenzitív alkat vagyok. Röviden: utalva a Született gyilkosok c. film hírhedt mondatára, én egy született lúzer vagyok.

A múlt héten azonban történt valami, ami erősen elgondolkoztatott. Valami olyan, amitől úgy éreztem maga, mint a Ponyvaregény filozofikus lelkületű bérgyilkosa.
Lassan kezdett a tudatomban az ember fogalma pejoratívba átmenni. Kezdtem végleg elkönyvelni, nincs igazán jó ember, csak széplelkek vannak, akik talán a saját maguk magukban felépített, önmagukról alkotott emlékművüket csiszolgatják. Kezdtem kiábrándulni mindenféle emberi kapcsolatból ... ehhez persze hozzájárult az aktuális közérzetem romlása, néhány egyéb malőr az alap egészségügyi problémámon felül, néhány újabb csalódás ismerősökben és még sorolhatnám. Ezért van az, hogy én Aquinoi Tamás filozófiai jeligéjét preferálom - kételkedem, tehát vagyok - ami mintegy 700 évvel előzte meg Descartes inverz, lényegében ugyanazt a konklúziót tartalmazó ars poétikáját: gondolkodom, tehát vagyok.
Ha az interperszonális kapcsolataimban történtekhez még hozzáadom, amik a tulajdonomat képező tárgyakkal történnek - az E52-esem kivéve - akkor legkedvesebb idézetem egy huszadik századi, ismeretlen grafiti szerző aranyköpése: "Az élet egy nagy sz@ros szendvics. Minden nap egy falat."