Megjelent és a Medicina könyvkiadó boltjaiban kapható, illetve Interneten megrendelhető
[link]
Az ezerarcú kór c. könyvem is.

Az elbeszélések széles skáláját nyújtják a szomorú és vidám emberi érzéseknek.

Az új év első napján az jár a fejemben, hogy idén nem tudok viccelődni Emmával, középső unokámmal. Eddig elidétlenkedtem vele azon, hogy én vagyok Emma, ő pedig "Mikipapa". Az ünnepi látogatás alkalmával (oh, ártatlan, őszinte gyermeki száj...) azonban a gyerek elkeseredett tiltakozással robbant be az ajtón: "Ne mondd nekem többet azt, Mikipapa, hogy én vagyok Mikipapa! - Jó, nem mondom, de miért?! - Azért, mert te ronda vagy és én nem akarok rád hasonlítani!"

A gyerek őszinteségét becsülöm; a fiamat viszont majd jól 3.14csán rúgom, hogyan neveli azt a kölköt...

Kedves elvtársak! Elmesélem, nektek, hogyan találkoztam Csapajevvel. Hasaltunk a Don partján, a magas fűben, amikor egyszer megremegett alattunk a föld és jó vöröslovasai élén megjelent Csapajev maga. Kinyújtott szablyáikon megcsillant a lemenő fénye, ahogy vágtattak felénk.
És akkor, elvtársak, így szólt hozzánk Kolcsak kegyelmes urunk: Tűz!!!!

Ezt osszátok be Húsvétig.
Old rokker

Szeretem a hirdetéseket. Zsírégetés, izomépítés diéta és edzés nélkül. Amit egy trikós férfi felsőtest képe támaszt alá, mintegy szuggerálva, lám-lám. ha eszed a málna ketont, ilyen leszel: még Hulk Hogan is összecsinálja magát tőled.
Szeretem az életünk minden pillanatába betolakodó hirdetéseket, a rafkósan felugró ablakokat, a kereskedelmi tévécsatornák reklámokkal agyonspékelt műsorait,
amelyek váratlanul ordítanak a képembe; imádom a reklámújságokkal, szórólapokkal púposra tömött postaládát; élvezem a napjában háromszor megcsörrenő telefont, amelyből a készülék felvétele után szinte a kiborgok kérlelhetetlen gépi hangján árad a hadaró bemutatkozás, jónapotkívánokeszetamásnévagyok a dzsenerálhungariagytröszteladniakarunk headqvarter megbízásából, oldrokkernét (vagy párját, családját), egy fantasztikus .......... lehetőséget (utazás, termék, fitnesz stb.) kínálnék önöknek...
A reakcióm többféle szokott lenni: fásult, elutasító, ingerült, ironizáló; attól függ, hogy éppen a munkám mellől ugrasztottak fel, esetleg délutáni pihenőmből, vagy a budiajtóból fordultam vissza, ugyan ki a franc kereshet... Ennek megfelelően udvarias vagy ridegebb elutasítást kap tőlem a lelkes direkt marketingező; mindannyiszor udvariasan hozzáteszem, az ingerültségemben semmi személyes nincs, az kizárólag a jelenségnek szól.
Ha valami csodafogyasztó tápszer bemutatóról van szó, gyakran megadom a feleségem párizsi munkahelyének számát, lelkükre kötve, de feltétlenül hívják fel, mert az asszonyt biztosan nagyon érdekli a dolog, sőt, szerintem a munkatársait is, még az is lehet, hogy különgéppel jönnek haza az eseményre.
Legutóbb egy doktornő infrás csodakivizsgálására invitáltak; nálunk még egyedülálló, fél óra alatt fejtől-talpig végigtapogat, minden rejtett hibámat kimutatja, még talán spermaszámlálást is végez és mindez nem egészségkárosító, mint a röntgen sugárzás, nem fájdalmas, most akciósan mindössze alig húszezer forint.
Taktikát változtattam: végighallgattam a hölgyet, kérdéseket tettem fel szakmám s ihletem szerint, majd 20 perces beszélgetés után rátértem a lényegre. Elmondtam, hányféle betegségben szenvedek, amelyek miatt rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állok; például két hónapja voltam terheléses EKG ellenőrzésen, mint szívinfarktust is átvészelt delikvens; hogy 16 éve újságíróként az egészségügyre szakosodtam és az orvostudomány bizonyos területeiből némi kiegészítő tanulással akár le is doktorálhatnék. Ez után tettem fel azt a kérdést, mindezek ismeretében nem érzi úgy, esetemben irreleváns az általuk nyújtott prevenció? Úgy érezte.
Ezek után már csak egyet szeretnék: ha az összes reklámozó, azok PR szakemberei rájöjjenek: a kevesebb több volna. Néhány éve még magamtól kerestem fel egy antikvár könyvterjesztő portált, kutatva azokat a könyveket, amelyek hiányoznak még a polcomról, de újonnan már nem lehet őket beszerezni. Azóta csak rápillantok a hírlevelük e-mail fejlécére: Miklós, most egy fantasztikus ajánlat...; Miklós, most megtakaríthatja a postaköltséget...; Miklós, most féláron adjuk az Önt érdeklő könyveket...; Miklós, ezt az ajánlatunkat látnia kell - és már nyomom is a delete billentyűt.
Mikor jönnek végre rá, hogy egyre több embert irritál a tolakodó, mindenhol harsogó, tolakodó reklám? Amiknek nem csak a mennyisége, de a legtöbbször is a tartalmuk is bosszantó, bárgyú, a célközönséget hülyének néző?! Ha a reklámok szövegét szó szerint vennénk, a bankokhoz képest a Máltai Szeretetszolgálat uzsorás gyülekezet lenne, egyes szolgáltatók pedig csoda, hogy még bírják anyagilag a karitatív tevékenységüket...
Szóval igazán békén hagyhatnának már ... vajon évente hány ezer hektár erdő esik áldozatul azért, hogy a levélszekrények naponta kilószámra legyenek teletömve szórólapokkal? ehhhh....
St. Ágoston "örökzöldje", aki Descartes-ot vagy fél évezreddel megelőzve mondta ki : kételkedem, tehát vagyok, szimpatikusabb ... mert az is azt jelenti, gondolkodom, tehát vagyok; mégis más.
De, ha valaki még hisz a reklámokban, azokkal sietve közlöm: látszólagos szkepticizmusom ellenére olyan tudások birtokában vagyok már a kiegyezés óta, mint például az örök ifjúság titka, az életelixír; tudom, hogyan lehet gondolatainkból kizárni a fehér elefántot aranycsinálás közben; elengedett kormánnyal biciklizek a tengeren és borrá változtatom a vizet, percenként 3500 fekvőtámaszt nyomok és csak azért kopaszodom, hogy az emberek ne is sejtsék, feltaláltam a hajnövesztő csodaszert.
De, mivel nem vagyok irigy, viszont imádom Mátyás királyt, egy arcképével ellátott bankóért bárkivel megosztom tudásomat. Sőt, privátban számlaszámot is adok, ahova kényelmesen át lehet utalni Interneten ezt a csekély összeget; én magamra vállalom a fárasztó procedúrát, hogy az arcképért elmenjek egy közeli bankautomatához.

2012. 10. 15-én 14.30-kor a Medicina szegedi könyvesboltjában vehettem először kezembe Mi is emberek vagyunk című könyvemet.
Milyen érzés? - kérdezte azóta több ismerősöm.
Furcsa. Kicsit olyan, mintha nem is a saját írásomat olvasgatnám. Eddig is tudtam, a papír alapú könyveket egyhamar nem fogják pótolni az Interneten olvasható írások. A számítógépen valahogy ridegebb, személytelenebb minden. A könyvnek tapintása, illata van; a lapok zizegésének hangulatát semmi sem pótolhatja.
Az írásomat szinte hányingerig tartóan olvastam már, a megfogalmazástól a csiszolgatásokig, a korrektúráig, a tördelésig -és az ezzel együtt járó hibajavításokig bezárólag.
Mégis, a könyvben ugyanazok a szavak mintha más, mélyebb értelmezést kapnának; vagy éppen így kapják meg igazi értelmüket.
A könyvet sosem fogja pótolni a számítógép. Gutenberg találmánya örökéletűbbnek tűnik, mint a laptop vagy a mobiltelefon.
A könyvben még benne van az élő ember; az emberi fantázia, az absztrakció.
A PC már csak man maschine.

Egy másik blogon kaptam ezt a választ, corpusz hisztitől. Több írását olvastam, nagyon jól ír...

"
corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2012.09.09. 21:47:44
Nyikolaj Bergyajev orosz filozófus írja a következőket: "Meghalt a kedvenc macskám: erre azt fogják mondani, hogy ez a halál nem tragikus, mert az állatnak nincs személyisége. Ennek az érvnek nincs jelentősége a számomra az iránta érzett mély gyászomban, éspedig különböző okok miatt. Egy állatnak, melyen feltárulnak a szépség, értelem, gyöngédség és báj fontos minőségei, világos egyedisége van, megismételhetetlen és egyedi a maga nemében. Nem személyiség emberi értelemben véve, egy más szinten azonban mégis az. Nem tudom elgondolni Isten Országát anélkül, hogy hely ne legyen benne Murja számára."
Ő írt a kis halálokról is, azokról a valós és tényleges tapasztalatokról, melyekben közvetlenül és saját magunk (számára) tapasztaljuk meg az elmúlást. Ez lehet a hozzánk közel álló halála, egy elszalasztott lehetőség vagy képesség, egy szimfónia utolsó pár hangja. Amikor kimúlt az állatod, benned is meghalt valami. Nem szimbolikusan. Ezek a kis halálok olyan valóságosak, mint ez az előttem gőzölgő csésze kávé vagy a varjú behallatszódó károgása.'

Lehet, hogy a bringások mégsem a világ legelfoglaltabb, hanem a legfeledékenyebb, esetleg fontoskodó, netán időzíteni, szervezni nem tudó emberei?

Ma reggel láttam, a már említett szegedi belvárosi híd előtt. Annyit kell tudni erről a keresztezésről, hogy kerékpáros szempontból az egyik legneuralgikusabb keresztezés. Az Újszeged felé menők az úttestről festéksávval leválasztott "kerékpárúton" közlekedhetnek. Elég kemény mutatvány, mert a tömegközlekedési eszközök (busz, troli) oldalai nem egyszer "belelógnak" a keskeny kerékpáros "felségterületbe". Jobb kéz felől a járda 35 cm magasan tornyosul az úttest felé. Megijedsz egy melletted elsuhanó trolitól, amelyiknek megtörölted a kabátoddal az oldalát, megcsellensz és a pedálod beleakad a járdaszegélybe. Ennek következtében akkorát esel, hogy a troli adja a másikat.
A gyalogos közlekedés elvileg ugyanezen az oldalon levő járdán van. Elvileg, mert Újszegedről a belváros felé a másik, Újszeged felé nézve a baloldali járda van kijelölve kerékpárútnak. Az egyirányúsítást a Szeged felőli oldalon "behajtani tilos" biztosítaná, a gyalogosok másik járdán közlekedését pedig mindkét feljáróban barom nagy tábla "Gyalogos közlekedés a túloldalon" felirattal.
A gyalogosok - nem csak a nem szegediek - ezt igencsak figyelmen kívül hagyják és a járda - az a gyalogosé! elven ott mennek. A bringások a szúk, magas járdán szlalomoznak Szeged felé a gyalogosok, a híd járdára benyúló vastraverzei és a behajtani tilos táblát le se tojó, Szeged felől szembe karikázók mellett.
(A legelképesztőbb mégis az a nő volt, aki az úttestre felfestett sávon a szembe jövő kerékpáros és közúti forgalom között tekert Újszegedről Szegedre. Élve, sérülés nélkül megúszta.)
Ezt a barom megoldású kerékpárutat szeli keresztbe Szeged talán leghosszabb kerékpárútja, amely a város Vásárhely felőli végénél, a körtöltés alatt kezdődik a József Attila sugárúton és Alsóvároson, a Nagyállomásnál ér véget.
Amikor a biciklis a Móra Ferenc Múzeumnál ehhez a kereszteződéshez ér, figyelnie kell a kerékpársávon csellengő gyalogosokra, a hídon Újszeged felől lezúgó kerósokra, akik vagy egyenesen tovább mennek, vagy jobbra bekanyarodnak a Múzeum felé. És akkor még ott vannak a híd túlsó oldalán, az Oskola utcából a Múzeum irányába közlekedő bringások, a négy irányba poroszkáló gyalogosok és a behajtani tilos tábla ellenére a járdának nekirugaszkodó bátor biciklisek.

Nyár lévén, ha kínnal fűszerezve is, de többet hajtom a drótszamarat. Ez a kín, nevezetesen a derékfájás (plusz egyebek) akadályoz meg abban, hogy leszálljak a bicikliről és irgalmatlanul 3.14csán rúgjam a mobilozó kétkerekűeket. Korra, nemre való tekintet nélkül.

Mert annyi kerékpárost látok mobillal a kezében tekerni, hogy rájöttem, ennek csak egy oka lehet: a biciklisek a világ legelfoglaltabb emberei. Avagy: az üzletemberek immáron keróval járnak.

Persze a mobilozó bringások nem csak nagyon elfoglaltak, hanem a legszerencsésebbek is. Egyszerűen nem értem, hogyan nincs még tele velük a traumatológia. Csakis úgy lehet, hogy volt kolléganőmnek van igaza: isten szereti a hülyéket.

Én, mivel kimaradtam az istenképzőből, mezei homo sapiens maradtam; így irgalmatlanul bosszantanak, ahogy bárgyú mosollyal csacsogva, fél kézzel kormányozva tekernek. Sőt. Láttam már olyat is, aki fél kézzel kormányzott, fél kézzel SMS-t nyomkodott.

Elmesélem nektek, utoljára mikor ettem galamblevest. A történet inkább tragikomikus, mint vicces, dehát, istenem, nem lehet minden sztorihoz röhögőgépet mellékelni.

Huszonéves koromban szerettem a galamblevest. Akkoriban egy nagyvárostól 30 km-re fekvő, három vágányos kis mellékvonali állomáson voltam állomásvezető. Az állomásvezető abban különbözött az állomásfőnöktől, hogy kis létszámú állomáson ő látta el a főnöki teendőket, ugyanakkor ő volt az egyik forgalmista is, ahogy a hétköznapi nyelv nevezi a forgalmi szolgálattevőt. Azaz, nevezhetnénk az ipsét vezető forgalmi szolgálattevőnek is, de ez is becsapós és szaknyelvbe nem vihető át, mert félreértésre ad okot. A nagy forgalmú állomásokon ugyanis lehet több forgalmista is: külsős, belsős, menesztő, naplózó. Aki forgalmi vonatkozásban őket és az állomást irányítja, az a rendelkező forgalmi szolgálattevő.

A galamboknak ez persze mindegy lenne, de vidéken a kis szemétdombon is nagy úr a főnök. Időnként vagy fél konyhakész galambot, vagy kész galamblevest kaptam a beosztottaktól...