Másfél óra néma mosogatás. Csak én...és a nyers erők. A puszta kezem és a felhalmozódott mosatlan. Hmmm... Mély szippantás az orromon keresztül... Érzitek a drámai pillanat felemelő vibrálását a levegőben?
Az jó, mert én nem. -.-
A kezem már olyan, mint egy öregasszonynak kb. (Bocsi, Mama! )

Szeretem az olyat, mikor kerek 5 perce esek épp haza és Apa egyszer csak valami fura, isteni szikra általi indíttatásból kitalálja, hogy na jó, most szépen mindenki jöjjön le a nappaliba és takarítsunk ki, mire Anya megjön!. - Idézem, "TakarítsUNK!!!!!"
Ez nagyjából annyiból áll, hogy Öcsi letörli a bárpultot és a munkapultokat, a Húgom a gáztűzhelyet, aztán felseper és felmos mindenhol, összeszedi a mosatlant és oda hozza nekem, majd minden mást elrámol. Rám mindig a munka oroszlán része marad, a legnehezebb; a több órás mosogatás, Apa pedig.... Hmm, nos hát Apa kiviszi a szemetet és közben dirigál. Itt valahol kifullad az ő hatásköre. Emellett, amit még nagyon bírok, hogy közben végig T./1.-ben beszél. "Gyorsan, tegyük rendbe a nappalit, mindent csináljunk meg, hogy Anyának örömet okozzunk vele...stb." (*fordítom: Gyorsan tegyétek rendbe a nappalit, mindent csináljatok meg, hogy Anyátoknak örömet okozzak vele!") Ezzel akarja lekenyerezni őt. És általában hatásos is.....egészen addig, míg kiderül, hogy tulajdonképpen mi csináltunk mindent, hárman. Jah nem, bocsi. A szemétkivivés kivételével...

Ezt a videót egy nagyon tehetséges, 12 éves ismerősöm csinálta. Szerintem korához képest eszméletlen jó lett! Kis infós humor... Remélem, Nektek is tetszeni fog.

As(z)tala Vista - Pethő Jonatán filmje

Nagyon, nagyon tetszik a témája, érdekesnek ígérkezik. Azt hiszem, jövőhéten én is elmegyek és megnézem. Ajánlom mindenki figyelmébe!

Még nem késő, ha Te is szeretnél elmenni!

Kontrasztkiállítás Debrecenben
2010. szeptember 2. - 2011. január 28.
Egyetemi Templom (Egyetem tér 2.)

Kontrasztkiállítás Nyíregyházán
2010. szeptember 16- 2011. március 31.
Görög Katolikus Hittudományi Főiskola (Bethlen Gábor út 13-19.)

Bővebb infó itt: www.kontrasztkiallitas.hu

Pár figyelemfelkeltő videó:

Honnan veszed a bátorságot?
Tanulj meg élni!
Családon belüli erőszak

Annyira utálom Apánál ezt a diszkrét ellenőrizgetést. -.-' Nem nyíltan csinálja (ahogy Anya ), hanem sunyiban, mintha tulajdonképpen ő nem is azért jönne a szobánkba, hogy megnézze, mit csinálunk, hanem csak véletlenül arra járt. Pff, na neee....
Először is; nem szokott kopogni (vagy csak ritkán), ami engem iszonyúan zavar és már nem egyszer megmondtam férfi lakótársaimnak (Öcsi, Apa : D), hogy mielőtt nagy lendülettel beviharzanának a szobámba --> Ká-O-Pé-O-Gé-Jé-A-eN-A-Ká, KOPOGJANAK!!!
Úgy látszik, ezt az egyszerű kis dolgot azóta sem sikerült megtanítanom nekik, pedig már szinte felnőtt nő vagyok és nem ronthatnak rám, amikor csak kedvük tartja! Szükségem van egy saját zugra, ahová elvonulhatok kicsit egyedül, aminek a teljes mértékű megvalósítása már eleve kudarcra van ítélve, mivel a Húgommal élek, vele lakom egy szobában, és még sokszor az ő jelenléte is nagyon zavar - hiába lány... Pontosan ezért úgy gondolom, hogy ennyi intimitás nekem is jár. Szerintem nem nagy dolog.

Itt találtam

A NAGY TITOK A NŐKRŐL ÉS A WC-KRŐL

Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy legelőször le kell törölni a WC-deklit WC-papírral, majd ezt követően kis darab WC-papírkákat tett a WC-dekli teljes felületére.
Végül megtanította: ,, Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre!".
Ezt követően megtanította a pózt, azaz, hogy tartsd meg az egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy rá se ülj, és ne is érj hozzá a felületéhez.
A póz megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, mely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is nehéz megtartani, amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.
Amikor el KELL menned vécére nyilvános helyen, azzal fogsz szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz, mosolyogva, kedvesen és látod, ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy ,,behugyozom".
Végül rád kerül a sor, de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy ,ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább".
Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat. Mindegyik foglalt. Végre valamelyik kinyílik, és ráveted magad, szinte kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.
Bemész és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj.
Rátennéd a táskád az akasztóra, de nincs (sosincs), gondolod, majd a kilincsre, az sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel a földre és látod, hogy gyanús, meghatározhatatlan víz van a földön, nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, mert annyira tele van olyan dolgokkal, amiket szép lassan tettél bele, de a nagy részét nem is használod, ám mégis ott van, hátha kell majd valamikor...
De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid, és odateszed magad a pózba. Micsoda megkönnyebbülés! ... Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy combjaid elkezdenek remegni. Mert lógsz a levegőben, a lábaid behajlítva, a bugyid elvágja a vérkeringésed a combjaidban, a kezed, mely tartja az ajtót kinyújtva, és egy 5 kilós táska a nyakadban. Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél, nem volt időd letörölni a vécédeklit, és bevonni papírral. Valószínűleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: sose ülj rá a nyilvános vécékre", ezért úgy maradsz a pózban remegő lábakkal.
De jaj, egy rossz kalkuláció miatt érzed, ahogy a egy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden , talán a harisnyád is olyan lett! Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet ne érje, de hát óriási koncentrációt igényel, megtalálni a helyes pózt.
OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget, és inkább elkezded keresni a WC-papírt, de a k. életbe! Üres, nincs papír (mindig üres)! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papír zsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd, el kell engedned az ajtót. Egy pillanatra kételkedsz, hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni: muszáj elengedni.
És persze, hogy amikor elengeded valaki belöki az ajtót,a mit meg kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal, miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT! Viszont ekkor megbizonyosodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rád törni (ebben, mi nők, nagyon tiszteljük egymást), és végre nyugodtan elkezded keresni a papír zsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel egyet. Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy a vádlid már majdnem szétrobbant. Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.
És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem és hát valljuk be, "nem tudhatod milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen"... már teljesen ki vagy merülve, amire felállsz, nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a wc-t.
Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság és addig érintgeted amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a notre-dame-i toronyőr púposa lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról. A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba, mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni és kimész.
Ha szerencséd van nem húzol magaddal egy darab papírzsebkendőt a cipődön vagy ami még rosszabb nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a feneked. Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfi vécébe, kijött és még egy újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.
"Miért voltál bent ilyen sokáig?" -kérdezi az idióta.
És csak ennyit válaszolsz: "Sokan voltak".
Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba, szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a papírzsebkendőt az ajtó alatt és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a "pózt" és a méltóságodat. Köszönöm mindazoknak akik, voltatok velem mosdóban és voltatok fogasok vagy tartottátok az ajtót!!!...
De ez a kis iromány minden olyan férfinak is szól aki eddig nem értette, miért mennek a nők egyszerre vécére. íme a válasz.

Az ötlet, hogy bejegyzést írjak róla, erről a videóról jutott eszembe. Valahogy mindig is volt valami a számaiban, ami megfogott... Michael Jackson Duet with Akon - Hold My Hand

Tudom, hogy nagyon megosztó személyiség - főleg a botrányai után, - de el kell ismerni, hogy zeneileg nagyon maradandót alkotott rövidnek mondható életében.
Félreértés ne essék, nem vagyok elvetemült, őrült rajongó, de valamiért kiskorom óta szerettem a dalait. Az életéról szóló This Is It c. filmet sajnos nem láttam, de tudom, hogy hatalmas tömegeket mozgatott meg világszerte, és ezzel együtt gigantikus összegek folytak be a film készítőinek.

Ma lettem 1 éves a PH-n.

Köszönöm mindenkinek, hogy befogadott a csapat és hogy itt lehetek Veletek! Mindennap öröm itt fórumozni és rettentő hálás vagyok, hogy egy ilyen közösség tagja lehetek.

Most sajnos nincs időm belemélyedni a részletekbe, de idővel frissítem a bejegyzést és kitérek pár fontosabb dologra is.

Elég nehéz erről beszélnem, mivel igaz a történet. Nem mese, nem kitaláció és nem is a Vészhelyzet egyik adása...hanem a szívszorító igazság.
Nemrég megtudtuk egyik osztálytársunkról, hogy teherbe esett. Mindnyájunkat sokkolt a hír. Ilyen fiatalon, tanulatlanul, érettségi és tapasztalat nélkül, felelőtlenség ez az egész. Utólag persze, könnyű okosnak lenni, a "baj" már megtörtént. Visszacsinálni nem lehet....illetve mégis; gyilkossággal.

Úgy két-három éve jár egy fiúval, akivel állítólag - a rengeteg veszekedés lennére - imádják egymást. A fiú egy csélcsap, tanulatlan, munkanélküli naplopó, aki semmi mást nem csinál, minthogy egész nap otthon ül vagy mászkál a belvárosban. Minden rossz tulajdonsága ellenére, nagyon szereti Vanit - nevezzük most így a lányt - és ez az egyetlen, ami a javára írható. Már a kezét is megkérte kétszer, ami mind a két alkalommal elég komolytalanra sikeredett, így mindig nevetés tárgyai voltak a suliban. Egyszerűen senki sem értette, mire a nagy felhajtás, ceremónia, mikor hol szakítanak, hol pedig újra összejönnek...
Vani nagyon furcsa lány, ez tény. Mindig is kívülállókhoz tartozott és kevés barátja volt. Nem szokásom valakit azért utálni, mert más, mint a többiek, ezért én gyakran odamentem hozzá beszélgetni ...puszta empátiából. Nem mondhatnám, hogy barátnők voltunk, inkább csak szimpla "jó osztálytársi" viszony volt köztünk. Sokszor kibeszélték a háta mögött és gúnyolódtak rajta a külseje miatt, de én valamiért mindig is kedveltem őt. Beszélgetéseinkből mindig leszűrtem, hogy nem egy buta lány és ha kicsit tenne is érte valamit, még sokra vihetné az életben. Alapjában véve egy mosolygós, őszinte lánynak ismertem meg, de a sok csúfolódó megkeményítette a szívét és lázadóvá vált.
Egy ideig sikerült titokban tartani terhességét, majd szépen sorban minden ember átvágta, becsapta maga körül. Egyetlenegy embernek árulta el bizalmasan hatalmas titkát; a legjobb barátnőjének, aki egy görbe este után, részegen mindent kifecsegett a többi osztálytársnak.
Innen már nem volt megállás... A hír futótűzként terjedt és egyre rossz és rosszindulatúbb pletykák születtek belőle. Így Vaninak csalódnia kellett a legjobb barátjában, az osztálytársaiban, az iskolájában....mindenben!
Teltek-múltak a napok, hetek, de a szüleinek még mindig nem mondta el a dolgot. Felelőtlen barátja, a dolog súlyát és komolyságát nem érzékelve, majd' kiugrott a bőréből, mikor megtudta, hogy pár hónap múlva apai örömök elé nézhet... Arra nem is gondolt, hogy még ő is csak egy buta kölyök...
Vani egyre nehezebben viselte a kismamasággal járó folyamatos rosszulléteket. Szeszélyes lett és követhetetlen hangulatváltozásai voltak. Erre csak rátett egy lapáttal, hogy egyre közeledett a határidő, mikor végleg el kellett döntenie a pici sorsát. Az utolsó pillanatig húzta a dolgot. Egyfolytában a szívével és az eszével viaskodott. Ez a hatalmas stressz úgy érezte, végleg felőrli... Állandóan csak sírt, mint egy kétségbeesett kislány, aki nem tudja, mitévő legyen. Elég rémisztő volt ilyen állapotban látni... Még sosem volt ennyire sebezhető és komoly is egyben.

Ezennel ünnepélyesen megnyitom az Amatőr Szakácsok Klubja c. bejegyzés-sorozatom, melynek egyből itt is 1. része. Fogadjátok kérlek szeretettel!

Hősiesen bevallom, nem tudok sütni/főzni. Kicsit sem. Nálunk a Húgom a konyhatündér... Éppen ezért úgy gondoltam, hogy egy kis segítséget nyújtok a hozzám hasonló gasztronómiai analfabétáknak. Részletesen, képekkel illusztrálva leírtam, hogyan készítettem el életelem legelső, önálló süteményét. Hátha esetleg kedvet kap hozzá más is.
Ama okból kifolyólag vetemedtem eme - tőlem igencsak szokatlan - cselekedetre, mert kedden Mikulás ünnepséget tartottunk a sulimban. Imádott osztályfőnököm kitalálta, hogy drága ajándékok és gyerekes mikulás csomagok helyett, inkább süssünk egymásnak valami finomságot és saját készítésű dologgal lepjük meg a húzottunkat. Amennyire jó ötletnek tartottam, annyira rettegtem is ettől az újítástól.
- Ééén??? Sütniii?? Élő embernek??? Ezt jól meggondolták??

Elnézést, ha nem tiszta valami, újabb Logoszférás bejegyzés... Lehet, hogy picit zavaros lesz néhol...

Ezer éve szeretnék már magamnak egy új pénztárcát.
De tényleg... körülbelül 8.-os korom óta leakarom cserélni a régit, de egyszerűen sehol sem találni egy normális női "bukszát".

A régi pénztárca. Ezen fénykorában még világoskék virágok voltak farmer alapon.((:

Nyíregy rengeteg boltjában kerestem már; a pénztárcaboltoktól kezdve, a kínaikban, piacokon, mindenféle ruhás boltban, egészen a sportüzletekig és SEMMI! Mikor Pesten voltunk, az ottani boltokban is kutattam...még a Duna Plázát is végig jártam, de egyszer sem jártam sikerrel. Egyszerűen nem hittem el, hogy sehol nem kapni egy értelmes pénztárcát! Így hát fogtam magam és a neten kezdtem el kutakodni. A leggusztustalanabb és giccsesebb darabokat is felleltem, de egyetlen olyat sem találtam, ami tetszene... Pedig már a pénzt sem sajnáltam volna rá, csak legyen már végre egy normális!!! Egyetlen egyszer láttam egy szépet a New Yorkerben...úgy 2-3 éve. Valami színes kis indiaimintás volt, sok zsebbel és pakoló résszel...egyszerűen meseszép, abszolút nekem való! *.* A baj csak az volt, hogy semmi pénz nem volt már nálam, mert előtte költöttem el valamire egy másik üzletben. Nagyon sajnáltam, mert nem gondoltam volna, hogy 5 perc múlva meglátok egy ilyen gyönyörűséget! Bár...az árát kicsit sokalltam. Valami 2500 Ft körül lehetett és egy pénztárcára szívem szerint nem szántam volna annyit... úgyhogy úgy voltam vele, hogy gyorsan szerzek rá pénzt, aztán majd visszajövök érte. Valahogy úgy alakult, hogy pont kaptam egy kicsivel több zsebpénzt, így bőven kijött volna a pénztárca is az egyéb dolgaim mellett. Iszonyúan megörültem és rohantam is vissza egy barátommal, hogy megvegyem. A szívem majd' megszakadt, mikor bejelentette az eladócsaj, hogy elfogyott és mivel lejárt a szezonja, már nem is fognak többet hozni belőle. Nagyon csalódott voltam... Telt-múlt az idő és már egészen beletörődtem, hogy nincs új pénztárcám, marad a kis régi ütött-kopott, pedig már nagyon szégyelltem azzal járkálni mindenhova... A büféhez, a buszon, mikor a bérletemet ellenőrzik, sőt, még ebédnél is, mivel mindig magammal viszem, mert benne tartom a kajajegyeimet... Már az osztálytársak is tettek szurkálódó megjegyzéseket szegény kis farmer pénztárcám állapotára. Sajnos nem tudtam mit csinálni, ez volt, ezt kellett szeretni...
Aztán eljött a 12. évfolyam. Elhatároztam, hogy ha már Magyarországon nincs egy értelmes pénztárcás, majd Velencében beszerzek valami különleges darabot! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez sem fog összejönni... Egyszerűen mindenhol csak ugyanazok a fajták voltak; bőr, egyszínű, komor, férfias pénztárcák... Akármennyire is elvoltam keseredve, azért ilyen ocsmányságot akkor sem veszek...még ha nagy szükségem is lett volna rá. Bezzeg Vilma talált magának egy aranyosat a bolhapiacon! Aaajjj, de mérges voltam akkor!!! persze, nem rá...
Bár az sem lett volna az igazi, de hozzá nagyon illik. Örültem, hogy rátalált. Szóval mehettünk akármilyen jó helyekre is, bazárokba, piacokra, üzletekbe, sehol sem találtam "rékás" pénztárcát... Még külföldön SEM!!!